LG A110 teszt: földszint, végállomás
Nézd meg a videót
Teszten a dél-koreai gyártó valódi minimál mobilja, melynél nehéz lenne egyszerűbb készüléket gyártani. Ahogy az autós szaklapok sem mindig csak A8-as Audikat és 911-es Porschékat tesztelnek, hanem legalább néha-néha egy-egy Chevy Sparkot és Dacia Sanderót is bemutatnak, úgy nekünk is kötelességünk időnként egy-egy szuperolcsó mobilt tesztelnünk.
- Technet plecsni:
- Techbronze
- Technet.hu értékelése
- 3
- Olvasók értékelése
- 0
- Tetszett:
- olcsó •
- egyszerűen kezelhető •
- hosszú használati idő
- Nem tetszett:
- kis kijelző •
- nincs benne FM rádió •
- lehetne elemlámpa funkciója
- Tulajdonságok:
- Névjegyzék
Többek közt már csak azért is írnunk kell az ilyen és ehhez hasonló, abszolút low-end kategóriás készülékekrÅ‘l, mert az ország jelenlegi gazdasági helyzetét ismerve az ilyen telefonoknak sajnos legalább akkora, ha nem nagyobb létjogosultsága van, mint a közel 200 ezer forintos csilli-villi mobiloknak. De kik is vesznek ilyen telefonokat? Egyrészt azok, akik egyszerűen nem áldozhatnak tízezer forintnál többet egy mobilra, másrészt azok, akik csemetéjüket nem szeretnék kapásból elkényeztetni egy drága iPhone-nal, harmadrészt pedig az unokáik számára minden pénzt összespóroló nyugdíjasokról sem szabad megfeledkezni. No, és persze akadnak olyanok is, akik bár vehetnének drágább mobilt, mégsem teszik, hiszen lényegében csak telefonálásra használják a készüléket.
Végletek
Itt jön be a képbe jelen tesztalanyunk, az LG A110. Míg a gyártó termékskálájának a túlfelén a duplamagos Tegra 2 processzorral szerelt Optimus 2X tanyázik, addig ezen a végen a teljesen primitív A110 hivatott a vásárlók szívének meghódítására. Azt azért túlzás lenne állítani, hogy ezzel a készülékkel csak és kizárólag telefonos beszélgetéseket lehet lefolytatni, az viszont tény, hogy ennél tényleg csak minimálisan tud többet a kicsike. Lássuk hát, hogy pontosan mit is tud az LG A110!
Design
Tesztkészülékünk az úgynevezett titán szürke kivitel jeles képviselÅ‘je, de ezenkívül létezik fekete verzió is. Az alapvetÅ‘en tehát szürke készülékház komorságát néhány világoskék betét hivatott feldobni egy kicsit, melyek a hátlapot leszámítva mindenhol ott lapulnak. Az összeszerelési minÅ‘ség teljesen rendben van és egy ilyen olcsó mobiltól gondolom senki sem vár olyan nemes anyagokat, mint például a rozsdamentes acél, vagy az alumínium. A kemény műanyagból készült borítás minimálisan piszkolódik, a karcok viszont szerintem igen hamar megjelennek rajta.
Felszereltség
A 103,9 milliméter hosszú, 43,5 milliméter széles és 12,9 milliméter vastag LG A110 alig 65 grammot nyom a mérlegen. Bizony rég olvastunk ilyen és ehhez hasonló adatokat egy mobil kapcsán. Lényeg a lényeg, az A110-et bármikor simán zsebre lehet vágni, ahol is aztán nem foglal valami sok helyet és nem is húzza le a zsebünket. A baloldal teljesen kihasználatlan, vagyis egyetlen gomb, vagy csatit sem találunk errefelé. Az ellentétes oldal sincs túlzsúfolva: itt egy kihajtható gumifül mögé rejtett, teljesen szabványos microUSB csatlakozó aljzat található. A felsÅ‘ élen elhelyezett kis rögzítÅ‘pont révén tudjuk megoldani a hordszíj használatát, az alsó él pedig újfent teljesen csupasz.
Akkumulátor
A lefelé könnyűszerrel elcsúsztatható, kemény műanyagból készült hátlap mögött egy 950 mAh kapacitású lítium-ion akkumulátor teljesít szolgálatot, mely a gyári specifikációk szerint maximum 13 órás beszélgetési idÅ‘t, illetve 800 órás készenlétet képes biztosítani. A 800 óra több mint 30 napot, vagyis egy hónapnál is hosszabb készenlétet jelent, ami pestiesen szólva nem semmi. De ennek akár csak a harmada igaz, még akkor is nagyon frankó. Ez messze nem az a smartphone kategória, melynek jeles képviselÅ‘it minden egyes áldott nap töltÅ‘re kell dugni!
