hirdetés


Exkluzív: Sonim XP5300 Force 3G - mindent túlél!

László Ferenc - 2011. szeptember 13. | 08:00 mobil
Exkluzív: Sonim XP5300 Force 3G - mindent túlél! Nézd meg a képgalériát

Az országban (és talán a világon) elsőként próbálhattuk ki az amerikai gyártó vadonatúj strapamobilját.

Technet plecsni:
Techgold
Technet.hu értékelése
4
Olvasók értékelése
0
Tetszett:
mindent kibír
nagyobb kapacitású akksi
3G
végre van videófelvevő
Nem tetszett:
magas ár
gyenge kamera
Tulajdonságok:
Névjegyzék
Fényképezőgép
MP3 lejátszó
Bluetooth
GPS
Vásárold meg!

A kifejezetten igen kemény igénybevételre tervezett mobilok gyártásával foglalkozó Sonim általában félévente hallat magáról. A vállalat kínálatából még tavaly teszteltük a világon elsőként IP68-as minősítést bezsebelt XP1300 Core-t, majd pedig idén tavasszal vendégeskedett szerkesztőségünkben a hasonlóan kemény legénynek tekinthető XP3300 Force-ot. A két készülék közötti legfontosabb különbség ugyebár az volt, hogy míg az XP1300-ban nincs kamera és GPS-vevő, addig az XP3300-ban már ezek a feature-ök is tetten érhetők. Most pedig itt figyel az asztalomon a Sonim legfrissebb újdonsága, mely nem más, mint az XP5300 Force 3G névre keresztelt csoda. A változások és újdonságok mibenlétére az alábbi tesztből hamarosan fény fog derülni, azt viszont előre sietek leszögezni, hogy ezúttal kivételesen nem gyilkoltuk le a tesztkészüléket, de hamarosan várhatóan erre is lehetőségünk lesz. Az alábbiakban az XP5300-hoz nagyon hasonló strapabírású XP1300-ról készített szivatós videóink vehetők szemügyre.


Design
Az már rögtön az első pillantásra jól látható, hogy az XP5300 Force 3G nem éppen a komoly műköröm csodákkal flangáló plázacicák kezében mutat a legjobban. Bizony, ez egy olyan készülék, mely a kemény fizikai munkától érdes-kérges férfiember kézbe való, és amely minden további nélkül ellenáll a hétköznapi munka során előforduló külső behatásoknak. A nálunk járt példány fekete-sárga színkombinációval bír, ami annyiból mindenképpen jobb választás, mint a sima fekete verzió, hogy például egy saras pocsolyába ejtve könnyebben rátalálhatunk. Az XP5300 a jó öreg candybar stílus jegyében készült, vagyis egy teljesen hagyományos kialakítású mobil, mely 126x60x25 milliméteres mérete, illetve 185 grammos tömege révén bizony mindenképpen átlag feletti készüléknek számít.
Galéria Kemény munkára tervezve

Kemény munkára tervezve

[+] még több fotó

Galéria Ruggedized a cucc

Ruggedized a cucc

[+] még több fotó
Kemény legény
A tavaly érkezett XP1300 és az idén év elején debütált XP3300 után ez a világ harmadik olyan mobilja, mely megfelel a rendkívül szigorú IP68-as ipari szabványnak (és a MIL-810G katonai előírásoknak is). Ez esetben az első szám, a hatos azt jelzi, hogy semmilyen finom por nem hatolhat a készülékházon belülre, a második nyolcas pedig azt, hogy a tartós ideig történő vízbe merítés sem tesz semmi kárt a telefonban. Összehasonlításképp, az elődök és a riválisok általában IP67-es minősítésűek, ahol is a második szám, a hetes arra utal, hogy ezek a cuccok csak rövidebb ideig viselik el a vízbe merülést. A Sonim nem kevesebbet állít, minthogy az XP5300 Force 3G 2 méter mélységben akár 1 órát is kibír lubickolva. A telefon azonban nemcsak a víznek, hanem ennél sokkal kellemetlenebb folyadékoknak is ellenáll: jöhet gyakorlatilag bármilyen olaj, vagy mosószer, az ötszázféle kemikália ellen bevizsgált új Sonim simán bírja a kiképzést.
Galéria Nem éppen az ultravékony kategória

