Lebuknak a tört iPhone-t használók?
Az Apple olyan eljárásra kért szabadalmi bejegyzést, mellyel felismeri a feltört iPhone-t és iPadet használókat - az eljárás a cég szerint a lopott eszközök gazdáinak biztonsága érdekében készül.
Az Apple olyan eljárásra kért szabadalmi bejegyzést még tavaly februárban, mely „azonosítja az elektronikus készülék jogosulatlan felhasználóját" és automatikusan megvédi az eszközt a tolvajoktól és más „jogosulatlan felhasználóktól". A jogosulatlan felhasználás jelen esetben a feltörést is magában foglalja. A feltört készülékek gazdái ugyanis olyan alkalmazásokat is feltölthetnek a telefonra, melyek nem az AppStore-ból származnak - ezzel természetesen anyagi veszteséget okozva a cégnek.
Az új módszer a szabadalmi leírás szerint képes lesz azonosítani az olyan aktivitást, mely gyanús viselkedésre utal, következő lépésben pedig a rendszer letiltja a készülék funkcióit. Ilyen „aktivitás" a „hackelés, feltörés, függetlenítés, vagy a SIM kártya eltávolítása" - áll a szabadalmi kérvényben, de a Mashable szerint a nem az AppStore-ból vásárolt alkalmazások futtatását is ekként értékelné a rendszer, mely figyelmeztető e-mailt, vagy SMS-t küldene a tulajdonosnak, ha ezen aktivitások bármelyikét érzékelné.
A jogosulatlan felhasználó kiléte sem maradna titokban, a rendszer ugyanis bekapcsolná a kamerát, hogy képet készítsen a „tolvajról", bekapcsolná a diktafont, hogy felvegye a hangját valamint aktiválná a GPS-t is, és geotaggel jelölné meg, hol történt a gyanús tevékenység - a kapott információkat egy távoli eszközre továbbítaná. Az Apple egyelőre nem kommentálta az azonosító rendszerről szóló hírt.
További érdekes cikkek:
Többet szexelnek az iPhone-os nők
Saját képei miatt tilt az Apple
Mégis engedi az Apple a malac sportot
Hol kapjuk a legtöbb ingyenes alkalmazást?
Ezt olvastad már?
Három ebből olcsóbb, mint egy iPad
Hozzászólások a(z) "Lebuknak a tört iPhone-t használók?" című cikkhez

Jó olvasgatást. http://appft1.uspto.gov/netacgi/nph-Parser?Sect1=PTO1&Sect2=HITOFF&d=PG01&p=1&u=%2Fnetahtml%2FPTO%2Fsrchnum.html&r=1&f=G&l=50&s1=%2220100207721%22.PGNR.&OS=DN/20100207721&RS=DN/20100207721

Szó nincs itt feltörésről, a lopott készülékek nyomkövetésének kiterjesztéséről szól a történet és nem az Apple akarja megfigyelni a készülékeket, hanem te fogod, mikor kilopják a zsebedből. Mennyivel egyszerűbb lenne úgy menni a rendőrségre, hogy ellopták a telefonod és itt a fotója az elkövetőnek és itt ezen a GPS koordinátán található meg éppen. Nomeg a kényes üzleti dolgaid egy kattintással le tudod a távolból menteni, mielőtt téglásítod az elkövető számára az eszközt. Két dolgot nem értek, az egyik, hogy mire a felháborodás (bár a bulvársajtó ostoba értelmezése miatt valahol érthető), másrészt ezt mi módon szabadalmaztathatták, hisz pl. a RIM a Blackberryken ezt már lassan egy évtizede használja és a WinMo-nak, Androidnak is vannak ilyen funkciói. Ez egyébként már egy működő funkció, hisz az "elveszett" iPhone4-et is a távolból deaktiválták.

A szabadalom így ebben a formában enyhén szólva is kérdéses. Feltételezem, hogy nem vagyunk az összes lényeges információ birtokában, így egyelőre nem is véleményezném. A feltörés szankcionálása azonban egész más kérdés. Számomra teljesen egyértelmű, hogy amikor a feltört készülékek száma eléri azt a számot ami felett már nem éri meg a mostani jóhiszemű politikát folytatni, azonnal megtesznek bizonyos lépéseket. Ezek közé tartozik majd az érintett iTunes account bannolása, vagy az egész telefon letiltása az iTunes rendszerből, accounttól függetlenül. A Microsoft konzolpiacon folytatott sikeres stratégiája alapján valószínűnek tartom, hogy ők már a premiertől kezdve így fogják védeni a WinPho7 készülékeket a bizonytalan eredetű tartalmaktól.