Kijelző
A rendkívül hosszú használati idÅ‘ persze nem is meglepÅ‘, hiszen az LG A110-bÅ‘l lényegében minden olyan modern megoldás kimaradt, mely elÅ‘szeretettel szívja az akksi kapacitását. Itt van rögtön például a kijelzÅ‘, mely TFT technológiájú, tehát már nem cSTN-alapú display mindössze 1,5 colos képátlóval, vagyis 27x27 milliméteres felülettel rendelkezik. Ezen a felületen 128x128 képpont és mintegy 65 ezer színárnyalat osztozik egymással - idÅ‘utazás a javából, de végül is ez a kijelzÅ‘ tökéletesen megfelel arra a célra, amire kitalálták.
Billentyűzet
A kijelzÅ‘ alatti rész közepén ott trónol a krómosan csillogó, 13x13 milliméter méretű navigációs gomb, melynek legfÅ‘bb hiányossága, hogy a közepe nem nyomható be, vagyis nem öt-, hanem csak négyirányú. A navigomb mellett kapott helyet a szokásos két-két funkciógomb, illetve híváskezelÅ‘ billentyű. Ezek alatt ott egy teljesen hagyományos alfanumerikus billentyűzet, mely elsÅ‘sorban 11x6 milliméteres nyomógombjairól, illetve kék háttérvilágításáról ismerszik meg. A gombok hangos kattanás kíséretében nyomhatók le, a manuális mellett pedig automatikus billentyűzár funkció is elérhetÅ‘.
Menü
A négyfokozatú fényerÅ‘állítást és energiatakarékos módot is felvonultató kijelzÅ‘n egyszerűen lecserélhetÅ‘ a háttérkép, melyre opcionálisan ráhúzható a navigomb alapértelmezett funkcióit megjelenítÅ‘ kis gyorsmenü. A fÅ‘menüben 3x3-as elrendezésben összesen kilenc darab, animációt nélkülözÅ‘ puritán kis ikon fogadja az embert - ebben az egyszerű menüben vélhetÅ‘en kevesen fognak eltévedni. Ebben a kategóriában nem szokványos, így nem meglepÅ‘, hogy ezúttal sem kapunk menüátszervezési opciót.
Szolgáltatások
A névjegyzékben maximum háromszáz kontakt adatait lehet eltárolni, a naptárban pedig legfeljebb húsz eseménynek jut hely. Az SMS írást elÅ‘re eltárolt sablonok segítik, a jegyzetkészítÅ‘ben pedig maximum tíz darab kis nyolcvankarakteres szösszenetet lehet elmenteni, melyek egyébként aztán SMS-ben továbbíthatóak is a kívánt célszemélyek számára. Az ébresztÅ‘óra nemcsak egy, hanem akár több idÅ‘pontra is belÅ‘hetÅ‘, ezenkívül pedig olyan extrákat is kapunk, mint például a számológép, a stopper, a világóra, az átváltó, illetve az idÅ‘zíthetÅ‘ álhívás. Profilból a következÅ‘k állnak rendelkezésünkre: általános, néma, rezgÅ‘, utcai, repülés, fejhallgató. Ha pedig játszani szeretnénk, akkor ott az egyetlen gyári játék, a Spaceball.
Konklúzió
Ha a lehetÅ‘ legolcsóbb mobilok között válogatunk, jó választás lehet a kétnormás (nem kétmagos :) ) és teljesen magyar nyelvű LG A110, melynek belsÅ‘ memóriája 32 MB (nem 32 GB). A viccet félretéve, a 6-8 ezer forintos áron kapható A110-es LG teljesen megfelel az alapvetÅ‘ mobilos felhasználási igényeknek, menüje logikus felépítésű, billentyűzete strapabírónak tűnik, nagy kapacitású akkumulátora pedig a minimális fogyasztással párosítva igen hosszú használati idÅ‘t biztosít. Nincs viszont sem kamera, sem elemlámpa funkció, sem zenelejátszó/FM rádió, sem GPRS/EDGE, sem pedig Bluetooth. Az LG A110 alternatívája lehet a nagyon hasonló tudású Samsung E1170, vagy a Nokia 1616, melyben már van rádió is, a kijelzÅ‘ pedig 1,5 helyett 1,8 colos.
