Hamis program az iTunes toplistáján
Nem első alkalom, hogy az Apple rendszerében jogsértő tartalom aratja le a babérokat. Most épp a Nintendo-tól loptak.
Őrületes siker lett a Pokemon Yellow, amely nemrég jelent meg az iTunes-on, és a toplista második helyére is felküzdötte magát. Mi is vele a probléma? Az első, hogy jogsértő, mivel a Nintendo semmiféle engedélyt nem adott a fejlesztőknek a név, vagy a képek használatára. A második az, hogy – amint azt az 1300 felhasználói vélemények nagyja is kifogásolja – valójában nem is működik. Azaz átverés az egy dolláros program, amely ugyan cikkünk írásakor (három nappal megjelenése után) már lekerült, de ehhez az kellett, hogy számtalan lap megírja a történetet.

A Pokemon a fiatalabbak körében „a” program a Nintendo egyik mostani kézikonzoljára, a Nintendo DS-re. Ez és a Mario az, ami leginkább életben tartja a japán cég kézikonzoljait, mivel konkurens hardverre – mint amilyen például az okostelefon – nem hajlandó kiadni azt a Nintendo.
Nem ez az első eset, hogy jogsértő tartalommal találkozunk az iTunes programjai közt, valójában az lenne meglepő, ha egy adott pillanatban nem lenne rajta egy sem. A korábbi nagy visszhangot adott esetek közt például ott a Lugaru-Lugaru HD csata, ahol is egy külsős fejlesztő a játék szabadon elérhető forráskódját egy-az-egyben felhasználva, valamint a levédett grafikai elemeket ellopva tizedéért adta „HD” címkét elvesztő a játékot. Ott épp, mivel az eredeti tulajdonos csupán egy független játékfejlesztő csapat volt, egy hétig tartott, míg a jogtalan játékot végre leszedte az Apple.
Lopott a logó, és persze a képek is
A mostani esetben pedig azt sem lehet mondani, hogy a fejlesztő – aki a „Daniel Burford”, valamint a „House of Anime” álnevet viseli – esetleg teljesen új lenne. Többek közt ugyanis olyan – minden valószínűség szerint szintén jogsértő – appokat is kiadott, mint a Digimon+ valamint a YuGiOh+.
Felmerül a kérdés, hogy mégis hogyan tudott átmenni az Apple ellenőrzésén ez a nyilvánvalóan lopott, működésképtelen app? A válasz sajnos az, hogy nagyon egyszerűen: az Apple ugyanis soha nem ellenőrizte – és valószínűleg aktívan, beküldéskor soha nem is fogja – az appok jogszerű voltát. Ehelyett azt várja, hogy a szájába repüljön a sült galamb, amely most egyfelől a jogsértő appok után beszedett százalék, másfelől pedig az eredeti jogtulajdonosok levételt követelő levele. Avagy, kissé realisztikusabban, az appokat tesztelő alkalmazottak egészen egyszerűen nincs lehetőségük utánanézni, hogy a cég tényleg rendelkezik-e a kellő jogokkal.
Persze ahhoz, hogy egy cég észrevegye, hogy az iTunes-on valaki az ő tulajdonukból szerez jogosulatlanul hasznot, az kell, hogy vagy a „rajongóik” értesítsék őket, vagy pedig ők maguk aktívan figyeljék az iTunes-t. Sok jogsértő tartalom ugyanis azzal kerüli el a figyelmet, hogy egészen egyszerűen túl eldugott, és csupán páran veszik meg.
Az eset arra is rávilágít, hogy mennyire semmit sem ér a felhasználói pontozásos rendszer: a játék ugyanis legtöbbeknek nem működött, a képek pedig láthatóan nem iPhone-os programról készültek (ahhoz túlságosan kis felbontású grafikát mutatnak). Mégis mindezen intő jelek ellenére több ezren dőltek be az átverésnek. Akik szeretnék visszaszerezni pénzüket, azok pedig kénytelenek az Apple "pénzt mi vissza nem adunk" felirata mellett megtalálni a kiskaput, és reménykedni. A többiek pedig az almás cég koffereit tömik csak.
Ezt olvastad már?
Fotón az új és nagyobb iPhone/iPod előlapja!
