CES 2012: hivatalos a Motorola Droid 4
Felénk Milestone 4 néven jön majd a most bemutatott újdonság, amellyel kapcsolatban minden korábban kiszivárgott információ igaznak bizonyult.
A Motorola Droid/Milestone szériájának CES szakkiállításon bemutatott, négyesre számozott darabja éppen ekkora, 4 colos kijelzÅ‘t is kapott. A qHD képernyÅ‘ mögött kétmagos 1.2 Ghz-es processzor, 1 GB RAM, 16 gigányi tárhely és Android 2.3.5 van. Ez utóbbi számsortól nem kell megijedni, a Motorola azt ígéri, hogy "hamarosan" megérkezik majd a 4.0 Ice Cream Sandwich verzió is.
A telefon ezen kívül a szokásos összetevÅ‘kkel is rendelkezik, azaz van benne wifi, 3 mellett 4G, GPS és Bluetooth kapcsolódási lehetÅ‘ség is. A Milestone széria hagyomáihoz híven a kijelzÅ‘ mögül elÅ‘húzható egy teljes (5 soros) QWERTY billentyűzet is, amely a sötétben történÅ‘ használat (és nem mellesleg a látvány) kedvéért háttérfénnyel is meg van toldva.
A készülék a Motorola ígérete szerint “néhány héten belül” kerül a piacra, az európai, Milestone változat pedig valószínűsíthetÅ‘en majd azután néhány héttel érkezhet meg. Az árról még nem közölt részleteket az amerikai gyártó, de az elsÅ‘ Milestone 60 ezer forint alatti és a Milestone 2 kevesebb mint 80 ezer forintos cédulájából egy 100-110 ezer forintnál aligha magasabb árra következtethetünk.
Ezt olvastad már?
Szuperolcsó Huawei mobil a Vodánál
Hozzászólások a(z) "CES 2012: hivatalos a Motorola Droid 4" cÃmű cikkhez
Erre lecserélném a Defyt. Nagyon klassz.De ez beázik...

Erre lecserélném a Defyt. Nagyon klassz.

Bar, annyira nem hiányzik mar a fizikai bill

Azért Ãrtam :-)
100-ért patent lenneBizony.
100-ért patent lenne

Várjuk! :)
Ezt ne hagyd ki!
Felkutattuk neked a legolcsóbb szolgáltatókat
Ajánlatunk a webplázából
-
- Samsung N7000...
- 142 994 Ft
-
- Nokia N9...
- 115 994 Ft
Legfrissebb hÃrek a cÃmlapról
-
1,2 millió linket töröl a Google havonta
A rengeteg törlés hátterében természetesen szerzői jogi...
-
Android 4.0 jön a Samsung Galaxy Ace 2-re
Hamarosan a Samsung középkategóriás Galaxy mobilja is belenyalhat...
-
A hackerek is pihennek hétvégén
Egy kimutatás szerint nem csak az áldozatok, hanem a támadók sem...
Legfrissebb fórum témáink
- Felfoghatatlan mennyiségű pénze van az Apple-nek
2012.05.26 18:24 - A hackerek is pihennek hétvégén
2012.05.26 11:41 - Érkezőben az újabb PureView mobilok
2012.05.25 22:08 - 5 videoklip, amiben ezerrel nyomják a tech cuccokat
2012.05.25 20:29 - PlayStation 4: MegállÃtja a játékot a reklám idejére?
2012.05.25 20:14
Ha már minket kiolvastál
-
Defekt vetett véget Latvala esélyének
2012-05-26 23:30:43 -
F1: Jöhetnek a 23 futamos idények
2012-05-26 19:00:42 -
Meglegénykérték Lázár Jánost
2012-05-25 20:14:12 -
Hallgathatják Orbánt már kétmillióért is
2012-05-25 13:22:00 -
Majd’ ötszáz telefonos csalót fogtak
2012-05-26 08:00:00 -
BÃrságot kapott az Angry Birds-ös átverÅ‘
2012-05-25 17:00:00
HIRDETÉS
Dokumentumszerkesztés együtt, egy időben
Az Office 365 felhőszolgáltatással kényelmesebb és hatékonyabb a dokumentumkezelés.
megnézem
HIRDETÉS
Tudj meg mindent a LED TV-kről!
A LED technológia a tévézés jövője. De mit tud, és mit nem? Itt a válasz.
megnézem
HIRDETÉS
Önnek milyen telefonja van? Szavazzon és nyerjen!
Okos vagy buta? Gombos, netán érintőképernyős?
megnézem



