Teszt: Samsung Galaxy Tab 10.1v - iPad verő?
Nézd meg a videót
Kipróbáltuk a Samsung legújabb tábláját, mely elődjénél jóval nagyobbra nőtt. A Samsung első tábla gépe, a Galaxy Tab 7 colos kijelzője révén jóval kisebb volt az iPad-nél, a gyártó második ilyen masinája viszont már minden értelemben felnőtt a feladathoz.
- Technet plecsni:
- Techsilver
- Technet.hu értékelése
- 4
- Olvasók értékelése
- 0
- Tetszett:
- dupla magos processzor •
- korrekt kezelőfelület •
- erős multimédia
- Nem tetszett:
- vártnál gyengébb minőség •
- néha belassul •
- nincs bÅ‘vÃthetÅ‘ség
Ezt az egész újkori tábla Å‘rületet tavaly januárban indította el az Apple, amikor is bejelentette az elsÅ‘ iPad-et. Aztán Å‘szre a Samsung is kifejlesztette elsÅ‘ ilyen jellegű termékét, a Galaxy Tab-et (P1000), mely leginkább hordozhatóság tekintetében verte riválisát, és felhasználói oldalról már akkor komoly igény mutatkozott egy nála nagyobb Samsung tablet iránt. Imáink meghallgatásra találtak, hiszen a Samsung februárban rögtön két új táblával rukkolt elÅ‘, egész konkrétan a Galaxy Tab 8.9-es és a Galaxy Tab 10.1-es készülékkel. Aztán az Apple gyorsan bejelentette az iPad 2-t, mely a rivális Tab 10.1-nél vékonyabbra sikeredett, így aztán a Samsung két héttel késÅ‘bb be is mutatta a vékonyított Tab 10.1-et.
Testvérek közt
Nem nehéz kitalálni, hogy a még az iPad 2-nél is karcsúbb új Galaxy Tab 10.1-et nem két hét alatt fejlesztette ki a dél-koreai gyártó, hanem ehelyett arról van szó, hogy ez a modell már le volt fejlesztve, és egyszerűen csak egy késÅ‘bbi idÅ‘pontban kellett volna napvilágot látnia. Az Apple azonban kapkodásra késztette a Samsungot, melynek eredményeképp az alig 8,6 milliméteres új Tab-nek az eredetileg tervezettnél elÅ‘bb kellett jönnie. A gyártó persze nem szerette volna kidobni az alig néhány héttel korábban bejelentett eredeti, "vastag" táblát sem, melynek végül is az lett a sorsa, hogy a Vodafone tálalásában Galaxy Tab 10.1v néven került forgalomba. Mivel a szupervékony új kivitel jelenleg még nem elérhetÅ‘, mi most a 10.1v-t (P7100) fogjuk vallatóra.
Design
Az 599 gramm tömegű Samsung Galaxy Tab 10.1v a maga 10,9 milliméteres vastagságával csak akkor tűnik vaskosnak, ha egy 8,8 milliméteres Apple iPad 2-t teszünk mellé, ha viszont csak önmagában tekintjük a készüléket, abszolút nem érzÅ‘dik annak. MegjegyzendÅ‘, hogy az alaposan lekerekített hátlapú elsÅ‘generációs iPad 13,4 milliméteres vastagsággal bír. Az már rögtön az elején kiderül, hogy míg az iPadeket inkább függÅ‘leges, addig a Galaxy Tabet vízszintes használatra találták ki, legalábbis erre enged következtetni a webkamera, illetve az egyedi, tehát nem szabványos microUSB rendszercsatlakozó elhelyezése. A hátlap közepét egy méretes Samsung frizbi uralja, ennél azonban sokkalta fontosabb, hogy kétoldalt olyan ívekre lehetünk figyelmesek, melyek abszolút kényelmessé teszik a készülék kézbentartását. Egyébként a hátlap teljes egészében recés felületű, ami egyrészt jobb tapadást, másrészt pedig minimális piszkolódást eredményez.