Hozzászólások a(z) "Hamis program az iTunes toplistáján" című cikkhez
A jelek szerint azért pár dolgon mégis átfutottál.3: sajnos amíg lesznek csalók, addig ez a probléma nem kiküszöbölhető. ráadásul a market és a store is rengeteg ország rengeteg nyelvén változatos jogszabályi környezetben működik. 5: tehát akkor hány százezrelék az esélye, hogy beleütközz ilyen tartalomba?
3: ahogyan a cikkben említettem, erre nincs kapacitás. Sőt, amíg nem lesz valamiféle globális jogkezelői szerv, addig nagyjából működő megoldás sem. Illetve akkor is ott lesz pl. a fair use miatti fals pozitív jogsértői besorolás. Egy köztes lépés lenne azonban, ha regisztrálhatnák az Apple-nél a cégek az általuk bejegyzett védjegy-szavakat pl. Így itt a Pokemon-t.
A "nem, de kiskapu" azért lett így megírva, mert az apple maga is így működteti. Azaz ott a "pénzt vissza nem adunk" ("all sales are final") felirat, de amennyiben problémázol, akkor visszaadják. Ahogy hallom ilyen esetekben nem problémáznak.
5: ott egy link egy másikhoz is
A cikkben említett másik app leszedése meg egy hétig tartó médiafrász eredménye volt.
1. elolvasom mindig, hidd el. átólzettig. régi vágású gyerek vagyok, és megadom a tiszteletet, mégha nem is értek egyet a cikk írójával. 2. a tendencia ami nekem átjön (a te cikkeidből) a folyamatos sarazás, ami nem gond, sőt tök jó, legalább vitázunk. 3. akkor az érdemi vita: valamely cégnek megsértik a jogait (vélelmezzük) egy alkalmazás fejlesztése során. a fejlesztő az általa tett jognyilatkozatban hamis adatokat közöl az appli felé. (mellékesen kiváncsi lennék hogyan képzeled el a jogsértések kiszűrését, szerintem aki erre megír egy algoritmust az milliárdos lesz, szóval nosza) összességében sem jogilag sem technológiailag nincs az applin fogás, de, pl. ilyen esetekben a droidos marketen sem. amiről cikket írtál az vihar a biliben. természetesen leírod, hogy a galád appli nem térít vissza, majd a következő mondatban (kiskapuként beállítva szigorúanA jelek szerint azért pár dolgon mégis átfutottál.
) leírod hogyan mégis.
4. természetesen a cikket olvasva egyből az jön át, hogy az appstore tele van nem működő, lehúzós alkalmazásokkal. hiszen mint írod ez már sokszor előfordult, sőt most is valószínűleg sok ilyen van. a százeres mennyiség mellett ez akár valószerű is lehet. az már a te emóciód, hogy ezt miként tálalod, állítod be az olvasók felé. azok akik az appli szót, szitokszóként aposztrofálják természetesen fejüket fogva, erősíthetik magukban, hogy megint bebizonyosodott az appli mekkora mocsok. a te applis cikkeid szinte mindig ezt erősítik. (olvastam én itt googles adatlopós cikket, ahol x 1000 karakteren mostátok gugliékat, hogy milyen szupin jártak el. kicsit már csöpögött a végén)
5. verdikt: 600.000 alkalmazásból 1 (inkriminált) kicsúszott az appli ellenőrzése alól, ezt 3 nap alatt leszedték. informatikai analfabéta az aki ebből azt következteti, hogy a rendszer (teszt) annyit is ér. de persze a bulváros techre gerjednek az olvasók, úgyhogy csak így tovább...
3: ahogyan a cikkben említettem, erre nincs kapacitás. Sőt, amíg nem lesz valamiféle globális jogkezelői szerv, addig nagyjából működő megoldás sem. Illetve akkor is ott lesz pl. a fair use miatti fals pozitív jogsértői besorolás. Egy köztes lépés lenne azonban, ha regisztrálhatnák az Apple-nél a cégek az általuk bejegyzett védjegy-szavakat pl. Így itt a Pokemon-t.
A "nem, de kiskapu" azért lett így megírva, mert az apple maga is így működteti. Azaz ott a "pénzt vissza nem adunk" ("all sales are final") felirat, de amennyiben problémázol, akkor visszaadják. Ahogy hallom ilyen esetekben nem problémáznak.
