hirdetés


Samsung Galaxy S II teszt: szinte tökéletes

László Ferenc - 2011. május 9. | 08:00 Android
Samsung Galaxy S II teszt: szinte tökéletes Nézd meg a videót

Ilyen az, amikor a tesztelő villámgyorsan beleszerelmesedik aktuális delikvensébe. Tavaly igen nagyot szólt a Samsung Galaxy S, így nem csoda, hogy mostanság hatalmas várakozás előzi meg az utódmodell érkeztét. Lássuk, hogy pontosan mit is tud az új nagyágyú!

Technet plecsni:
Techgold
Technet.hu értékelése
5
Olvasók értékelése
0
Tetszett:
gyönyörű kijelző
fürge működés
fejlett adatátviteli megoldások
Nem tetszett:
nem hotswap
nincs exponáló gomb
a kijelző lehetne picit nagyobb felbontású
Tulajdonságok:
Névjegyzék
Fényképezőgép
MP3 lejátszó
Bluetooth
HSDPA
GPS
WIFI
Vásárold meg!

Kezdjük is talán rögtön azzal, hogy miért tudott a Galaxy S olyan sikeres lenni, mint amilyen? Nos, ebben igen komoly szerepet játszott többek közt a kellemesen vékonyra sikeredett készülékház, a villámgyors működés, a korrekt fényképezőgép és persze a káprázatosan szép kijelző. Gyakorlatilag minden együtt volt már 2010-ben is a sikerhez, az idő múlásával azonban szépen lassan megjelentek az első ráncok az első Galaxy S-en. A dél-koreai gyártó persze nem tétlenkedett, és idén februárban fellebbentette a fátylat a második generációs modellről, mely minden tekintetben alaposan ráver elődjére. Még vékonyabb, még gyorsabb, még jobb a kamerája és még szebb a kijelzője. Hihetetlen, de igaz. Jöjjenek a részletek!

Galéria Csak alig kisebb a felülete, mint a USS Nimitznek

Csak alig kisebb a felülete, mint a USS Nimitznek

[+] még több fotó

Galéria Érdesített, de nem óvszer

Érdesített, de nem óvszer

[+] még több fotó
Design
Az I9100 típusjelzésű Galaxy S II szögletesebb lett, mint elődje, tehát ezúttal a vonalzót némileg többször használták a tervezők, mint a körzőt. Ezenkívül pedig befigyelt némi Norbi Update, vagyis sikerült fogyókúrára fogni a készüléket, ami egész konkrétan 3 grammos tömegcsökkenést eredményez. A korábbi 9,9 milliméteres vastagságból is sikerült lecsippenteni egy keveset, így a 2011-es modell már csak 8,5 milliméter vastag, ami az alig 116 grammos tömeggel párosítva rendkívül könnyed és légies jelenséggé avanzsálja a telefont. Nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy a felület azért jelentősen megnőtt, ami ugyebár elsősorban a nagyobb méretű kijelző alkalmazásának tudható be. Tény, ami tény, a Galaxy S II bár igen vékony, elég "nagy az arca", ami egyeseket esetleg zavarhat, így a Samsung megfontolhatná egy 4 colos SGS II kiadását is, mondjuk a Desire HD - Incredible S analógiáját követve.

Minőség, felszereltség
A Galaxy S kapcsán sokan kritizálták a túlzottan plasztik, vagyis műanyag feelinget. Nos, a Galaxy S II sem kanyarodott el a rozsdamentes acél és társai irányába, ettől függetlenül mind a felhasznált műanyagok, mind pedig az összeszerelés minősége nagyon is rendben van. Az illesztések makulátlanul pontosak és természetesen egyetlen helyen sem nyeszeg-nyöszög a cucc. A hangerőállító gombok változatlanul baloldalt csücsülnek, az on/off gomb pedig az ellentétes oldalon rejtőzik. A felső élen lévő 3,5 milliméteres audio csatlakozó aljzat elárvult, ugyanis a microUSB csati (töltés, adatátvitel, HDMI) az alsó élre költözött, és sajnos elbukta az elegáns kis elhúzható ajtaját. Az érdesített, ezáltal pedig jó fogású és nem igazán piszkolódó hátlap szinte már papírvékonyságúra sikeredett, és 8 gramm helyett már csak 5 gramm tömegű. Alatta ott az 1500 mAh-ról 1650 mAh-ra felpumpált akkumulátor (Motorola Atrix: 1930 mAh), viszont kár, hogy a microSD slot immár nem hot-swap képes.
Galéria Combos kis akksi

