HTC Wildfire: az olcsóbb második?
Mini Desire-ként hirdetik, de mégis miben kisebb ez az új HTC modell, mint az egyik legjobb Androidos készülék? Megélhet-e nagytestvére mellett?
Árulkodó külső
A két készülék le se tagadhatná a rokonságot, igaz a Wildfire nem kizárólag a Desire-ből merített.Hátoldalán például a HD2-höz hasonló, de itt csak dekoratív szerepet betöltő fémdarab díszleg. Azonban az optikai egér, az íves formaelemek, a ház kipattintása, a két részre osztott elülső hangszóró és a kecsesen felfelé ívelő alsó részt is mind láttuk már „valahol”.
Kissé más formában, de láttuk. No persze ez nem baj, szerintem a Wildfire – annak ellenére, hogy a barna színű változatot kaptuk – nagyon jól néz ki. Ízléses, letisztult, nem bumszli, ráadásul az ívelt oldal miatt letéve sokkalta vékonyabbnak hat.
Fogásra tervezve
Ellentétben néhány másik gyártó modelljeivel, a HTC újdonságánál figyelembe vették azt a nem elhanyagolható tényt, hogy ezt biza az emberek a kezükben akarják majd tartani. A készülék hátlapja nem fényes, csúszós-csillogós csoda, hanem visszafogott, félig gumírozott műanyag. Még a fém alkatrészek sem tükörsimák, tapintásuk szinte beleolvad a műanyagéba. Emiatt nagyszerű a fogása, és az embernek nincs mindig az az érzése, hogy mindjárt kicsusszanna a kezéből.
Még mindig 2.1
A készüléken az Android 2.1-es változatát találjuk, néhány extra HTC programmal. Ilyen például a HTC Sense kezelőfelület, amely a teszt alatt igazán szívemhez nőtt. Sajnos a lapok száma maradt hét. Megtalálható a News widget is, amely RSS hírforrásokat listázza számunkra, ha valakinek esetleg ez kéne.
Eltűnő gombok
Míg a Desire fizikai gombokat kapott, addig itt a home, menü, vissza és a kereső kapacitív, és csak a kikapcsoló, a hangerőszabályzó és a középső, egérrel járó gomb maradt ténylegesen benyomható. Valószínűleg nem mindenkinek tetszik majd a változtatás. Én magam is sokszor nyomtam rá véletlenül ezekre, hiszen amit eddig pici erővel kellett benyomni, most már elég csak megérinteni. Legjobban azonban a dedikált kamera gombot hiányoltam. Persze, kint van a kezdőképernyőn az ikon, de kényelmesebb lett volna.
Kijelző: elég-e a QVGA?
A készülék két legnagyobb érvágása közül az egyik a csupán QVGA (320X240) felbontású, de legalább kapacitív kijelző. Ugyan nem AMOLED, de legalább transzflektív, ami annyit tesz, hogy a mostani szikrázó napsütésben is használható. Egészen addig, amíg tiszta a kép, azaz el nem kezdjük tapicskolni. Az ujjlenyomatok ugyanis eléggé gyorsan átláthatatlan maszattá változtatják az addig még épp értelmezhető kijelzőt.
Mivel a felbontása sem túl nagy, ezért a videókat nagyjából az alapértelmezett, 360p Youtube minőségben élvezhetjük csak rajta. A színek kissé elmosottak, fakóak, legalábbis nagyobbik testvéréhez vagy egy asztali monitorhoz képest.
A mindennapi használat során a QVGA-felbontás hátránya leginkább a nagyobb, részletgazdag képek és a webböngészés alkalmával jelentkezik. Utóbbinál például nagyobb területet nézegetve olvashatatlanná válnak a honlapok, míg a Desire WVGA (480x800) kijelzőjén könnyen olvasható ugyanaz. Persze akinek öregedő szemei már nem birkóznak meg a pirinyó betűkkel, annak a QVGA ezen hatása nem számít.
A fizikailag kisebb (Wildfire: 3,2”, Desire: 3,7”) kijelző a tömpszlibb, avagy férfiasan vastagabb ujjakkal rendelkező tulajokat is kényelmetlenül érintheti. Jómagam például rendszeresen küzdöttem a portré módban előhívott virtuális billentyűzettel. Néhány alapvető alkalmazás – címjegyzék, reád gondolok! – még mindig nem támogatja a 90°-kal döntött módot. Pedig ott már nekem is kényelmesen, gyorsan és hibátlanul megy a gépelés.
