hirdetés


Havi 12 appot töltenek le a Windows Phone-t használók

Balogh Csaba - 2011. április 1. | 13:00

Hónapok teljes, majd viszonylagos hallgatása után a Microsoft úgy döntött, hogy közzétesz néhány számot a Windows Phone 7 oprendszerre írt alkalmazásokkal kapcsolatban. Statisztika következik.

Tavaly október 21-én adták el az első Windows Phone 7-es telefonokat, azóta pedig számokat csak az eladott licenszekről olvashattunk: januárig 2 millió darabot kaptak meg a gyártók. Bár arról továbbra sincs pontos adat, hogy mennyi WP7 mobil van a felhasználóknál, a Microsoft most közzétette az adatokat arról, hogy miként is használják telefonjaikat a tulajdonosok.


WP7-re fejlesztőből egyébként 36 ezer van, számuk hetente kb. 1200 fővel nő. A fejlesztők által beküldött appok 62 százalékát fogadják el elsőre - átlagosan 1.8 nap alatt -  a többi még fut néhány kört. A Microsoft adatai szerint a Marketplace-en jelenleg 11 500 alkalmazás érhető el. A WP7applist számlálója is kb. itt tart, azzal a kiegészítéssel, hogy ők beleszámolják az inaktív appokat is. Az ő mérésük szerint a fizetős alkalmazások átlagára 1.85 dollár.

Az elérhető alkalmazásokból 7500 fizetős szoftver, melyek 44 százalékánál van lehetőség az ingyenes kipróbálásra. A felhasználók pedig próbálgatják is az ingyenes és a fizetős appokat is: havi átlag 12 alkalmazást töltenek le.

- cikk vége -

Hozzászólások a(z) "Havi 12 appot töltenek le a Windows Phone-t használók" című cikkhez

Szólj hozzá te is:
    hirdetés

    Ezt ne hagyd ki!

    Felkutattuk neked a legolcsóbb szolgáltatókat

    Legfrissebb hírek a címlapról

    hirdetés

    HIRDETÉS

    Dokumentumszerkesztés együtt, egy időben

    Az Office 365 felhőszolgáltatással kényelmesebb és hatékonyabb a dokumentumkezelés.

    megnézem Dokumentumszerkesztés együtt, egy időben

    HIRDETÉS

    Tudj meg mindent a LED TV-kről!

    A LED technológia a tévézés jövője. De mit tud, és mit nem? Itt a válasz.

    megnézem Tudj meg mindent a LED TV-kről!

    HIRDETÉS

    Önnek milyen telefonja van? Szavazzon és nyerjen!

    Okos vagy buta? Gombos, netán érintőképernyős?

    megnézem Önnek milyen telefonja van? Szavazzon és nyerjen!
    hirdetés
    GPSPark.hu hotdog startrandi gsmline Konzolok szervize