Transformer: nyert az Asus, vesztett a Hasbro
A bíróság a hardvergyártó számára kedvező ítéletet hozott Transformer ügyben.
A világ egyik legnagyobb játékgyártójaként jegyzett Hasbro tavaly december végén Los Angeles-ben beperelte az Asus-t, még pedig annak kapcsán, hogy az Asus szerinte jogtalanul használja a termékei esetében a Transformer és Prime szavakat. A Hasbro azzal vádolta meg az Asus-t, hogy a tajvani gyártó az említett nevek használatával arra épített, hogy a vásárlók azokat korábban már megismerték a Hasbro játékok (Transformers, Optimus Prime) kapcsán és azoknak kedvező a fogadtatásuk.
A Hasbro az egész üggyel azt szerette volna elérni, hogy az Asus hagyjon fel a Transformer és Transformer Prime név alatt forgalmazott Eee Pad tabletek kereskedelmi forgalmazásával. A bíróság azonban végülis úgy döntött, hogy az Asus semmi jogelleneset sem követett el a névadáskor, hiszen az Asus és a Hasbro egymástól teljesen eltérő funkcionalitású termékeit még véletlenül sem lehet összekeverni egymással. A bíró szerint a Hasbro-nak nem sikerült bizonyítania, hogy az Asus összezavarná a vásárlókat a Transformer elnevezés alkalmazásával.

Lenovo ThinkPad Tablet: Android munkára!
Sokáig hiányzott az "igazi" munkagép az androidos táblagépek közül, azonban a Lenovo végre pótolta ezt a hiányt. Íme a kifejezetten melóra, firkálásra szánt ThinkPad Tablet!
Ezt olvastad már?
Gázos lehet az Impala?
Hozzászólások a(z) "Transformer: nyert az Asus, vesztett a Hasbro" című cikkhez
Ajánlatunk a webplázából
-
- Nokia C2-06 Dual...
- 27 900 Ft
-
- Samsung i9300...
- 117 900 Ft
Legfrissebb hírek a címlapról
-
Szimfonikus zenekar tabletekre és telefonokra
Mobilokon és tableteken játssza el egy szimfonikus zenekar a Carmen...
-
Amikor a Porschék egymásnak feszülnek
Egy Porsche látványánál és hangjánál csak egy dolog lehet...
-
Mire keresnek az emberek Google-ön?
A Google Trends olyan havi toplistákat adott ki, amelyek...
Ha már minket kiolvastál
-
Így kínozza saját gyermekét egy autógyártó
2013-05-23 17:30:26 -
F1: Betiltják Räikkönen sisakját?
2013-05-23 17:00:26 -
Orbán-egyeduralom a médiában
2013-05-23 16:21:46 -
"Rettegnek a tanáraim – nekem is félnem kell?"
2013-05-23 10:52:08 -
10 milliónál jár a Samsung Galaxy S 4
2013-05-23 14:30:00 -
Még részletesebben keresgélhetünk Foursquare-en
2013-05-23 13:00:00



