Évente jönnének az új Windows Phone frissÃtések
Évente egy verzióváltás: ez a jelenlegi terv a Microsoft saját mobilplatformjának, a Windows Phone 7-nek a frissÃtésére. Elég lesz ennyi?
Eleddig nem adta közre a Microsoft a Windows Phone operációs rendszer fejlesztési ütemtervét. Ugyan többen tippeltek már rá, hivatalosan nem kommentálták ezeket. Msot azonban egy álláshirdetés útján kikerült végre: minden évben egy nagy verzióváltás lenne, nem fixált kisebbekkel egybekötve.
Ezt a vonalat követi már az idén Å‘szre tervezett „Mango” is, mivel nagyjából akkor lesz egy éves az elsÅ‘ WP7 verzió. A piacra kerülése utáni nyolc hónapban a platformot eddig háromszor frissítették. EzekbÅ‘l azonban csupán egy hozott a felhasználók számára is látható frissítést: a „NoDo”, amely a másolás-beillesztést is tartalmazta. Az ez elÅ‘tti a gépeket készítette fel a NoDo-ra, az utána következÅ‘ pedig egy biztonsági javítás volt.
Az évi egy nagy frissítés taktikáját alkalmazza az iOS is, így ez önmagában még nem biztos, hogy kevés lenne. Azonban az Apple minden nagyobb verziója közt számos köztes frissítést adott ki. Ezek többsége pedig több újdonságot hozott az átlagos felhasználó számára, mint a WP7 bármelyik eddigi frissítése.
Az Android kissé más taktikát követ: közel sincs ennyi (már amelyek közt egyáltalán van) köztes lépcsÅ‘, azonban a fÅ‘bb verziók sokkalta gyakrabban jönnek: átlagosan 6-9 havonta, amelyet néha meg-megtoldanak hibajavításokkal. (Míg az Apple beágyazott programjait a kisebb operációs rendszer frissítésekkel javítja, a GMail és egyéb Google programok például függetlenül frissíthetÅ‘ek)
Ahogyan látható, a Microsoft stratégiája – amennyiben az eddigi trendet követi – a két szék közt a padlóra huppan. Ahhoz, hogy felvehessék a versenyt a konkurensekkel, legalább a köztes frissítéseket kéne testesebbé, tartalmasabbá tenniük. Jelenleg egyszerűen nem hoznak ezek eleget. Amíg ez a ciklus zajlik, a rendszerek inkább távolodnak egymástól a beérés helyett.
Ezt olvastad már?
Szuperolcsó Huawei mobil a Vodánál
Hozzászólások a(z) "Évente jönnének az új Windows Phone frissÃtések" cÃmű cikkhez
Ezt ne hagyd ki!
Felkutattuk neked a legolcsóbb szolgáltatókat
Ajánlatunk a webplázából
-
- Nokia N9...
- 115 994 Ft
-
- Samsung N7000...
- 142 994 Ft
Legfrissebb hÃrek a cÃmlapról
-
1,2 millió linket töröl a Google havonta
A rengeteg törlés hátterében természetesen szerzői jogi...
-
Android 4.0 jön a Samsung Galaxy Ace 2-re
Hamarosan a Samsung középkategóriás Galaxy mobilja is belenyalhat...
-
A hackerek is pihennek hétvégén
Egy kimutatás szerint nem csak az áldozatok, hanem a támadók sem...
Legfrissebb fórum témáink
- Felfoghatatlan mennyiségű pénze van az Apple-nek
2012.05.26 18:24 - A hackerek is pihennek hétvégén
2012.05.26 11:41 - Érkezőben az újabb PureView mobilok
2012.05.25 22:08 - 5 videoklip, amiben ezerrel nyomják a tech cuccokat
2012.05.25 20:29 - PlayStation 4: MegállÃtja a játékot a reklám idejére?
2012.05.25 20:14
Ha már minket kiolvastál
-
Defekt vetett véget Latvala esélyének
2012-05-26 23:30:43 -
F1: Jöhetnek a 23 futamos idények
2012-05-26 19:00:42 -
Meglegénykérték Lázár Jánost
2012-05-25 20:14:12 -
Hallgathatják Orbánt már kétmillióért is
2012-05-25 13:22:00 -
Majd’ ötszáz telefonos csalót fogtak
2012-05-26 08:00:00 -
BÃrságot kapott az Angry Birds-ös átverÅ‘
2012-05-25 17:00:00
HIRDETÉS
Dokumentumszerkesztés együtt, egy időben
Az Office 365 felhőszolgáltatással kényelmesebb és hatékonyabb a dokumentumkezelés.
megnézem
HIRDETÉS
Tudj meg mindent a LED TV-kről!
A LED technológia a tévézés jövője. De mit tud, és mit nem? Itt a válasz.
megnézem
HIRDETÉS
Önnek milyen telefonja van? Szavazzon és nyerjen!
Okos vagy buta? Gombos, netán érintőképernyős?
megnézem