Nem éppen az ultravékony kategória

[+] még több fotó

Galéria Jó fogás, akár kesztyűben is

Jó fogás, akár kesztyűben is

[+] még több fotó
Rekorder
Ebben a strapamobilban bizony az sem okoz maradandó károsodást, ha 2 méter magasról betonra ejtjük, hiszen a spéci készülékház a 4 G-s lassulást simán benyeli. Itt jegyzendő meg, hogy néhány hete az XP3300-as testvérmodell már hivatalosan is a világ "legkeményebb" mobilja, hiszen egy a Guiness World Records által hitelesített teszten a készülék simán túlélt egy több mint 25 méter magasról történő leejtést. A megtisztelő cím korábbi birtokosa, a JCB Toughphone "csak" 3,5 méteres zuhanásra volt hitelesítve. Az XP5300 számára a vibráció (5-500 Hz) sem jelent gondot, de ezenkívül jöhet bármilyen egyéb környezeti behatás is, legyen szó sóról, ködről, páráról, vagy éppen hőről. A mínusz 20 és plusz 55 Celsius fok között használható telefonra a gyártó három év teljes körű garanciát vállal, vagyis ha esetleg valamilyen gondunk támadna, maximum két héten belül érkezik a cégtől a megjavított, vagy éppen vadonatújra cserélt készülék. Ez azért nem semmi, no persze mint mindennek, ennek is megkérik az árát, de erre térjünk majd vissza a cikk végén.


Gombok, akksi

Az egyaránt 3,5 milliméteres csatlakozó aljzatot kapott audio és USB csati a baloldalra került, még pedig egy kihajtható gumifül alá rejtve. Ugyancsak errefelé keresendő a dedikált Java gomb, mellyel speciális alkalmazások érhetők el közvetlen módon. A hangerőt az ellentétes oldalon lévő gombokkal tudjuk szabályozni, és az itt lévő extra gombbal lehet bekapcsolni a nagy fényerejű elemlámpát (nyomva tartás), vagy éppen a kamerát (egyszeri rányomás). Az alsó és felső él teljesen csupasz. A hátlap leszedéséhez két csavart kell kilazítani - az alapcsomagnak egy mini csavarhúzó is a részét képezi. A korábbi modellekhez képest lényeges előrelépést jelent, hogy a speciálisan szigetelt hátfal mögötti akkumulátor immár nem 1750, hanem 1950 mAh kapacitással bír, illetve, hogy a gyártó 800-ról 1500 órára növelte a maximális készenléti időt (beszélgetési idő: 22 óra). Zárójelben megjegyzendő, hogy a nálunk lévő telefon még egy régi, 1750-es akksival van ellátva, ez azonban csak amiatt van így, mert ez még egy nem teljesen végleges készülék. Az akksi alatt rejtőzik a bővítőslot, melybe elméletileg maximum 16 GB-os, gyakorlatilag viszont akár 32 GB-os microSD kártyák is gond nélkül behelyezhetők.
Galéria Remek billentyűzet

Remek billentyűzet

[+] még több fotó

Galéria Csavarokkal rögzített hátlap

Csavarokkal rögzített hátlap

[+] még több fotó
Kijelző, hangszóró
Mit sem érne a rendkívül ellenálló készülékház, ha a rendszerben gyenge pontot jelentene például a kijelző, vagy éppen a hangszóró. Ettől azonban nem kell tartani! A 2 colos képátlóval (30x40 milliméter) rendelkező, 240x320 pixeles (QVGA) TFT LCD elé régi ismerősünk, vagyis egy spéci Gorilla Glass került, mely 1,5 milliméteres vastagságával akár még annak is képes ellenállni, ha egy szöget verünk be a kijelzővel. A 65 ezer színárnyalatú display 280 cd/m2-es fényerővel bír, a fényerőt pedig manuálisan öt fokozatban lehet szabályozni. Talán mondanom sem kell, hogy a készülék a hangszórón sem fog elbukni, az ugyanis rendkívül ellenálló Gore bevonatot kapott. A 23 milliméter átmérőjű, 90 dB-es hangerejű ipari hangszóró nem ázik be és persze a por sem tesz kárt benne.
Galéria Végre videózni is tud