LG A110
- Tulajdonságok:
- Névjegyzék
| TÃpus: | LG A110 |
|---|---|
| Gyártó: | LG |
| Méret: | 103,9 x 43,5 x 12,9 mm |
| Súly: | 65 gramm |
| Frekvencia: | 900/1800 MHz |
| akku: | 950 mAh |
| Működési idő: | 800 óra |
| Beszélgetési idő: | 13 óra |
| Kamera felbontása: | x pixel |
| Autofókusz: | - |
| Ébresztőóra: | igen |
| Naptár: | igen |
| Profilok: | igen |
| Számológép: | igen |
| AAC lejátszás: | - |
| 3G: | - |
| Kamera autofokusz: | - |
| Phototagging: | - |
| Teljes billentyűzet: | - |
A videók lejátszásához flash plugin szükséges.
Letöltéshez kattintson ide.
Ezt olvastad már?
Szuperolcsó Huawei mobil a Vodánál
Hozzászólások a(z) "LG A110 teszt: földszint, végállomás" cÃmű cikkhez

És nem is ocsmány, mint a hasonszÅ‘rű társai. De egy elemlámpa és fm rádió tényleg elfért volna benne, akár a szÃnes kijelzÅ‘ rovására is.

valóban nem rossz ötlet, hogy még ilyeneket is gyártanak, gyerekeknek meg idősebbeknek tökéletes... bár a 7 és 8 éves unokahugaim imádják az iPhone 3G-met, és állandóan azzal nyaggatnak, hogy mikor kapnak már olyat... (kb. SOHA), egy ilyen tökéletes lenne nekik. ezért még az se kár ha elvesztik, vagy széttörik... :)))

Igazi kincs! Nekem ugyan nem ez, hanem a Samu hasonló kategóriás készüléke van meg, amit egy bevásárlóközpontban vettem kártyafüggetlenül 5 ezer Ft-ért. Imádom az Iphone 4-emet, de ez is mindig nálam van. Ha pl. szórakozóhelyre megyek, akkor Iphone otthon marad ez meg megy a zsebbe. Tökéletes párosÃtás. Én modjuk sokat nem használom a mobilt, de soha nincs kikapcsolva és 10 napot kibÃr. Szuper cucc!
Ezt ne hagyd ki!
Felkutattuk neked a legolcsóbb szolgáltatókat
Ajánlatunk a webplázából
-
- Nokia N9...
- 115 994 Ft
-
- Samsung N7000...
- 142 994 Ft
Legfrissebb hÃrek a cÃmlapról
-
1,2 millió linket töröl a Google havonta
A rengeteg törlés hátterében természetesen szerzői jogi...
-
Android 4.0 jön a Samsung Galaxy Ace 2-re
Hamarosan a Samsung középkategóriás Galaxy mobilja is belenyalhat...
-
A hackerek is pihennek hétvégén
Egy kimutatás szerint nem csak az áldozatok, hanem a támadók sem...
Legfrissebb fórum témáink
- Felfoghatatlan mennyiségű pénze van az Apple-nek
2012.05.26 18:24 - A hackerek is pihennek hétvégén
2012.05.26 11:41 - Érkezőben az újabb PureView mobilok
2012.05.25 22:08 - 5 videoklip, amiben ezerrel nyomják a tech cuccokat
2012.05.25 20:29 - PlayStation 4: MegállÃtja a játékot a reklám idejére?
2012.05.25 20:14
Ha már minket kiolvastál
-
Defekt vetett véget Latvala esélyének
2012-05-26 23:30:43 -
F1: Jöhetnek a 23 futamos idények
2012-05-26 19:00:42 -
Meglegénykérték Lázár Jánost
2012-05-25 20:14:12 -
Hallgathatják Orbánt már kétmillióért is
2012-05-25 13:22:00 -
Majd’ ötszáz telefonos csalót fogtak
2012-05-26 08:00:00 -
BÃrságot kapott az Angry Birds-ös átverÅ‘
2012-05-25 17:00:00
HIRDETÉS
Dokumentumszerkesztés együtt, egy időben
Az Office 365 felhőszolgáltatással kényelmesebb és hatékonyabb a dokumentumkezelés.
megnézem
HIRDETÉS
Tudj meg mindent a LED TV-kről!
A LED technológia a tévézés jövője. De mit tud, és mit nem? Itt a válasz.
megnézem
HIRDETÉS
Önnek milyen telefonja van? Szavazzon és nyerjen!
Okos vagy buta? Gombos, netán érintőképernyős?
megnézem






























