hirdetés


Már az EU is aggodalmasnak tartja az Apple-Samsung pereket

Nagy Balázs András - 2011. november 23. | 08:00 Apple mobil tények

A konkurencia betiltása, erőfölénnyel való visszaélés: nagyjából ezen gondolatok fogalmazódtak meg az illetékesek fejében.

Végre valaki illetékes is kimondta azt, amit az átlagemberek már egy ideje hajtogattak: az jelenleg is folyó Apple-Samsung jogvita aggályos. A gyártók ugyanis szabadalmi perekkel próbálják elérni, hogy vetélytársaik kivonuljanak a piacról, amelyet így csak az ő termékeik fednének le. Ez pedig nem verseny, hanem erőfölénnyel való visszaélés és monopolhelyzet megcélzása. A tiszta versenyhelyzet erős torzítása.


Aggasztó a jelenlegi helyzet, azonban még rosszabb is lehet, például azzal, hogy a többi gyártó is beszáll a jogi adok-kapokba. Joaquin Almunia, az EU versenyügyi biztosa szerint a szabványokat és szellemi tulajdonokat (különböző jogilag védett termékek, így szabadalmak hasonlók) az IT szektorban könnyen lehet visszaélésre használni, és a nagyobb cégek ki is rekeszthetik a piacról a kisebb illetve újabb, így jogilag  vagy szabadalmilag gyengébb cégeket.


Az Apple-Samsung vita ugyan jelenleg a legismertebb jogi harc, mivel tíz országnál is többen folyik összesen húsznál is több különálló jogi esetként, azonban egyáltalán nem az egyedüli, emlékeztetett Almunia. A mobil iparágban zajló hasonló perek az utóbbi évtizedben valóságos jogi pókhálóvá nőtték ki magukat.

- cikk vége -

Hozzászólások a(z) "Már az EU is aggodalmasnak tartja az Apple-Samsung pereket" című cikkhez

Szólj hozzá te is:
  1. nagi
    2011 / 11 / 23 (14:50)válasz erre

    Szerintem max realistán. :)

  2. mester83
    2011 / 11 / 23 (14:12)válasz erre

    Micsoda ritkaságnak lehetünk tanúi. Már a politikusok szerint is van valami baj. Kevés a pénz, amit a félrenézésért kapnak, vagy csak simán elegük lett? Vagy csak én látom rosszindulatúan a helyzetet? :)

  3. nagi
    2011 / 11 / 23 (14:02)válasz erre

    ".... összesen úsznál...." ? :D szerintem kéne oda egy h betű.
    thx, javítva. :)

  4. trb100
    2011 / 11 / 23 (13:48)válasz erre

    ".... összesen úsznál...." ? :D szerintem kéne oda egy h betű.

Még több hozzászólás

hirdetés

Ezt ne hagyd ki!

Felkutattuk neked a legolcsóbb szolgáltatókat

Legfrissebb hírek a címlapról

hirdetés

HIRDETÉS

Dokumentumszerkesztés együtt, egy időben

Az Office 365 felhőszolgáltatással kényelmesebb és hatékonyabb a dokumentumkezelés.

megnézem Dokumentumszerkesztés együtt, egy időben

HIRDETÉS

Tudj meg mindent a LED TV-kről!

A LED technológia a tévézés jövője. De mit tud, és mit nem? Itt a válasz.

megnézem Tudj meg mindent a LED TV-kről!

HIRDETÉS

Önnek milyen telefonja van? Szavazzon és nyerjen!

Okos vagy buta? Gombos, netán érintőképernyős?

megnézem Önnek milyen telefonja van? Szavazzon és nyerjen!
hirdetés
GPSPark.hu hotdog startrandi gsmline Konzolok szervize