Combos kis akksi

[+] még több fotó

Galéria Ez biza nem hoccvapp

Ez biza nem hoccvapp

[+] még több fotó
Kijelző
A Galaxy S-ben lévő 4 colos WVGA Super AMOLED kijelző igen magasra helyezte a lécet, mindenesetre a Galaxy S II-ben helyet kapott 4,3 colos Super AMOLED Plus panelt sikerült még jobbra hangolni. A felbontás változatlanul 480x800 pixel, ami a nagyobb képátló ismeretében nem hangzik túl jól, illetve mostanság már nem egy riválisban is 960x540 pixeles panel található. Azonban itt jön be a képbe az a tény, hogy az SGS II elődjénél 50 százalékkal több subpixelt tartalmaz, a konkurenciához képest pedig előnyt jelent, hogy a Samsung az állandó háttérvilágítást igénylő LCD helyett a gyakorlatilag végtelen kontrasztarányú AMOLED technológiát alkalmazza. Lényeg a lényeg, a Super AMOLED Plus nagyon is odateszi magát, a fényereje közel 20 százalékkal nőtt, némileg alacsonyabb a fogyasztása és egyértelműen szebb a képe, mint a "sima" Super AMOLED-nek. Erős napsütés mellett az SGS II mellé tettem egy Nokia N8-at, és bizony olvashatóság tekintetében az SGS II alaposan lemosta finn ellenlábasát. Ráadásul például fotózás közben egyetlen gombnyomással tovább növelhetjük a fényerőt.
Galéria A részletekben rejlik a lényeg

A részletekben rejlik a lényeg

[+] még több fotó

Galéria Azért ppi-ben még mindig verhetetlen az almás mobil

Azért ppi-ben még mindig verhetetlen az almás mobil

[+] még több fotó
Szenzorok, gombok
A kijelző feletti szekcióban természetesen ott figyel az összes szenzor: van itt fényérzékelő, proximity szenzor és persze giroszkóp, az előlapi kamera felbontását pedig 0,3 megapixelről 2 megapixelre növelte a gyártó. A kijelző alatt egyetlen hagyományos nyomógombot találunk, mellette pedig két kapacitív érintőgomb teljesít szolgálatot. Ez a felállás tehát nem változott, az viszont igen, hogy az érintőgombok piktogramja alaphelyzetben nem látható, hanem csak akkor, ha működik a háttérvilágításuk. Apró figyelmesség, hogy az érintőgombok háttérvilágítása rendkívül részletesen személyre szabható. A virtuális QWERTY billentyűzeten kényelmesen gépelhetünk, hiszen a kijelző egyszerűen hatalmas. Érdekesség, hogy a Samsung gyakorlatilag nem növelte meg a gombok méretét, ehelyett inkább a köztük lévő térközt tette nagyobbá. Függőleges helyzetben 4x7 milliméteres, vízszintes orientáció mellett pedig 8x6 milliméteres gombokat nyomkodhatunk, ja és akár magyar nyelvű Swype-ot is használhatunk.
Galéria Remekül lehet gépelni rajta

Remekül lehet gépelni rajta

[+] még több fotó

Galéria Korrekt kis kamera

Korrekt kis kamera

[+] még több fotó
Fényképezőgép
A fényképezőgép felbontása 5-ről 8 megapixelre nőtt, így az SGS II-vel immár akár 3204x2448 pixeles felbontásban is fotózhatunk, háromféle képminőség opció mellett. Fontos újdonság, hogy a sajnos továbbra is védtelen frontlencse társaságában megjelent egy kis LED-segédfény, ami ugyan nem xenon erejű, azonban a legtöbb esetben mégis jó szolgálatot tehet. Amúgy van itt minden, mint a búcsúban: érintőfókusz, makró mód, arcészlelés, mosolydetektálás, pislogásérzékelés, automata kontraszt, képstabilizálás és állítható fénymérés (középre súlyozott, pontszerű, mátrix). A fényérzékenység ISO100 és ISO800 között állítgatható, panoráma módban 8 felvételt fűz össze az automatika, az időzítő 2/5/10 másodperces késleltetésre képes, no és persze geotagginget is kapunk. A 2,5-3,5 MB méretű fotók minősége kifejezetten jónak mondható, íme, néhány tesztfotó:

Videófelvevő
Az LG Optimus 2X tesztből ugyebár kiderült, hogy az LG és a világ első kétmagos processzoros okostelefonjának Full HD videófelvevője nem több egyszerű marketingfogásnál. Még pedig azért, mert az Optimus 2X 1080p (3GP) videói alacsonyabb, alig 10 Mbit/s-os bitrátával bírnak, mint az etalonnak tekinthető Nokia N8 720p videói, melyek 12 Mbit/s-os bitrátával büszkélkedhetnek. A Galaxy S II esetében szerencsére nem ez a helyzet. Az 1080p-s MP4 videók ezúttal ugyanis 18 Mbit/s-osak, ráadásul nem is 24, vagy 25, hanem 30 fps sebességűek. Jó hír továbbá, hogy az SGS II 720p-ben is jól teljesít, ugyanis a bitráta még ilyenkor is 12 Mbit/s. Összehasonlításképp, az Optimus 2X 720p-ben mindössze 4 Mbit/s-ot tud. Tesztvideóink (1080p, 720p):