QVGA, más irányból: App Market
Sajnos a visszafogott felbontás nem csak az olvashatóságot befolyásolja hátrányosan. Azon alkalmazásokat ugyanis, amelyeket nem készítettek fel legalább minimálisan az eleddig szokatlan QVGA felbontásra, egyszerűen meg sem fogjuk találni az Android programokat ontó App Market berkein belül. Még szerencse, hogy a népszerűbb programok általában nem esnek ebbe a körbe.
Fele kijelző, fele erő?
Szerintem a legnagyobb – sokaknak talán végzetesnek tűnő – érvágás a felhasznált processzor. Itt ugyanis nem a Desire 1Ghz-en robotoló mintadarabját találjuk, hanem egy mindössze 528Mhz-en döcögőt. Ugyanez teljesít szolgálatot a készülék elődjében, a HTC Tattoo-ban, a HTC Touch2-ben, de a nemsokára két éves HTC Touch 3G-ben is.
Nagyon azért nem kell megijedni, a mobiltelefonok életében mindennapi teendőkre ez is elég lesz. A kezelőfelület nem akad be, bár a programok érezhetően lassabban indulnak, ez mégsem a világvége. Azonban az erő hiánya arra kényszeríti a felhasználókat, hogy például átkonvertálják a videókat kisebb felbontásra. Az általam tesztelt weboldalak teljesen jól használhatóak voltak, bár a pörgetés nem volt száz százalékosan folyamatos.
Teljes Flash és videók?
Ugyan a készülék teljesnek mondott flash-támogatással érkezik, ez csak reklámduma. A technet.hu által használt és még más, széles körben elterjedt magyar videomegosztó oldalnak is fityiszt mutat a „teljes” flash. Youtube persze megy, de például a DailyMotion videói esetében is tüntetésbe kezdett a Flash.
Emellett pedig ami épp ment, a processzort legyilkolta. Erre legjobb példaként az Engadget podcast rádióadásait tudnám felhozni: az asztali gépen fél másodperces start/stop művelethez vagy öt-tíz másodperc kellett, és még az adás lejátszása is be-beakadozott. A gyengébb irodai gépeket megerőltető flash játékokkal pedig ne is próbálkozzunk!
Közösségi extrák
A Desire-nél Sanci kollegám is megírta, hogy milyen szuper dolog is a telefonos, a Google címjegyzékünk, a Twitter, a Facebook és a Flickr összefésülése. Nem kell portrékkal vacakolni, a szülinapokra pedig mágikus módon mindig emlékezünk majd, és ez csak a kezdet.
A Friends Stream például bejelölt ismerőseink Twitter és Facebook frissítéseit gyűjti össze, így sosem maradunk le a friss pletykáról vagy akcióról. Ez egyébként már a Desire-ben is helyet kapott. Aki regisztrált bármelyikre, vagy netalán többre is, akár át is szokhat ide a webes Facebook helyett. Lájkolni és kommentálni ugyanis innen is lehet.
Az pedig újdonság, hogy most már a tárcsázón is megjelennek ismerőseink legutóbbi állapotfrissítései. Így hát ha kapás van, egy gyors pillantással akár meg is menthetjük magunkat és (ál)figyelmességünkről biztosíthatjuk szeretteinket.
Vakuval az élen
A készülékbe egy standardnak számító 5 megapixeles kamerát rejtettek, LED-es vakuval. Ebben az egyetlen extra az elemlámpának nevezett, gyárilag mellékelt kis programocska, amelynek segítségével a LED-átváltozik egy hasznos kis lámpává. No ez az, amire minden egyes mobilomon szükségem lenne!
Meddig bírja?
A teszt rövidsége miatt még csak megközelítő adatokkal szolgálhatunk. Ezek szerint azonban nem kell aggódni: bekapcsolt WiFi-vel, folyamatos netezés mellett is csak másnap reggel siránkozott betevő áramért a Wildfire. Amennyiben nyugton hagyjuk, csak néha vesszük elő, simán elvan 2-4 napig. Az 1300mAh akku tehát jól teljesít. Lehet, hogy a QVGA-felbontás és a gyengébb processzornak mégis van jó oldala?
Megéri a mini vagy sem?
