Fotós párbaj: Xperia arc vs. N8
KÃváncsiak voltunk, hogy a Sony Ericsson idei csúcsmodelljének kamerája mire képes valójában. A japán-svéd gyártó mostanság igen komoly sikereket ér el különbözÅ‘ Xperia modelljeivel. Ezúttal azt lestük meg, hogy az idei termékskála csúcsán lévÅ‘ modell milyen fotós/videós vénával rendelkezik.
A Sony Ericsson Xperia arc részletes tesztjét már márciusban elkészítettük, azonban az akkori anyagban csak érintÅ‘legesen esett szó a high-end kategóriás Androidos készülék digitális fényképezÅ‘gép moduljáról. Már akkor beharangoztuk, hogy bizony érkezÅ‘ben van egy Xperia arc vs. Nokia N8 fotós összehasonlító teszt, melyre egészen mostanáig kellett várni. Felmerülhet a kérdés, hogy miért éppen ezzel a finn okostelefonnal vetjük össze az arc fotós tudását? Nos, csupán azért, mert ezen a területen mind a mai napig a Nokia N8 számít iparági etalonnak (részletes N8 kamerateszt itt). A kék sarokban tehát a Sony Ericsson Xperia arc, a piros sarokban pedig a Nokia N8 - kezdÅ‘dhet az összecsapás!
Xperia arc vs. N8
Exmor
Kezdjük is rögtön a fényképezÅ‘gép "lelkével", mely ugyebár nem más, mint a képszenzor. Az Xperia arc-ban egy 1/3,2 colos méretű, tehát e tekintetben teljesen átlagosnak mondható képérzékelÅ‘ teljesít szolgálatot. Újdonság a Sony által kifejlesztett Exmor technológia, melynek lényege, hogy míg a korábbi szenzorok esetében a fény felÅ‘li részen, tehát elég rossz helyen voltak a vezetékek, addig az új megoldás ezeket a zavaró tényezÅ‘ket az érzékelÅ‘ másik oldalára száműzi. Ily módon a gyártó szerint lényegesen több fény juthat a szenzorra, ami fÅ‘leg akkor tesz jó szolgálatot, ha például elég rossz fényviszonyok mellett kell fotóznunk. A Nokia az N8 kapcsán azzal alkotott nagyot, hogy egy minden korábbinál nagyobb, egész konkrétan 1/1,83 colos szenzort pakolt a kamerába, ami igen fontos szerepet játszik az általánosan jó képminÅ‘ség és az alacsony képzaj tekintetében.
20 megapixel
Felbontás
Az Xperia arc Exmor szenzora 8 millió képpontot vonultat fel, így segítségével maximum 3264x2448 pixeles felbontású felvételek készíthetÅ‘k. Ezzel szemben a Nokia N8 12 millió képpont büszke birtokosa, és maximum 4000x3000 pixeles fotókat lÅ‘hetünk vele. Jól látható, hogy az arc 4 millióval kevesebb pixellel bír, ez azonban ezúttal jobb is így, hiszen mint azt már kitárgyaltuk, az arc szenzora jóval kisebb méretű, mint az N8 érzékelÅ‘je. Gondoljunk csak bele, hogy mekkora képzajt eredményezne, ha a Sony Ericsson egy az N8-énál jóval kisebb felületű szenzorra zsúfolt volna be 12 millió képpontot! Az arc maximális felbontás mellett 4:3-as képarányt biztosít, ha pedig 16:9-re vágyunk, akkor be kell érnünk 6, illetve 2 megapixellel.
ÉrintÅ‘fókusz is van
Optika
Az Xperia arc fényképezÅ‘gép modulja egy igencsak nagy fényerÅ‘s, egész konkrétan f2,4-es optikát tudhat magáénak, ami egy újabb segítség, ha rossz fényviszonyok mellett kell fotóznunk. Az N8-ban helyet kapott Carl Zeiss optika e tekintetben némi lemaradásban van, hiszen "csak" f2,8-ra képes, ami kicsit furcsa, hiszen a valamilyen szinten elÅ‘djének tekinthetÅ‘ N86 8MP-ben még f2,4-es optika volt. Elhúzható lencsevédÅ‘ egyik mobilon sincs, mint ahogy az optikai zoom jellegű urizálásról is le kell mondanunk mindkét esetben. A gyártók szerint az optikai zoom alkalmazása egyszerűen túlságosan megvastagítaná a telefonokat, ezenkívül pedig ugyebár az amúgy sem alacsony árakat is tovább srófolná felfelé.
