Megint vírusos appokat dobtak ki az Android Marketről
Majdnem két tucat rosszindulatú programot távolított el a Google legutóbbi akciójában, mivel azok titkon emeltdíjas számokra küldtek SMS-eket
Még mindig töretlen népszerűsége van az emeltdíjas számra SMS-t küldő kártékony programoknak. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy nemrég a Google összesen 22, a felhasználók orra alá ilyenformán borsot törő appot távolított el az Android Market bugyraiból.
A Lookout Mobile Security jelentése szerint a programok jól ismert appoknak álcázzák magukat, és így próbálják a felhasználók egyenlegét leszívni. A Symantec által Android.Rufraud-ban keresztelt kártékony programok a SIM kártya telefonszáma alapján az egy, az adott országbeli emeltdíjas számra küld üzeneteket. Az egyedüli jó hír, hogy ezen kívül semmi mást nem csinál a program, és nagyon könnyű eltávolítani is.
A programok néhány hónapja jelentek meg először Európában, néhány hete kerültek be az Android Marketre, és Amerikára még nem terjedtek át. A Lookout szerint az első ilyen kártékony program egy horoszkóp-app volt, amely egy elrejtett végfelhasználói szerződésben még jelezte is, hogy rejtett költségei lehetnek a program használatának.
Az appok szerencsére a magyar felhasználókra még nem veszélyesek, mivel „csupán” az orosz, azeri, örmény, cseh, grúz, lengyel, kazah, belorusz, litván, kirgiz, ukrán, észt, angliai, olasz, izraeli, francia és német hálózatokon belüli emeltdíjas számokkal fegyverezték fel.
Az appok első nagyobb csomagjában kilenc letöltő-programnak álcázott, valójában értéktelen, csupán külsejében más trójai volt, amelyek népszerű fizetős és ingyenes játékokat ígértek (pl Angry Birds, Cut the Rope), és szerencsére a Google még azelőtt eltávolította őket, hogy sokan letöltsék őket. A második hullámban 13 hasonló appot töltöttek fel, és nagyjából 14 000 felhasználót ejtettek át, mielőtt a Google vasárnap eltávolította őket. A Google jelenleg nem árulta el, hogy az appokat távolról törölte-e a pórul járt felhasználók készülékeiről, mint ahogyan azt korábban már megtette hasonlóan kártékony appok kapcsán.
Ezt olvastad már?
Nokia Lumia 710 teszt: bíztató folytatás
Hozzászólások a(z) "Megint vírusos appokat dobtak ki az Android Marketről" című cikkhez
Ezt ne hagyd ki!
Felkutattuk neked a legolcsóbb szolgáltatókat
Ajánlatunk a webplázából
-
- Nokia N9...
- 115 994 Ft
-
- Samsung N7000...
- 142 994 Ft
Legfrissebb hírek a címlapról
-
1,2 millió linket töröl a Google havonta
A rengeteg törlés hátterében természetesen szerzői jogi...
-
Android 4.0 jön a Samsung Galaxy Ace 2-re
Hamarosan a Samsung középkategóriás Galaxy mobilja is belenyalhat...
-
A hackerek is pihennek hétvégén
Egy kimutatás szerint nem csak az áldozatok, hanem a támadók sem...
Legfrissebb fórum témáink
- Felfoghatatlan mennyiségű pénze van az Apple-nek
2012.05.26 18:24 - A hackerek is pihennek hétvégén
2012.05.26 11:41 - Érkezőben az újabb PureView mobilok
2012.05.25 22:08 - 5 videoklip, amiben ezerrel nyomják a tech cuccokat
2012.05.25 20:29 - PlayStation 4: Megállítja a játékot a reklám idejére?
2012.05.25 20:14
Ha már minket kiolvastál
-
Defekt vetett véget Latvala esélyének
2012-05-26 23:30:43 -
F1: Jöhetnek a 23 futamos idények
2012-05-26 19:00:42 -
Meglegénykérték Lázár Jánost
2012-05-25 20:14:12 -
Hallgathatják Orbánt már kétmillióért is
2012-05-25 13:22:00 -
Majd’ ötszáz telefonos csalót fogtak
2012-05-26 08:00:00 -
Bírságot kapott az Angry Birds-ös átverő
2012-05-25 17:00:00
HIRDETÉS
Dokumentumszerkesztés együtt, egy időben
Az Office 365 felhőszolgáltatással kényelmesebb és hatékonyabb a dokumentumkezelés.
megnézem
HIRDETÉS
Tudj meg mindent a LED TV-kről!
A LED technológia a tévézés jövője. De mit tud, és mit nem? Itt a válasz.
megnézem
HIRDETÉS
Önnek milyen telefonja van? Szavazzon és nyerjen!
Okos vagy buta? Gombos, netán érintőképernyős?
megnézem



