Mindenből dupláz az új Samsung mobil processzor
Jelentős teljesítménynövekedés, valamint eleddig csupán asztali gépeknél elérhető felbontás: ennyit kínál a Samsung következő generációs chipje.
A Samsung mobilprocijai eleddig sem épp a lassabbak közé tartoztak, azonban a következő generációs Exynos 5250 chipjei rádupláznak erre. A koreai óriás új chipjei ARM Cortex A15 alapokon nyugszanak, és 32 nanométeres csíkszélességgel készülnek.

A megnövekedett órajel mellett azonban további optimalizációkat is végrehajtottak a Samsung mérnökei. A sajtóanyag szerint ugyanis az új chip kétszer annyi utasítást képes adott idő alatt végrehajtani, mint egy 1,5Ghz-en futó ARM Cortex A9-es verzió. Emellett nagy újítás a jóval nagyobb kijelzők kezelése is: az Exynos 5250-es ugyanis immáron a 2560x1600-as felbontást is támogatni fogja, amely a korábbi maximum (1280x800) négyszerese.
A megnövekedett felbontás miatt nagyobb memória sávszélességre is szükség volt, így megduplázták a chip memória-sávszélességét, a korábbi 12,8 GB per másodperces értékről. Ez egyébként az általános adatfeldolgozás sebességét is segíti.
Az energiatakarékosság jegyében néhány újdonságot is integráltak a chipbe. A legfontosabb az integrált Displayport interfész, amely támogat egy új, önfrissítő panel technológiát. Ennek lényege az, hogy a kijelzőnek nem kell feleslegesen járatnia a processzort akkor, ha csak ugyanazt a statikus képet kellene újból kirakni. Ehelyett csupán a memóriából kell előhívni a korábbi képet.
Ezt olvastad már?
Itt az olcsó kétmagos Samsung Galaxy
Hozzászólások a(z) "Mindenből dupláz az új Samsung mobil processzor" című cikkhez
Ezt ne hagyd ki!
Felkutattuk neked a legolcsóbb szolgáltatókat
Ajánlatunk a webplázából
-
- Nokia N9...
- 115 994 Ft
-
- Samsung N7000...
- 142 994 Ft
Legfrissebb hírek a címlapról
-
1,2 millió linket töröl a Google havonta
A rengeteg törlés hátterében természetesen szerzői jogi...
-
Android 4.0 jön a Samsung Galaxy Ace 2-re
Hamarosan a Samsung középkategóriás Galaxy mobilja is belenyalhat...
-
A hackerek is pihennek hétvégén
Egy kimutatás szerint nem csak az áldozatok, hanem a támadók sem...
Legfrissebb fórum témáink
- Felfoghatatlan mennyiségű pénze van az Apple-nek
2012.05.26 18:24 - A hackerek is pihennek hétvégén
2012.05.26 11:41 - Érkezőben az újabb PureView mobilok
2012.05.25 22:08 - 5 videoklip, amiben ezerrel nyomják a tech cuccokat
2012.05.25 20:29 - PlayStation 4: Megállítja a játékot a reklám idejére?
2012.05.25 20:14
Ha már minket kiolvastál
-
Defekt vetett véget Latvala esélyének
2012-05-26 23:30:43 -
F1: Jöhetnek a 23 futamos idények
2012-05-26 19:00:42 -
Meglegénykérték Lázár Jánost
2012-05-25 20:14:12 -
Hallgathatják Orbánt már kétmillióért is
2012-05-25 13:22:00 -
Majd’ ötszáz telefonos csalót fogtak
2012-05-26 08:00:00 -
Bírságot kapott az Angry Birds-ös átverő
2012-05-25 17:00:00
HIRDETÉS
Dokumentumszerkesztés együtt, egy időben
Az Office 365 felhőszolgáltatással kényelmesebb és hatékonyabb a dokumentumkezelés.
megnézem
HIRDETÉS
Tudj meg mindent a LED TV-kről!
A LED technológia a tévézés jövője. De mit tud, és mit nem? Itt a válasz.
megnézem
HIRDETÉS
Önnek milyen telefonja van? Szavazzon és nyerjen!
Okos vagy buta? Gombos, netán érintőképernyős?
megnézem