Végre videózni is tud

[+] még több fotó

Kamera
Noha a Sonimnak korábban létezett már olyan telefonja, melyben 3 megapixeles kamera volt (XP2.10 Spirit), a jelenlegi csúcsmodellben csak egy 2 megapixeles fényleső kapott helyet, bár az is igaz, hogy a Sonimnak nem igazán áll érdekében a megapixel háborúba történő beszállás. Az optika mellett egy kis LED-segédfény is ott figyel, amit úgy tudunk vakuként használni, ha a menüben bekapcsoljuk a "csúcsfény" opciót. A fehéregyensúly manuálisan állítható, csakúgy, mint a kontraszt és az expozíciókorrekció, ezenkívül pedig említést érdemel még a kikapcsolható zárhang, az 5/10 másodperces késleltetésű időzítő, a 3/5 felvételes sorozatlövő, a panorámakép mód, illetve a keretbe fotózási lehetőség. Az elkészült felvételek MMS-ben, e-mailben, illetve Bluetooth kapcsolaton keresztül továbbíthatók. Autofókusz hiányában senki se várjon szuper minőséget, mindenesetre alap dolgokra azért használható a kamera. Íme, néhány tesztfotó:


Az XP3300-at rengetegen kritizálták amiatt, hogy ha van benne kamera, akkor az mégis milyen okból kifolyólag képtelen videófelvételre? Nos imáink a jelek szerint meghallgattatása találták, hiszen az XP5300 révén végre már videók is készíthetők. A 3GP formátumú felvételek 720x480 pixel felbontásúak és 29 fps sebességűek. Tesztvideónk:


Élet a menüben

A magyar nyelvű, fix, tehát nem átszervezhető menüben három oszlopban és négy sorban összesen tizenkét darab, animáció nélküli ikon található. A kezelés nem igényel agysebészi diplomát, a menü abszolút logikus felépítésű, könnyen átlátható. Alaphelyzetben két gyári témabeállítást, tíz háttérképet és egy képernyővédőt kapunk. Az LCD alatti, kék háttérvilágítású alfanumerikus billentyűzet gombjai átlagosan 10-12 milliméter szélesek és 4 milliméter magasak, a Sonim kifejezetten úgy tervezte őket, hogy még kesztyűben is egész jól lehessen nyomkodni a gombokat. Van automatikus billentyűzár, a manuális pedig a balalsó sarokban lévő * gomb nyomvatartásával aktiválható. A billentyűk egyébként 850 ezer lenyomásra vannak hitelesítve.
Galéria Puritán menü

Puritán menü

[+] még több fotó

Galéria Alkalmazásbolt és navigáció

Alkalmazásbolt és navigáció

[+] még több fotó
Funkciók
A négyféle időzített ki/bekapcsolásra képes, hatféle működési profillal rendelkező készülék telefonkönyvében maximum ezer bejegyzés tárolható el, melyek mindegyikéhez legfeljebb 17 különböző adat rögzíthető. Az SMS/MMS memóriában a korábbi 1000 helyett már 3000 üzenet is eltárolható, az SMS szerkesztést sablonszövegek, T9-es szótár és háromféle betűméret opció segíti. A naptár a következő eseménykategóriákat ismeri: emlékeztető, találkozó, tanfolyam, dátum, hívás és évforduló. Az alapértelmezett böngésző nem egy nagy szám (sőt!), viszont a remek Opera Mini 5.1 is jelen van a fedélzeten és természetesen e-mail klienst is kapunk. Az ébresztő öt riasztási időpontot tud eltárolni, a szundi funkciót pedig érdekes módon szunnyadásnak fordították a szoftverben, csakúgy, mint az XP1300 és az XP3300 esetében (illene már javítani). A számítógépünkkel történő szinkronizálás a PC Tools nevezetű programmal oldható meg.
Galéria Hatalmas kapacitású akksi

