iPhone és iPad: itt a hibajavító frissítés
Megérkezett az iOS 5.0.1, ezzel együtt az akkus gondok megoldása és a nemrég felfedezett biztonsági rést betömése.
A gyakorlatban most mutatkozott be az iOS 5 nyár eleji premierjén felfedett, régóta elvárható funkció: a teljesen vezetékek és iTunes nélküli szoftverfrissítés. Az iOS 5.0.1 már elérhető, a tapasztalatom szerint a letöltés és az installálás mindössze 5 percet vesz igénybe.
Az iOS 5.0.1-es verziójának talán legfontosabb javítása a többeknél jelentkező gyors lemerülés problémáját oldja meg, amely még október végén került be a hírekbe. Az új szoftververzió emellett a az iCloudos dokumentumkezelésben jelentkező gondokat is javítja.
Eltűnik a rendszerből több biztonsági kiskapu is, köztük az is, amelyből a héten lett ügy. Az Apple szigorú ellenőrzésén átjutott egy direkt tesztelés céljából beküldött, rosszindulatú kódot is tartalmazó alkalmazást. Az app fejlesztőjének 1 éves kitiltással, nekünk viszont a biztonsági rés betömésével rukkolt most elő az Apple.
Ezt olvastad már?
Fotón az új és nagyobb iPhone/iPod előlapja!
Hozzászólások a(z) "iPhone és iPad: itt a hibajavító frissítés" című cikkhez
Végre valaki beismeri hogy az Iphone is akadozik és belassul..... Mert mindenhol mindenki ódákat zeng az Iphone sebességéről ....
Kíváncsi vagyok nagyon. Nekem totál bekrepált az iPhone4 mióta iOS5 van rajta. Nem bírtam ki vele egy napot, pedig korábban simán tudta. (ja, és minden javasolt dolgot lekapcsoltam, kipróbáltam) Sőt, 2 napja eléggé be is lassult: pl rányomtam a tárcsázásra és 5 mp után jött elő a híváslista....
Ezt ne hagyd ki!
Felkutattuk neked a legolcsóbb szolgáltatókat
Ajánlatunk a webplázából
-
- Nokia N9...
- 115 994 Ft
-
- Samsung N7000...
- 142 994 Ft
Legfrissebb hírek a címlapról
-
1,2 millió linket töröl a Google havonta
A rengeteg törlés hátterében természetesen szerzői jogi...
-
Android 4.0 jön a Samsung Galaxy Ace 2-re
Hamarosan a Samsung középkategóriás Galaxy mobilja is belenyalhat...
-
A hackerek is pihennek hétvégén
Egy kimutatás szerint nem csak az áldozatok, hanem a támadók sem...
Legfrissebb fórum témáink
- Felfoghatatlan mennyiségű pénze van az Apple-nek
2012.05.26 18:24 - A hackerek is pihennek hétvégén
2012.05.26 11:41 - Érkezőben az újabb PureView mobilok
2012.05.25 22:08 - 5 videoklip, amiben ezerrel nyomják a tech cuccokat
2012.05.25 20:29 - PlayStation 4: Megállítja a játékot a reklám idejére?
2012.05.25 20:14
Ha már minket kiolvastál
-
Defekt vetett véget Latvala esélyének
2012-05-26 23:30:43 -
F1: Jöhetnek a 23 futamos idények
2012-05-26 19:00:42 -
Meglegénykérték Lázár Jánost
2012-05-25 20:14:12 -
Hallgathatják Orbánt már kétmillióért is
2012-05-25 13:22:00 -
Majd’ ötszáz telefonos csalót fogtak
2012-05-26 08:00:00 -
Bírságot kapott az Angry Birds-ös átverő
2012-05-25 17:00:00
HIRDETÉS
Dokumentumszerkesztés együtt, egy időben
Az Office 365 felhőszolgáltatással kényelmesebb és hatékonyabb a dokumentumkezelés.
megnézem
HIRDETÉS
Tudj meg mindent a LED TV-kről!
A LED technológia a tévézés jövője. De mit tud, és mit nem? Itt a válasz.
megnézem
HIRDETÉS
Önnek milyen telefonja van? Szavazzon és nyerjen!
Okos vagy buta? Gombos, netán érintőképernyős?
megnézem