Felszereltség, minÅ‘ség
Baloldalra került a bekapcsoló gomb, mely egy szabványos 3,5 milliméteres audió csatlakozó aljzat, illetve egy két részre osztott hangszóró társaságát élvezi. Ez utóbbiból az ellentétes oldalra is került egy példány, illetve ugyancsak itt keresendÅ‘ a kihajtható fül mögé rejtett SIM-slot, mely az iPad vonulattól eltérÅ‘en nem micro-, hanem teljesen normál méretű kártyákat eszik. Ha a hangerÅ‘t szeretnénk állítgatni, akkor a felsÅ‘ élen kell tapogatóznunk, illetve ugyanide került a készülék akkumulátora is. Az integrált akkumulátor egész pontosan 6860 mAh kapacitású, ami abszolút nem kevés, és igen hosszú használati idÅ‘t biztosít, mindenesetre a teszt során azt tapasztaltam, hogy a Tab valamivel több áramot zabál, mint egy iPad. Ami a minÅ‘séget illeti, nos, e tekintetben elég vegyesek az érzelmeim. Nincsenek komoly gondok, mindenesetre az egész készülék egy kicsit nyöszörög, emiatt túlontúl műanyag érzése támad az embernek, ezenkívül pedig a kijelzÅ‘t tartalmazó fedlap és az oldalt végig futó műanyag csík illeszkedése sem teljesen pontos.
Kijelző, adatbevitel
Míg az elsÅ‘ Galaxy Tab még csak egy 7 colos kijelzÅ‘t tudhatott magáénak, jelen tesztalanyunkban már egy 10,1 colos display teljesít szolgálatot, mely ily módon kicsit nagyobb, mint az iPadekben lévÅ‘, 9,7 colos panel. A két vonulat között a legfontosabb eltérés, hogy míg az iPadek 4:3-as képaránya leginkább a régebbi hagyományos monitorokéhoz hasonlatos, addig a Tab 16:10-es képaránya már a szélesvásznú megjelenítÅ‘kre hajaz, és elsÅ‘sorban videónézéskor jelent elÅ‘nyt. Felbontás tekintetében az iPad 1024x768 pixelt, a Galaxy Tab pedig 1280x800 képpontot vonultat fel, vagyis nincs túl nagy különbség, és bizony mindkettÅ‘ elég messze van még a Retina Display minÅ‘ségtÅ‘l. A Tab kapacitív TFT technológiájú és 16 millió színárnyalatú kijelzÅ‘jén megjelenÅ‘ virtuális QWERTY billentyűzet függÅ‘leges helyzetben 15x13 milliméteres, vízszintes orientáció mellett pedig 8x10 milliméteres gombokat vonultat fel, és a legnagyobb hiányossága, hogy nincs rajta hosszú ékezetes Å‘ és ű betű. Itt jegyzendÅ‘ meg továbbá, hogy míg az iPaden ott a kijelzÅ‘ alatt a jól ismert köralakú nyomógomb, addig a Tab kijelzÅ‘ körüli káváján egyetlen nyomógomb sincs.
Kamera
Míg az elsÅ‘ iPadben egyáltalán nem volt kamera, az iPad 2-ben lévÅ‘ fénylesÅ‘k pedig igen alacsony felbontásúak, addig a 7 colos Galaxy Tab egy 3 és egy 1,3 megapixeles kamerát, a 10,1 colos verzió pedig egy 8 és egy 2 megapixeles kamerát tudhat magáénak. E tekintetben tehát abszolút a Samsung van nyeregben, bár sietek hozzátenni, hogy ezekkel a méretes tablet ketyerékkel általában igen ritkán fotózik/videózik az ember fia/lánya. Lényeg a lényeg: a hátoldali kamerával akár 3264x2448 pixeles felbontásban is fotózhatunk, a képminÅ‘ség pedig teljesen korrektnek mondható. Említést érdemel továbbá az autofókusz, a makró üzemmód, a geotagging funkció és a tíz gyári témabeállítás. Íme, néhány tesztfotó:
A videófelvevÅ‘ sem aprózza el a dolgokat, hiszen segítségével akár 1080p Full HD videót is rögzíthetünk, 24 képkocka/másodperces sebesség, illetve 14,5 Mbit/s-os bitráta mellett. Ez ugyan még nem a Galaxy S II-féle 30 fps és 18 Mbit/s által biztosított minÅ‘ség, de azért semmiképp sem nevezhetÅ‘ rossznak. Tesztvideónk:
Felhasználói felület
Az elsÅ‘ Galaxy Tabet sok kritika érte amiatt, hogy egy eredendÅ‘en okostelefonokra szánt szoftverrel (Android 2.2 Froyo) került forgalomba, ami táblás megközelítésbÅ‘l nem volt éppen a topon. Nos, jelen tesztalanyunkat már nem érheti ilyen kritika, hiszen a Tab 10.1v-n már a vadonatúj Android 3.0 (Honeycomb) szaladgál, amit már abszolút tabletes felhasználásra szántak. A Samsung-féle TouchWiz ezúttal nincs jelen, vagyis egy teljesen alap Honeycomb UI-hoz van szerencsénk. A készülékzár egy virtuális lakat elhúzásával oldható fel, majd pedig felbukkan a kijelzÅ‘n az alapképernyÅ‘, melyet jobbra és balra szkrollozhatunk, öt slide erejéig. Ha egy üres felületen nyomva tartjuk az ujjunkat, máris a szerkesztÅ‘ üzemmódba kerülünk, ahol is widgetekkel, shortcutokkal, valamint statikus- és élÅ‘ háttérképekkel pakolhatjuk tele a slide-okat. Az egész rendkívül egyszerű, még egy 1.0-ás felhasználó is könnyedén elboldogul vele.