Feketén fehéren a lényeg
Fókuszálás, egyéb funkciók
A Sony Ericsson legfrissebb üdvöskéje egyszeres autofókuszt, folyamatos autofókuszt, makró módot, arcfelismerést és érintÅ‘fókuszt egyaránt felvonultat, azonban az N8-tÅ‘l eltérÅ‘en nem rendelkezik dedikált AF-segédfénnyel. Az N8 tehát jobban és gyorsabban fókuszál sötétben, ellenben komoly negatívuma, hogy nincs benne érintÅ‘fókusz feature. Az Xperia arc mosolyfelismerését három fokozatban lehet finomhangolni, ezenkívül pedig a következÅ‘ motívumprogramok közül választhatunk: portré, tájkép, éjszakai, éjszakai portré, tenger/hó, sport, party és dokumentum. A fénymérés középre súlyozott, átlagoló és pontszerű lehet, de a fényérzékenység sajnos nem állítható manuálisan. Említést érdemel továbbá az elektronikus képstabilizátor, a manuálisan változtatható fehéregyensúly, a geotagging funkció, a kikapcsolható zárhang, illetve a 2-10 másodperces késleltetésű idÅ‘zítÅ‘ funkció.
Szabad a választás
Vaku, kamera UI
Az Xperia arc optikája mellett egy szimpla LED-segédfény kapott helyet, mely fényerÅ‘ tekintetében bizony nem veheti fel a versenyt a Nokia N8-féle erÅ‘teljes xenon villanóval, mindenesetre még mindig sokkal jobb, mintha semmilyen fényforrása sem lenne a kamerának. Sötétben fotózás esetén tehát mindenképpen az N8 van elÅ‘nyben, azonban ha videózni szeretnénk sötétben, akkor az Xperia arc kerül az élre, hiszen a LED nemcsak villantani tud, hanem folyamatosan is világíthat. Az ideális megoldás a LED és a xenon kombinációja lenne, és a közelmúltban találkozhattunk is már ilyen megoldással. Ami a kamera felhasználói felületét illeti, nos, ebben a versenyszámban egyértelműen az Xperia arc kerül ki gyÅ‘ztesen, hiszen az N8 elég régimódi UI-t vonultat fel. Szerencsére erre is van megoldás, például az Ovi Store-ból letölthetÅ‘ CameraPro alkalmazás.
4 felbontás, 2 képarány
Tesztfotók
Az alábbiakban megtekinthetÅ‘ tesztfotókon valós körülmények között is össze lehet mérni a két mobiltelefon kamerájának tudását - az elsÅ‘ kép mindig az Xperia arc, a második pedig mindig az N8 felvétele. A kis képek balalsó sarkában egy 100 százalékos nagyítású részlet vehetÅ‘ alaposan szemügyre - a fotókra kattintva új ablakban nyílnak meg a nagyobb felbontású képek.
Kültéri tesztfotók
Az Xperia arc-kal készített fotó elsÅ‘ pillantásra mindenképpen látványosabbnak tűnik, mint az N8-as társával készített felvétel, ez azonban leginkább csak a túlzott (bár eye-candy) szaturációnak és kontrasztnak tudható be. Részletesség tekintetben viszont az N8 viszi a pálmát, ami fÅ‘leg a kémény tégláinál látható jól.
Beltéri makró
Ebben a versenyszámban mindkét delikvens igen jól teljesít, bár megjegyzendÅ‘, hogy az Xperia arc hajlamos túlélesíteni a részleteket, és ezáltal képzajt visz a felvételbe.
Beltér, vaku nélkül
Az Xperia arc ISO500-as fényérzékenységre lÅ‘tte be magát, az N8 viszont megmaradt ISO179-nél, ennek ellenére meglepÅ‘, hogy 100 százalékos nagyításnál az N8 képe zajosabbnak tűnik (az arc agresszívabb zajszűrést használ).
Beltér, vakuval
Ezúttal a Nokia N8 abszolút nem ismert tréfát, és remekbe szabott xenon vakujával igen korrekten kiexpózta a képet. 100 százalékos nagyítás esetén jól látszik, hogy az N8 felvételén mennyivel több részlet marad látható.
