hirdetés


Egyelőre nem veheti meg a Google a Motorolát

Balogh Csaba - 2011. december 14. | 11:00 mobil Google

Az Európai Bizottság elhalasztott a döntést az ügyben, állítólag szabadalmi kérdések állhatnak a háttérben. Így a Google egyelőre nem vásárolhat.

Augusztus 15-én brékingként jött a hír, hogy a Google felvásárolja a Motorolát. Aztán az esetleges túl nagy befolyásoló erő miatt vizsgálódó USA Igazságügyi Minisztériuma megakasztotta a terveket, most pedig a hasonló okok miatt nézelődő Európai Bizottság gördített egy ideiglenesen mindenképpen akadályt jelentő dolgot az akvizíció elé.

Az EB azzal az indoklással halasztotta el a döntést, hogy több információra van szükségük, így kérték is már a dokumentumokat a Google-től. Jogi szakértők szerint ez önmagában még nem jelent semmi bajt, a kérdés csak az, hogy az alapvizsgálathoz hiányoznak még dokumentumok, vagy pedig első körben aggályok merültek fel, ezért kellenek a papírok.

Szakértők szerint folyamatban lévő szabadalmi ügyek is állhatnak a háttérben, és az is problémát jelenthet a verseny szempontjából, hogy egy mobilgyártóhoz való hozzájutás után a Google vajon hogyan is állna a többi gyártóhoz, amikor az Android fejlesztéséről és licenszeléséről lenne szó.

Az EB eredetileg 2012. január 10-én adta volna áldását a Google bevásárlására, vagy legalábbis döntött volna így vagy úgy az ügyben. Új dátumot egyelőre nem tűztek ki, így hónapokat is csúszhat az üzlet - feltéve persze, ha a vizsgálat végén egyáltalán engedélyezik.

- cikk vége -

Ezt olvastad már?

Szuperolcsó Huawei mobil a Vodánál

Hozzászólások a(z) "Egyelőre nem veheti meg a Google a Motorolát" című cikkhez

Szólj hozzá te is:
    hirdetés

    Ezt ne hagyd ki!

    Felkutattuk neked a legolcsóbb szolgáltatókat

    Legfrissebb hírek a címlapról

    hirdetés

    HIRDETÉS

    Dokumentumszerkesztés együtt, egy időben

    Az Office 365 felhőszolgáltatással kényelmesebb és hatékonyabb a dokumentumkezelés.

    megnézem Dokumentumszerkesztés együtt, egy időben

    HIRDETÉS

    Tudj meg mindent a LED TV-kről!

    A LED technológia a tévézés jövője. De mit tud, és mit nem? Itt a válasz.

    megnézem Tudj meg mindent a LED TV-kről!

    HIRDETÉS

    Önnek milyen telefonja van? Szavazzon és nyerjen!

    Okos vagy buta? Gombos, netán érintőképernyős?

    megnézem Önnek milyen telefonja van? Szavazzon és nyerjen!
    hirdetés
    GPSPark.hu hotdog startrandi gsmline Konzolok szervize