Kevesebb új mobil jön idén, de jobbak lesznek
A gyártók a nagyon sok modell helyett inkább kevesebből szeretnének többet kihozni és eladni. A minta az Apple és a Samsung.
A CES szakkiállításon tapasztalt bejelentések tömkelege után állítólag egy kicsit nyugisabb év jön. A DigiTimes értesülése szerint a HTC, a Sony, a Motorola és a BlackBerry-gyáros RIM idén a korábbi év(ek)hez képest kevesebb új telefont dobnak majd piacra. Mindezt nem takarékossági, hanem éppen bevételnövelési célzattal teszik: hogy egy modellre több energiát tudjanak fordítani.
A gyártók állítólag az Apple és a Samsung példáját követik. Míg Cupertino egy évben egy új modellt ad ki, addig bár a Samsung többet, de a felső kategóriában jellemzően egy vagy két modellre fókuszálnak. A piaci eredmények pedig magukért beszélnek: mind a két gyártó sokat erősödött, erősödik, a többiek rovására.
A kevesebb modell nemcsak a gyártóknak, hanem a felhasználóknak is sok jót hozhat. Egy-egy modell kidolgozására és a szoftver későbbi frissítésére, optimalizálására is több idő jut, illetve az új Android főverziók is talán többekhez jutnak el így.
Ezt olvastad már?
Szuperolcsó Huawei mobil a Vodánál
Hozzászólások a(z) "Kevesebb új mobil jön idén, de jobbak lesznek" című cikkhez

A HTC 10 rókabőrt lehúz a mobiljairól, ember legyen a talpán aki eligazodik köztük, a névadás meg egyenesen förtelmes...
Ezt ne hagyd ki!
Felkutattuk neked a legolcsóbb szolgáltatókat
Ajánlatunk a webplázából
-
- Samsung N7000...
- 142 994 Ft
-
- Nokia N9...
- 115 994 Ft
Legfrissebb hírek a címlapról
-
1,2 millió linket töröl a Google havonta
A rengeteg törlés hátterében természetesen szerzői jogi...
-
Android 4.0 jön a Samsung Galaxy Ace 2-re
Hamarosan a Samsung középkategóriás Galaxy mobilja is belenyalhat...
-
A hackerek is pihennek hétvégén
Egy kimutatás szerint nem csak az áldozatok, hanem a támadók sem...
Legfrissebb fórum témáink
- Felfoghatatlan mennyiségű pénze van az Apple-nek
2012.05.26 18:24 - A hackerek is pihennek hétvégén
2012.05.26 11:41 - Érkezőben az újabb PureView mobilok
2012.05.25 22:08 - 5 videoklip, amiben ezerrel nyomják a tech cuccokat
2012.05.25 20:29 - PlayStation 4: Megállítja a játékot a reklám idejére?
2012.05.25 20:14
Ha már minket kiolvastál
-
Defekt vetett véget Latvala esélyének
2012-05-26 23:30:43 -
F1: Jöhetnek a 23 futamos idények
2012-05-26 19:00:42 -
Meglegénykérték Lázár Jánost
2012-05-25 20:14:12 -
Hallgathatják Orbánt már kétmillióért is
2012-05-25 13:22:00 -
Majd’ ötszáz telefonos csalót fogtak
2012-05-26 08:00:00 -
Bírságot kapott az Angry Birds-ös átverő
2012-05-25 17:00:00
HIRDETÉS
Dokumentumszerkesztés együtt, egy időben
Az Office 365 felhőszolgáltatással kényelmesebb és hatékonyabb a dokumentumkezelés.
megnézem
HIRDETÉS
Tudj meg mindent a LED TV-kről!
A LED technológia a tévézés jövője. De mit tud, és mit nem? Itt a válasz.
megnézem
HIRDETÉS
Önnek milyen telefonja van? Szavazzon és nyerjen!
Okos vagy buta? Gombos, netán érintőképernyős?
megnézem



