Tarol az Android - beelőzte az iPhone-t
Az androidos mobilok részesedése első alkalommal előzte meg az iPhone-t. Az új okostelefont vásárlók androidos telefont akarnak, másodszor azonban már kevesebben választanák, az iPhone ebben még mindig jobb.
A Google Android eladások az Egyesült Államokban rendkívüli ütemben nőnek, így most először a Google operációs rendszerével értékesített telefonok mennyisége meghaladta az iPhone-eladásokat. Az új okostelefont vásárlók 27 százaléka dönt Android mellett, az iPhone részesedése 23 százalék - derül ki a Nielsen új felméréséből. Egy másik elemzőcég, a Canalys becslései szerint az androidos készülékek értékesítése világszerte 886 százalékkal nőtt egy év alatt.
Bár a markáns növekedés a termék életciklusának inkább az elején jellemző, az Android már közel két éve létező platform, mégis csak most indult erős növekedésnek. Ennek oka összetett, de jelentős szerepet játszik benne a Motorola nagy visszatérése, és a HTC szakítása a Windows rendszerével, valamint, hogy az Android is egyre érettebb, stabilabb rendszerré vált.
A Nielsen felmérése szerint bár az androidos készülékek értékesítése szédítő ütemben nő, a felhasználók kevésbé elégedettek a készülékekkel: az Android-felhasználóknak ugyanis 71 százaléka venne újra androidos mobilt. És bár ez magas aránynak tűnik, az iPhone esetében a felhasználók 89 százaléka véli úgy, hogy következő mobilja is Apple-készülék lesz.
További érdekes cikkek:
Android alapfokon - érthetően, egyszerűen
Androiddal kirándulni - lehetséges, de nem könnyű
WinMo vs Android vs iPhone
Android 2.2 Desire-re: már tölthető
Android Market - robbanás és felzárkózás
Ezt olvastad már?
Három ebből olcsóbb, mint egy iPad
Hozzászólások a(z) "Tarol az Android - beelőzte az iPhone-t" című cikkhez

aki használt már androidot és iphonet, mondja már meg nekem, hogy ebben a két oprendszerben is olyan szarul jelennek meg az ikonok, mint a WM-ben, hogy először egy általános ikon van, majd ha odáig eljut, utána töltődik be rá a megfelelő ikon képe?! vagy ezeknél már egyből mindnek a rendes ikonja van kirajzolva? a microsoft miért ilyen béna, hogy az XPtől kezdve a win7en át, de még a WM is ilyen szar, hogy az ikon későn töltődik be.
Várható volt ez az eredmény. Több gyártó nyomja ugyan azt az OS-t, így beelőzi azt amit csak egy gyártó tesz piacra. A jövőbeli verseny az Android és az Apple közt lesz, a többiek labdába se tudnak rúgni majd. A Microsoft egy buta döntéssel pecsételte meg sorsát a mobil versenyben. A Palm nem tudott lépést tartani a nagyokkal. A RIM még uralja a vállalati szektort, de ki tudja meddig...a rim-et semmiképpen sem írnám le...a ma bemutatott új készülékük igen ütősre sikeredett. az os6-ról nem beszélve...Nos 1év BB után (BB bold 9000) igazi felüdülés volt az android. (a profilomban szereplö milestone a tettes) Az OS6-ról meg megnéztem minden videót, és csak 1 kérdés motoszkált bennem. EZZEl akarnak konkurálni az android/ios -al? Ez most komoly? Átgyúrták a kezelő felületet, és inkább a felzárkózás kényszeritő erejét látom,. mint komoly fejlesztést. Eltünö menü kell? megkapjátok. Facebook kell? megkapjátok. Bizbasz kell, megkapjátok. És ezzel ki is merült az innováció. Nem estem se**re tőle. Ráadásul az a koncepció, hogy minden sw bis/bes függő ami hálózati, és a RIM gyártja, az nem nyerő egy full nyitott android ellen. (szerintem persze) Én csak azt tudom, hogy bü*ös életben többé nem lesz BB-m. De állitólag a BB tulajok 65%-a nem BB-t vesz telefon cserénél. (volt erről egy cikk kb: 2 hónapja) Megértem őket. Tévedés, nem fikázni akarom a BB-t. Csak olyasmiben erős, ami a nagy többségnek felesleges/bosszantó (bis/bs plusz elöfizu a teljes funkcionalitáshoz) igy marad üzleti réteg teló. Szemben a csilivili korlátozások nélküli androiddal.Örülök, hogy boldog vagy az androiddal, és megértem, hogy nem jött be a bb. Van akinek igen, de teljesen felesleges egy újabb platform "kinek a f..a nagyobb" vitát nyitni. ( Zárójelben azért megjegyzem :) , ha bármelyik platform csak megközelítené a bb üzenetkezelését annak szerintem a felhasználók is örülnének. )
