Boldog 5. születésnapot, iPhone!
Öt évvel ezelőtt mutatta be Steve Jobs azt a készüléket, amely teljesen megreformálta az okostelefonok és úgy általában a mobilok világát.
Az iPhone használói mellett az androidosoknak, illetve úgy általában minden mobilhasználó számára fontos dolog történt 2007. január 9-én, amikor az Apple rendezvényén színpadra lépett Steve Jobs, és bemutatta azt a készüléket, amelyik teljesen megváltoztatta az okostelefonokról alkotott addigi képet.
Az Apple társalapítója a bemutatón három forradalmi dologról beszélt: egy szélesképernyÅ‘s, érintésvezérelhetÅ‘ iPod zenelejátszóról, egy forradalmi mobiltelefonról és egy áttörést jelentÅ‘ internetes eszközrÅ‘l. Aztán kiderült, hogy a három dolgot egyetlen készülékben dobják piacra: ez az iPhone.

Kritikák ide vagy oda, az iPhone egyértelműen a legsikeresebb okostelefon-széria, negyedévenként több 10 milliós nagyságrendben adnak el belÅ‘le, az új modellek piacra dobásának napjaiban pedig hosszú sorok kígyóznak az üzletek elÅ‘tt. A legújabb, 4S modellbÅ‘l az elsÅ‘ 24 órában 1 millió kelt el, a nyitóhétvégén pedig sikerült elérni a 4 milliós lélektani határt. De ami ennél is fontosabb: az App Store virágzik, az elégedettségi felmérésekben pedig rendre a dobogó tetején végez a 2007-ben forradalminek bemutatott, és valóban mindent megváltoztató mobil, az iPhone.
Ezt olvastad már?
Fotón az új és nagyobb iPhone/iPod előlapja!
Hozzászólások a(z) "Boldog 5. születésnapot, iPhone!" cÃmű cikkhez
Ezt ne hagyd ki!
Felkutattuk neked a legolcsóbb szolgáltatókat
Ajánlatunk a webplázából
-
- Samsung N7000...
- 142 994 Ft
-
- Nokia N9...
- 115 994 Ft
Legfrissebb hÃrek a cÃmlapról
-
1,2 millió linket töröl a Google havonta
A rengeteg törlés hátterében természetesen szerzői jogi...
-
Android 4.0 jön a Samsung Galaxy Ace 2-re
Hamarosan a Samsung középkategóriás Galaxy mobilja is belenyalhat...
-
A hackerek is pihennek hétvégén
Egy kimutatás szerint nem csak az áldozatok, hanem a támadók sem...
Legfrissebb fórum témáink
- Felfoghatatlan mennyiségű pénze van az Apple-nek
2012.05.26 18:24 - A hackerek is pihennek hétvégén
2012.05.26 11:41 - Érkezőben az újabb PureView mobilok
2012.05.25 22:08 - 5 videoklip, amiben ezerrel nyomják a tech cuccokat
2012.05.25 20:29 - PlayStation 4: MegállÃtja a játékot a reklám idejére?
2012.05.25 20:14
Ha már minket kiolvastál
-
Defekt vetett véget Latvala esélyének
2012-05-26 23:30:43 -
F1: Jöhetnek a 23 futamos idények
2012-05-26 19:00:42 -
Meglegénykérték Lázár Jánost
2012-05-25 20:14:12 -
Hallgathatják Orbánt már kétmillióért is
2012-05-25 13:22:00 -
Majd’ ötszáz telefonos csalót fogtak
2012-05-26 08:00:00 -
BÃrságot kapott az Angry Birds-ös átverÅ‘
2012-05-25 17:00:00
HIRDETÉS
Dokumentumszerkesztés együtt, egy időben
Az Office 365 felhőszolgáltatással kényelmesebb és hatékonyabb a dokumentumkezelés.
megnézem
HIRDETÉS
Tudj meg mindent a LED TV-kről!
A LED technológia a tévézés jövője. De mit tud, és mit nem? Itt a válasz.
megnézem
HIRDETÉS
Önnek milyen telefonja van? Szavazzon és nyerjen!
Okos vagy buta? Gombos, netán érintőképernyős?
megnézem