További néhány Xperia arc tesztfotó:
Videó
Papíron mindkét delikvens körülbelül ugyanazt tudja videófelvétel fronton, vagyis a 720p HD-t, ami ugyebár 1280x720 pixeles felbontású mozgóképet jelent. A valóságban azonban igen nagy a különbség, ami fÅ‘leg annak tudható be, hogy míg az N8 12 Mbit/s-os bitrátát használ, addig az Xperia arc csupán 6,5 Mbit/s-ra képes. Ezt nem igazán tudja ellensúlyozni az a tény, hogy az N8 24 fps-ével ellentétben az Xperia arc 29 fps-t présel ki magából, egyébként pedig egy kis ügyeskedéssel az N8 is rávehetÅ‘ a 30 fps-re. Mindkét készülék MP4 formátumot használ, az N8 sztereó, az Xperia arc pedig monó hangot vesz fel. Alaphelyzetben egyik versenyzÅ‘ sem képes a videózás közbeni folyamatos autofókuszra. Íme, két százszázalékos nagyítású kép, melyeken fÅ‘leg a háttérben lévÅ‘ növény részletességét érdemes megnézni:
Xperia arc
N8
Nyílt titok, hogy a trónfosztás elmaradt, vagyis továbbra is a Nokia N8 marad a mobil fotózás/videózás etalonja. EttÅ‘l függetlenül az Xperia arc remekül helytállt a küzdelemben és felhasználói interfész tekintetében bizony köröket vert a riválisára, mely egyébként elsÅ‘sorban nagyobb szenzora, erÅ‘sebb vakuja és profibb videófelvevÅ‘je révén gyÅ‘zte le az Xperiát. EgyelÅ‘re tehát ennyi, és elárulhatom, hogy legközelebb egy Samsung Galaxy S II vs. Nokia N8 párbajjal fogunk visszatérni.
Műanyag vs. fém
Ezt olvastad már?
Szuperolcsó Huawei mobil a Vodánál
Hozzászólások a(z) "Fotós párbaj: Xperia arc vs. N8" cÃmű cikkhez
Igen ez Ãgy van. Jó lenne ha az okostelefonok is eljutnának arra a szintre, hogy ne naponta kelljen Å‘ket tölteni. De azt is el kell fogadni, hogy a technikai fejlÅ‘dés üteme nem azonos. Annak idején én ott voltam az idei Mobile Meetingen ahol az LG prezentáció alatt elhangzott egy kulcsmondat az akkuk üzemidejével kapcsolatban: Lehetne, hogy a mostani 1500-1600 mAh teljesÃtményű akkukat tovább növeljék, sÅ‘t vannak is ilyenek. De mobiltelefonokban nem lehet Å‘ket alkalmazni, mert azok már olyan szinten melegednek, hogy külön hűtést igényelnek. Szóval az akkuknál mindig az jelenti a szűk keresztmetszetet, hogy egy bizonyos szintnél tovább merészkedve már annyira melegednek, hogy már balesetveszélyesek. De mindegy is, nem ez most a lényeg. Van egy általánosan elfogadott dolog, hogy az okostelefonokat naponta töltjük, ez van. A lényeg inkább az, hogy az Xperia Arcnak sikerült egy jó kis kamerát felszednie a gyártás során, ez pedig hagy ne legyen már "felesleges fÃcsör"! :)Szerintem az Xperia Arc-nak egész korrekt üzemideje van. Sokan panaszkodtak, hogy hamar lemerül a telefonjuk és a reggel feltöltött akku estére már szinte teljesen le van apadva. A trükk az egészben, hogy frissÃteni kell a rendszert 2.3.2-rÅ‘l 2.3.3.-ra az pedig megoldja az üzemidÅ‘ gondot! :)
Igen ez Ãgy van. Jó lenne ha az okostelefonok is eljutnának arra a szintre, hogy ne naponta kelljen Å‘ket tölteni. De azt is el kell fogadni, hogy a technikai fejlÅ‘dés üteme nem azonos. Annak idején én ott voltam az idei Mobile Meetingen ahol az LG prezentáció alatt elhangzott egy kulcsmondat az akkuk üzemidejével kapcsolatban: Lehetne, hogy a mostani 1500-1600 mAh teljesÃtményű akkukat tovább növeljék, sÅ‘t vannak is ilyenek. De mobiltelefonokban nem lehet Å‘ket alkalmazni, mert azok már olyan szinten melegednek, hogy külön hűtést igényelnek. Szóval az akkuknál mindig az jelenti a szűk keresztmetszetet, hogy egy bizonyos szintnél tovább merészkedve már annyira melegednek, hogy már balesetveszélyesek. De mindegy is, nem ez most a lényeg. Van egy általánosan elfogadott dolog, hogy az okostelefonokat naponta töltjük, ez van. A lényeg inkább az, hogy az Xperia Arcnak sikerült egy jó kis kamerát felszednie a gyártás során, ez pedig hagy ne legyen már "felesleges fÃcsör"! :)