Ez egy dologtól függ csak: az ártól. A Desire webplázánkban is „csak” 120 ezres, a Wildfire pedig legutóbbi információink szerint 80-90 között fog érkezni. Utóbbi megpecsételné a sorsát, hiszen a Desire előnyei (leginkább a proci és a kijelző) megérik azt az extra harmincat; persze csak ha félre tudunk tenni még annyit. Amennyiben olcsóbban hozzájutunk egy darabhoz, megbízható - de persze nem teljesítménybajnok – társ válhat belőle.
A készülék már előrendelhető webplázánkban, megjelenése augusztusra tehető. Fekete, barna, fehér és piros változatban is kapható lesz.
Előny:
- napfényben is látható kijelző
- minőségi kialakítás
- közösségi extrák
- csak a kijelző gyűjti az ujjlenyomatokat
- kapacitív multitouch kijelző (Google Maps zoom!)
- jó fogású fél/műanyag ház
- rejtett microSD nyílás
Hátrány:
- QVGA felbontás, fakó színek
- gyenge processzor
- nincs dedikált fényképező gomb
- ár?
Ezt olvastad már?
HTC Studio: vissza a jövőbe?
Hozzászólások a(z) "HTC Wildfire: az olcsóbb második?" című cikkhez
Sajnos már nincs nálam, így nem tudom most azonnal letesztelni. Régen láttam egy 1.6-os androidon futó remote desktopot (de picit bugos volt a szoftver is, sokat fagyott.) A mostani androidos gépek azonban 2.1-es androiddal futnak és azóta valószínűleg a remote desktop progik is fejlődtek. XLS és DOC: hmm, jó kérdés, gugli docs-ból nincs mobil változat? Szintén csak annyit tudok mondani, hogy egy 1.6-os androidhoz már volt olyan progi, ami kezelte ezeket. Igaz, az nem a hivatalos android marketet használta. (amiről beszélek, mint 1.6-os androidot futtató szörny: archos 5... nagyon sokat fagy egy médialejátszóhoz képest, és bár ebben van a legtöbb kraft minden androidos cucc közül, mégis csak egy korosodó 1.6-os fut rajta.) Mivel pedig a Desire érdekel, inkább ne itt, a Wildfire topicjában kérdezd ezt. A Desire topicban valaki csak fog segíteni. Kattints ide!Sziasztok! Én még nagyon új vagyok ebben az okostelefon dologban. Segítség kellene. Sok jót olvastam erről a HTC Desire holmiról. Soha nem láttam még Androidot. Feltétlenül szükségem lenne arra, hogy Távoli asztalkapcsolatot tudjak vele használni. Működik ezen rendesen? XLS és DOC file-okat mivel kezelek Android alatt??? Előre is köszi a segítségeteket!Sajnos már nincs nálam, így nem tudom most azonnal letesztelni. Régen láttam egy 1.6-os androidon futó remote desktopot (de picit bugos volt a szoftver is, sokat fagyott.) A mostani androidos gépek azonban 2.1-es androiddal futnak és azóta valószínűleg a remote desktop progik is fejlődtek. XLS és DOC: hmm, jó kérdés, gugli docs-ból nincs mobil változat? Szintén csak annyit tudok mondani, hogy egy 1.6-os androidhoz már volt olyan progi, ami kezelte ezeket. Igaz, az nem a hivatalos android marketet használta. (amiről beszélek, mint 1.6-os androidot futtató szörny: archos 5... nagyon sokat fagy egy médialejátszóhoz képest, és bár ebben van a legtöbb kraft minden androidos cucc közül, mégis csak egy korosodó 1.6-os fut rajta.) Mivel pedig a Desire érdekel, inkább ne itt, a Wildfire topicjában kérdezd ezt. A Desire topicban valaki csak fog segíteni. Kattints ide!Szia, Köszi szépen a felvilágosítás. Már megyek is a helyemre :-)
Sziasztok! Én még nagyon új vagyok ebben az okostelefon dologban. Segítség kellene. Sok jót olvastam erről a HTC Desire holmiról. Soha nem láttam még Androidot. Feltétlenül szükségem lenne arra, hogy Távoli asztalkapcsolatot tudjak vele használni. Működik ezen rendesen? XLS és DOC file-okat mivel kezelek Android alatt??? Előre is köszi a segítségeteket!Sajnos már nincs nálam, így nem tudom most azonnal letesztelni. Régen láttam egy 1.6-os androidon futó remote desktopot (de picit bugos volt a szoftver is, sokat fagyott.) A mostani androidos gépek azonban 2.1-es androiddal futnak és azóta valószínűleg a remote desktop progik is fejlődtek. XLS és DOC: hmm, jó kérdés, gugli docs-ból nincs mobil változat? Szintén csak annyit tudok mondani, hogy egy 1.6-os androidhoz már volt olyan progi, ami kezelte ezeket. Igaz, az nem a hivatalos android marketet használta. (amiről beszélek, mint 1.6-os androidot futtató szörny: archos 5... nagyon sokat fagy egy médialejátszóhoz képest, és bár ebben van a legtöbb kraft minden androidos cucc közül, mégis csak egy korosodó 1.6-os fut rajta.) Mivel pedig a Desire érdekel, inkább ne itt, a Wildfire topicjában kérdezd ezt. A Desire topicban valaki csak fog segíteni. Kattints ide!