Felhasználói felület

A TouchWiz 4.0 hozza a Samsungtól már megszokott minőséget, bár halkan megjegyzem, hogy e tekintetben azért még mindig a HTC viszi a prímet. Az alapképernyőn maximum hét slide-ot definiálhatunk, melyekre újfajta módon, egy alsó szalagról dobálhatjuk fel a különböző widgeteket, amikből aztán abszolút nincs hiány. A szélmalmos és tengeres élő háttérképek igen látványosak, ráadásul nemcsak az alapkijelzőn látszanak, hanem halványan még akkor is átsejlenek, amikor már a menüben járunk. A rácsos menünézet 4x4 ikont vonultat fel, de ezenkívül listás nézetet is választhatunk, ezenkívül pedig megújult a menü szerkesztőfelülete és immár vízszintesen teljesen átjárható a menü (a harmadik oldalról jobbra lapozva az elsőre jutunk). A státuszsor egy laza mozdulattal bármikor lehúzható felülről, rajta pedig ott figyelnek azok a kis ikonok, melyekkel villámgyorsan ki/bekapcsolható például a Wi-Fi, a Bluetooth, vagy a GPS.
Galéria Android 2.3 és TouchWiz 4.0

Android 2.3 és TouchWiz 4.0

[+] még több fotó

Galéria iPhone 4 vs. SGS II

iPhone 4 vs. SGS II

[+] még több fotó

Galéria Betekintési szög

Betekintési szög

[+] még több fotó
Szolgáltatások
Ahogy az várható volt, a Samsung jó néhány default Android alkalmazást gyakorlatilag változatlanul vett át, miközben azért sok aprósággal megfűszerezte az amúgy talán kicsit sivár összképet. A telefonkönyv remekül használható, szinkronizálható szinte mindenféle online fiókkal és remekül be tudja szippantani magába a különböző Facebookos tartalmakat. A galéria teljesen megegyezik az alap Androidos galériával, bár megjegyzendő, hogy a böngészőhöz hasonlóan itt is használhatjuk az újfajta, mozgásszenzoros zoomot. Ez utóbbi lényege, hogy amennyiben két ujjunkat rátesszük a kijelzőre, akkor a zoomoláshoz elég előre-hátra dönteni a telefont. Látványos a feature, bár a hagyományos multi-touch zoom szvsz sokkal egyszerűbben használható.
Galéria Hangerőállítás baloldalt

Hangerőállítás baloldalt

[+] még több fotó

Galéria Exponáló gombra már nem futotta

Exponáló gombra már nem futotta

[+] még több fotó
Funkciók
A természetesen Flash kompatibilis webböngésző villámgyorsan végzi a feladatát, és bizony alaposan kiaknázza az SGS II hardverében rejlő lehetőségeket, gyakorlatilag lehetetlen megakasztani. A térkép szerepét szokás szerint a Google Maps (5.3.1) tölti be, mely ugyancsak hasít ezen a high-end vason. Jó szolgálatot tehet továbbá a Polaris Office nevezetű kis program, melynek segítségével nemcsak megnyitni lehet Office állományokat, hanem újakat is létrehozhatunk vele. A számológép, a hangrögzítő és a feladatkezelő talán nem igényel különösebb bemutatást, ezenkívül pedig kapunk még egy remek fényképszerkesztőt, egy 720p kimenetű videókészítő programot, valamint egy képeket, GPS koordinátákat és szövegeket mentő mini digitális naplót.
Galéria 2 megapixeles előlapi fényleső

2 megapixeles előlapi fényleső

[+] még több fotó

Galéria Középen nyomós, kétoldalt tapizós

Középen nyomós, kétoldalt tapizós

[+] még több fotó
Multimédia, tartalmak
A zenelejátszó gyakorlatilag minden földi jóval meg van áldva, legyen szó hangszínszabályzóról, speciális effektekről, virtuális 5.1-es hangzásról és a legegzotikusabb formátumok támogatásáról. Ehhez hasonlóan a videólejátszóra sem lehet egyetlen rossz szavunk sem, hiszen nemcsak a Divx és Xvid, hanem még az MKV állományokat is lejátsza, ezenkívül pedig a feliratokat is kezeli, sőt a feliratozást részletesen személyre lehet szabni. No és persze az RDS-es sztereó FM rádió sem hiányozhat a fedélzetről. Új tartalmakat értelemszerűen elsősorban az Android Marketen tudunk lőni magunknak, de ezenkívül a Samsung Apps kínálatában is érdemes szétnézni néha. Aztán ott van még a zenékkel teletömött Music Hub, a többek közt 19 magyar újságot is felvonultató Readers Hub, illetve a játékok szerelmeseinek szánt Gamers Hub.
Galéria 4 col vs. 4,3 col

4 col vs. 4,3 col

[+] még több fotó

Galéria Generációs különbségek

Generációs különbségek

[+] még több fotó
Hardver
Az 1 GHz-es ARM Cortex-A8 processzoros elődmodell sem szenvedett szteroid hiányban, azonban az az Android 2.3.3-at (Gingerbread) futtató SGS II még ennél is sokkal komolyabb hardvert tudhat magáénak. A duplamagos ARM Cortex-A9 chip eredetileg "csak" 1 GHz-es lett volna, ám a Samsung időközben 1,2 GHz-re emelte az órajelét, csak hogy megmutassa erőfölényét a piacon. Ehhez aztán még hozzá van csapva egy Mali 400MP grafikus processzor, az így alkotott páros pedig abszolút elsőosztályú teljesítményt garantál. Minden körülmények között. Felesleges az egekig fényezni a hardvert, helyette inkább jöjjön néhány mérési adat: Quadrant - 3179 pont, Neocore 59,6 fps, Linpack - 41,1 MFLOPS. No és persze az 1 GB-os RAM mellett sem mehetünk el szó nélkül, ezenkívül pedig alaphelyzetben mintegy 12 GB szabad felhasználói memóriát is kapunk. A teszt során egyébként lefagyást és váratlan újraindulást nem tapasztaltam.
Galéria Ez bizony 8,5 milliméter