Szerintem mindenképp jó dolog hogy egyre komolyabb fényképezÅ‘gépeket próbálnak meg a telefonba tenni. Egyértelmű hogy a közeljövÅ‘ben nem fogják felülmúlni a rendes fényképezÅ‘gépeket, de sok embernek ez is bÅ‘ven elég mert nincs rá igényük hogy egy komolyabb géppel fotózzanak. Az viszont tényleg igaz hogy az akkumulátorok fejlesztésére is legalább ekkora hangsúlyt kellene fektetni mert Ãgy a végén tényleg a vezetékes telefonokhoz térünk vissza!A japánok most kitaláltak valami új technológiát, ezzel még nem is lenne baj, de valahogy sosem jutnak el a megvalósÃtásig.... A HD videórol van személyes tapasztalatok? Szép videót vesz fel, vagy elmossa a dolgokat? Illetve

Félre érted. Nekem nem azzal van a bajom, hogy hujjjj de jó fényképezÅ‘gépet épÃtenek bele a telefonba. AZ a legkisebb baj. Elvégre nem mindig lehet az ember kezében fényképezÅ‘gép, pont amikor jön az ihlet, de ezt már leÃrtam. Nekem az a bajom, hogy miért pont ebbe az irányba kell fejlÅ‘dni. Sokkal jobban örülnék egy olyannak, ha hallanám, hogy kijött az új telefon, amit 3 hetente kell tölteni a legújabb aksi technológiának köszönhetÅ‘en. Vagy pl. minimális energiabefektetéssel képes a zsebünket télen fűteni, nyáron hűteni XD ez pl. fun.

Jó igen és a mobilunkat ne kábelezzük be a falba, mert a vezetékes az igazi? Ez nem arról szól, hogy fényképezÅ‘gép helyett egy jobb mobilt veszek. Ez alapvetÅ‘en csak a fejlÅ‘désre némi igény, mely szerint nem ücsörögsz egy helyben, hanem fejlÅ‘dsz. Teszik ezt a fejlesztÅ‘mérnökök is. Nem arról szól ez az egész, hogy művészkedünk a telefon kamerájával, hanem arról, hogy ha már van egy kamera a hátlapon akkor az a lehetÅ‘ségekhez mérten a legjobb minÅ‘ségű legyen, hogy a legjobb minÅ‘ségben fotózhass (mobilos szinten). Tök mindegy mit fotózol vele, mert nyilván nem fehérnemű katalógusba profi fotókat, hanem barátokkal, családdal történÅ‘ eseményeket, vagy az utcán látsz egy érdekességet és lefotózod. Azért azon a szinten már rég túl vagyunk, hogy elegendÅ‘ lenne, hogy éppencsak ki tudod venni mit ábrázol az a maszatos pixelmocsár amit 2-3 éve még mobiltelefonos fotónak hÃvtunk.
Ezt fogalmazd újra úgy, hogy ismered a fotópiacot! :D Bizton állÃthatom neked, hogy a kompakt fényképezÅ‘gépek képminÅ‘ségben nagyban visszafejlÅ‘dtek! (Azt meg már mondanom sem kell egy ilyen hozzáértÅ‘nek, hogy a megapixelszám növelése még nem fejlÅ‘dés, sÅ‘t, pont az okozza a visszafejlÅ‘dést). A mai kompaktok olyan pacsmagos, lágy rajzú képeket készÃtenek amiket egy ilyen mobiltelefontól várna az ember... :) Szóval maradjunk abban, hogy az Arc (vagy a cikkben még szereplÅ‘ N8) képminÅ‘sége közel egyenértékű egy mai kompaktéval! :)Én nem vagyok a telefonnal fotózás hÃve. Szerintem, ha valaki fotózni akar, fényképezÅ‘gépet vegyen magának. Ugyanakkor azt elismerem, hogy a telefon sokszor (művészet)életet ment. Ha valami kihagyhatatlan, "muszájlefotóznom" jellegű jelenet terül elénk, kénytelenek vagyunk telefonunkra hagyatkozni, akkor pedig már nem hátrány, ha az tud is valamit produkálni. A SE az Androidos Xperiakkal hozta magát vissza a süllyesztÅ‘bÅ‘l, ahol ma már elÅ‘Ãrás, hogy egy telefon jó minÅ‘ségben szóljon, gyors legyen, fÅ‘zhetÅ‘ :D, szép, elegáns és persze tudjon fotót készÃteni. Az Xperia az egyik vezetÅ‘ telefon az országban, nem adhatja ennél lejjebb a fotókészségét.
