Újgenerációs kiegészítőkön dolgozik az Apple
Egyelőre csak pletykáról van szó, de a forrás a New York Times: magunkon hordozható, Siri-képes kiegészítőkön dolgozik az amerikai gyártó.
A következő években minden bizonnyal megszaporodnak majd a mobil eszközök használatának élményét fokozó és minél teljesebb felhasználói élményt kínáló kiegészítők. A New York Times értesülése szerint az Apple például az iPod zenelejátszóinak új generációján dolgozik, melynek egyik tagja egy csukló köré tekerhető, az iPhone-nal vezeték nélkül kommunikáló, Siri-képes, azaz a hangutasításokat is megértő iPod lenne.
Egynél persze több terméken is dolgoznak, az iPod mellett más olyan eszközökön is, melyeket öltözeti kiegészítőként tudunk viselni, az Apple dizájncentrikusságát ismerve ráadásul nem is lesznek csúnyák.
Az eszközök prototípusait állítólag már tesztelgetik, leghamarabb az új iPad januárra várt bejelentésekor lehet belőlük valami, bár még ez is igen korainak tűnik. Aztán persz az is előfordulhat, hogy végül ilyen-olyan szempontok miatt elvetik a piacra dobásuk ötletét. Az eddigi irányból azonban nagy esély látszik a megvalósításra, hiszen például az iPod családdal kapcsolatos legutóbbi fejlemények egyike is hasonló volt: az iPod nano mint óra hivatalos megtámogatása.
Ezt olvastad már?
Fotón az új és nagyobb iPhone/iPod előlapja!
Hozzászólások a(z) "Újgenerációs kiegészítőkön dolgozik az Apple" című cikkhez
Ezt ne hagyd ki!
Felkutattuk neked a legolcsóbb szolgáltatókat
Ajánlatunk a webplázából
-
- Nokia N9...
- 115 994 Ft
-
- Samsung N7000...
- 142 994 Ft
Legfrissebb hírek a címlapról
-
1,2 millió linket töröl a Google havonta
A rengeteg törlés hátterében természetesen szerzői jogi...
-
Android 4.0 jön a Samsung Galaxy Ace 2-re
Hamarosan a Samsung középkategóriás Galaxy mobilja is belenyalhat...
-
A hackerek is pihennek hétvégén
Egy kimutatás szerint nem csak az áldozatok, hanem a támadók sem...
Legfrissebb fórum témáink
- Felfoghatatlan mennyiségű pénze van az Apple-nek
2012.05.26 18:24 - A hackerek is pihennek hétvégén
2012.05.26 11:41 - Érkezőben az újabb PureView mobilok
2012.05.25 22:08 - 5 videoklip, amiben ezerrel nyomják a tech cuccokat
2012.05.25 20:29 - PlayStation 4: Megállítja a játékot a reklám idejére?
2012.05.25 20:14
Ha már minket kiolvastál
-
Defekt vetett véget Latvala esélyének
2012-05-26 23:30:43 -
F1: Jöhetnek a 23 futamos idények
2012-05-26 19:00:42 -
Meglegénykérték Lázár Jánost
2012-05-25 20:14:12 -
Hallgathatják Orbánt már kétmillióért is
2012-05-25 13:22:00 -
Majd’ ötszáz telefonos csalót fogtak
2012-05-26 08:00:00 -
Bírságot kapott az Angry Birds-ös átverő
2012-05-25 17:00:00
HIRDETÉS
Dokumentumszerkesztés együtt, egy időben
Az Office 365 felhőszolgáltatással kényelmesebb és hatékonyabb a dokumentumkezelés.
megnézem
HIRDETÉS
Tudj meg mindent a LED TV-kről!
A LED technológia a tévézés jövője. De mit tud, és mit nem? Itt a válasz.
megnézem
HIRDETÉS
Önnek milyen telefonja van? Szavazzon és nyerjen!
Okos vagy buta? Gombos, netán érintőképernyős?
megnézem