Ez bizony 8,5 milliméter

[+] még több fotó

Galéria Egyetlen, fekete verzióban készül

Egyetlen, fekete verzióban készül

[+] még több fotó
Wireless
A HSDPA immár 21 Mbit/s-os sebességgel teper (ha van rá módja), a HSUPA maximum 5,76 Mbit/s-os tempóval lövi felfelé a biteket, a Wi-Fi kontroller pedig a/b/g/n szabványú. A telefon akár hot-spotként is funkcionálhat, az új Wi-Fi Direct technológia révén pedig közvetlen adatátvitelt is ki tud alakítani az arra alkalmas készülékekkel. Aztán van ugyebár DLNA-nk (All Share), Bluetooth 3.0 kontrollerünk és újdonságként USB On The Go megoldásunk. Ez utóbbi lényege, hogy egy kis adapter közbeiktatása révén akár egy teljesen hagyományos pendrive tartalmát is minden további nélkül látja a telefon. Információnk szerint ez az adapter nem lesz benne a hazai értékesítési csomagban, továbbá arról sem született még végleges döntés, hogy a hazai SGS II-ben jelen lesz-e az NFC chip. Van viszont Kies air: a telefon közöl velünk egy IP címet, amit ha aztán bepötyögünk számítógépünk böngészőjébe, a browserben megjelenik a telefon komplett tartalma, névjegyzékkel, üzenetekkel, képekkel, videókkal, zenékkel, vagyis mindennel együtt.
Galéria Kies air

Kies air

[+] még több fotó

Galéria Ennyivel vastagabb az előd

Ennyivel vastagabb az előd

[+] még több fotó

Galéria Elődjéhez hasonlóan az SGS II is kidudorodik egy kicsit alul

Elődjéhez hasonlóan az SGS II is kidudorodik egy kicsit alul

[+] még több fotó
Konklúzió
Nem tudom, hogy egyáltalán létezik-e olyan, hogy tökéletes mobiltelefon, mindenesetre úgy vélem, hogy a Samsung ezúttal nagyon közel járt ahhoz, hogy megalkosson egy ilyen makulátlan készüléket. Persze simán bele lehet kötni abba, hogy a kijelző lehetne némileg nagyobb felbontású, hogy a microSD slot kaphatott volna jobb helyet, hogy miért nincs például exponáló gomb? Kötözködni azonban szerintem teljesen felesleges. A szuper-vékony Galaxy S II káprázatosan szép kijelzőjével, hatalmas nyers erejével, kellemes felhasználói felületével, meglepően jó kamerájával, szuper multimédiás funkcióival, rendkívül fejlett adatátviteli megoldásaival egyértelműen a 2011-es okostelefon generáció etalonjának tekinthető. Végre egy olyan telefon, melybe gyakorlatilag minden, ma elérhető nóvum bekerült. Szép munka volt Samsung, gratula!
Galéria SGS vs. SGS II

SGS vs. SGS II

[+] még több fotó

Boltba szaladni azonban egyelőre még felesleges, ugyanis a gyártó hazai képviselete szerint hivatalosan legkorábban május végén, de inkább június elején lesz kapható a Samsung Galaxy S II, mely egyes országokban egyébként már kapható, átszámítva mintegy 150 ezer forintos áron. Egyelőre tehát ennyi. A HTC-féle Sensationt azért még nagyon várom, a nagy felbontású kijelzője és az ismét megújult Sense miatt, de valahogy az az érzésem, hogy nem igazán tudja majd megszorongatni az SGS II-t.

Samsung Galaxy S II I9100

Samsung Galaxy S II I9100
Tulajdonságok:
Névjegyzék
Fényképezőgép
MP3 lejátszó
Bluetooth
HSDPA
GPS
WIFI
Típus: Samsung Galaxy S II I9100
Gyártó: Samsung
Méret: 125,3 x 66,1 x 8,5 mm
Súly: 116 gramm
Frekvencia: 850/900/1800/1900 MHz
akku: 1650 mAh
Működési idő: 400 óra
Beszélgetési idő: 8 óra
Kamera: igen
Kamera felbontása: 3264 x 2448 pixel
Autofókusz: igen
Zoom: igen
Vaku: igen
Ébresztőóra: igen
Naptár: igen
Profilok: igen
Számológép: igen
Játékok: igen
MMS: igen
E-mail (POP3/IMAP4): igen
Internet böngésző: igen
Hanghívás: igen
Hangvezérlés: igen
Kihangosítás: igen
Diktafon: igen
Rádió: igen
MP3 lejátszás: igen
WMA lejátszás: igen
AAC lejátszás: igen
Wi-Fi: igen
Bluetooth: igen
GPRS: igen
EDGE: igen
3G: igen
HSDPA: igen
Gps: igen
Kamera autofokusz: -
Phototagging: igen
Teljes billentyűzet: -
Memóriakártya: microSD

A videók lejátszásához flash plugin szükséges.
Letöltéshez kattintson ide.