Lehet hogy sokat fejlÅ‘dött de mellette a fényképezÅ‘gépek is jelentÅ‘sen fejlÅ‘dtek ám, tehát ha a különbséget nézed az ugyanúgy megmaradt... Vannak dolgok amit egy telefon sosem fog tudni... Meg ez nem is arra való szerintem hogy fényképezzenek vagy kamerázzanak vele... A Nokiának meg valamivel muszáj kitűnnie a többiek közül, mivel a telefonjaik erÅ‘ben nagyon elmaradnak elsÅ‘sorban köszönhetÅ‘en a makacs ragaszkodásuk miatt a symbianhoz, nemcsoda... jelen pillanatban a legjobb fényképezÅ‘s telefon az arc persze ha mindent nézünk nem pedig külön a kamerát akkor összességében ez a nyertes...Ezt fogalmazd újra úgy, hogy ismered a fotópiacot! :D Bizton állÃthatom neked, hogy a kompakt fényképezÅ‘gépek képminÅ‘ségben nagyban visszafejlÅ‘dtek! (Azt meg már mondanom sem kell egy ilyen hozzáértÅ‘nek, hogy a megapixelszám növelése még nem fejlÅ‘dés, sÅ‘t, pont az okozza a visszafejlÅ‘dést). A mai kompaktok olyan pacsmagos, lágy rajzú képeket készÃtenek amiket egy ilyen mobiltelefontól várna az ember... :) Szóval maradjunk abban, hogy az Arc (vagy a cikkben még szereplÅ‘ N8) képminÅ‘sége közel egyenértékű egy mai kompaktéval! :)
Most minden dolgot félretéve, azért durva, hogy ennyit fejlÅ‘dött a mobil fényképezés, elég komoly és kiváncsian várom, hogy évek múlva vajon elérik e majd a legalább a 4/3 - os szintet esetleg egy most olcsóbb dslr gép szintjét a mobilok. Viszont valamiért a Nokia N8 szerintem csak éjcaka virÃt nappal annyira nem látom, kicsit mintha dinamikátlan is lenne a képe vagy ezt csak én gondolom Ãgy? lehet :D sony szerintem ha nagyobb érzékelÅ‘t fejlesztene a mobiljaiba messze jobb képeket tudna lÅ‘ni mint a nokia. Sony = Nikon = Pentax és még kitudja mi? :D:DLehet hogy sokat fejlÅ‘dött de mellette a fényképezÅ‘gépek is jelentÅ‘sen fejlÅ‘dtek ám, tehát ha a különbséget nézed az ugyanúgy megmaradt... Vannak dolgok amit egy telefon sosem fog tudni... Meg ez nem is arra való szerintem hogy fényképezzenek vagy kamerázzanak vele... A Nokiának meg valamivel muszáj kitűnnie a többiek közül, mivel a telefonjaik erÅ‘ben nagyon elmaradnak elsÅ‘sorban köszönhetÅ‘en a makacs ragaszkodásuk miatt a symbianhoz, nemcsoda... jelen pillanatban a legjobb fényképezÅ‘s telefon az arc persze ha mindent nézünk nem pedig külön a kamerát akkor összességében ez a nyertes...
Hát, nem is tudom. Tényleg korrekt a kamerája, de hogy etalon lenne, azt azért én lehet, hogy vitatnám. Azért a fotózási/videózási képességein is meglátszik, hogy már jó ideje nem szentel külön, nagy figyelmet a S^3-as készülékeinek a cég.

Most minden dolgot félretéve, azért durva, hogy ennyit fejlÅ‘dött a mobil fényképezés, elég komoly és kiváncsian várom, hogy évek múlva vajon elérik e majd a legalább a 4/3 - os szintet esetleg egy most olcsóbb dslr gép szintjét a mobilok. Viszont valamiért a Nokia N8 szerintem csak éjcaka virÃt nappal annyira nem látom, kicsit mintha dinamikátlan is lenne a képe vagy ezt csak én gondolom Ãgy? lehet :D sony szerintem ha nagyobb érzékelÅ‘t fejlesztene a mobiljaiba messze jobb képeket tudna lÅ‘ni mint a nokia. Sony = Nikon = Pentax és még kitudja mi? :D:D
sanzaa: ezekhez a borokhoz már nem is merek hozzányúlni, mert akkor már nem lenne változatlan, etalon összehasonlÃtási alap a mobil fotós tesztekhez :) Köszi a köszöntést, elraktározom októberig (én akkor tartom ugyanis) ;)Rendben. Ezentúl figyelem, hogy hiányzik-e belÅ‘le:-)
KÃváncsian várom a Nokia N8 vs. SGS II csatát. Bár igaz, hogy az egyik majd dupla annyiba kerül mint a másik!

