Szinte senkinek nem kell már Nokia
Az Egyesült Királyság vezető piackutatója, a YouGov frissen publikált felméréséből egyértelműen kiderül, hogy a brit felhasználók már egyáltalán nem bíznak a Nokiában, mint márkában. Alig 10 százalékuk választana okosmobilt a finnektől.
A YouGov kutatásában 2121 okostelefon-használót kérdeztek meg az Egyesült Királyságban. Arra voltak kíváncsiak, hogy legközelebb várhatóan milyen telefont fognak választani. Az első körből még viszonylag jól jött ki a Nokia: a megkérdezettek 34 százaléka nézne körül a finnek mobiljai közt is. (Tavaly decemberben még 46 százalékos volt ez az érték.)
A legjobb értéket ebben a körben (is) az Apple szerezte az iPhone 56 százalékával, míg a RIM BlackBerryk közt 31 nézelődne, a HTC-k pedig a megkérdezettek 28 százalékát érdeklik.

Sokkal rosszabb a helyzet (a Nokiának), ha arról van szó, hogy várhatóan végül milyen készüléket vesznek majd meg a válaszadók. 41 százalékuk szerint iPhone lesz ez, míg csak 10 százalék voksolt a Nokiára. Önmagában nem is ez a probléma, hanem az, hogy decemberben még 19 százalékon álltak a finnek.

Ha a Nokia esése ilyen ütemben folytatódik, még a Sony Ericsson is beelőzheti őket decemberre, hiszen - bár ez az alábbi grafikonon még nem látszik - az utóbbi idők androidos modelljei éppen ellentétes irányba sodorhatják az okosmobilok terén korábban vergődő svéd-japán gyártót.
További érdekes cikkek:
Hogyan kell Nokiával telefonálni?
Melyik mobilon játszunk a legtöbbet?
Nokia: rendőröket küldött a bloggerre
Samsung S8500 Wave: friss hús
Ezt olvastad már?
Szuperolcsó Huawei mobil a Vodánál
Hozzászólások a(z) "Szinte senkinek nem kell már Nokia" című cikkhez
Üdv! Lehet temetni a symbiant, de nem érdemes. Perpillanat a 9110i-s Nokia komcsi mellett egy samsung Omniát használok munkásmobilnak, egy n70-et meg navigálni meg játszani. Az n70-en rengeteg játék elfut, még Tomb Raider is van rajta, 3D-s, nem a java-s kisgyerekes változat. A Quake igaz kicsit szaggat, de azé' olyan jó érzés ballagni a sörétessel oszt szétdurrantani a rosszarcú embereket(harci kutyákat). Való igaz, hogy az s60-as telcsik menüjét azonnal személyre kell szabni, de ez igaz a winmo-ra is meg a droidra is. Egy sima(nem 8GB-s! és nem bővíthető) N95-öt elfogadnék, de a nokia tapimobiljai használat közben a kinetikus görgetés megléte esetén is idegrohamot ébresztenek bennem. Teljesen üres, nem szétmoddolt 5800-át próbáltam ki, és a tuochscreen érzéketlensége felidegelt. Olyan fáziskésésben volt, hogy mire a névjegyzékben a b-hez ért volna, addigra én már háromszor toltam rajta, erre okosan elszalad a z-ig. Nem ám, hogy lerakom a stylust vagy az ujjamat, oszt addig görget, amíg húzom az ujjam, neeem! Pedig ez égő, az omnia az ugyanolyan rezisztív paneljával ezerszer kezelhetőbb. Még a régi Royaltek Empus is, pedig azon winmo 2003 van, meg egy 200 MHz-s proci, de a nevekben az is pontosabban pergetett. Az 5800 menüjében való mászkálás is amolyan cigiszünetes, mert kábé elszívsz egy cigit, mire a főmenü elejéről a végéig görgeti, ha elkezded. Igaz, az n70-nek nem kell lekezelni egy érintőpanelt, de a lassabb procc ellenére is sokkal simábban műxik, és már az őrajta lévő symbian sem nevezhető butának, ott is fut ötszáz process egyszerre.Próbáld ki winmon is a Tomb raidert. Bár jól jön hozzá a fizikai gomb.De majd meglesem Omnián. Ajánlom még a Spore-t, Heroes II-t, Age of Empirest:)