- cikk vége -

Forrás:
Technet
Cimkék:
Samsung
Android
Galaxy
A te értékelésed:
Ezt olvastad már?

Itt az olcsó kétmagos Samsung Galaxy

Hozzászólások a(z) "Samsung Galaxy S II teszt: szinte tökéletes" című cikkhez

Szólj hozzá te is:
  1. Gabcsi1986
    2012 / 03 / 16 (21:19)válasz erre

    Kedves Cikkíró/Felhasználók! Szükségem lenne a véleményetekre. Még csak most tanulgatom ezt az Android-témát, ill. ezen telefonok(vagy nem is tudom minek nevezzem) lényegét. Külföldön élek, és a könnyebb kapcsolattartás érdekében apukám megkért vegyek ilyesfajta készüléket a Vibre miatt. Neki egy Galaxy Tab-je van, azt analizálgattam, de kicsit olyan, mintha Windows-küllemű laptopot bogarásznék, csak Linux alatt futna és nem a csökött Windows-al (ezt senki ne vegye magára) Néztem ezt is, az I-est is, a Wave-t is. Ki, melyiket ajánlaná? Miért éri meg vagy nem? Egyszerű mezei felhasználó vagyok, tehát úgy kéne elmondani, mint egy 3 évesnek:) Jelenleg egy Nokia Music xpress 5530-om, nem egy új darab, de tökéletes kis ketyere. A fotó funkciót nem kell leírni, az az egyetlen, amihez értek:) Ha lehet a tanácsokat a tulipankert@citromail.hu címre írjátok, mert nem garantálom, hogy visszatalálok ide még egyszer. Előre is köszönöm szépen!

  2. farkas52
    2012 / 03 / 08 (21:24)válasz erre

    SII es galaximvan. Senkinek sem ajánlom a vételét, aki nem akar bosszankodni. Fél év alatt négyszer hibásodott meg. A vidgate kis előlapi képek mindig eltünnek róla, rendszertelen idő pontokban, hasznélattól függetlenül. Alaplapot cserélteh kétszer frissitették a programot, a szervíz szerint hibátlan. Ma vette át a szervíztől állítolag javítva, estére megint rossz lett. Az akku él nap alatt lemerül, igaz használtam rendesen. Ez egy hulladék, ennyi pénzért tökéletes müködést vártam. A hab a tortán hogy az android processzor folyton leáll, amit filmre vettem, hogy tudjam bizonyítani a fogyasztóvédelemnek az igazamat. Üdv.

  3. farkas52
    2012 / 03 / 08 (21:11)válasz erre

    SII Galaxim van, senkinek nem ajánlom, fél évesen már négyszer hibásodott meg. Az előlapi kis képek folyamatosan ,de rendszertelen időszakokban egyszerűen eltünnek. Ketszerfrissitettték, egyszer panelt cseréltek benne, most egy nap se kellett, ésmegint rossz. Hiba ugyanaz. Magyarázat nincs rá. Útálom!!! Már ezért a pénzért ami az ára tökéletesen kéne üzemelni. Ne vgye senki, Az akksi is lemerül fél nap alatt, ha be van kapcsolva a brutusz, és a wi-fi.Hát ha még a GPSt is használom. Ennyit a "MÁRKÁRÓL"

  4. Barbaunoka
    2011 / 09 / 22 (17:51)válasz erre

    A vasarolt keszulek bekapcsolas utan lealt es nem lehetett ujrainditani. Bolti csere 1 nap utannajaras A masodik keszulek hasznalat kozben fagy. Szerviz szoftver frissites. 1 nap utannajaras A keszulek meg mindig fagy. Szervizfutar. 3 nap varakozas CSERE KESZULEK NINCS. Update A futart egesz nap kell varni mert nem tudni mikor jon a telefonert. 15.00 kor telefonaltam, hogy mikor jon. Valasz: nem tudni ... visszahivnak... visszahivtak a futar ma mar nem jon! Csak azt tudnam, hogy miert kellet akkor megadni a napot, hogy mikor jojjon. Az erdeklodesem utan jeleztek, hogy lerobbant. Talan holnap.... Update: Samsung telefonos ugyfelszolgalat egyetlen javaslata a felhaborodasomra, hogy hivjam fel a Samsung szerviz partneret Telemax GSM-et. EN?! (talan nekik kellene). Most itt tartok ... a kesulek fagy es varom a szervizfutart. Szamomra ez szokatlan elmeny egy marka vezeto keszuleketol aminek a dobozan az elso mondat igy hangzik: Experience a mobile world without limitations. Azt mar csak talalgatni tudom, hogy hol van a hiba... de, hogy 'premium' erzet nincs az biztos. Remelem a commenteket olvassak a Samsung-nal is....

