hirdetés


Miért zárkózik be a WinPho és miért bukik meg az Android?

Molnár-Soós Sándor István - 2010. március 24. | 09:30 Android

Érdekes írást olvashatunk Brandon Miniman tollából arról, miért tart az Android ugyanabba a - szerinte - rossz irányba, mint a WinMo és miért váltott irányt a Microsoft a WinPho 7-essel.

Brandon Miniman csak a nevében "kicsi ember", valójában nagy koponya, aki látott és tesztelt már néhány készüléket. Számomra mindenképpen mérvadó a véleménye, így érdemesnek találom közölni továbbgondolásra. Főleg azért, mert szerinte az Android ugyanabba a bukáshoz vezető irányba tart, mint a WinMo tartott.

Az Android hasonló pályán mozog, mint amelyet a Windows Mobile a 6.5-ig bejárt. Eleinte a WinMo mellett is a szabadság szól érvként, a gyártók kedvükre alakíthatták a kezelői felületet és a Microsoft nem szólt bele abba sem, hogy hardveresen milyen készüléket készítenek. Ennek az lett az eredménye, hogy a WinMo telefonok között számos olyannal találkozhatott a vevő, amelyek - finoman szólva - alul voltak méretezve és egyszerűen nem voltak alkalmasak az operációs rendszer magabiztos üzemeltetésére. Ha hirtelen kellene írjak párat, nekem is eszembe jut most néhány - például 200 MHz-es processzorral érkező - gép (udvariasságból én neveket nem említenék), vagy néhány érdekes megoldás a hardver terén. Anno volt olyan időszak, amikor a szakma 18 különböző formát tartott nyilván a WinMo telefonok között. És volt bizony jó néhány jó készülék, de a többség az árak miatt mégis az olcsóbbakkal ismerkedett meg, azok pedig tökéletesen alkalmasak voltak lejáratni a teljes WinMo platformot.
A gyenge minőség, az alulméretezett készülékek és a hajmeresztő kezelői felületek szépen lassan oda vezettek, hogy sokan meggyűlölték a Windows Mobile-t és ahogy lehetett, váltottak. A Microsoft erre rádöbbent, de későn. Az új termék, a Windows Phone 7-es tekintetében nem véletlen a sok megkötés és a kemény követelmény rendszer, megunták ugyanis, hogy a hardver égeti le az ő szoftverjüket.

Persze mindehhez kellett az Apple is, amely a másik szélsőséget képviseli, miszerint a hardver és a szoftver legyen egy kézben, telepíteni csak általunk jóváhagyott szoftvert lehessen, akkor nem lehet semmi baj. De volt, hiszen nem mindenki viseli el, ha béklyóba kötik, a felhasználói élményre viszont vágyunk mindannyian.

Ekkor jött az Android, amely produktív, kis gépigényű és szabad. Brandon szerint ez lesz a veszte. A gyártók esetében is szabadon variálhatják a felhasználói felületet, így várható, hogy megint látunk majd pár hajmeresztő megoldást. Emellett a hardvert sem köti semmilyen követelmény, hamarosan elárasztja majd a piacot az olcsó Android, silány készülékekkel, siralmas minőséggel. És ha az Androidos készülékek fele meg is felel majd a kor elvárásainak, a többiek aláássák majd a tekintélyét és a vásárlók bizalmát.

A konklúzió? Leginkább az, hogy nem feltétlenül rossz az, ahogyan a Microsoft követel a gyártóktól, hiszen talán az lesz az eredménye a nagy keménykedésnek, hogy ha az ember WinPho 7-es telefont vásárol, legalább nem szív majd vele. Nem úgy az Android készülékeknél és remélem, hogy ebben nem lesz igaza Brandonnak. Az eredeti írás ide kattintva olvasható, érdemes továbbgondolni. A véleményeket pedig várjuk a fórumunkban.

- cikk vége -

Ezt olvastad már?

