hirdetés


Lemondott a Symbian első embere

Balogh Csaba - 2010. október 21. | 09:30

A Symbian rendszer a Nokia mobiljain még javában él, de a platform és a mögötte álló Nokia immáron sokadik embere távozik. A lemondások szerintünk továbbra is az új idők szelét jelezhetik.

A legtöbb symbianos mobilt a finn Nokia adja ki, de az operációs rendszer fejlesztése mögött közvetlenül a Symbian Foundation áll. Ennek vezetője volt Lee Williams, aki most "személyes okokra" hivatkozva lemondott posztjáról.


A Symbian Foundation vezetőjének távozása az új vezérigazgató személyének bejelentése óta tartó távozási hullámba sorolható. Miután kiderült, hogy Olli-Pekka Kallasvuo helyére a Microsofttól igazolt Stephen Elop kerül, előbb a második ember mondott le, majd a társaság elnöke is kilátásba helyezte későbbi távozását, legutóbb pedig az Intellel közös MeeGo platformjuk vezetője távozott.

A finn gyártó még 2008-ban, 410 millió dollárért vette meg az eredetileg a psionos múlttal rendelkező Symbiant, februárban pedig teljesen ingyenessé és nyílt forráskódúvá tette a platformot. Az IDC elemzőcég korábbi előrejelzése szerint a Symbian megőrzi, sőt talán erősíteni is tudja vezető szerepét a következő években. A rendszer elismertsége mindenesetre a szép eladási adatok ellenére is egyre alacsonyabb, a továbbfejlesztett Symbian^3 sem aratott egyértelmű sikert.

- cikk vége -

Hozzászólások a(z) "Lemondott a Symbian első embere" című cikkhez

Szólj hozzá te is:
    hirdetés

    Ezt ne hagyd ki!

    Felkutattuk neked a legolcsóbb szolgáltatókat

    Legfrissebb hírek a címlapról

    hirdetés

    HIRDETÉS

    Dokumentumszerkesztés együtt, egy időben

    Az Office 365 felhőszolgáltatással kényelmesebb és hatékonyabb a dokumentumkezelés.

    megnézem Dokumentumszerkesztés együtt, egy időben

    HIRDETÉS

    Tudj meg mindent a LED TV-kről!

    A LED technológia a tévézés jövője. De mit tud, és mit nem? Itt a válasz.

    megnézem Tudj meg mindent a LED TV-kről!

    HIRDETÉS

    Önnek milyen telefonja van? Szavazzon és nyerjen!

    Okos vagy buta? Gombos, netán érintőképernyős?

    megnézem Önnek milyen telefonja van? Szavazzon és nyerjen!
    hirdetés
    GPSPark.hu hotdog startrandi gsmline Konzolok szervize