Véleményem szerint itt a gondot inkább az okozza, hogy lehetősége van ilyen eszközhöz nyúlnia, még akkor is ha nem teszi meg. Ez lényegében valahol a saját törvényes személyiségi jogaidnak megsértése az én olvasatomban, hiszen egy bírósági döntés által legalizáltan tört készülék "lelkivilágába" nyúlhatnak bele az engedélyed nélkül. Egyébként tényleg semmi köze részemről ahhoz, hogy most alma logo van a készüléken vagy sem. Pusztán maga ez a lehetőség zavar, hogy mindezt megtehetik és ismerve az apple üzlet politikáját látok rá esélyt, hogy ezzel a lehetőséggel részben vagy teljesen élni is fog. Remélem tévedek.
Figyi már, legalább te ne, fiam, Brutus :D Ez egy szabadalom, ami ráadásul több mint egy éve lett beadva. Azok akik most e miatt perelni akarnak, nosza sok sikert :D A feltörés egy magyarázatban szerepel mindössze, ez a menetrendszerű fikázzunk egy jót mert apple...értelek, tehát a gondolatmenetet követve az összes gps-es flottakövető és megfigyelőrendszert töröltessük el. A gond itt avval van, hogy megint összemosunk, csúsztatunk (nem ti és még nem is Bogi, így jött le mindenütt) Adott egy szabadalom, ami nem mellesleg több mint egy éves. Aminek egy pontjának magyarázatában szerepel a feltört készülék szó, innentől elterjed a hír, hogy az apple (a mocsok) mindenkinek aki jb-i a telefonját lelopja majd a személyes adatait, letiltja a készülékét stb.
"A feltört készülékek gazdái ugyanis olyan alkalmazásokat is feltölthetnek a telefonra, melyek nem az AppStore-ból származnak - ezzel természetesen anyagi veszteséget okozva a cégnek." Ez most valami félrefordítás? Ha havonta nem vásárolsz min. $100 értékben a boltjukban akkor anyagi veszteséget okozol nekik? Vagy mi a szösz?illetve a jb-elt készülékre az appstore-os fizetős alkalmazásokat is feltörve telepíthetik. evvel persze meglopják az összes fejlesztőt...(mert ugye hiába pár száz forint egy alkalmazás már csak azért sem fizetnek érte)
Figyi már, legalább te ne, fiam, Brutus :D Ez egy szabadalom, ami ráadásul több mint egy éve lett beadva. Azok akik most e miatt perelni akarnak, nosza sok sikert :D A feltörés egy magyarázatban szerepel mindössze, ez a menetrendszerű fikázzunk egy jót mert apple...Itt nem az Apple fikázásáról van szó. Legalábbis remélem, hogy nem megint ebbe az irányba megyünk el. Egyszerűen csak az ilyen és ehhez hasonló gondolatoktól szerintem minden józan paraszti ésszel és érzéssel megáldott embernek feláll a szőr a hátán.
"A feltört készülékek gazdái ugyanis olyan alkalmazásokat is feltölthetnek a telefonra, melyek nem az AppStore-ból származnak - ezzel természetesen anyagi veszteséget okozva a cégnek." Ez most valami félrefordítás? Ha havonta nem vásárolsz min. $100 értékben a boltjukban akkor anyagi veszteséget okozol nekik? Vagy mi a szösz?Nem félrefordítás. Amennyiben ugyanis jailbreakeled, megnyílik előtted egy másik út. Ahol nem az Apple kapja a pénzt (már ha egyáltalán fizetsz utána). Ez pedig igenis bevételkiesés. Hasonlóan a feltört játékkonzolokhoz, ahol a gyártó minden legálisan eladott játékért kap pénzt, az Apple is vonja a sápot az App Store-ban megvásárolt cuccok árából.
Figyi már, legalább te ne, fiam, Brutus :D Ez egy szabadalom, ami ráadásul több mint egy éve lett beadva. Azok akik most e miatt perelni akarnak, nosza sok sikert :D A feltörés egy magyarázatban szerepel mindössze, ez a menetrendszerű fikázzunk egy jót mert apple...
Számomra túl jó az iPhone, hogy könnyen lemondjak róla. Sok előnyös tulajdonsága van az iOS-nek más rendszerekhez képest... De természetesen ez az indítvány eléggé lázító.