Hatalmas kapacitású akksi

[+] még több fotó

Galéria Nem hot-swap, de ez most jobb is így

Nem hot-swap, de ez most jobb is így

[+] még több fotó
Zene, videó, egyebek
A multimédiás lejátszó könnyen elboldogul a népszerűbb audio/video formátumok kezelésével, ezenkívül pedig mélyhangkiemeléssel és hangszínszabályzóval is fel van vértezve. A sztereó FM rádió kihangosítható (igen komoly hangerővel), használatához viszont mindenképp szükség van a füles csatlakoztatására. A három vizuális felülettel díszíthető rádióalkalmazás automata és manuális hangolásra is képes, memóriájában pedig 30 rádióadónak van helye. Műsorrögzítési lehetőség nincs. A számológépben nincsenek tudományos funkciók, ezenkívül pedig átváltó, világóra, diktafon (AMR, AWB, WAV), jegyzetkészítő (100 karakter), stopper (részidő, köridő) és e-book olvasó is van a telefonon.
Galéria Ipari felhasználásra is alkalmas

Ipari felhasználásra is alkalmas

[+] még több fotó

Galéria Masszív, az már egyszer biztos

Masszív, az már egyszer biztos

[+] még több fotó
GPS, alkalmazások
Az XP1300-hoz képest előrelépést jelentett, hogy az XP3300-ban végre már volt GPS-vevő, melyet az XP5300-ra egy kicsit sikerült továbbfejleszteni és pontosabbá tenni. Alaphelyzetben két kis GPS alkalmazás van a telefonon, a GPSData és a hazai támogatással sajnos nem rendelkező CityCruise. Itt jegyzendő meg, hogy a Sonimnak van egy kis saját alkalmazásboltja, az Application Manager, melynek segítségével néhány apró Java cucc gyűjthető be. Ilyen letölthető alkalmazás példál a Mobile GMaps, mely például útvonaltervezésre is használható, ezenkívül pedig szótár, Snaptu, iránytű, mértékegység átváltó és két egyszerű játék is fellelhető a szoftverek között. Kiemelendő, hogy az XP5300 komoly MRM, vagyis mobil erőforrás kezelési támogatást élvez, így a megfelelő alkalmazások birtokában munkaerő monitoringra, gépjármű flottakövetésre, riasztás és időbeosztás kezelésre, valamint adatgyűjtésre és jelentések készítésére is kiválóan alkalmas. Az MRM tesztek jelenleg is gőzerővel folynak, a közeljövőben pedig érkezik a készülék frissített MRM szoftvere.
Galéria Rendszercsatik Sonim módra

Rendszercsatik Sonim módra

[+] még több fotó

Új processzor és 3G
A gyártó ugyan nem veri nagydobra, mindenesetre tény, hogy az XP5300-ba egy vadonatúj processzor került. Emlékezetes, hogy a korábbi Sonimok a MediaTek MT6235-ös chipre épültek, az XP5300 viszont az első új modell, melyben már egy MediaTek MT6268-as processzor dohog. Ezzel párhuzamosan egyébként a CPU órajele 208 MHz-ről egészen 246 MHz-re kúszott fel. Ezt a sebességet nem szabad lenézni, hiszen az abszolút nem high-end specifikációs XP5300 számítási igényét maximálisan ki tudja elégíteni egy ilyen chip. A 64 MB RAM-mal felvértezett telefon elődeiben csak GPRS és EDGE adatátviteli technológia volt, az XP5300 viszont az XP2.1 Spirit és az XP3 Sentinel mintájára már 3G hálózatokban is használható. A Bluetooth 2.1 támogatás természetesen adott, Wi-Fi azonban nincs a fedélzeten.
Galéria Árban hasonlók, tudásban nagyon különböznek

