Szárnyal az Android: napi 700 000 új készülék
Tombol a karácsonyi láz, így egy hónap alatt mintegy százötvenezerrel sikerült emeli a napi aktivált készülékek számát.
Gomba módra szaporodik az Android, és azt mi sem bizonyítja jobban, mint a legújabb hivatalos mérőszám, amely szerint immáron hétszázezernél is több készüléket aktiválnak naponta. Andy Rubin – a Google mobil részlegének egyik fejese – maga osztotta meg az örömhírt a cég saját közösségi hálózatán.
Persze többen felvetették már, hogy mégis mi számít készülék aktiválásnak, és most ezt is megválaszolta: „[…] minden készüléket csupán egyszer számolunk (tehát újra eladott készülékeket nem) és az „aktiválás” azt jelenti, hogy bemész egy boltba, megveszed és előfizetéssel felcsatlakozol vele egy mobilhálózatra.”

Azaz a jelek szerint a 700 000-ben csupán az aktív mobilkészülékeket számolják, a médialejátszókat, táblagépeket például nem. Így aztán az Amazon Kindle Fire táblagépe sem játszott közre az emelkedésben, pedig a boltóriás bevallása szerint hetente egymillió Kindle gépet ad el, amelyek jelentős részét az androidos Fire teszi ki. Igaz, a Fire előtt egy androidos táblagép/médialejátszó sem ért el még csak hasonló sikert sem.
Ezt olvastad már?
Szuperolcsó Huawei mobil a Vodánál
Hozzászólások a(z) "Szárnyal az Android: napi 700 000 új készülék" című cikkhez

Ha meggondolom hogy mi a magyarázata annak hogy egy idős pali mint én 3-4 hónapig használ egy telefont majd cserél: részben az ujabb lehetőségek / tudás, részben az ujdonság varázsa. A harmadik - a viritás - nálam nem jön számitásba. Az elvárásaim leginkább műszaki / távközlési természetűek. Na most ha sorolom, visszafele sorrendben: Note, LG Black, Desiré, Galaxy S, ..... az első Galaxy, stb. stb., biztosan nem tud senki olyan, ujabban bejelentett kézikészüléket javasolni, amire műszakilag jogosan lecseréljem február-márciusig a Nótot. Vagyis: a normálisnak (már alig) mondható szükségletnek megfelelő telefont. :eek:
Lassan elérik az iPhone sikerét. :D Már csak a stabilitáson, sebezhetőség kiküszöbölésén, használhatóságon kell javítani. :Dpersze a győzelmi jelentés csak arról nem szól, hogy ez a júliusi növekedéshez képest százalékos visszaesés https://twitter.com/#!/Arubin/status/85660213478309888 e szerint már napi 1 millió körül kéne járnia... szép szám a 700.000, de messze nem szárnyalás a korábbi növekedési adatokhoz képest.Azért jegyezzük meg azt is, hogy a végtelenségig a mobil eladások sem nőhetnek és emellett a telefon paletta nem is nőtt számottevően. A többség már valószínűleg kivár azokra a telefonokra, amik ténylegesen képesek elrugaszkodni a 2010 elején felmutatott szinttől.Igen, sőt várható a 2007-08 óta tartó tendencia megfordulasa is. A nagy számokat nem azok generálnak most akik egyébként is megveszik az ajfon 4 után a 4s-t vagy a galakszi s2 helyett a nótot...
Lassan elérik az iPhone sikerét. :D Már csak a stabilitáson, sebezhetőség kiküszöbölésén, használhatóságon kell javítani. :Dpersze a győzelmi jelentés csak arról nem szól, hogy ez a júliusi növekedéshez képest százalékos visszaesés https://twitter.com/#!/Arubin/status/85660213478309888 e szerint már napi 1 millió körül kéne járnia... szép szám a 700.000, de messze nem szárnyalás a korábbi növekedési adatokhoz képest.Azért jegyezzük meg azt is, hogy a végtelenségig a mobil eladások sem nőhetnek és emellett a telefon paletta nem is nőtt számottevően. A többség már valószínűleg kivár azokra a telefonokra, amik ténylegesen képesek elrugaszkodni a 2010 elején felmutatott szinttől.
Lassan elérik az iPhone sikerét. :D Már csak a stabilitáson, sebezhetőség kiküszöbölésén, használhatóságon kell javítani. :Dpersze a győzelmi jelentés csak arról nem szól, hogy ez a júliusi növekedéshez képest százalékos visszaesés https://twitter.com/#!/Arubin/status/85660213478309888 e szerint már napi 1 millió körül kéne járnia... szép szám a 700.000, de messze nem szárnyalás a korábbi növekedési adatokhoz képest.
Lassan elérik az iPhone sikerét. :D Már csak a stabilitáson, sebezhetőség kiküszöbölésén, használhatóságon kell javítani. :DHa így is viszik, akkor minek ilyenekkel foglalkozni? :D
Lassan elérik az iPhone sikerét. :D Már csak a stabilitáson, sebezhetőség kiküszöbölésén, használhatóságon kell javítani. :D
Ezt ne hagyd ki!
Felkutattuk neked a legolcsóbb szolgáltatókat
Ajánlatunk a webplázából
-
- Nokia N9...
- 115 994 Ft
-
- Samsung N7000...
- 142 994 Ft
Legfrissebb hírek a címlapról
-
1,2 millió linket töröl a Google havonta
A rengeteg törlés hátterében természetesen szerzői jogi...
-
Android 4.0 jön a Samsung Galaxy Ace 2-re
Hamarosan a Samsung középkategóriás Galaxy mobilja is belenyalhat...
-
A hackerek is pihennek hétvégén
Egy kimutatás szerint nem csak az áldozatok, hanem a támadók sem...
Legfrissebb fórum témáink
- Felfoghatatlan mennyiségű pénze van az Apple-nek
2012.05.26 18:24 - A hackerek is pihennek hétvégén
2012.05.26 11:41 - Érkezőben az újabb PureView mobilok
2012.05.25 22:08 - 5 videoklip, amiben ezerrel nyomják a tech cuccokat
2012.05.25 20:29 - PlayStation 4: Megállítja a játékot a reklám idejére?
2012.05.25 20:14
Ha már minket kiolvastál
-
Defekt vetett véget Latvala esélyének
2012-05-26 23:30:43 -
F1: Jöhetnek a 23 futamos idények
2012-05-26 19:00:42 -
Meglegénykérték Lázár Jánost
2012-05-25 20:14:12 -
Hallgathatják Orbánt már kétmillióért is
2012-05-25 13:22:00 -
Majd’ ötszáz telefonos csalót fogtak
2012-05-26 08:00:00 -
Bírságot kapott az Angry Birds-ös átverő
2012-05-25 17:00:00
HIRDETÉS
Dokumentumszerkesztés együtt, egy időben
Az Office 365 felhőszolgáltatással kényelmesebb és hatékonyabb a dokumentumkezelés.
megnézem
HIRDETÉS
Tudj meg mindent a LED TV-kről!
A LED technológia a tévézés jövője. De mit tud, és mit nem? Itt a válasz.
megnézem
HIRDETÉS
Önnek milyen telefonja van? Szavazzon és nyerjen!
Okos vagy buta? Gombos, netán érintőképernyős?
megnézem



