Jövőre nem kapunk töltőt a mobilhoz
Az EU tavaly szavazta meg az egységes mobiltöltÅ‘ bevezetését. Az új szabályozást az összes nagy gyártó elfogadta, Ãgy jövÅ‘re már töltÅ‘ nélkül fogják árusÃtani a mobiltelefonokat.
Az Európai Unió tavaly júniusban szavazta meg az egységes mobiltöltÅ‘ bevezetését. JövÅ‘ év elejétÅ‘l kezdve a mobiltelefonokat már csak egységes töltÅ‘vel lehet majd tölteni az EU országokban. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy az eladott telefonokhoz mobiltöltÅ‘t már nem fognak adni a gyártók. Ezzel évi több ezer tonna e-hulladék keletkezése akadályozható meg, a töltÅ‘k esetében ez ráadásul veszélyes hulladéknak minÅ‘sül. A felhasználóknak is könnyebbséget hoz az új rendelkezés, hiszen egyetlen töltÅ‘vel a háztartásban található összes mobil tölthetÅ‘ lesz, ha pedig épp nincs nálunk, mikor lemerül a telefon, nem kell a munkahelyen a megfelelÅ‘ töltÅ‘re vadászni - bárkitÅ‘l kérhetünk egyet.
A megegyezés értelmében létrehoznak egy normát, ami szerint az új mobilkészülékeknek a standard micro-USB bemenetet kell használniuk a töltÅ‘k kompatibilitása érdekében. A Motorola, az Apple, az LG, a NEC, a Qualcomm, a RIM, a Samsung, a SonyEricsson, a Nokia, a Huawei és a Texas Instruments is azon gyártók között vannak, melyek elfogadták az új szabályozást, és jövÅ‘re töltÅ‘ nélkül árusítják új készülékeiket. Az egységes töltÅ‘ azon telefonok esetében használható, melyeken van mikro USB kimenet, a régebbi modellek, melyekrÅ‘l ez a csatlakozó hiányzik, a továbbiakban is csak a dedikált töltÅ‘vel használhatók.
További érdekes cikkek:
Facebook mentette meg a nemi erÅ‘szaktól
A világ legpechesebb tolvaja
Mobil csengÅ‘hang miatt került börtönbe
Láthatatlan mobilt talált fel a diktátor
Kicsinálják a tini celebet
Ezt olvastad már?
Szuperolcsó Huawei mobil a Vodánál
Hozzászólások a(z) "JövÅ‘re nem kapunk töltÅ‘t a mobilhoz" cÃmű cikkhez
Én (a Technet kivételével) sehol nem láttam, hogy nem adnak töltÅ‘t majd a készülékhez. És ez egy értelmetlen f@szság is lenne. Szerintem adni fognak, de csak micro USB-s lehet. Ennyi. El sem tudom képzelni, hogy ne adnának töltÅ‘t "Az EU tavaly szavazta meg az egységes mobiltöltÅ‘ bevezetését. Az új szabályozást az összes nagy gyártó elfogadta, Ãgy jövÅ‘re már töltÅ‘ nélkül fogják árusÃtani a mobiltelefonokat." Ez egy marhaság szerintem. Más oldalon errÅ‘l a témáról pl. Ãgy szól a cÃm: "Egységes mobiltelefon-töltÅ‘k az Unióban"Nem biztos, hogy hülyeség. Az tény, hogy töltÅ‘ nélkül használhatatlan a készülék, ergo kötelezÅ‘ lenne adni hozzá. Ugyanakkor a legtöbb nyomtatóhoz sem adnak nyomtatókábelt, pedig anélkül az is használhatatlan. (Ezt nem is értettem soha. Egy párszáz forintos kábelen spórolnak a nyomtatógyártók? És itt nem lehet mondani, hogy úgy is van otthon mindenkinek felesleges nyomtatókábele, mert miért is lenne?)
Én (a Technet kivételével) sehol nem láttam, hogy nem adnak töltÅ‘t majd a készülékhez. És ez egy értelmetlen f@szság is lenne. Szerintem adni fognak, de csak micro USB-s lehet. Ennyi. El sem tudom képzelni, hogy ne adnának töltÅ‘t "Az EU tavaly szavazta meg az egységes mobiltöltÅ‘ bevezetését. Az új szabályozást az összes nagy gyártó elfogadta, Ãgy jövÅ‘re már töltÅ‘ nélkül fogják árusÃtani a mobiltelefonokat." Ez egy marhaság szerintem. Más oldalon errÅ‘l a témáról pl. Ãgy szól a cÃm: "Egységes mobiltelefon-töltÅ‘k az Unióban"
Mini usb töltÅ‘bÅ‘l szerintem sokunknak annyi van már, mint a szemét, én 5 átalakÃtót rendeltem inkább néhány EUR-ért 8)Persze! Pont azért Ãrtam, hogy még az sem elég...! :)
Mini usb töltÅ‘bÅ‘l szerintem sokunknak annyi van már, mint a szemét, én 5 átalakÃtót rendeltem inkább néhány EUR-ért 8)
Ez jó! Talán még a villanyborotvát, epillátort (akinek kell), v. vibrátort (szintén akinek ekll)....stb. is ide lehetne sorolni! :E
Na. akkor gyorsan venni kell kb. 10-15 töltőt! :E:E

