hirdetés


10 éves a Windows Mobile

Molnár-Soós Sándor István - 2010. április 20. | 09:30 mobil tények

2000. április 19-én mutatta be a Microsoft az első négy készüléket, amelyeket akkor még Pocket PC néven emlegettek. Ha kicsit visszanézünk a múltba, érdekes dolgokat találunk...

Tegnap volt tíz éve, hogy a Manhattan Grand Centralban a Microsoft bemutatott 4 készüléket. A HP, a Compaq, a Casio és a Symbol kerülhetett fel a bemutatófalra és senki nem sejtette még, hogy a később Windows Mobile-ra, majd nemrég Windows Phone-ra átkeresztelt operációs rendszer ekkora karriert fut majd be.

És akkor következzenek az érdekességek! A Compaq által bemutatott H3600-as modellt egy akkor még ismeretlen tajvani cég gyártotta, ez volt ugyanis az első HTC által legyártott tenyérgép. A Compaq és a Microsoft is egészen szoros munkaviszonyban dolgozott a tajvaniakkal azért, hogy egy népszerű, szerethető, erős terméket tudjanak piacra dobni. A másik három készülék azonnal megvásárolható volt, de amennyit késett a boltokból a H3600-as, olyan gyorsan kapkodták el azonnal. Az eseményen mintegy 60 cég vett részt és sorra jelentették be az új platformot támogató szolgáltatásaikat és megoldásaikat. A Microsoft akkor még Windows-powered Pocket PC-nek hívta a készülékeket, amelyek 299 és 599 USD, mai árfolyamon tehát 60-120 magyar ezres között voltak kaphatók. A Microsoft ugyanezen a napon indította útjára a végfelhasználóknak szánt PocketPC.com-ot is.
Érdekes megjegyezni még, hogy a 2000-ben kiadott gépek mindegyike képes volt MP3-at lejátszani, videót lejátszani, GPS-es alkalmazásokat futtatni, copy/pastelni, naptár/névjegy/feladatkezelő/feljegyzés funkcióval bírtak, full HTML webböngészést tudtak és a Microsoft által támogatott irodai fájltípusokat megnyitni és szerkeszteni lehetett rajtuk. Az Apple ekkoriban adta ki az első iPod-ot szürkeárnyalatos kijelzővel és egyetlen funkcióval, a zenelejátszással...

A jövő persze nem ennyire rózsás, de akárhogy is áll ma a Windows Mobile illetve a Windows Phone, mindenképpen hálásak lehetünk az együtt töltött évekért. Én magam HP2210-esen kezdtem, amelyet 120 ezresért vásároltam meg AeroMap navigációs szoftverrel. Ezt egy HP4700-ra váltottam, 147 ezresért majd egy Mitac MIO A701-es volt az első mobiltelefonálásra is alkalmas, beépített GPS-es telefonom, ha jól emlékszem 120 ezer forint körüli áron, részletre. Ezen már iGóztam is. Közben volt egy kis kitérőm az UIQ irányába a Sony Ericsson P1i személyében, szolgáltatófüggő, hűségnyilatkozatos formában, de az a platform - bár ígéretes volt - nagyjából két éve szépen kinyiffant. Ekkor tértem vissza a Windows Mobile-ra a Samsung Omnia i900-as formájában, szintén a szolgáltatómtól, szintén hűségnyilatkozatra, amely ezidáig a legjobb telefonom volt és amelytől két gyönyörű év után éppen a múlt héten váltam meg egy Android masina miatt. Hogy a Windows Phone tud-e annyit adni, hogy egyszer még visszatérjek a Windows alapú PDA-kra, azt nem tudom, de egy biztos: hálás vagyok a Microsoftnak a WinMóért, így innen, Magyarországról is nagyon sok boldog születésnapot és csodás készülékeket kívánok nekik!

- cikk vége -

Ezt olvastad már?

Ismét véget ér egy Windows korszak

Hozzászólások a(z) "10 éves a Windows Mobile" című cikkhez

Szólj hozzá te is:
  1. MiSA
    2010 / 04 / 21 (12:45)válasz erre

    Van két eladó retro PDA-m, ha érdekel valakit. Működnek, persze inkább már gyűjtői értéke van mint használati értéke! Compaq Aero 1520 Handspring Visor NEO http://the-gadgeteer.com/asset_cache/a/ae/aero1530-6.jpg http://pdadb.net/img/handspring_visor_neo.jpg Ha érdekel valakit írjon PÜ-ben, vagy misa kukac peugeot205klub pont hu címre.

