Közelebb a Symbian vége, mint hinnénk?
Az egykoron óriási népszerűségnek örvendő rendszer nemsokára végleg kimúlhat, hála a készülékek sorozatos elkaszálásának.
Tovább gyorsítaná a Symbian erős hanyatlását a Nokia, derült ki nemrég: a cég ugyanis egy kivételével az összes tervezett Symbianos készülékét egy huszárvágással szanálta. Ugyan a Belle frissítések továbbra is érkeznek majd az eddigi ügyfelekhez, mostanra az új modellek közül egyedül a Nokia N8 utódja maradt állva.
A The Register értesülései szerint ugyanis a Nokia erős ritkítást hajtott végre. Egy éve a cég még úgy tervezte, hogy a Windows Phone-ra való áttérés előtt vagy 150 millió Symbian-os készüléket fognak eladni, azonban egy hónapja a cég nyilvánosan is beismerte: az eladások sokkalta meredekebben esnek, mint ahogyan azt számították.

A cég vezetője, Stephen Elop szerint az egészért a piac egy nagy változása tehető felelőssé: állítása szerint ugyanis a vásárlók most olcsó mobilokra ugranak. (Azt persze nem mondja ki, hogy „drágából csak iPhone és Android készülékek érdeklik őket”.) A lépés nem csupán a Nokia számára lesz fájó: az Accenture például múlt nyáron háromezer Symbian fejlesztőt vett át a cégtől. Ezen fejlesztők jelentős része a lépés miatt feleslegessé válik.
Ezt olvastad már?
Horror: szögbeverés egy Nokia Lumia 900-zal
Hozzászólások a(z) "Közelebb a Symbian vége, mint hinnénk?" című cikkhez
Én személy szerint már annak is örülnék, ha a Nokia visszatérne egy olyan nyerő platformra, ami MŰKÖDIK MEGFELELŐEN!!! Én egy 7110-el kezdtem nokiázni, mindenki szidta, nekem teljessen üzemszerűen működött, pedig adtam neki rendessen. Aztán egy 6310i-vel folytattam, vele sem volt semmi bajom. Ezek után egy 6230i-vel akadtam össze és használtam 5,5 évig, egyszer cseréltek benne hangszórót, majd lecseréltem a kora miatt. Most egy 5130 XP-t használok, és már minden bajom volt vele szoftveresen!! Most jött vissza egy nagy szervizelésből és ott tartok, ahol voltam. Egy szóval a régi Nokiákat agyon sem lehetett vágni, a mostaniak pedig maguktól betojnak. Ezen kellene változtatni, minnél sürgetőbben, mielőtt még a márkafanatikusok is átmennek máshoz!!!!!!

Nekem teljesen mindegy csak a abból a 150mi db készülékből csípjek meg egyet nagyon olcón :))) pl. Nokia N97 pont jól jönne...

És mi lesz pont az olcsó telefonokkal? Azokra az S40 éppen jó volt... Vagy az nekik nem Symbian?
"A cég vezetője, Stephen Elop szerint az egészért a piac egy nagy változása tehető felelőssé"Szóval akkor nem az az ok, hogy volt annyira hülye, hogy 2011 év elején szóban elkaszálta az egész platformot. Megnyugodtam.Ugyan, hova gondolsz? AZ egészet így akarta. Előre megtervezett és papírforma alapján lezajlott eseményekről van szó.
"A cég vezetője, Stephen Elop szerint az egészért a piac egy nagy változása tehető felelőssé" Szóval akkor nem az az ok, hogy volt annyira hülye, hogy 2011 év elején szóban elkaszálta az egész platformot. Megnyugodtam.
Ezt ne hagyd ki!
Felkutattuk neked a legolcsóbb szolgáltatókat
Ajánlatunk a webplázából
-
- Samsung N7000...
- 142 994 Ft
-
- Nokia N9...
- 115 994 Ft
Legfrissebb hírek a címlapról
-
1,2 millió linket töröl a Google havonta
A rengeteg törlés hátterében természetesen szerzői jogi...
-
Android 4.0 jön a Samsung Galaxy Ace 2-re
Hamarosan a Samsung középkategóriás Galaxy mobilja is belenyalhat...
-
A hackerek is pihennek hétvégén
Egy kimutatás szerint nem csak az áldozatok, hanem a támadók sem...
Legfrissebb fórum témáink
- Felfoghatatlan mennyiségű pénze van az Apple-nek
2012.05.26 18:24 - A hackerek is pihennek hétvégén
2012.05.26 11:41 - Érkezőben az újabb PureView mobilok
2012.05.25 22:08 - 5 videoklip, amiben ezerrel nyomják a tech cuccokat
2012.05.25 20:29 - PlayStation 4: Megállítja a játékot a reklám idejére?
2012.05.25 20:14
Ha már minket kiolvastál
-
Defekt vetett véget Latvala esélyének
2012-05-26 23:30:43 -
F1: Jöhetnek a 23 futamos idények
2012-05-26 19:00:42 -
Meglegénykérték Lázár Jánost
2012-05-25 20:14:12 -
Hallgathatják Orbánt már kétmillióért is
2012-05-25 13:22:00 -
Majd’ ötszáz telefonos csalót fogtak
2012-05-26 08:00:00 -
Bírságot kapott az Angry Birds-ös átverő
2012-05-25 17:00:00
HIRDETÉS
Dokumentumszerkesztés együtt, egy időben
Az Office 365 felhőszolgáltatással kényelmesebb és hatékonyabb a dokumentumkezelés.
megnézem
HIRDETÉS
Tudj meg mindent a LED TV-kről!
A LED technológia a tévézés jövője. De mit tud, és mit nem? Itt a válasz.
megnézem
HIRDETÉS
Önnek milyen telefonja van? Szavazzon és nyerjen!
Okos vagy buta? Gombos, netán érintőképernyős?
megnézem



