hirdetés


Új telefonos operációs rendszert vett a Nokia

Nagy Balázs András - 2012. január 10. | 12:00 mobil

A szebb napokat is megélt Nokia csendben felvásárolt egy norvég fejlesztőt, akik rendszerét az olcsóbb Nokia telefonokban lehet majd megtalálni.

Egy új operációs rendszert vett magának a Nokia. A norvég Smarterphone („Okosabbtelefon”) megegyező nevű rendszere a $25-$75, azaz a 6-18 ezer forintos árkategóriában versenyzett eddig.


A cég 1993-ban alapult, Kvaleberg néven. Több ázsiai céggel kötött licencszerződést, így például a Compallal is. Az idősebb olvasóknak talán még ismerősen cseng az OpenWave V7 szoftvere, amely bizonyos részeit a Smarterphone-ba is átültették.



Meglehetősen érdekes lépés a Nokia részéről, hogy míg az utóbbi egy évben két mobil operációs rendszerről is lemondott – a Symbian és a Meego – a Windows Phone javára, épp egy ilyen céget vásárolna fel. Emellett ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a cég felgyorsította a saját Linux-alapú, olcsó telefonokra szánt rendszerének, a Meltemi-nek is a fejlesztését. Kérdéses, hogy mégis miért kellene az új rendszer, ha már így is két másik (Series 40, Meltemi) áll a Nokia rendelkezésére?

- cikk vége -

Hozzászólások a(z) "Új telefonos operációs rendszert vett a Nokia" című cikkhez

Szólj hozzá te is:
    hirdetés

    Ezt ne hagyd ki!

    Felkutattuk neked a legolcsóbb szolgáltatókat

    Legfrissebb hírek a címlapról

    hirdetés

    HIRDETÉS

    Dokumentumszerkesztés együtt, egy időben

    Az Office 365 felhőszolgáltatással kényelmesebb és hatékonyabb a dokumentumkezelés.

    megnézem Dokumentumszerkesztés együtt, egy időben

    HIRDETÉS

    Tudj meg mindent a LED TV-kről!

    A LED technológia a tévézés jövője. De mit tud, és mit nem? Itt a válasz.

    megnézem Tudj meg mindent a LED TV-kről!

    HIRDETÉS

    Önnek milyen telefonja van? Szavazzon és nyerjen!

    Okos vagy buta? Gombos, netán érintőképernyős?

    megnézem Önnek milyen telefonja van? Szavazzon és nyerjen!
    hirdetés
    GPSPark.hu hotdog startrandi gsmline Konzolok szervize