Árban hasonlók, tudásban nagyon különböznek

[+] még több fotó

Konklúzió
A Sonim XP5300 Force 3G logikus továbbfejlesztése a korábbi XP1300 Core és XP 3300 Force modelleknek. A megnövelt kapacitású akkumulátor még a korábbiaknál is hosszabb használati időt biztosít, a 3G adatátvitel jelentősen gyorsabb a korábbi EDGE-nél, sokszor jó szolgálatot tehet az új videófelvevő, ezenkívül pedig a processzoron és a GPS-en is reszeltek egy kicsit a fejlesztők. Talán nem árulok el túl nagy titkot, ha azt mondom, hogy az XP5300 továbbra sem az olcsó telefonok táborát gyarapítja: a készülékért mintegy 120 ezer forintot kérnek el, de mint tudjuk, a valóban hasznos célkészülékek árát általában mindig alaposan megkérik. Az XP3300 ennél egyébként csak 10 ezerrel olcsóbb, így én a kettő közül mindenképpen az XP5300-at választanám. Ha pedig ennél jóval karcsúbb a rendelkezésünkre álló összeg, akkor továbbra is a "mainstream strapamobil" Samsung B2710 jöhet még szóba, mely ugyan nem IP68-as és nem jár hozzá 3 éves garancia, viszont csak 30 ezer magyar pengőbe kerül. Zárójelben megjegyzem, hogy hamarosan érkezik egy újabb strapamobil tesztje, mely adottságait tekintve sokkal inkább az XP5300-hoz, semmint a B2710-hez áll közel. To be continued...
Galéria Már a doboza is elég maszkulin

Már a doboza is elég maszkulin

[+] még több fotó

A tesztkészülékért köszönet illeti a Sonimtelefonok.hu-t. Köszönjük a lehetőséget!

Sonim XP5300 Force 3G

Sonim XP5300 Force 3G
Tulajdonságok:
Névjegyzék
Fényképezőgép
MP3 lejátszó
Bluetooth
GPS
Típus: Sonim XP5300 Force 3G
Gyártó: Sonim
Méret: 126 x 60 x 25 mm
Súly: 185 gramm
Frekvencia: 850/900/1800/1900 MHz
akku: 1950 mAh
Működési idő: 1500 óra
Beszélgetési idő: 22 óra
Ütésállóság: +
Kamera: igen
Kamera felbontása: 1600 x 1200 pixel
Autofókusz: -
Zoom: igen
Vaku: igen
Ébresztőóra: igen
Naptár: igen
Profilok: igen
Számológép: igen
Játékok: igen
MMS: igen
E-mail (POP3/IMAP4): igen
Internet böngésző: igen
Hanghívás: igen
Kihangosítás: igen
Diktafon: igen
Rádió: igen
MP3 lejátszás: igen
AAC lejátszás: igen
Bluetooth: igen
GPRS: igen
EDGE: igen
3G: igen
Gps: igen
Push-To-Talk: igen
Kamera autofokusz: -
Phototagging: -
Teljes billentyűzet: -
Memóriakártya: microSD

- cikk vége -

A te értékelésed:

Hozzászólások a(z) "Exkluzív: Sonim XP5300 Force 3G - mindent túlél!" című cikkhez

Szólj hozzá te is:
    hirdetés

    Ezt ne hagyd ki!

    Felkutattuk neked a legolcsóbb szolgáltatókat

    Legfrissebb hírek a címlapról

    hirdetés

    HIRDETÉS

    Dokumentumszerkesztés együtt, egy időben

    Az Office 365 felhőszolgáltatással kényelmesebb és hatékonyabb a dokumentumkezelés.

    megnézem Dokumentumszerkesztés együtt, egy időben

    HIRDETÉS

    Tudj meg mindent a LED TV-kről!

    A LED technológia a tévézés jövője. De mit tud, és mit nem? Itt a válasz.

    megnézem Tudj meg mindent a LED TV-kről!

    HIRDETÉS

    Önnek milyen telefonja van? Szavazzon és nyerjen!

    Okos vagy buta? Gombos, netán érintőképernyős?

    megnézem Önnek milyen telefonja van? Szavazzon és nyerjen!
    hirdetés
    GPSPark.hu hotdog startrandi gsmline Konzolok szervize