5: ott egy link egy másikhoz is
A cikkben említett másik app leszedése meg egy hétig tartó médiafrász eredménye volt.
Szóval szerinted a Nintendo kiadott... "Damage calculator" nevű programot, meg az összes többit. Ezek nem hamisítványok, bár az tény, hogy valszleg szintén nem fizettek jogdíjat. Viszont nem átverések, mint a cikkben szereplő. (Esetleg keress rá, mi is az a Pokemon Black pl...) Amit ha elindítottak volna a teszt alatt, akkor rájöttek volna, hogy "hoppá, még csak futni sem tud". Na ennyit az Apple tesztjeiről. Esetleg el is olvasnád a cikket teljesen ahelyett, hogy a neked nem tetsző részeket átugrod?1. elolvasom mindig, hidd el. átólzettig. régi vágású gyerek vagyok, és megadom a tiszteletet, mégha nem is értek egyet a cikk írójával. 2. a tendencia ami nekem átjön (a te cikkeidből) a folyamatos sarazás, ami nem gond, sőt tök jó, legalább vitázunk. 3. akkor az érdemi vita: valamely cégnek megsértik a jogait (vélelmezzük) egy alkalmazás fejlesztése során. a fejlesztő az általa tett jognyilatkozatban hamis adatokat közöl az appli felé. (mellékesen kiváncsi lennék hogyan képzeled el a jogsértések kiszűrését, szerintem aki erre megír egy algoritmust az milliárdos lesz, szóval nosza) összességében sem jogilag sem technológiailag nincs az applin fogás, de, pl. ilyen esetekben a droidos marketen sem. amiről cikket írtál az vihar a biliben. természetesen leírod, hogy a galád appli nem térít vissza, majd a következő mondatban (kiskapuként beállítva szigorúan
+1 költői kérdés: hol mondtam én, hogy "bezzeg az Android!"? Jah, sehol. Persze megint rámugrott az applefanclub, hogy felvegyem a stílusodat.
megj 2, a damage calculator és egyéb pokemon segédprogramokról: ilyenek minden minimálisan bonyolultabb matekot igénylő játékhoz léteznek. Guide-ok is. Más cégek (pl Wizards) nem ugranak a segédprogikra, mivel ők maguk tesznek megvalósítani, általában ingyenesek, egyszerűek, és elég durva fan anyázás lenne belőle. Itt megintcsak nem ez a helyzet. De mint említettem, nem azt mondtam, hogy "bezzeg az android".
megj 3: ha az android marketen van hasonló, az szerinted felmenti az Apple-t? NEM. Amennyiben szerinted mégis, próbáld esetleg meg ezt a védekezést a bíróságon, vagy ha épp mondjuk gyorshajtáson kaptak.
) leírod hogyan mégis.
4. természetesen a cikket olvasva egyből az jön át, hogy az appstore tele van nem működő, lehúzós alkalmazásokkal. hiszen mint írod ez már sokszor előfordult, sőt most is valószínűleg sok ilyen van. a százeres mennyiség mellett ez akár valószerű is lehet. az már a te emóciód, hogy ezt miként tálalod, állítod be az olvasók felé. azok akik az appli szót, szitokszóként aposztrofálják természetesen fejüket fogva, erősíthetik magukban, hogy megint bebizonyosodott az appli mekkora mocsok. a te applis cikkeid szinte mindig ezt erősítik. (olvastam én itt googles adatlopós cikket, ahol x 1000 karakteren mostátok gugliékat, hogy milyen szupin jártak el. kicsit már csöpögött a végén)
5. verdikt: 600.000 alkalmazásból 1 (inkriminált) kicsúszott az appli ellenőrzése alól, ezt 3 nap alatt leszedték. informatikai analfabéta az aki ebből azt következteti, hogy a rendszer (teszt) annyit is ér. de persze a bulváros techre gerjednek az olvasók, úgyhogy csak így tovább...
nem semmi cikk máá megintSzóval szerinted a Nintendo kiadott... "Damage calculator" nevű programot, meg az összes többit. Ezek nem hamisítványok, bár az tény, hogy valszleg szintén nem fizettek jogdíjat. Viszont nem átverések, mint a cikkben szereplő. (Esetleg keress rá, mi is az a Pokemon Black pl...) Amit ha elindítottak volna a teszt alatt, akkor rájöttek volna, hogy "hoppá, még csak futni sem tud". Na ennyit az Apple tesztjeiről. Esetleg el is olvasnád a cikket teljesen ahelyett, hogy a neked nem tetsző részeket átugrod?