Várható volt ez az eredmény. Több gyártó nyomja ugyan azt az OS-t, így beelőzi azt amit csak egy gyártó tesz piacra. A jövőbeli verseny az Android és az Apple közt lesz, a többiek labdába se tudnak rúgni majd. A Microsoft egy buta döntéssel pecsételte meg sorsát a mobil versenyben. A Palm nem tudott lépést tartani a nagyokkal. A RIM még uralja a vállalati szektort, de ki tudja meddig...a rim-et semmiképpen sem írnám le...a ma bemutatott új készülékük igen ütősre sikeredett. az os6-ról nem beszélve...Nos 1év BB után (BB bold 9000) igazi felüdülés volt az android. (a profilomban szereplö milestone a tettes) Az OS6-ról meg megnéztem minden videót, és csak 1 kérdés motoszkált bennem. EZZEl akarnak konkurálni az android/ios -al? Ez most komoly? Átgyúrták a kezelő felületet, és inkább a felzárkózás kényszeritő erejét látom,. mint komoly fejlesztést. Eltünö menü kell? megkapjátok. Facebook kell? megkapjátok. Bizbasz kell, megkapjátok. És ezzel ki is merült az innováció. Nem estem se**re tőle. Ráadásul az a koncepció, hogy minden sw bis/bes függő ami hálózati, és a RIM gyártja, az nem nyerő egy full nyitott android ellen. (szerintem persze) Én csak azt tudom, hogy bü*ös életben többé nem lesz BB-m. De állitólag a BB tulajok 65%-a nem BB-t vesz telefon cserénél. (volt erről egy cikk kb: 2 hónapja) Megértem őket. Tévedés, nem fikázni akarom a BB-t. Csak olyasmiben erős, ami a nagy többségnek felesleges/bosszantó (bis/bs plusz elöfizu a teljes funkcionalitáshoz) igy marad üzleti réteg teló. Szemben a csilivili korlátozások nélküli androiddal.
ugye azt tudod, hogy ez így nem kerek...nem biztonsági sebezhetőségről van szó, arról, hogy nem tudnak teljes felügyeletet gyakorolni az adott szolgálatok a bis/bes levelezésen...de inkább egy lufi.Nyilván csak egy hiszti, főleg mert az emirátusokból volt arra irányuló jel, hogy be szerették volna vásárolni magukat a RIM részvényalapjába és ez paraszti ésszel is sejthető mikor a legjobb, amikor a részvények veszítenek az értékükből. Ezt pedig a legkönnyebben ilyen "lufik" bedobásával lehet elérni a köztudatban és a befektetők körében. Rim nekem személy szerint az egyik kedvenc készülékeim. Csak jókat tudok róla mondani.huhh, hát én a tőzsdei spekulációhoz tök hüle vagyok, mondhatni "analfabéta" :) de ha a rim "kelendő" annak örülök ;)Bizony kelendő ám. Nem is kicsit.... Nagyon pörögnek most a részvényeik. Érződik, hogy sok spekuláns próbálkozik most nagybevásárlásokkal a részvényeik terén. Szóval nem szabad leírni őket semmilyen formában.
ugye azt tudod, hogy ez így nem kerek...nem biztonsági sebezhetőségről van szó, arról, hogy nem tudnak teljes felügyeletet gyakorolni az adott szolgálatok a bis/bes levelezésen...de inkább egy lufi.Nyilván csak egy hiszti, főleg mert az emirátusokból volt arra irányuló jel, hogy be szerették volna vásárolni magukat a RIM részvényalapjába és ez paraszti ésszel is sejthető mikor a legjobb, amikor a részvények veszítenek az értékükből. Ezt pedig a legkönnyebben ilyen "lufik" bedobásával lehet elérni a köztudatban és a befektetők körében. Rim nekem személy szerint az egyik kedvenc készülékeim. Csak jókat tudok róla mondani.huhh, hát én a tőzsdei spekulációhoz tök hüle vagyok, mondhatni "analfabéta" :) de ha a rim "kelendő" annak örülök ;)
ugye azt tudod, hogy ez így nem kerek...nem biztonsági sebezhetőségről van szó, arról, hogy nem tudnak teljes felügyeletet gyakorolni az adott szolgálatok a bis/bes levelezésen...de inkább egy lufi.Nyilván csak egy hiszti, főleg mert az emirátusokból volt arra irányuló jel, hogy be szerették volna vásárolni magukat a RIM részvényalapjába és ez paraszti ésszel is sejthető mikor a legjobb, amikor a részvények veszítenek az értékükből. Ezt pedig a legkönnyebben ilyen "lufik" bedobásával lehet elérni a köztudatban és a befektetők körében. Rim nekem személy szerint az egyik kedvenc készülékeim. Csak jókat tudok róla mondani.
