Nokiák Windows Phone-nal
A szóbeszéd alapja egy interjú, amely a Nokia első emberével készült. Ebben az interjúban mondott olyat, amire azért igencsak felkapjuk a fejünket.

Tehát a Nokia és a Microsoft közös operációs rendszert készít? És akkor mi lenne ez? Mivel minden a WinPho 7-ről szól manapság, adja magát, hogy a Nokia, mint vezető hardvergyártó (2009-es adat szerint 329 millió készüléket adtak el...) talán tanulva az érintőképernyős Symbian sikertelenségéből most a Windows Phone felé fordul.
Azt már csak némi kétkedéssel vegyes tisztelettel a hangomban merném megkérdezni, hogy miért PONT a WinPho 7-től várják a megváltást? Mindenesetre a CEO-k nem szoktak a levegőbe beszélni, így érdeklődve várjuk az elkövetkező hetek, hónapok bejelentéseit és eseményeit. Az eredeti cikk a forrásban, vélemények a fórumunkban.
Ezt olvastad már?
Nokia Lumia 800 teszt: új utakon
Hozzászólások a(z) "Nokiák Windows Phone-nal" című cikkhez
Szerintem benézted. A "not" és az "only" szavak elkerülték a figyelmedet...Remélem nem. Láttam minkét szót és ezzel együt sem azt jelenti (szerintem). A magyar fordítás majdnem jó, de ha azt olvasom csak, valóban félreérthető a dolog. We are not talking about only porting existing business applications and services on top of a mobile platform, but we are talking about co-creating as well. Nem csak arról van szó, hogy a már létező üzleti alkalmazásokat és szolgáltatásokat ültetjük rá a mobil platformunkra, hanem arról is, hogy együtt készítsünk egyet. Az én verzióm (az eltérések kiemelve): Nem csak arról van szó, hogy már létező üzleti alkalmazásokat és szolgáltatásokat ültetünk rá egy mobil platformra, hanem arról is, hogy közösen hozunk létre újakat. A kölönbség marginális, de mindkét magyar verzióban a mellékmondat tárgya (egyet) (akárcsak az angolban) a főmondat tárgyára utal az pedig a: létező alkalmazások ás szolgáltatások. Na mindegy. Nem kötözködni akarok, csak a következtetés is nyilvánvaló nonszensz, hogy két gyártó akik mindketten épp most indítanak egy új platformot windows7/Maemo hirtelen közösen akarna újat csinálni...
Ez komoly? Én levenném inkább a cikket. We are not talking about only porting existing business applications and services on top of a mobile platform, but we are talking about co-creating as well. Azaz nem operációs rendszert akarnak közösen csinálni hanem új üzleti alkalmazásokat és szolgáltatásokat. De még a magyar fordítás is jó és ezt jelenti. Szóval nem értem miről szól a cikk?

Tényleg érdekes házasságnak (jegyesség?) tűnik! Az biztos, hogy csak üzleti szempontok játszanak közre, különben (sztem) androidos lenne...! :D
Ezt ne hagyd ki!
Felkutattuk neked a legolcsóbb szolgáltatókat
Ajánlatunk a webplázából
-
- Nokia N9 16GB
- 129 978 Ft
-
- Samsung Galaxy Note...
- 146 719 Ft
Legfrissebb hírek a címlapról
-
Rózsa helyett kütyüt akarnak a nők is?
Lehet, hogy romantikus egy szál rózsát ajándékozni...
-
Az internet szabadságáért tüntettek
Az internet szabadságáért és a Hamisítás Elleni Kereskedelmi...
-
Drakensang Online: Google helyett sárkányharcos
Míg sok böngészős játék kezdetleges grafikával és angolul...
Legfrissebb fórum témáink
- Az internet szabadságáért tüntettek
2012.02.13 01:09 - Papírvékony, mégis erős lökhárító
2012.02.12 16:00 - Hagyományos mobil is használható bankkártya helyett
2012.02.12 15:55 - Rózsa helyett kütyüt akarnak a nők is?
2012.02.12 15:52 - Így lehet feltörni más Facebookját
2012.02.12 13:46
Ha már minket kiolvastál
-
Ford-siker a Svéd-ralin
2012-02-12 16:00:04 -
Játssz, nyerj, fossz ki minket!
2012-02-12 15:00:16 -
Magyar műsorvezető a pekingi tévénél
2012-02-12 17:00:00 -
A láthatatlanul csipogó rágó
2012-02-12 17:00:00 -
Teszt alatt volna az N9 újabb frissítése, a PR1.3?
2012-02-12 18:55:28 -
Google Wallet: nincs biztonságban a prepaid egyenleg
2012-02-12 17:28:53
HIRDETÉS
Dokumentumszerkesztés együtt, egy időben
Az Office 365 felhőszolgáltatással kényelmesebb és hatékonyabb a dokumentumkezelés.
megnézem
HIRDETÉS
Tudj meg mindent a LED TV-kről!
A LED technológia a tévézés jövője. De mit tud, és mit nem? Itt a válasz.
megnézem
HIRDETÉS
Önnek milyen telefonja van? Szavazzon és nyerjen!
Okos vagy buta? Gombos, netán érintőképernyős?
megnézem