  5. orchid
    2011 / 08 / 19 (14:50)válasz erre

    Napomta 2-3x-or magától újraindul. Nem zavar, de nem értem miért. Ha hosszabb ideig nem nyúlok hozzá, akkor elfelejti a wifi kapcsolatot és visszaál 3g-re. Ha bekapcsolom, akkor nagy septében visszaáll a wifi-re. Neophone account + sipdroid-ot használok, ami szintén lekapcsol a wifi-vel együtt, ez viszont kellemetlen, mert ilyenkor a 06 21 xxxxxxx számon nem tudnak hívni. Már mindent próbáltam állítgatni, (energiatakaékosság, stb..) de nem segít. Visszakapcsoláskor újból csatlakozik a sip.neophonex.hu -hoz. Néha telefonálás megkezdésekor merevre fagy (valamelyik szoftver teszi, de mind a marketröl való), akkor sajnos ki-bekapcs... A fenti kellemtlenségeket leszámítva, egy álomkészülék, aki venni akar hasonlót az ne sajnálja rá a többletpénzt. A kijelzöje igen kemény üveg, nem karcolódik, nem kell rá védö. Viszont tartalék akku az kell, mert igen hamar leeszi a wifi meg a gps. Telefonáláskor a procija erösen melegszik, ez nyáron a 30 fokban kellemetlenül süti a fülemet, de télen sokat fogok vele telefonálni :)

  6. FarkasZoltán95
    2011 / 06 / 25 (17:26)válasz erre

    mátol én is tulajdonosa vagyok ennek a csodának :) Nagyon jó kis telefon tényleg gyors, a kijelzője hatalmas és szép, nagyon jó képeket csinál csak ajánlani tudom ;)

  7. nagi
    2011 / 06 / 21 (15:24)válasz erre

    Szia! Köszi a válaszod! Az érdekelne még, hogy milyen a fülhallgató (headset) kimenete? Lehet vak vagyok, de a képeken nem láttam. Nekem volt egy Samsung Omnia 2esem, és nagyon tetszett a szabványosított. Ahhoz kaptam egy szuper headsetet, ami azóta sajnos tönkrement. Szeretnék venni ugyanolyat, de normál fülhallgatóként, nem 'félig' headsetként, hogy más eszközzel is tudjam használni. megfigyeltem ugyanis kis minőségromlást, ha pl. PC-be bedugtam, akkot kicsit mélyebben szólt, mint kellene. Ha nem bánod, lehet lesz még egy-két kérdésem, ugyanis nagyon megtetszett a telefon, de nem akarok elhamarkodottan dönteni. HTC Desire, esetleg Iphone 4-et nézem még emellett. Köszi
    A telefon tetején van a szabvány 3,5-es (4 szegmenses headset) jack, ez pl ezen a képen illetve a videóban 0:28-nál látható. Szerencsére már egyik készülékgyártó sem engedheti meg magának, hogy lehagyja ezt. Kérdéseket szívesen megválaszolom, amennyiben meg tudom. Jelenleg egy Galaxy S-t nyúzok, Desire és iPhone 4 hosszabb ideig nem volt nálam. Plusz híresen nem vagyok oda az Apple termékekért. (Persze elismerem, egyeseknek pont az kell.) Desire, vagy Desire HD? Csak mert a HD topicjába írtál anno, és nagyon nem mindegy :) A HD sajnos picikét túl nagy és picikét túl gyenge benne az akku. Az SGS(1 és 2 is) pedig multimédia terén is sokkal többre képes, mint a régi Desire. (720p HD MKV/MP4 videók átkódolás nélküli lejátszása pl)

  8. janika1984
    2011 / 06 / 21 (13:01)válasz erre

    Szia! Köszi a válaszod! Az érdekelne még, hogy milyen a fülhallgató (headset) kimenete? Lehet vak vagyok, de a képeken nem láttam. Nekem volt egy Samsung Omnia 2esem, és nagyon tetszett a szabványosított. Ahhoz kaptam egy szuper headsetet, ami azóta sajnos tönkrement. Szeretnék venni ugyanolyat, de normál fülhallgatóként, nem 'félig' headsetként, hogy más eszközzel is tudjam használni. megfigyeltem ugyanis kis minőségromlást, ha pl. PC-be bedugtam, akkot kicsit mélyebben szólt, mint kellene. Ha nem bánod, lehet lesz még egy-két kérdésem, ugyanis nagyon megtetszett a telefon, de nem akarok elhamarkodottan dönteni. HTC Desire, esetleg Iphone 4-et nézem még emellett. Köszi