ugye azt tudod, hogy ez így nem kerek...nem biztonsági sebezhetőségről van szó, arról, hogy nem tudnak teljes felügyeletet gyakorolni az adott szolgálatok a bis/bes levelezésen...de inkább egy lufi.igen ilyen ez a fránya kapitalizmus ;)
A RIM is picit megrendült az emirátusokban napvilágot látott szigorítások miatt, amely a biztonsági sebezhetőségeire utal. Tengeren túlon azonban nagyon jól teljesít.ugye azt tudod, hogy ez így nem kerek...nem biztonsági sebezhetőségről van szó, arról, hogy nem tudnak teljes felügyeletet gyakorolni az adott szolgálatok a bis/bes levelezésen...de inkább egy lufi.
ok, csak a cikkben "elfelejtették közölni, hogy az eredmény a 2. negyedévre igaz. Viszont tudni kell, hogy az Apple csak évente 1x dob piacra telefont, és azt is nyáron. Azaz az iPhone vásárlók kivárnak tavasszal, hiszen inkább eladnák a készüléküket semmint akkor vegyenek újat, hiszen jön az új modell. Jellemző az Apple-ra , hogy inkább a félév közepétől "teljesit" azaz a vásárlások az év vége felé közeledve futnak fel. Meglátjuk a következő statisztikát. :) A RIM-et bizony nem szabad leirni, én személyszerint szurkolok nekik.Nos nálunk a napi tranzakcióknál és a minősítő cégek elemzéseinél már láthatók előzetes eredmények, ahol egyenlőre az android platform tovább növelte az eredményét a júliusi záró adatok eredményeinek feldolgozása után. Azonban ez még csak a 3-ik negyedév eleje, tehát még változhatnak az adatok, de a grafikonok alapján most jelentős hátrányra kezd szert tenni az apple, főleg az antennagate kirobbanása után. A RIM is picit megrendült az emirátusokban napvilágot látott szigorítások miatt, amely a biztonsági sebezhetőségeire utal. Tengeren túlon azonban nagyon jól teljesít.
Várható volt ez az eredmény. Több gyártó nyomja ugyan azt az OS-t, így beelőzi azt amit csak egy gyártó tesz piacra. A jövőbeli verseny az Android és az Apple közt lesz, a többiek labdába se tudnak rúgni majd. A Microsoft egy buta döntéssel pecsételte meg sorsát a mobil versenyben. A Palm nem tudott lépést tartani a nagyokkal. A RIM még uralja a vállalati szektort, de ki tudja meddig...a rim-et semmiképpen sem írnám le...a ma bemutatott új készülékük igen ütősre sikeredett. az os6-ról nem beszélve...
Várható volt ez az eredmény. Több gyártó nyomja ugyan azt az OS-t, így beelőzi azt amit csak egy gyártó tesz piacra. A jövőbeli verseny az Android és az Apple közt lesz, a többiek labdába se tudnak rúgni majd. A Microsoft egy buta döntéssel pecsételte meg sorsát a mobil versenyben. A Palm nem tudott lépést tartani a nagyokkal. A RIM még uralja a vállalati szektort, de ki tudja meddig...
hirdetésEzt ne hagyd ki!
Felkutattuk neked a legolcsóbb szolgáltatókat
Ajánlatunk a webplázából
-
- Nokia N9 16GB
- 129 978 Ft
-
- Samsung Galaxy Note...
- 146 719 Ft
Legfrissebb hírek a címlapról
-
Rózsa helyett kütyüt akarnak a nők is?
Lehet, hogy romantikus egy szál rózsát ajándékozni...
-
Az internet szabadságáért tüntettek
Az internet szabadságáért és a Hamisítás Elleni Kereskedelmi...
-
Drakensang Online: Google helyett sárkányharcos
Míg sok böngészős játék kezdetleges grafikával és angolul...
hirdetésLegfrissebb fórum témáink
- Az internet szabadságáért tüntettek
2012.02.13 01:09 - Papírvékony, mégis erős lökhárító
2012.02.12 16:00 - Hagyományos mobil is használható bankkártya helyett
2012.02.12 15:55 - Rózsa helyett kütyüt akarnak a nők is?
2012.02.12 15:52 - Így lehet feltörni más Facebookját
2012.02.12 13:46
Ha már minket kiolvastál
HIRDETÉS
Dokumentumszerkesztés együtt, egy időben
Az Office 365 felhőszolgáltatással kényelmesebb és hatékonyabb a dokumentumkezelés.
megnézem
HIRDETÉS
Tudj meg mindent a LED TV-kről!
A LED technológia a tévézés jövője. De mit tud, és mit nem? Itt a válasz.
megnézem
HIRDETÉS
Önnek milyen telefonja van? Szavazzon és nyerjen!
Okos vagy buta? Gombos, netán érintőképernyős?
megnézem
hirdetés