Szuperolcsó Huawei mobil a Vodánál

Hozzászólások a(z) "Miért zárkózik be a WinPho és miért bukik meg az Android?" című cikkhez

Szólj hozzá te is:
  1. fellner
    2010 / 03 / 28 (18:09)válasz erre

    És szerinted mekkora az iPhone és az Android piaci részesedése jelenleg? Majdnem annyi a különbség, amennyit írtál: 5x annyi iPhone van jelenleg, mint Androidos telefon, csakhogy az Android piaci részesedése hihetetlen gyorsan növekszik (a legutóbbi negyedévben 153%-kal!). Továbbá még sok ország "ki van tiltva" a fizetős Android Marketről, így ha az is beindul, biztosan hozni fogja bevételben az iPhone-os adatokat.

  2. mash
    2010 / 03 / 27 (10:10)válasz erre

    A Mikrofosnak és Stevie-éknek szépen el fog fogyni a fejlesztői bázisa, hisz a fejlesztők oda mennek ahol hagyják őket kibontakozni, és nem kötik meg a kezüket...
    WTF? A fejlesztők arra a platformra fejlesztenek, ahonnan jön a pénz. Androidon jelenleg az össz. letöltések 98,9%-át (márciusi adat) a free appok teszik ki és csupán a letöltések 1,1%-áért voltak hajlandók fizetni a felhasználók. Mi játékfejlesztéssel foglalkozunk, így napi szinten követem a piacot. A jelenlegi legsikeresebb Android-os játék kb. $30 000 bevételt hozott ÖSSZESEN a fejlesztőnek, kb. hat hónap alatt. iPhone-on a legtöbb eladást produkáló játék másfél nap alatt hoz ugyanennyit. A csúcs ott jelenleg olyan $6 500 000 körül van. Szerinted melyikre platform vonzza jobban a fejlesztőket?

  3. Tibi66
    2010 / 03 / 25 (13:08)válasz erre

    Erre van egy jó sztori! Az ipse autókázik a szakadt Trabijával a városban, mivel még van ideje ezért meg áll egy Porsche kereskedés előtt és be megy a kereskedésbe megnézni a legújabb csodákat. Oda lép hozzá egy öltönyös úriember és megkérdezi segíthet-e. Az ipse éppen szabadkozni kezd, hogy csak benézett, mert tetszenek neki a kocsik. Erre az úr, aki valójában eladó volt, sorra megmutatja a legújabb modelleket kívül-belül. Mikor végeznek a bemutatóval, az ipse megkérdi az eladót, miért csinálta mindezt, hiszen láthatta, hogy egy ócska Trabanttal jött és a ruhája is szakadt, tehát vajmi esélye van annak, hogy ő itt vásárolni fog. Az eladó azt válaszolta lehet, hogy most szakadt, pénztelen, de lehet, hogy a közeljövőben be jön egy jó vállalkozása, vagy éppen ötöse lesz a lottón és akkor emlékezni fog erre a bemutatóra és talán itt fog vásárolni. Gondoljon mindenki amit akar!

  4. sanzaa
    2010 / 03 / 24 (17:01)válasz erre

    Elég érdekes és hasznos cikk volt.Sok igazsàg van benne. Megjegyezném, hogy a Hd2 is egy silàny gép a winpho 7 tervezöi szerint?(persze tudom,hogy valami hardveres gomb hiànya miatt nem lehet frissiteni Romot,de azért elég fosolàdé,hogy nem felel meg a kritériumoknak)Az Android helyébe én egyszerüen feltüntetném,mint a PC-s jàtékokon a minimum gépigényt,ahol még jòl elfut,még ha nem is szabja meg,ajànlani ajànlhatja és ez alapjàn mindenki eldönthetné, megveszi e az adott készüléket.Feltüntetnék a weboldalukon azon készülékekklistàjàt amelyeken nincs gond az Oprendszer müködésével.Bàr nem hiszem,hogy fenyegetne ez a veszély,de elég egyszerü a megoldàs rà.A winmo is alkalmazhatta volna. Màs szemszögböl pedig ahàny telefon annyi oprendszer.(winmo készülékekre gondolok),mert jò pàr tesztben talàlkoztam azzal a mondattal hogy a gyàri Rom egy kaki,àm ennek lecserélésével a készülék megtàltosodik.(Omnia,X1)Bàr ezeknél ismét a telefongyàrtok rakjàk ràjukha maguk kiegészìtéseit,amik ugyan feldobnàk a készülék kezelését àm csak rontanak rajta mert a rambòl,rombòl vesznek el és szaggathatnak is.Valamint csalòdàs ha nem teljes a menük àtdolgozàsa és a hirtelen Fù de nagyon 3dben àtfordul és eltünik menüböl àtcsöppenünk a màr elavult windows menükbe.