    Sziasztok! Nagyon tetszik az összes ilyen teszt! Az lenne a kérdésem, hogy lehet-e skype alapon telefonálni? Úgy értem, az ember be van jelentkezve, és nem a szolgáltató díján hívja fel az ismerősét, hanem skype-to-skype esetén természetesen ingyen, skype-to-telefon esetén pedig skype díjon? Az is érdekelne, hogy ha valaki vesz egy előfizetést pl. 500 mb-s adatforgalommal, akkor van-e (illetve mi a neve) olyan program, ami nézi, túllépte-e már a limitet. Ki lehet-e kapcsolni teljesen azt, hogy a szolgáltatón keresztül kapcsolódjon a netre, akkor és csak akkor, ha wifi-t észlel a telefon, ergo nem kell fizetni érte? Illetve azt beállítani, hogy ha elérte a limitet, egyszerűen nem enged fel amíg külön nem engedélyezem? GPS-nél pedig arra lennék kíváncsi, hogy folyamatosan használva, nem 'megbuherálva' milyen adatforgalommal kell számolni? Net nélkül megy-e a GPS bizonyos helyzetekben? Köszi előre is. Jani
    SGS1-et használva Skype megy simán. Legalábbis exho service megy, illetve számok hívásánál felajánlja a skype out hívást is. Utóbbit nem teszteltem, de elvileg az adatforgalmon és a skype árakon kívül más nem terhel. Adatforgalom: tucatnyi, én pl a 3G Watchdog-ot használom. Méri a forgalmat (X napi, X havi, stb) és az adott rész elérésekor figyelmeztet, majd ha úgy állítottad be, egy másiknál le is kapcsolhat. (Mivel nem használok túlforgalmazásos netet, ezt a részét nem teszteltem.) Csak a mobilnet forgalmat méri, a WiFi-t nem számolja hozzá. A mobilnet természetesen minden androidos mobilnál lekapcsolható. Settings > Wireless & Network > Mobile Network >Use packet data pipát kell elvenni. A hely kissé változhat, magyarul nem tudom, mi a pontos neve, de könnyen megtalálható és deaktiválható. Net nélküli GPS: a Google maps NEM megy. Az offline programok viszont - értelemszerűen - a navigációhoz nem igényelnek netkapcsolatot. Utóbbiak általában fizetősek, de ezt a navigálók úgyis jobban tudják nálam.

  9. nagi
    2011 / 06 / 21 (03:25)válasz erre

    Sziasztok! Nagyon tetszik az összes ilyen teszt! Az lenne a kérdésem, hogy lehet-e skype alapon telefonálni? Úgy értem, az ember be van jelentkezve, és nem a szolgáltató díján hívja fel az ismerősét, hanem skype-to-skype esetén természetesen ingyen, skype-to-telefon esetén pedig skype díjon? Az is érdekelne, hogy ha valaki vesz egy előfizetést pl. 500 mb-s adatforgalommal, akkor van-e (illetve mi a neve) olyan program, ami nézi, túllépte-e már a limitet. Ki lehet-e kapcsolni teljesen azt, hogy a szolgáltatón keresztül kapcsolódjon a netre, akkor és csak akkor, ha wifi-t észlel a telefon, ergo nem kell fizetni érte? Illetve azt beállítani, hogy ha elérte a limitet, egyszerűen nem enged fel amíg külön nem engedélyezem? GPS-nél pedig arra lennék kíváncsi, hogy folyamatosan használva, nem 'megbuherálva' milyen adatforgalommal kell számolni? Net nélkül megy-e a GPS bizonyos helyzetekben? Köszi előre is. Jani
    SGS1-et használva Skype megy simán. Legalábbis exho service megy, illetve számok hívásánál felajánlja a skype out hívást is. Utóbbit nem teszteltem, de elvileg az adatforgalmon és a skype árakon kívül más nem terhel. Adatforgalom: tucatnyi, én pl a 3G Watchdog-ot használom. Méri a forgalmat (X napi, X havi, stb) és az adott rész elérésekor figyelmeztet, majd ha úgy állítottad be, egy másiknál le is kapcsolhat. (Mivel nem használok túlforgalmazásos netet, ezt a részét nem teszteltem.) Csak a mobilnet forgalmat méri, a WiFi-t nem számolja hozzá. A mobilnet természetesen minden androidos mobilnál lekapcsolható. Settings > Wireless & Network > Mobile Network >Use packet data pipát kell elvenni. A hely kissé változhat, magyarul nem tudom, mi a pontos neve, de könnyen megtalálható és deaktiválható. Net nélküli GPS: a Google maps NEM megy. Az offline programok viszont - értelemszerűen - a navigációhoz nem igényelnek netkapcsolatot. Utóbbiak általában fizetősek, de ezt a navigálók úgyis jobban tudják nálam.

  10. janika1984
    2011 / 06 / 20 (19:37)válasz erre

    Sziasztok! Nagyon tetszik az összes ilyen teszt! Az lenne a kérdésem, hogy lehet-e skype alapon telefonálni? Úgy értem, az ember be van jelentkezve, és nem a szolgáltató díján hívja fel az ismerősét, hanem skype-to-skype esetén természetesen ingyen, skype-to-telefon esetén pedig skype díjon? Az is érdekelne, hogy ha valaki vesz egy előfizetést pl. 500 mb-s adatforgalommal, akkor van-e (illetve mi a neve) olyan program, ami nézi, túllépte-e már a limitet. Ki lehet-e kapcsolni teljesen azt, hogy a szolgáltatón keresztül kapcsolódjon a netre, akkor és csak akkor, ha wifi-t észlel a telefon, ergo nem kell fizetni érte? Illetve azt beállítani, hogy ha elérte a limitet, egyszerűen nem enged fel amíg külön nem engedélyezem? GPS-nél pedig arra lennék kíváncsi, hogy folyamatosan használva, nem 'megbuherálva' milyen adatforgalommal kell számolni? Net nélkül megy-e a GPS bizonyos helyzetekben? Köszi előre is. Jani

  11. twollah
    2011 / 05 / 16 (18:48)válasz erre

    A 480x800 pixel kicsit kiabrandito.