"A feltört készülékek gazdái ugyanis olyan alkalmazásokat is feltölthetnek a telefonra, melyek nem az AppStore-ból származnak - ezzel természetesen anyagi veszteséget okozva a cégnek." Ez most valami félrefordítás? Ha havonta nem vásárolsz min. $100 értékben a boltjukban akkor anyagi veszteséget okozol nekik? Vagy mi a szösz?
Ja igen. A jogi kérdéseket el is felejtettem. De köszi. Egyszer már nagyon rá kéne verni az Apple kezére az ilyenek miatt.
Nekem mondjuk jogi értelmezési gondjaim is vannak ezzel a dologgal kapcsolatban, mert ha már a bíróság kimondta, hogy legális a jailbreak, akkor innentől kezdve ez az egész dolog úgy hat, hogy az apple tesz a bírósági döntésre. Hiszen lényegében célzatosan azokat akik ezzel élnek, hátrányos megkülönböztetésnek teszi ki. Van egy sanda gyanum, hogy lesz ennek a pernek még folytatása pont emiatt, hozzáteszem joggal...

Hát ez kész röhej. Az egyik oldalról megértem, hogy védeni akarják a tulajdonost. De ki, vagy mi a fene hatalmazza fel őket arra, hogy A. engem megfigyeljenek, B. bármi miatt, amit az általam megvásárolt eszközzel magával elkövetek, engem kizárhasson az eszköz használatától. Nem bérbe vettem, mert ha igen, akkor lehetne ilyen, de ha megveszem, akkor azt akarok vele csinálni, amihez csak kedvem szottyan. Ha akarok, had telepítsek már Androidot az iPad-re, meg Win7-et a MacBook-ra. Enyém. kifizettem, hagyjanak békén. Pont. Hú de fel tud ... húzni az ilyen "kigondolás".

Anno mikor először kerültem munka révén kapcsolatba az apple cuccokkal, akkor még lelkesen mondogattam, hogy ez igen. Aztán sajnos egyre inkább évről-évre jövök rá, hogy a belső kis mérlegem nyelve egyre inkább hajlik már a muszájból használom felé (nem pedig azért mert élvezem és jó), mivel vannak olyan feladatkörök, amit a vállalati struktúra miatt csak azon tudunk megcsinálni. Mondjuk engem inkább az egyre piszkosabb üzletpolitikájuk az ami taszít, de mostanában ehhez párosul az a felismerés is, hogy az általunk használt céges munkakörnyezetben a pc-vel rugalmasabb a munkavégzés. Telefon terén is végleg felhagytam a nyamvadt iPhone használatával, mert tele lett vele a hócipőm. Úgyhogy egyre jobban szorul ki az életemből az apple termékskála.

Egyre esélytelnebb, hogy bármikor is iphone-t vegyek :))) Gyakorlatilag csak olyan tulajdonságokkal kezdik körbe bástyázni, amitől sikitva menekülök. :))) Asszem az életben nem lesz apple cuccom :)
hirdetésEzt ne hagyd ki!
Felkutattuk neked a legolcsóbb szolgáltatókat
Ajánlatunk a webplázából
-
- Samsung Galaxy Note...
- 146 719 Ft
-
- Nokia N9 16GB
- 129 978 Ft
Legfrissebb hírek a címlapról
-
Minden, amit az új iPadről pletykálnak
A várakozás egyre csak fokozódik, a bejelentés pedig közeleg....
-
Lehallgatunk, vagy nincs internet!
A netcenzúra és lehallgatás egyik nagy ellenfele a titkosítás....
-
Rózsa helyett kütyüt akarnak a nők is?
Lehet, hogy romantikus egy szál rózsát ajándékozni...
hirdetésLegfrissebb fórum témáink
- Az internet szabadságáért tüntettek
2012.02.13 01:09 - Papírvékony, mégis erős lökhárító
2012.02.12 16:00 - Hagyományos mobil is használható bankkártya helyett
2012.02.12 15:55 - Rózsa helyett kütyüt akarnak a nők is?
2012.02.12 15:52 - Így lehet feltörni más Facebookját
2012.02.12 13:46
Ha már minket kiolvastál
-
Újabb autó a jégben - két halott
2012-02-13 06:00:17 -
Ford-siker a Svéd-ralin
2012-02-12 16:00:04 -
Magyar műsorvezető a pekingi tévénél
2012-02-12 17:00:00 -
A láthatatlanul csipogó rágó
2012-02-12 17:00:00 -
Teszt alatt volna az N9 újabb frissítése, a PR1.3?
2012-02-12 18:55:28 -
Google Wallet: nincs biztonságban a prepaid egyenleg
2012-02-12 17:28:53
HIRDETÉS
Dokumentumszerkesztés együtt, egy időben
Az Office 365 felhőszolgáltatással kényelmesebb és hatékonyabb a dokumentumkezelés.
megnézem
HIRDETÉS
Tudj meg mindent a LED TV-kről!
A LED technológia a tévézés jövője. De mit tud, és mit nem? Itt a válasz.
megnézem
HIRDETÉS
Önnek milyen telefonja van? Szavazzon és nyerjen!
Okos vagy buta? Gombos, netán érintőképernyős?
megnézem
hirdetés



