hirdetés


21 vírusos appot töröltek a Marketről

Radics Boglárka - 2011. március 2. | 16:00 Android vírus

21 kártékony alkalmazást távolított el a Google hivatalos app boltjából. Az egyik app egy fizetős program ingyenes verziójaként vette rá letöltésre a felhasználókat.



A Google eltávolított 21 alkalmazást a Marketről, mert kiderült róluk, hogy vírusosak. Az appok mind egy kiadónál jelentek meg, a Myournet nevű kiadó alkalmazásaival együtt eltűnt a Marketről. A támadások között szerepel a telefon rootolása, a készülék adatainak (köztük az IMEI) számnak az ellopása, pontosabban továbbítása a bűnözők felé,  valamint hátsó ajtó nyitása, melyen további adatokat lehet letölteni és távoli utasításokat végrehajtatni.

Legalább az egyik ilyen app  egy létező, fizetős alkalmazás kalózverziója volt, mely ingyenesként csábította letöltésre a felhasználókat. A trükk bejött, bár egyedi adatok nincsenek, de az eltávolított 21 alkalmazást összesen 50 ezren töltötték le. Nem ez az első eset, hogy kártékony alkalmazások jelennek meg amiket az áldozatok mit sem sejtve letöltenek, ám ezúttal nem egy-egy fertőzött appról van szó, hanem közel két tucatról, melyek között ingyenesek is vannak, tehát elképzelhető, hogy hazai felhasználók is töltöttek le belőlük, ráadásul mindez a Google hivatalos boltjában jelent meg.

Az Android Central információi szerint a kártevő alkalmazások az Android 2.2.2 alatti verzióiban okoznak kárt. A Google rendkívül gyorsan cselekedett, amint kiderült, hogy mi történt öt perc alatt törölte az alkalmazásokat. Ez persze nem segít azokon, akik letöltötték a „Super History Eraser" vírusos kalózverzióját. Itt a lista a törölt appokról. Aki ezek közül valamelyik letöltötte, jobban teszi, ha törli telefonjáról.



További érdekes cikkek
Android App Market: 200 000 app
44 000 jelszót vesztett el a Mozilla
Az Android meghódítja a világűrt

- cikk vége -

Forrás:
Technet
Cimkék:
Android
vírus
Ezt olvastad már?

Szuperolcsó Huawei mobil a Vodánál

Hozzászólások a(z) "21 vírusos appot töröltek a Marketről" című cikkhez

Szólj hozzá te is:
    hirdetés

    Ezt ne hagyd ki!

    Felkutattuk neked a legolcsóbb szolgáltatókat

    Legfrissebb hírek a címlapról

    hirdetés

    HIRDETÉS

    Dokumentumszerkesztés együtt, egy időben

    Az Office 365 felhőszolgáltatással kényelmesebb és hatékonyabb a dokumentumkezelés.

    megnézem Dokumentumszerkesztés együtt, egy időben

    HIRDETÉS

    Tudj meg mindent a LED TV-kről!

    A LED technológia a tévézés jövője. De mit tud, és mit nem? Itt a válasz.

    megnézem Tudj meg mindent a LED TV-kről!

    HIRDETÉS

    Önnek milyen telefonja van? Szavazzon és nyerjen!

    Okos vagy buta? Gombos, netán érintőképernyős?

    megnézem Önnek milyen telefonja van? Szavazzon és nyerjen!
    hirdetés
    GPSPark.hu hotdog startrandi gsmline Konzolok szervize