vinczetibor: jó fényviszonyok mellett tényleg szép képeket lÅ‘ az Xperia arc, de ennél nagyobb truvály lenne, ha gyenge fényviszonyok mellett is hasonlóan jól, átlagon felül teljesÃtene. Egyébként pedig szerintem az arc fotói már enyhén túl vannak kontrasztolva és szaturálva, ami mindenképpen eye-candy, de nem biztos, hogy életszerű. Az N8 képei viszont tényleg lehetnének valamivel kontrasztosabbak is, ami egyébként szerintem simán szoftver (firmware) beállÃtás kérdése lenne. sanzaa: ezekhez a borokhoz már nem is merek hozzányúlni, mert akkor már nem lenne változatlan, etalon összehasonlÃtási alap a mobil fotós tesztekhez :) Köszi a köszöntést, elraktározom októberig (én akkor tartom ugyanis) ;)

Nem nagyon fogynak a boraid:-) Boldog névnapot utólag is!

Jó fényviszonyok mellett az Xperia simán veri a Nokiát. A jobb részlet gazdagságnak látszania kellene a Nokiánál a nagyobb felbontás miatt, de ehelyett a Canon compact gépekire is jellemzÅ‘ kékes-szürke köd borul a tájra. Ha Pesten nÅ‘ttem volna fel, akkor valószÃnűleg én is azt gondolnám, hogy a szmogos kékes homály, amit fotós berkekben a kép lágyságának neveznek, a valóság, és ami ettÅ‘l eltérÅ‘ pl. a szikrázó napsütés, a kontrasztosság és az élénk szÃnek nem léteznek a való életben. Jelenleg a Mátra alján lakom és az ablakon kinézve kijelenthetem, hogy a világon nem mindenhol a homály az úr...
Ezt ne hagyd ki!
Felkutattuk neked a legolcsóbb szolgáltatókat
Ajánlatunk a webplázából
-
- Nokia N9...
- 115 994 Ft
-
- Samsung N7000...
- 142 994 Ft
Legfrissebb hÃrek a cÃmlapról
-
1,2 millió linket töröl a Google havonta
A rengeteg törlés hátterében természetesen szerzői jogi...
-
Android 4.0 jön a Samsung Galaxy Ace 2-re
Hamarosan a Samsung középkategóriás Galaxy mobilja is belenyalhat...
-
A hackerek is pihennek hétvégén
Egy kimutatás szerint nem csak az áldozatok, hanem a támadók sem...
Legfrissebb fórum témáink
- Felfoghatatlan mennyiségű pénze van az Apple-nek
2012.05.26 18:24 - A hackerek is pihennek hétvégén
2012.05.26 11:41 - Érkezőben az újabb PureView mobilok
2012.05.25 22:08 - 5 videoklip, amiben ezerrel nyomják a tech cuccokat
2012.05.25 20:29 - PlayStation 4: MegállÃtja a játékot a reklám idejére?
2012.05.25 20:14
Ha már minket kiolvastál
-
Defekt vetett véget Latvala esélyének
2012-05-26 23:30:43 -
F1: Jöhetnek a 23 futamos idények
2012-05-26 19:00:42 -
Meglegénykérték Lázár Jánost
2012-05-25 20:14:12 -
Hallgathatják Orbánt már kétmillióért is
2012-05-25 13:22:00 -
Majd’ ötszáz telefonos csalót fogtak
2012-05-26 08:00:00 -
BÃrságot kapott az Angry Birds-ös átverÅ‘
2012-05-25 17:00:00
HIRDETÉS
Dokumentumszerkesztés együtt, egy időben
Az Office 365 felhőszolgáltatással kényelmesebb és hatékonyabb a dokumentumkezelés.
megnézem
HIRDETÉS
Tudj meg mindent a LED TV-kről!
A LED technológia a tévézés jövője. De mit tud, és mit nem? Itt a válasz.
megnézem
HIRDETÉS
Önnek milyen telefonja van? Szavazzon és nyerjen!
Okos vagy buta? Gombos, netán érintőképernyős?
megnézem