Funkciók
Androidhoz szokott ujjunk hiába tapizza a kijelzÅ‘ felsÅ‘ peremét, a lehúzható státuszsor ugyanis eltűnt innen. Ide került viszont a Google keresÅ‘, illetve a jobbfelsÅ‘ sarokba a fÅ‘menüt elÅ‘varázsoló Apps gomb és az a + jel, mellyel az imént említett szerkesztÅ‘ üzemmód csalogatható elÅ‘ alternatív módon. A fÅ‘menü All füle alatt értelemszerűen az összes alkalmazásunk ott figyel, 6x7 ikonos elrendezésben, a My apps fül pedig az általunk letöltött cuccokat vonultatja fel. Legalul a bal sarokban találunk egy Back, egy Home, illetve egy alkalmazásváltó gombot, a jobbalsó sarokra kattintva pedig részletes infókat kaphatunk az idÅ‘rÅ‘l, a töltöttségi szintrÅ‘l, a Wi-Fi hálózatról, illetve a nemrégiben telepített, vagy frissített alkalmazásokról.
Alkalmazások
A Honeycomb névjegyzék, naptár és Gmail alkalmazása szerény véleményem szerint abszolút szerethetÅ‘re sikeredett, és ezek a funkciók abszolút kihasználják a nagyméretű kijelzÅ‘ben rejlÅ‘ lehetÅ‘ségeket. Az Android 3.0 további erÅ‘ssége a böngészÅ‘, mely természetesen Flash kompatibilis, de a legfÅ‘bb erénye az irtózatos sebessége. Természetesen kapunk még Google Maps-t (5.4.0), Latitude-öt, Talk-ot és YouTube klienst, a számológéprÅ‘l, az óráról, a korrekt zene- és videólejátszóról (FLAC és DivX támogatással), illetve a Movie Studio nevezetű kis videószerkesztÅ‘ alkalmazásról már nem is beszélve. Egyéb cuccokat ugyebár az Android Marketen találhatunk, melynek tabletes kliense valamilyen rejtélyes okból kifolyólag csak vízszintes orientáció mellett hajlandó futni. Ennél azonban komolyabb probléma, hogy egyelÅ‘re szinte alig van tabletre optimalizált alkalmazás, ráadásul, ami van, azon sincs igazán feltüntetve, hogy tabletes a cucc. A telefonos alkalmazások nagyrésze működik, de sajnos vannak olyanok is, melyek egyszerűen nem akarnak elindulni, vagy hibásan működnek. Komoly negatívum, hogy például a Facebook kliens sincs még táblára optimalizálva.
