Ötmagos lesz az új négymagos mobilprocesszor
Látszólag négymagos, azonban valójában négy plusz egymagos lesz az új Nvidia Kal-El, amelynek extra magja épp az energiatakarékosság miatt kerülne be.
Ugyan a Kal-El négymagos mobilprocesszor léte már egy ideje köztudottnak számított, eleddig ennél nem igazán lehetett többet tudni. Most azonban kiderült, hogy az eddigi egyedüli fix pont – a négy mag – sem teljesen igaz.
Az Nvidia új, Cortex A9 magokra építÅ‘ processzora ugyanis nem négy, hanem öt magot fog tartalmazni: négy erÅ‘s, de emiatt energiát is jobban fogyasztó teljes sebességgel rohanó magot, valamint egy kiegészítÅ‘ („társ”) magot. Utóbbi azonban nem a fogyasztást növeli, hanem éppen ellenkezÅ‘leg: beépítésével azt kívánja csökkenteni a videokártyáiról ismert gyártó.

A társmag ugyanis egyfelÅ‘l nem fog teljes sebességen futni, csupán 500 Mhz-en. Emellett kiszolgálási területe is teljesen más lesz: a Kal-El processzoros gépek ugyanis dinamikusan tudnak váltogatni a társmag, avagy a négy teljes mag futtatása közt. A társmag feladata a háttérszolgáltatások (pl lekapcsolt kijelzÅ‘vel zenelejátszás, e-mail letöltés, szinkronizáció és hasonlók) energiatakarékos elvégzése, és soha nem aktív a másik négy maggal együtt.
A teljes értékű magok közül sem fog mindig mindegyik futni. Az Nvidia által kiadott anyag szerint dinamikusan egy, kettÅ‘ illetve négy mag fog dolgozni attól függÅ‘en, hogy például egyszerűen levelezünk, videotelefonálunk avagy konzolhoz hasonlatos erÅ‘t akarunk a játékunk alá.
TevékenységtÅ‘l függÅ‘en lekapcsolnák a magokat
A legfurcsább azonban az lesz, hogy az Android operációs rendszer csupán négy magot fog látni. A 1-4 mag közti váltást ugyanis a rendszer számára láthatatlanul – így elhibázhatatlanul, két milliszekundum alatt – oldaná meg az Nvidia.
Állítólag jóval kevesebbet eszik, mint a Tegra 2
Persze a nagy kérdések megválaszolatlanak maradt: képes-e lesz az új Nvidia mag a Galaxyy S II-ben található Mali 400 közelébe férkÅ‘zni? Mennyire lesz érezhetÅ‘ az energiatakarékos ötödik mag munkássága? Mikor érkeznek a programok, amelyek kihasználják az óriási számítási kapacitást?
Ezt olvastad már?
Mégis lesz Flash a Windows 8 Metro UI böngészőjében?
Hozzászólások a(z) "Ötmagos lesz az új négymagos mobilprocesszor" cÃmű cikkhez
Ezt ne hagyd ki!
Felkutattuk neked a legolcsóbb szolgáltatókat
Ajánlatunk a webplázából
-
- Nokia N9...
- 115 994 Ft
-
- Samsung N7000...
- 142 994 Ft
Legfrissebb hÃrek a cÃmlapról
-
1,2 millió linket töröl a Google havonta
A rengeteg törlés hátterében természetesen szerzői jogi...
-
Android 4.0 jön a Samsung Galaxy Ace 2-re
Hamarosan a Samsung középkategóriás Galaxy mobilja is belenyalhat...
-
A hackerek is pihennek hétvégén
Egy kimutatás szerint nem csak az áldozatok, hanem a támadók sem...
Legfrissebb fórum témáink
- Felfoghatatlan mennyiségű pénze van az Apple-nek
2012.05.26 18:24 - A hackerek is pihennek hétvégén
2012.05.26 11:41 - Érkezőben az újabb PureView mobilok
2012.05.25 22:08 - 5 videoklip, amiben ezerrel nyomják a tech cuccokat
2012.05.25 20:29 - PlayStation 4: MegállÃtja a játékot a reklám idejére?
2012.05.25 20:14
Ha már minket kiolvastál
-
Defekt vetett véget Latvala esélyének
2012-05-26 23:30:43 -
F1: Jöhetnek a 23 futamos idények
2012-05-26 19:00:42 -
Meglegénykérték Lázár Jánost
2012-05-25 20:14:12 -
Hallgathatják Orbánt már kétmillióért is
2012-05-25 13:22:00 -
Majd’ ötszáz telefonos csalót fogtak
2012-05-26 08:00:00 -
BÃrságot kapott az Angry Birds-ös átverÅ‘
2012-05-25 17:00:00
HIRDETÉS
Dokumentumszerkesztés együtt, egy időben
Az Office 365 felhőszolgáltatással kényelmesebb és hatékonyabb a dokumentumkezelés.
megnézem
HIRDETÉS
Tudj meg mindent a LED TV-kről!
A LED technológia a tévézés jövője. De mit tud, és mit nem? Itt a válasz.
megnézem
HIRDETÉS
Önnek milyen telefonja van? Szavazzon és nyerjen!
Okos vagy buta? Gombos, netán érintőképernyős?
megnézem