Sziasztok! Én még nagyon új vagyok ebben az okostelefon dologban. Segítség kellene. Sok jót olvastam erről a HTC Desire holmiról. Soha nem láttam még Androidot. Feltétlenül szükségem lenne arra, hogy Távoli asztalkapcsolatot tudjak vele használni. Működik ezen rendesen? XLS és DOC file-okat mivel kezelek Android alatt??? Előre is köszi a segítségeteket!

Szerintem jó kis teló lett.
Egyetértek, én is erre gondoltam. Az asszonynak úgyis kell egy új vas, vagy egy Samu a vodától, vagy vmi ilyesmi. (Nyilván az ár, ill. a vételi lehetőségek fogják eldönteni.)
Szerintem ez nem mini Desire, hanem upgrage-elt Tattoo alapvetően női vásárlóknak :) Nálunk asszony messzemenőkig elégedett a Tattoo-val, persze nem power user. Legnagyobb előnye a Wildfilre-nek a 2.1-es Android vs 1.6, de a Tattoo-n a fizika gombok szerintem jobbak.

Köszönöm! Péntekig még marad a készülék, így ha valakinek fúrja az oldalát valami le nem írt dolog, ne tartsa magában!
Mire bekarmoltam, már megelőztél! :E
Nem akartam a cikket végig olvasni, csak át akartam futni rajta. Ezzel szemben szépen végig "kellett" rágni magam rajta...., élvezetes lett..., nekem tetszik :) , gratulálok!

Nagyon tetszett. Köszönöm
Ezt ne hagyd ki!
Felkutattuk neked a legolcsóbb szolgáltatókat
Ajánlatunk a webplázából
-
- Nokia N9 16GB
- 129 978 Ft
-
- Samsung Galaxy Note...
- 146 719 Ft
Legfrissebb hírek a címlapról
-
Rózsa helyett kütyüt akarnak a nők is?
Lehet, hogy romantikus egy szál rózsát ajándékozni...
-
Az internet szabadságáért tüntettek
Az internet szabadságáért és a Hamisítás Elleni Kereskedelmi...
-
Drakensang Online: Google helyett sárkányharcos
Míg sok böngészős játék kezdetleges grafikával és angolul...
Legfrissebb fórum témáink
- Az internet szabadságáért tüntettek
2012.02.13 01:09 - Papírvékony, mégis erős lökhárító
2012.02.12 16:00 - Hagyományos mobil is használható bankkártya helyett
2012.02.12 15:55 - Rózsa helyett kütyüt akarnak a nők is?
2012.02.12 15:52 - Így lehet feltörni más Facebookját
2012.02.12 13:46
Ha már minket kiolvastál
-
Újabb autó a jégben - két halott
2012-02-13 06:00:17 -
Ford-siker a Svéd-ralin
2012-02-12 16:00:04 -
Magyar műsorvezető a pekingi tévénél
2012-02-12 17:00:00 -
A láthatatlanul csipogó rágó
2012-02-12 17:00:00 -
Teszt alatt volna az N9 újabb frissítése, a PR1.3?
2012-02-12 18:55:28 -
Google Wallet: nincs biztonságban a prepaid egyenleg
2012-02-12 17:28:53
HIRDETÉS
Dokumentumszerkesztés együtt, egy időben
Az Office 365 felhőszolgáltatással kényelmesebb és hatékonyabb a dokumentumkezelés.
megnézem
HIRDETÉS
Tudj meg mindent a LED TV-kről!
A LED technológia a tévézés jövője. De mit tud, és mit nem? Itt a válasz.
megnézem
HIRDETÉS
Önnek milyen telefonja van? Szavazzon és nyerjen!
Okos vagy buta? Gombos, netán érintőképernyős?
megnézem