  12. fellner
    2011 / 05 / 15 (20:02)válasz erre

    Ezt egyetlen androidos telefon sem tudja. Hiszen ha ki van kapcsolva, a rendszer sem fut rajta, így ébreszteni (és mást) sem tud.

  13. wyx
    2011 / 05 / 13 (22:05)válasz erre

    nem kell kikapcsolni, akkor tud

  14. euro33
    2011 / 05 / 13 (21:51)válasz erre

    Köszönöm a tesztet nagyon tuti volt.de volna egy kérdésem..mégpedig az hogy tud e úgy ébreszteni hogy kivan kapcsolva?

  15. franczy
    2011 / 05 / 12 (15:50)válasz erre

    Fulika: telefonáláskor egyszerűen ki lehet választani, hogy normál hívást (Call), vagy videóhívást (Video call) kívánunk kezdeményezni.

  16. Fulika
    2011 / 05 / 12 (15:14)válasz erre

    Fulika: -a hangminőséggel semmi problémát nem tapasztaltam, bár talán lehetne egy kicsit hangosabb a készülék (híváshang és csengőhang tekintetében is). Megjegyzendő, hogy a nálam járt telefon egy még nem teljesen végleges, bár ahhoz nagyon közel álló verzió volt. -egy Nokia BH609-es Bluetooth headsettel próbáltam az SGS II-t és ezzel a cuccal abszolút remek volt a hangminőség -lehet vele videótelefonálni 3G-n, az előlapi kamera 2 megapixeles felbontású -az SMS-ezéssel nem volt gondom (egyébként chat jellegű az üzenetek megjelenítése), MMS-t viszont nem küldtem vele, a képeket inkább Facebookon osztottam meg vele, és ez is teljesen rendben ment.
    Nagyon köszi a válasz! Tényleg lehet vele videotelefonálni??? Tényleg 3G-n? Úgy értem nem fringgel vagy egyéb voip klienssel, hanem natívan, tehát fel tudok hívni bármilyen 3G-s telefont? Ez rettentő nagy lépés lenne az androidtól, mert én eddig nem tudok készülékről, amely ezt tudná!

  17. franczy
    2011 / 05 / 12 (15:06)válasz erre

    Fulika: -a hangminőséggel semmi problémát nem tapasztaltam, bár talán lehetne egy kicsit hangosabb a készülék (híváshang és csengőhang tekintetében is). Megjegyzendő, hogy a nálam járt telefon egy még nem teljesen végleges, bár ahhoz nagyon közel álló verzió volt. -egy Nokia BH609-es Bluetooth headsettel próbáltam az SGS II-t és ezzel a cuccal abszolút remek volt a hangminőség -lehet vele videótelefonálni 3G-n, az előlapi kamera 2 megapixeles felbontású -az SMS-ezéssel nem volt gondom (egyébként chat jellegű az üzenetek megjelenítése), MMS-t viszont nem küldtem vele, a képeket inkább Facebookon osztottam meg vele, és ez is teljesen rendben ment.

  18. Fulika
    2011 / 05 / 12 (14:41)válasz erre

    Állítólag ez egy telefon. Szóval akkor az alábbiakról miért nincs egy sor sem: - Milyen a hangminősége 2G-n 3G-n? - Milyen fülessel BT-vel... telefonálni vele (hangminőség, visszhang...) - Tud-e videotelefonálni 3G-n (végre van egy ilyen android telefon egyáltalán)? - Tud-e normálisan SMS-t (ékezetes karakterek, összefűzés...) MMS-t (méret, video, slideok) küldeni, fogadni? Szóval ez a cikk nagyon féloldalas.

  19. electro123
    2011 / 05 / 10 (22:21)válasz erre

    irdatlanul bejön, imádom a nagy képernyőket, iphone többek közt ezért sem jön annyira, bár az is bejön :D:D de sgs II - őt vennék szívesen.

  20. godzsy
    2011 / 05 / 09 (21:52)válasz erre

    ez olyan nagy hogy már ping-pongozni lehet vele. nem tetszik. :(

  21. FarkasZoltán95
    2011 / 05 / 09 (21:12)válasz erre

    nagyon jónak tűnik remélhetőleg össze tudok szedni addigra annyit hogy megvegyem :) 4,3 <3 :'D

Még több hozzászólás

hirdetés

Ezt ne hagyd ki!

Felkutattuk neked a legolcsóbb szolgáltatókat

Legfrissebb hírek a címlapról

hirdetés

HIRDETÉS

Dokumentumszerkesztés együtt, egy időben

Az Office 365 felhőszolgáltatással kényelmesebb és hatékonyabb a dokumentumkezelés.

megnézem Dokumentumszerkesztés együtt, egy időben

HIRDETÉS

Tudj meg mindent a LED TV-kről!

A LED technológia a tévézés jövője. De mit tud, és mit nem? Itt a válasz.

megnézem Tudj meg mindent a LED TV-kről!

HIRDETÉS

Önnek milyen telefonja van? Szavazzon és nyerjen!

Okos vagy buta? Gombos, netán érintőképernyős?

megnézem Önnek milyen telefonja van? Szavazzon és nyerjen!
hirdetés
GPSPark.hu hotdog startrandi gsmline Konzolok szervize