  2. nettiwolfi
    2010 / 04 / 21 (00:16)válasz erre

    10 evvel ezelott adtak ki, es ma ugyanugy nez ki. Az ipodot meg zenelejatszasra talaltak ki, kar felroni egy zenelejatszonak, hogy csak zenet tud lejatszani. Az MS azota sem tudott normalisat kesziteni belole. Bill Gates szavai, mikor meglatta az elso ipodot: mi is tudunk is csinalni? A valaszt tudjuk azota.. Kedves cikkszerzo nem alapfokon kocka, grat

  3. farkzoli
    2010 / 04 / 20 (14:27)válasz erre

    Hohó! 3 évvel előtte már voltak WinCE handheld pc-k (ez a vonal most lendülni látszik, kínai barátaink nyomni kezdték a wince5/6 handheldeket). Meg ott volt a pocket pc formai elődje, a palm-size pc. Abban olyan kiváló filekezelő volt, hogy a mai winmo fileexplorer még kapálni se lenne jó mellette. Itt is lehet turkászni évek szerint: http://handheldtimeline.info/

  4. speedyx86
    2010 / 04 / 20 (11:43)válasz erre

    "Az Apple ekkoriban adta ki az első iPad-ot szürkeárnyalatos kijelzővel és egyetlen funkcióval, a zenelejátszással..." Nem inkább iPodot? :)
    gerygray: Szerintem erre gondolt a cikk szerzője: http://en.wikipedia.org/wiki/Newton_(platform)

  5. sztyopi
    2010 / 04 / 20 (10:37)válasz erre

    Remélem fennmarad a platform, HW és SW is lesz rá. Engem tökéletesen kiszolgál. Ha mégis kipurcanna felteszek 1-2 kérdést Android hozzáértőknek. 1. Igaz-e hogy csak valami Java alapú a fejlesztés, szóval natív kód nincs? Rendes offline naviprogramokhoz, stb. kell. 2. Elérhetik-e a közös filerendszert a programok (nem hackkal, hanem rendesen az átlagprogramok)? 3. Lehet-e rendszer hookokat csinálni, tehát olyan progikat, amik pl: időzítve ki-be kapcsolják a bluetoothot, vagy cellainfo alapján, stb, stb.? 4. Tudtok-e igazi virtuális meghajtó progit? 5. Van-e Exchange ActiveSync (nem kell Google)? Előre is köszönöm. Izé, áttettem a kérdéseket az Androidos cikkhez

  6. gerygrey
    2010 / 04 / 20 (10:16)válasz erre

    Boldog szülinapot! :) Emlékszem, 2001-2 körül micsoda áhítattal néztem ezeket a WinMo-s (vagyis akkor még Pocket PC) csodákat, és azt gondoltam, hogy nekem sosem lesz olyan. 5-6 évet kellett várnom 2007-ig, hogy végre legyen egy (MDA 2) utána viszont 3 év elég volt ahhoz, hogy végérvényesen kiábránduljak a platformból. Kár érte...

    Az nem iPod volt? :)

  7. troyan
    2010 / 04 / 20 (10:14)válasz erre

    "Az Apple ekkoriban adta ki az első iPad-ot szürkeárnyalatos kijelzővel és egyetlen funkcióval, a zenelejátszással..." Nem inkább iPodot? :)

Még több hozzászólás

hirdetés

Ezt ne hagyd ki!

Felkutattuk neked a legolcsóbb szolgáltatókat

Legfrissebb hírek a címlapról

hirdetés

HIRDETÉS

Dokumentumszerkesztés együtt, egy időben

Az Office 365 felhőszolgáltatással kényelmesebb és hatékonyabb a dokumentumkezelés.

megnézem Dokumentumszerkesztés együtt, egy időben

HIRDETÉS

Tudj meg mindent a LED TV-kről!

A LED technológia a tévézés jövője. De mit tud, és mit nem? Itt a válasz.

megnézem Tudj meg mindent a LED TV-kről!

HIRDETÉS

Önnek milyen telefonja van? Szavazzon és nyerjen!

Okos vagy buta? Gombos, netán érintőképernyős?

megnézem Önnek milyen telefonja van? Szavazzon és nyerjen!
hirdetés
GPSPark.hu hotdog startrandi gsmline Konzolok szervize