Üdv! Lehet temetni a symbiant, de nem érdemes. Perpillanat a 9110i-s Nokia komcsi mellett egy samsung Omniát használok munkásmobilnak, egy n70-et meg navigálni meg játszani. Az n70-en rengeteg játék elfut, még Tomb Raider is van rajta, 3D-s, nem a java-s kisgyerekes változat. A Quake igaz kicsit szaggat, de azé' olyan jó érzés ballagni a sörétessel oszt szétdurrantani a rosszarcú embereket(harci kutyákat). Való igaz, hogy az s60-as telcsik menüjét azonnal személyre kell szabni, de ez igaz a winmo-ra is meg a droidra is. Egy sima(nem 8GB-s! és nem bővíthető) N95-öt elfogadnék, de a nokia tapimobiljai használat közben a kinetikus görgetés megléte esetén is idegrohamot ébresztenek bennem. Teljesen üres, nem szétmoddolt 5800-át próbáltam ki, és a tuochscreen érzéketlensége felidegelt. Olyan fáziskésésben volt, hogy mire a névjegyzékben a b-hez ért volna, addigra én már háromszor toltam rajta, erre okosan elszalad a z-ig. Nem ám, hogy lerakom a stylust vagy az ujjamat, oszt addig görget, amíg húzom az ujjam, neeem! Pedig ez égő, az omnia az ugyanolyan rezisztív paneljával ezerszer kezelhetőbb. Még a régi Royaltek Empus is, pedig azon winmo 2003 van, meg egy 200 MHz-s proci, de a nevekben az is pontosabban pergetett. Az 5800 menüjében való mászkálás is amolyan cigiszünetes, mert kábé elszívsz egy cigit, mire a főmenü elejéről a végéig görgeti, ha elkezded. Igaz, az n70-nek nem kell lekezelni egy érintőpanelt, de a lassabb procc ellenére is sokkal simábban műxik, és már az őrajta lévő symbian sem nevezhető butának, ott is fut ötszáz process egyszerre.
Na ja, amikor néha kezembe kerül egy-egy nokia, azon még mindig a fejetlenség, a minőség romlása érződik. De ha egyszer olyan alap dolgokra képtelenek, hogy két különböző - de s60-as - gépben ugyanabban a menüpontban legyenek a programok, mit vár az ember? Ezzel együtt a mai napig az egyik legjobb telefonnak tartom a 3210-est, az elpusztíthatatlansága és stabilitása miatt. Igaz, utóbbi akkor még nem volt probléma akkor máshol sem túlzottan.Igen! Ez a keveredés az, ami számomra is érthetetlen. Mintha nem ugyan az a társaság készítené az adott telefont, hanem egyszerre több.
Na ja, amikor néha kezembe kerül egy-egy nokia, azon még mindig a fejetlenség, a minőség romlása érződik. De ha egyszer olyan alap dolgokra képtelenek, hogy két különböző - de s60-as - gépben ugyanabban a menüpontban legyenek a programok, mit vár az ember? Ezzel együtt a mai napig az egyik legjobb telefonnak tartom a 3210-est, az elpusztíthatatlansága és stabilitása miatt. Igaz, utóbbi akkor még nem volt probléma akkor máshol sem túlzottan.
A mobilos korom kezdetétől csak Nokiám volt, és azt hittem, soha nem lesz másom. Az akkori gépek MEGBÍZHATÓAK, STRAPABÍRÓK, és egyéb pozitív tulajdonsággal rendelkezők voltak. Soha nem felejtem el, mikor egy friss készülékem kifordult az ing zsebemből egy öltözőben, és kb. 1 cm. vízzel borított csempén hullott szét.... - SEMMI BAJA nem lett. Később a tudás növekedésével egyenes arányban romlott a minőség. Az addig sziklaszilárd - vagy fillérekért cserélhető előlapok kopni kezdtek, vagy csúszkás készüléken lötyögni... a szoftver meg maradt olyan amilyen... a GPS fejlődésével megjelent esetemben a váltási kényszer, így az N95 8g volt az utolsó Nokiám - és már nem is kellene ebből a típusból.... Ez mind szubjektív vélemény - de lehet, hogy ha talpon akar maradni az egykor sláger cég, akkor nyitnia kellene más oprendszerek felé, és újra tönkretehetetlen stabil kütyüket összehozni - szerintem.Teljesen egyetértek, csak annyit tennék hozzá, hogy a platform váltás bár szükséges és elengedhetetlen, de még az sem elég. Bár a fejlesztési tendenciák jónak tűnnek, azokat a realizálni is kell az adott platformon az alkalmazás szempontjából, ami nem kevés időt igényel.
