hirdetés


Karácsonyra kifulladhat a HTC

Balogh Csaba - 2011. november 1. | 11:00 mobil

Az utóbbi három hónap számai nem rosszak, de nagyon úgy tűnik, hogy a most következő kettőben szünetel a sikerszéria.

Ahogy szombati piaci körképünkben elÅ‘jeleztük, valóban szép számokat hozott az idei harmadik negyedévben a HTC: 13.2 millió eladott mobillal összehozott 4.54 milliárd dolláros bevétel mellett értek el 625 millió dolláros nyereséget. Az üzleti eredményrÅ‘l beszámoló közlés végén azonban egy határozottan rossz elÅ‘jel látszik.

A HTC név hallatán sokáig a jó minÅ‘ség és az innováció juthatott a legtöbbek eszébe. Ez egyrészt a gyártó eddigi története, másrészt a 2010-es év legütÅ‘sebb androidos mobiljának, a Desire-nek köszönhetÅ‘. A Desire után azonban határozottan érezni lehetett, hogy célt vesztett a gyártó. Mégha a számok szépen emelkedtek is, igazán ütÅ‘s mobiljuk nem került a piacra. A kijelzÅ‘ pedig csak SLCD, és többek ellenkezésére is kihangsúlyoznám a “csak” kifejezést: a Desire AMOLED-je után igenis visszalépés az SLCD. (Aki a legszebb képet szeretnlé látni, a Samsung Super AMOLED-jén és az iPhone 4/4S IPS Retina Display-jén kívül nem választhat mást.)

Valószínűleg ezek a fantáziátlanságok kezdenek most beérni, merthogy az idei utolsó negyedévre (októbertÅ‘l decemberig) 12-13 milliós eladást jeleztek elÅ‘ - tehát a klasszikusan legerÅ‘sebb karácsonyi szezonos negyedévben várhatóan kevesebb telefont adnak majd el, mint a harmadikban. Ez a fenti, általánosan érvényes problémák mellett egyúttal az aktuális csúcsmodell, a Sensation sikertelenségét is jelzi.

- cikk vége -

Hozzászólások a(z) "Karácsonyra kifulladhat a HTC" című cikkhez

Szólj hozzá te is:
  1. electro123
    2011 / 11 / 01 (20:33)válasz erre

    Haverom HTC fan, csak HTC telefonjai voltak, de vagy 2 - 3 egymás utánban évről évre. Most kijelentette, hogy megszabadul HTC HD - desire - é étől és mivel nem talál magának htc nél jót samu sgs II - őt vesz. Erre nagy durranást mondok, mert tényleg igazi nagy HTC - s a srác. Azért jövőre hátha kiötlenek valami frankó kis készüléket(keket).

  2. leviske
    2011 / 11 / 01 (12:16)válasz erre

    Egyetértek, 2010 eleje óta semmi ütőset nem tettek le az asztalra és a Desire frissítése körüli huzavona még az egyetlen igazán sikeres telefonjukat is elszürkítette. Nagyon fura egyébként, hogy 1-2 év igazi siker után ilyen hamar ráléptek a Nokia útjára. Nem hiszem, hogy ezek fényében sok kell majd a Sony-nak, hogy jövőre lelépjék a HTC-t.

Még több hozzászólás

hirdetés

Ezt ne hagyd ki!

Felkutattuk neked a legolcsóbb szolgáltatókat

Legfrissebb hírek a címlapról

hirdetés

HIRDETÉS

Dokumentumszerkesztés együtt, egy időben

Az Office 365 felhőszolgáltatással kényelmesebb és hatékonyabb a dokumentumkezelés.

megnézem Dokumentumszerkesztés együtt, egy időben

HIRDETÉS

Tudj meg mindent a LED TV-kről!

A LED technológia a tévézés jövője. De mit tud, és mit nem? Itt a válasz.

megnézem Tudj meg mindent a LED TV-kről!

HIRDETÉS

Önnek milyen telefonja van? Szavazzon és nyerjen!

Okos vagy buta? Gombos, netán érintőképernyős?

megnézem Önnek milyen telefonja van? Szavazzon és nyerjen!
hirdetés
GPSPark.hu hotdog startrandi gsmline Konzolok szervize