))))gondolom a teljes applefikaklub ráugrott erre (a droidmarketes sms küldözgetős és vírusos appok után ez nagyon szerény felhozatal) nagi persze hozta a formáját és szokása szerint levonta a konzekvenciát, hogy itt bizony a "szemét appli" tömi máááá megint a kofferét...
)))))
persze ilyen az android marketen elő sem fordulhat:
ezek persze mind perkáltak jogdíjat
+1 költői kérdés: hol mondtam én, hogy "bezzeg az Android!"? Jah, sehol. Persze megint rámugrott az applefanclub, hogy felvegyem a stílusodat.
megj 2, a damage calculator és egyéb pokemon segédprogramokról: ilyenek minden minimálisan bonyolultabb matekot igénylő játékhoz léteznek. Guide-ok is. Más cégek (pl Wizards) nem ugranak a segédprogikra, mivel ők maguk tesznek megvalósítani, általában ingyenesek, egyszerűek, és elég durva fan anyázás lenne belőle. Itt megintcsak nem ez a helyzet. De mint említettem, nem azt mondtam, hogy "bezzeg az android".
megj 3: ha az android marketen van hasonló, az szerinted felmenti az Apple-t? NEM. Amennyiben szerinted mégis, próbáld esetleg meg ezt a védekezést a bíróságon, vagy ha épp mondjuk gyorshajtáson kaptak.
nem semmi cikk máá megint
))))gondolom a teljes applefikaklub ráugrott erre (a droidmarketes sms küldözgetős és vírusos appok után ez nagyon szerény felhozatal) nagi persze hozta a formáját és szokása szerint levonta a konzekvenciát, hogy itt bizony a "szemét appli" tömi máááá megint a kofferét...
)))))
persze ilyen az android marketen elő sem fordulhat:
ezek persze mind perkáltak jogdíjat 
Ezt ne hagyd ki!
Felkutattuk neked a legolcsóbb szolgáltatókat
Ajánlatunk a webplázából
-
- Samsung N7000...
- 142 994 Ft
-
- Nokia N9...
- 115 994 Ft
Legfrissebb hírek a címlapról
-
1,2 millió linket töröl a Google havonta
A rengeteg törlés hátterében természetesen szerzői jogi...
-
Android 4.0 jön a Samsung Galaxy Ace 2-re
Hamarosan a Samsung középkategóriás Galaxy mobilja is belenyalhat...
-
A hackerek is pihennek hétvégén
Egy kimutatás szerint nem csak az áldozatok, hanem a támadók sem...
Legfrissebb fórum témáink
- Felfoghatatlan mennyiségű pénze van az Apple-nek
2012.05.26 18:24 - A hackerek is pihennek hétvégén
2012.05.26 11:41 - Érkezőben az újabb PureView mobilok
2012.05.25 22:08 - 5 videoklip, amiben ezerrel nyomják a tech cuccokat
2012.05.25 20:29 - PlayStation 4: Megállítja a játékot a reklám idejére?
2012.05.25 20:14
Ha már minket kiolvastál
-
Defekt vetett véget Latvala esélyének
2012-05-26 23:30:43 -
F1: Jöhetnek a 23 futamos idények
2012-05-26 19:00:42 -
Meglegénykérték Lázár Jánost
2012-05-25 20:14:12 -
Hallgathatják Orbánt már kétmillióért is
2012-05-25 13:22:00 -
Majd’ ötszáz telefonos csalót fogtak
2012-05-26 08:00:00 -
Bírságot kapott az Angry Birds-ös átverő
2012-05-25 17:00:00
HIRDETÉS
Dokumentumszerkesztés együtt, egy időben
Az Office 365 felhőszolgáltatással kényelmesebb és hatékonyabb a dokumentumkezelés.
megnézem
HIRDETÉS
Tudj meg mindent a LED TV-kről!
A LED technológia a tévézés jövője. De mit tud, és mit nem? Itt a válasz.
megnézem
HIRDETÉS
Önnek milyen telefonja van? Szavazzon és nyerjen!
Okos vagy buta? Gombos, netán érintőképernyős?
megnézem