A q,.va mini csatolóju sem egyforma: fülhallgatóhoz, ebook-olvasóhoz, stb, de a Motorola-hoz már nem jó a láb-kiosztás... Majd 2-3 év alatt kifutnak a régebbi dolgok és akkor majd verekszünk otthon a töltővégért. Jó hogy ha bejön a villanyautó, annak is nem ilyen egyen-töltöt - NEM adnak..:D:D

Marha jó. Attól, hogy anyámnak is ilyen töltÅ‘je van, még egyszer sem használtam az Å‘ töltÅ‘jét. Ezentúl kuncsorogjak mindig, ha tölteni kell a telefont. Eddig alaptartozék volt, ezentúl luxus lesz. Na és mi van a két akkumulátorral érkezÅ‘ kÃnai telefonokkal?

ja mint sz...nak a pofon az új szabványú csati csak a legujabb telókon van, Ãgy az 1-2éves régi töltÅ‘k ugyanúgy mennek a kukába és vehetünk hozzá plusz pénzért microUSB töltÅ‘t (kivétel pár trendi geek akiknek már van). ja és töltÅ‘ nélkül is uannyi lesz a teló árfekvés kategóriánként. nem baj majd a következÅ‘ generáció.... csak nehogy 10 év múlva új EU legyen

A mini USB ettÅ‘l még rengeteg kütyün megmarad, az utazószett nálam már most is mini usb kábel + mini-micro átalakÃtó
hirdetésEzt ne hagyd ki!
Felkutattuk neked a legolcsóbb szolgáltatókat
Ajánlatunk a webplázából
-
- Nokia N9...
- 115 994 Ft
-
- Samsung N7000...
- 142 994 Ft
Legfrissebb hÃrek a cÃmlapról
-
1,2 millió linket töröl a Google havonta
A rengeteg törlés hátterében természetesen szerzői jogi...
-
Android 4.0 jön a Samsung Galaxy Ace 2-re
Hamarosan a Samsung középkategóriás Galaxy mobilja is belenyalhat...
-
A hackerek is pihennek hétvégén
Egy kimutatás szerint nem csak az áldozatok, hanem a támadók sem...
hirdetésLegfrissebb fórum témáink
- Felfoghatatlan mennyiségű pénze van az Apple-nek
2012.05.26 18:24 - A hackerek is pihennek hétvégén
2012.05.26 11:41 - Érkezőben az újabb PureView mobilok
2012.05.25 22:08 - 5 videoklip, amiben ezerrel nyomják a tech cuccokat
2012.05.25 20:29 - PlayStation 4: MegállÃtja a játékot a reklám idejére?
2012.05.25 20:14
Ha már minket kiolvastál
-
Defekt vetett véget Latvala esélyének
2012-05-26 23:30:43 -
F1: Jöhetnek a 23 futamos idények
2012-05-26 19:00:42 -
Meglegénykérték Lázár Jánost
2012-05-25 20:14:12 -
Hallgathatják Orbánt már kétmillióért is
2012-05-25 13:22:00 -
Majd’ ötszáz telefonos csalót fogtak
2012-05-26 08:00:00 -
BÃrságot kapott az Angry Birds-ös átverÅ‘
2012-05-25 17:00:00
HIRDETÉS
Dokumentumszerkesztés együtt, egy időben
Az Office 365 felhőszolgáltatással kényelmesebb és hatékonyabb a dokumentumkezelés.
megnézem
HIRDETÉS
Tudj meg mindent a LED TV-kről!
A LED technológia a tévézés jövője. De mit tud, és mit nem? Itt a válasz.
megnézem
HIRDETÉS
Önnek milyen telefonja van? Szavazzon és nyerjen!
Okos vagy buta? Gombos, netán érintőképernyős?
megnézem
hirdetés