Hardver, adatátvitel
Gondolom, nem sok újdonságot árulok el azzal, ha elmondom, illetve leírom, hogy a Galaxy Tab 10.1v-ben egy a mai kor elvárásainak megfelelÅ‘, duplamagos processzor teljesít szolgálatot, a maga kereken 1 GHz-es frekvenciájával. Egész konkrétan egy Tegra 2 chipsethez van szerencsénk, mely ugyebár abszolút fürge működésű, ettÅ‘l függetlenül a tabletünk működése néha-néha megröccen, ami azonban vélhetÅ‘en sokkal inkább szoftveres, semmint hardveres probléma. Az automatikus kijelzÅ‘kép elfordítás konkrétan körülbelül fele olyan gyors, mint egy iPaden. Említést érdemel továbbá az 1 GB RAM, illetve a kiviteltÅ‘l függÅ‘en 16/32 GB-os felhasználói tárhely (microSD slot nincs). A Quadrant tesztet 1913 ponttal zárta a masina, a Linpackban pedig 33,574 MFLOPS-os teljesítményt nyújtott. A négynormás GSM modult felvonultató, de normál hanghívásra nem használható Tab 10.1v HSPA hálózatban maximum 21 Mbit/s-os letöltési, illetve 5,76 Mbit/s-os feltöltési tempóra képes. Adott továbbá az a/b/g/n szabványú Wi-Fi, a WLAN hotspot funkció, a Bluetooth 2.1 támogatás, illetve a digitális iránytűvel megspékelt GPS-vevÅ‘. Kár, hogy a DLNA és a HDMI-kimenet kimaradt a repertoárból.
Mennyi az annyi?
A hazai Vodafone jelenleg kétféle konstrukcióban forgalmazza a Galaxy Tab 10.1v-t, melyek közös vonása a 24 hónapos rablánc. A Tablet Maxi Comfort tarifát választva már 29900 forint ellenében hazavihetÅ‘ a Tab, havonta pedig 12900 forintba kerül a 4 GB adatforgalmat biztosító díjcsomag. Ez két év alatt 339500 forintos összkiadást jelent. Amennyiben a Tablet Maxi Easy-re esik a választásunk, akkor 49990 forintos áron hozható el a tábla, a 2 GB-os adatforgalmat biztosító tarifa havi díja pedig 9900 forint. Két év alatt ez az opciós lehetÅ‘ség 287500 forinttal terheli meg a számlánkat.
Konklúzió
A Samsung ezúttal is igen tisztességes munkát végzett, de a Galaxy Tab 10.1v-bÅ‘l egyszerűen kimaradt az a bizonyos szükséges plusz, vagyis a whaooo effekt. A dupla magos processzor villámgyors, de a nem teljesen kiforrott szoftver képes akadásokat produkálni. A 16/32 GB-os belsÅ‘ memória nem kevés, de microSD slot nincs, az érkezÅ‘ben lévÅ‘ vékonyabb modellbÅ‘l pedig már 64 GB-os változat is lesz. A Honeycomb kezelÅ‘felülete teljesen barátságos és a böngészÅ‘ villámgyors, viszont az Android Marketen szinte még alig vannak tabletes alkalmazások. A nagyfelbontású kamera jól sikerült, csak éppen ezt vélhetÅ‘en nem túl sokan fogják használni. Itt jegyzendÅ‘ meg, hogy a vékonyított új Tab kamerája csak 3 megapixeles lesz és videózni is csak 720p-ben fog tudni.
Summa summarum, a Samsung Galaxy Tab 10.1v nem rossz, de lehetne sokkal jobb is. Nehezen lehetne engem elvakult Apple rajongónak titulálni, mindenesetre azt kell mondanom, hogy aki mostanság a legjobb tablet élményt keresi, az inkább az almás gyártónál kopogtasson. Hangsúlyozom, ez a jelenlegi helyzet, és sok minden függ attól, hogy a Honeycomb optimalizációja és az Android Market tabletes kínálata hogyan s milyen tempóban fog változni az elkövetkezendÅ‘ hónapokban.
A videók lejátszásához flash plugin szükséges.
Letöltéshez kattintson ide.
Ezt olvastad már?
Itt az olcsó kétmagos Samsung Galaxy
Hozzászólások a(z) "Teszt: Samsung Galaxy Tab 10.1v - iPad verÅ‘?" cÃmű cikkhez
hűha! ez kimerÃtÅ‘ válasz volt, köszi szépen. :) mondjuk az még érdekelne, hogy a görgetÅ‘ rutint miért nem tudják jól megcsinálni a többiek és azok miért akadnak, de gondolom ez is a hardverrel függ össze.