  5. farkzoli
    2010 / 03 / 24 (16:28)válasz erre

    "de a többség az árak miatt mégis az olcsóbbakkal ismerkedett meg" Hallatlan! Ez a vásárló valami kiszámíthatatlan, furcsa népség lehet! :E

  6. kozjegyzo
    2010 / 03 / 24 (15:43)válasz erre

    Nem tudok egyetérteni a cikkel. Az Android merőben más mint a WinPho vagy anno a WinMo. Kezdjük azzal hogy Linux az alapja és ez elég sok mindent elmon a rendszerről ahogy a WinMo-nak is tudjuk ki az anyja. Szerintem azért mert lesznek olyan gyártók akik béna kezelőfelületet tesznek a telefonra, vagy alulméretezett hardware-el szállítják, a userek nem fogják az OS-t megutálni. Az okostelefonokkal együtt a userek tudása is sokat fejlődött az évek alatt. Persze most is a nagy többség csak nyomkodja és nem érti a telefonját, viszont azt már a sokaság is belátja hogy mi az az erős processzor, meg jó ha van sok ram. Nem kell mostmár geek-nek lenni ehez, mivel a média erővel döngöli a fejünkbe a sok szám adatot, és mára mindenki megszokta hogy ebből vagy abból a sok a jó :) A Mikrofos IMHO nagy hibát követett el a WinPho7-el. Különösen akkor kellett nagyot röhögnöm amikor kiderült, hogy nincs benne copy-paste (a véglegesbe remélhetően beteszik), pont az a funkció amit mindig felhoztak a Mikrofos-os sales-esek amikor a szifonra terelődött a szó. Nevetve mutogatták hogy a szifon még ezt se tudja... Erre most "újragondolják az egész OS-t" és mi marad ki a copy-paste. A másik röhej a multitasking hiánya, amivel szintén szívesen kérkedtek anno. Szögezzük le hogy multitasking nélkül egy telefon eleve nem lehet "okos". Az Alma is rájött erre végre valahára és a 4-es szifonba már remélhetőleg lesz multitasking. Mondjuk ettől még nem lesz jó, de jobb lehet. Én egyértelműen az Androidban látom a jövőt, illetve a MeeGo-ban. Mindkettő mögött olyan erős cégek állnak, melyek végig tudják nyomni az akaratukat, mindemellett a nyíltság mellett állnak. A Mikrofosnak és Stevie-éknek szépen el fog fogyni a fejlesztői bázisa, hisz a fejlesztők oda mennek ahol hagyják őket kibontakozni, és nem kötik meg a kezüket...

  7. sztyopi
    2010 / 03 / 24 (13:33)válasz erre

    Szerintem egészen más lesz a felállás. A feature phone-ok (hogy hívják magyarul?) alulról fenyegetik keményen az iPhone WP7S vonalat, és szvsz 5 éven belül be is kajálják őket. Már ma gyárilag van rajtuk fészbúk meg tvitter + időjárás + widgetek + java programok és keményen jönnek fel. Aztán majd megy a sírás, hogy hogyan definiáljuk újra a smartphone-t, hogy lényegesen több legyen egy átlag telefonnál, és miért dobtuk el a smartphone szoftveres erejét.