A mobilos korom kezdetétől csak Nokiám volt, és azt hittem, soha nem lesz másom. Az akkori gépek MEGBÍZHATÓAK, STRAPABÍRÓK, és egyéb pozitív tulajdonsággal rendelkezők voltak. Soha nem felejtem el, mikor egy friss készülékem kifordult az ing zsebemből egy öltözőben, és kb. 1 cm. vízzel borított csempén hullott szét.... - SEMMI BAJA nem lett. Később a tudás növekedésével egyenes arányban romlott a minőség. Az addig sziklaszilárd - vagy fillérekért cserélhető előlapok kopni kezdtek, vagy csúszkás készüléken lötyögni... a szoftver meg maradt olyan amilyen... a GPS fejlődésével megjelent esetemben a váltási kényszer, így az N95 8g volt az utolsó Nokiám - és már nem is kellene ebből a típusból.... Ez mind szubjektív vélemény - de lehet, hogy ha talpon akar maradni az egykor sláger cég, akkor nyitnia kellene más oprendszerek felé, és újra tönkretehetetlen stabil kütyüket összehozni - szerintem.

Előbb kellett volna már platformot váltani, a viszonylag nagy eladási számot eddig az egyszerűbb változatok fejlődő országokban történő értékesítése okozta. Az okostelefonok, pda-k területén így esélytelen. :(

A symbian halálra van ítélve...ez már régóta érlelődik...
Ezt ne hagyd ki!
Felkutattuk neked a legolcsóbb szolgáltatókat
Ajánlatunk a webplázából
-
- Nokia N9...
- 115 994 Ft
-
- Samsung N7000...
- 142 994 Ft
Legfrissebb hírek a címlapról
-
1,2 millió linket töröl a Google havonta
A rengeteg törlés hátterében természetesen szerzői jogi...
-
Android 4.0 jön a Samsung Galaxy Ace 2-re
Hamarosan a Samsung középkategóriás Galaxy mobilja is belenyalhat...
-
A hackerek is pihennek hétvégén
Egy kimutatás szerint nem csak az áldozatok, hanem a támadók sem...
Legfrissebb fórum témáink
- Felfoghatatlan mennyiségű pénze van az Apple-nek
2012.05.26 18:24 - A hackerek is pihennek hétvégén
2012.05.26 11:41 - Érkezőben az újabb PureView mobilok
2012.05.25 22:08 - 5 videoklip, amiben ezerrel nyomják a tech cuccokat
2012.05.25 20:29 - PlayStation 4: Megállítja a játékot a reklám idejére?
2012.05.25 20:14
Ha már minket kiolvastál
-
Defekt vetett véget Latvala esélyének
2012-05-26 23:30:43 -
F1: Jöhetnek a 23 futamos idények
2012-05-26 19:00:42 -
Meglegénykérték Lázár Jánost
2012-05-25 20:14:12 -
Hallgathatják Orbánt már kétmillióért is
2012-05-25 13:22:00 -
Majd’ ötszáz telefonos csalót fogtak
2012-05-26 08:00:00 -
Bírságot kapott az Angry Birds-ös átverő
2012-05-25 17:00:00
HIRDETÉS
Dokumentumszerkesztés együtt, egy időben
Az Office 365 felhőszolgáltatással kényelmesebb és hatékonyabb a dokumentumkezelés.
megnézem
HIRDETÉS
Tudj meg mindent a LED TV-kről!
A LED technológia a tévézés jövője. De mit tud, és mit nem? Itt a válasz.
megnézem
HIRDETÉS
Önnek milyen telefonja van? Szavazzon és nyerjen!
Okos vagy buta? Gombos, netán érintőképernyős?
megnézem