de én azt nem értem, hogy miért olyan "jó" az apple terméke, mitÅ‘l jobb? ott is programozók dolgoznak, dolgoztak, másnál is programozók dolgoznak... (akár vándorolhatna is vki a cégek között, ki tudja) ha az egyik meg tudja csinálni, a másik miért nem? miért akad pl. egy Tab és miért nem egy iPad?! nem igaz, hogy nem lehet kilopni, lelopni egy görgetÅ‘ rutint!hogy mitÅ‘l jobb? fogtál már Apple cuccot a kezedbe? eleve az érzés amikor a kezdbe veszel egy Apple terméket, már ott érzed, hogy "ez aztán minÅ‘ség!", ugyanúgy mint amikor egy gagyi kÃnai utánzatnál az ember megérzi, hogy egy mekkora fos terméket tart a kezébe. persze, az "érzés" nem minden, de sokat tesz, fÅ‘leg a vásárlóknál. Mindenesetre Å‘k az egész terméknél minÅ‘ségi cuccokat használnak, és fÅ‘ként olyanok amik már kilettek próbálva, alaposan tesztelve, és kiforrott technológiák. Minden egyes termékben pontosan tudják, hogy mit tesznek bele, és mit hagynak ki, tudatosan. Direkt nem tesznek bele pl. egy iPad-be 3mpix-es webcam-et, ha a kijelzÅ‘je az iPad-nek úgyse képes jobb képet megjelenÃteni, vagy épp abszolút semmi értelme jobbat bele tenni, mert a különbség nem észrevehetÅ‘. Más dolgokat persze azért hagynak ki, hogy egy késÅ‘bbi verzióba beletehessék, és azzal is arra késztessék az Apple "hÃvÅ‘ket", hogy megvegyék az újabbat. Ezt hÃvják stratégiának... Másik pozitÃvum amit az Apple termékeknél szeretek, és azt nagyon, hogy a kütyüjeik csak azt tudják, amit meg is igérnek! Se többet, se kevesebbet! Legutóbbi példa egy ilyenre, Motorola Xoom tablet, telerakták minden szarral, aztán a sok funkció mellé odabiggyesztettek egy *-ot, hogy majd valamikor elérhetÅ‘ lesz... valamikor... rengeteg olyan kommentet olvastam más oldalakon ahol azok akik vettek egy Xoomot (nagyon borsos áron) hogy nem működik pl. a memóriakártyaolvasó, a Flash "támogatás" meg a napi napig nem az igazi, de a lényeg, hogy azzal ment a nagy reklámhadjáratuk, hogy alapjáraton menni fog rajta a Flash meg ilyenek... igen, lehet majd egyszer valamikor menni fog, addigra jön egy új generáció és dobhatod ki a cuccot a kukába, mert már elavult lesz Egyébként igen, az Apple-nél is csak programozók dolgoznak... egy részrÅ‘l... másrészrÅ‘l egy raklapnyi mérnök, designer, és még a jóég tudja ki mindenki. Tehát, az Apple-nél a szoftvert, az OS-t a célhardwerre Ãrják, és javarészt, a hardwert is Å‘k maguk tervezik meg... pl. a kütyüjeik processzorai is házon belül készülnek, Å‘k tervezik, gyártattják le másokkal. Tehát, a kütyük hardwerjét és szoftverjét teljes mértékben a saját kezükben tartják. SÅ‘t, az iTunes-al még azt is képesek megszabni, hogy milyen programokat képesek az emberek a kütyükre (iPhone, iPad, iPodTouch) telepÃteni, mert az a App ami nem kapja meg az Apple jóváhagyását, bizony nem kerül fel az iTunes Store-ba. Ezzel is kézben tudják tartani a minÅ‘séget, ügyelve arra, hogy bármit amit iTunes-ról lehúzol az a készülékeden működni is fog, ezt garantálni tudják. Ha már az iTunes Store-nál járunk... nincs még egy olyan hely ahol annyi zenét, videót, filmet, Appot tudnál letölteni, a mai napig az övéké a lehetÅ‘ legnagyobb kÃnálat, legnagyobb választék, egyhelyen van minden ami kell, vagy kellhet. Persze, a Google Android Marketjében elvileg már több App van, de mégis, ott figyelembe kell venni, hogy nem mindegyik App működik mindegyik készüléken tökéletesen, vagy egyáltalán nem indul el. Ha röviden kellene megfogalmaznom, hogy miért szeretem az Apple termékeit, akkor talán ezt mondanám: "Az Apple termékek egyszerűen működnek." és ennyi...