  8. petár
    2010 / 03 / 24 (13:07)válasz erre

    Isten ments! hogy flame-eljek, de egy eléggé megbizható statisztika azt mutatta hogy első évben minden 50-edik telefontulajdonos tanulta/használta a készüléke tudásának több mint 15%-át. Geek és mobilbuzzi (mint Ti és én) aki halad a 70-80-90% felé és komoly elvárásai vannak, alig 2% az összesből ... furcsa, de ez van. Ugye itt és más szájtokon mi vagyunk és kevésbé azok...ugy hogy sarkalatosak a vélemények. Ez pedig igy jó.

  9. mbela
    2010 / 03 / 24 (13:07)válasz erre

    érdekes azt feszegetni, hogy az alulméretezett hw miatt a platformra vagy pedig a készülék gyártójára haragszik a(z átlag) júzer. azt gondolom, hogy sokan józanul látják, hogy a vas gyenge, nem az op.rendszer a rossz. az más kérdés persze, hogy a winmo nagyon keveset fejlődött azon funkciókban/külsőségekben, ami miatt a(z átlag) júzer a más platformok felé fordul(t). szerintem. :-)

  10. atifarkas
    2010 / 03 / 24 (11:59)válasz erre

    Nem tudom eszrevetted-e hogy a windows mobile 6.5-rol ir. Nem a Pocket PC 2003, vagy a Windows mobile 5. stb stb. Ha felraksz egy egyszeru skint, akkor minden gomb szep gombolyu lesz, siklik minden mint az szifonon. Es hidd el szifon alatt is a fejlesztok krealjak a sajat kontrolljaikat. Ok is ugyan ugy ujrairjak. Amugy meg valoban a legtobb UI alkalmazas teljesen kulonbozo (spb mobile shell, pointui, gyartok sajat feluletei), de pont ez benne a jo igy tudsz valasztani. Nem hiszem el, hogy egy iphone felhasznalo annyira betokosodott agya van, hogy kepes azt a bugyuta csuszkas menut hasznalni tobb even keresztul, sose gondolta volna azt, aaaa mukodik meg minden, de most mar szivesebben hasznalnam maskepp... Olyan mintha minden nap ugyan azt az ebedet ennem. Es mondhatnam, hat laktat, taplalo, minek valtsak, es eveken keresztul minden nap ugyan azt enni... Bar biztos vannak olyan emberek akiknek annyira mozgalmas es valtozatos az eletuk, hogy az egyetlen biztos pont a telefon gui-ja, amitol megnyugszik, hogy legalabb ez nem valtozik... :)

  11. -NoVa-
    2010 / 03 / 24 (10:23)válasz erre

    Nem. A Windows Mobile erős vason is általánosan szar, mert a hozzá adott SDK nagyon fapados, ennek köszönhetően minden fejlesztő saját gui-t ír, saját szemlélettel, nincs két egyforma kinézetű, egyformán használható alkalmazás. Ez a káosz az egész rendszert elrontja, és ezért kellett volna már korábban meglépni a visszafelé kompatibilitás megszüntetését, máshogy ezt nem lehet kitakarítani. Ha az MS új SDK-ja hasonló lesz az iphone-éhoz, akkor sikeresebb lehet, az android legnagyobb gondja pont a java-s kötetlenebb fejlesztésből lehet.

Még több hozzászólás

hirdetés

Ezt ne hagyd ki!

Felkutattuk neked a legolcsóbb szolgáltatókat

Legfrissebb hírek a címlapról

hirdetés

HIRDETÉS

Dokumentumszerkesztés együtt, egy időben

Az Office 365 felhőszolgáltatással kényelmesebb és hatékonyabb a dokumentumkezelés.

megnézem Dokumentumszerkesztés együtt, egy időben

HIRDETÉS

Tudj meg mindent a LED TV-kről!

A LED technológia a tévézés jövője. De mit tud, és mit nem? Itt a válasz.

megnézem Tudj meg mindent a LED TV-kről!

HIRDETÉS

Önnek milyen telefonja van? Szavazzon és nyerjen!

Okos vagy buta? Gombos, netán érintőképernyős?

megnézem Önnek milyen telefonja van? Szavazzon és nyerjen!
hirdetés
GPSPark.hu hotdog startrandi gsmline Konzolok szervize