de én azt nem értem, hogy miért olyan "jó" az apple terméke, mitÅ‘l jobb? ott is programozók dolgoznak, dolgoztak, másnál is programozók dolgoznak... (akár vándorolhatna is vki a cégek között, ki tudja) ha az egyik meg tudja csinálni, a másik miért nem? miért akad pl. egy Tab és miért nem egy iPad?! nem igaz, hogy nem lehet kilopni, lelopni egy görgetÅ‘ rutint!FejétÅ‘l bűzlik a hal... Most ne (annyira) a politikát nézzük abban, amit Ãrok, de amÃg két Németország volt, itt is, ott is németek dolgoztak, az egyik Trabantot gyártott, a másik meg Mercedest. Ennyi.
Szép de kicsit akad, én inkább maradok ipad fan.

de én azt nem értem, hogy miért olyan "jó" az apple terméke, mitől jobb? ott is programozók dolgoznak, dolgoztak, másnál is programozók dolgoznak... (akár vándorolhatna is vki a cégek között, ki tudja) ha az egyik meg tudja csinálni, a másik miért nem? miért akad pl. egy Tab és miért nem egy iPad?! nem igaz, hogy nem lehet kilopni, lelopni egy görgető rutint!
Az elÅ‘zÅ‘ Samu-tab is iPad-verÅ‘nek volt aposztrofálva a sajtósok részérÅ‘l. Aztán a dolog nem jött be... Most sem fog!:Dszerintem nincs olyan gyártó aki képes lenne kicsinálni az Apple-t tabletek terén! nem csak hogy árban nem tudnak jobbat kÃnálni, minÅ‘ségrÅ‘l meg ne is beszéljünk! Apple elÅ‘nye szinte behozhatatlan a többi gyártó számára
Az előző Samu-tab is iPad-verőnek volt aposztrofálva a sajtósok részéről. Aztán a dolog nem jött be... Most sem fog!:D
Ezt ne hagyd ki!
Felkutattuk neked a legolcsóbb szolgáltatókat
Ajánlatunk a webplázából
-
- Nokia N9...
- 115 994 Ft
-
- Samsung N7000...
- 142 994 Ft
Legfrissebb hÃrek a cÃmlapról
-
1,2 millió linket töröl a Google havonta
A rengeteg törlés hátterében természetesen szerzői jogi...
-
Android 4.0 jön a Samsung Galaxy Ace 2-re
Hamarosan a Samsung középkategóriás Galaxy mobilja is belenyalhat...
-
A hackerek is pihennek hétvégén
Egy kimutatás szerint nem csak az áldozatok, hanem a támadók sem...
Legfrissebb fórum témáink
- Felfoghatatlan mennyiségű pénze van az Apple-nek
2012.05.26 18:24 - A hackerek is pihennek hétvégén
2012.05.26 11:41 - Érkezőben az újabb PureView mobilok
2012.05.25 22:08 - 5 videoklip, amiben ezerrel nyomják a tech cuccokat
2012.05.25 20:29 - PlayStation 4: MegállÃtja a játékot a reklám idejére?
2012.05.25 20:14
Ha már minket kiolvastál
-
Defekt vetett véget Latvala esélyének
2012-05-26 23:30:43 -
F1: Jöhetnek a 23 futamos idények
2012-05-26 19:00:42 -
Meglegénykérték Lázár Jánost
2012-05-25 20:14:12 -
Hallgathatják Orbánt már kétmillióért is
2012-05-25 13:22:00 -
Majd’ ötszáz telefonos csalót fogtak
2012-05-26 08:00:00 -
BÃrságot kapott az Angry Birds-ös átverÅ‘
2012-05-25 17:00:00
HIRDETÉS
Dokumentumszerkesztés együtt, egy időben
Az Office 365 felhőszolgáltatással kényelmesebb és hatékonyabb a dokumentumkezelés.
megnézem
HIRDETÉS
Tudj meg mindent a LED TV-kről!
A LED technológia a tévézés jövője. De mit tud, és mit nem? Itt a válasz.
megnézem
HIRDETÉS
Önnek milyen telefonja van? Szavazzon és nyerjen!
Okos vagy buta? Gombos, netán érintőképernyős?
megnézem











































