Teszt: Nokia X6 - X-Faktor
Ilyen Nokia még nem volt - kipróbáltuk a kapacitÃv érintÅ‘kijelzÅ‘s X6-ot. A mobil iparágról elmondható, hogy Ãgy 2010-ben egyértelműen az érintÅ‘kijelzÅ‘ felé nyit, hiszen ma már az olcsóbb készülékekben is egyre gyakrabban bukkannak fel a touchscreenek. Az érintÅ‘kijelzÅ‘krÅ‘l pedig elmondható, hogy egyre inkább kapacitÃv irányba mozdulnak el. Végre a Nokia is megtette elsÅ‘ lépését ebbe az irányba.
A történet tavaly Å‘sz elején kezdÅ‘dött, amikor is a Nokia bejelentette az X6-os modellt, mely aztán valamikor tavaly év végén jelent meg a kereskedelmi forgalomban. A dolog szépséghibája, hogy a készülék csak és kizárólag Comes With Music konstrukcióban, vagyis nem túl olcsón tűnt fel a színen, és a Nokia hazánkban hivatalosan nem is vette fel kínálatába az eredeti X6-ost. Aztán idén év elején a finnek bemutatták a Nokia X6 16GB-ot, mely kedvezÅ‘bb áron kínál lényegében ugyanolyan szolgáltatási kört, mint a normál X6, bár integrált memóriáját 32 GB-ról 16 GB-ra vágták meg.
Jelen tesztalanyunk egy fekete (Black) színben pompázó Nokia X6 16GB, de itt jegyzendÅ‘ meg, hogy Pink on White, illetve Yellow on White verzióban is elérhetÅ‘ a kicsike, értelemszerűen inkább a gyengébbik nem képviselÅ‘ire hangolva. Mivel hónapok óta N97 minit használok, és mivel a két telefon elég közeli rokona egymásnak, leginkább hozzá fogom mérni az X6-ot. Na, szóval az X6 sokkal szögletesebb designt kapott, mint az N97 mini, ezenkívül pedig lényeges különbség a jóval vékonyabb kialakítás, illetve a mintegy 16 grammal alacsonyabb tömeg. Ez persze nem is csoda, lévén, hogy az X6-ban nincs szétnyitást szolgáló mechanika, illetve QWERTY billentyűzet.
- Xseries - Tavaly nyáron némi mozgolódás rajzolódott ki a finnek háza táján, történt ugyanis, hogy a Nokia ekkor védette le a vadonatúj X és C sorozatot (jóval a korábbi N és E sorozatok után). A két új kategória közül elsÅ‘ként az X népesült be, egész pontosan két fÅ‘vel: az X3 és az X6 a szeptemberi Nokia World keretein belül mutatkozott be. És hogy pontosan mire is vannak kihegyezve ezek az új modellek: az Xseries esetében az úgynevezett "közösségi szórakoztatás" áll a középpontban.
Felépítés
A hátoldal és az oldalélek teljesen matt felületet kaptak, így alig piszkolódnak, ellenben a fedlap zongoralakk fekete bevonata mágnesként vonzza magára az ujjlenyomatokat. Az összeszerelési minÅ‘séget, illetve az anyagválasztást nem sok kritika érheti, mindenesetre az N97 mini fém hátlapja helyett ezúttal csak egy egyszerű műanyag borítást kapunk. A SIM-slotot nem az akksi környékén a hátlap mögött, hanem a telefon baloldalán lévÅ‘ kis ajtó mögött találjuk, mindenesetre kártyacsere esetén így sem ússzuk meg az újraindítást. MicroSD slotot keresve sem találunk, ilyen ugyanis nincs a telcsin, vagyis be kell érnünk a 16 GB-os belsÅ‘ memóriával.
Csatlakozók
A hangerÅ‘állító gombpár jobboldalra került, csakúgy, mint a készülékzár szerepet játszó mini csúszka, illetve a kamera exponáló gombja. A felsÅ‘ élen keresendÅ‘ a kis kihajtható fül alá rejtett microUSB csatlakozó aljzat, a szabványos 3,5 milliméteres csati (fülhallgató, TV-kimenet), egy 2 milliméteres csatlakozó, illetve az átlagnál nagyobb bekapcsoló gomb. Szomorú, hogy egy ilyen modern készülék esetében még mindig azzal a kÅ‘korszaki megoldással kell találkoznunk, miszerint a microUSB csak adatátvitelre használható, töltésre nem. Kíváncsi lennék, hogy a Nokia mégis milyen megfontolásból döntött eme megoldás mellett...
- Rezisztív - Az elsÅ‘ érintésérzékeny megoldások prototípusai már a ’60-as, ’70-es években felbukkantak, az elsÅ‘ ilyen kijelzÅ‘vel szerelt mobilok megjelenésére viszont csak évtizedekkel késÅ‘bb került sor. A régebbi és mondhatni elavultabb kivitel a rezisztív variáns, melynek felépítését valahogy úgy kell elképzelni, hogy két rendkívül vékony fólia van kifeszítve egymással párhuzamosan, közöttük pedig egy ugyancsak hajszálvékony légréteg pihen. Ha megnyomjuk a panelt, a két fólia között kontaktus jön létre és megváltozik a lapkák elektromos töltése, az elektronika pedig kiszámolja, hogy pontosan hol böktünk rá a kijelzÅ‘re. A viszonylag olcsón elÅ‘állítható rezisztív képernyÅ‘ket ugyan ujjal is nyomogathatjuk, azonban eredendÅ‘en cerkás kezelésre lettek kitalálva és felépítésükbÅ‘l adódóan nem multitouch kompatibilisek.
Display
A Nokia mobilok közül ma egyértelműen az X6-nak van a legjobb kijelzÅ‘je, köszönhetÅ‘en a kapacitív technológiának, mely sokkal jobban kezelhetÅ‘, mint az N97 mini ugyanakkora méretű (3,2 colos), de még rezisztív panelje. A TFT technológiát is illett volna nyugdíjba küldeni és OLED-re váltani, ettÅ‘l függetlenül az X6 TFT LCD-je fényévekkel szebb képű és sokkal kontrasztosabb, mint az N97 mini kijelzÅ‘je. A fekete tényleg fekete, és nem valami tejfölösen szürke színárnyalat. A karcolásálló üvegborítást kapott kijelzÅ‘n nincsenek továbbá azok a zavaró átlós csíkok, amik az N97 minin még jelen vannak, a felbontás azonban változatlanul 360x640 pixel, ami ugyan nem rekordérték, de bÅ‘ven vállalható. Multitouch sajnos még nincs, de emiatt nem a kijelzÅ‘ a ludas, hanem sokkal inkább az S60 platformból jelenleg még hiányzó támogatás.
- Kapacitív - Amikor elÅ‘ször vettünk a kezünkbe iPhone-t, rögtön feltűnt, hogy ennek az almás mobilnak bizony remekül kezelhetÅ‘ az érintÅ‘kijelzÅ‘je. Nos, igen, az iPhone-ban már nem rezisztív, hanem kapacitív display teljesít szolgálatot, sok egyéb újabb riválisához hasonlóan. Ezeket a fizikailag már nem benyomható paneleket kemény üvegbÅ‘l, vagy műanyagból készítik, melyek alatt egy speciális vezetÅ‘ réteg található. Ez utóbbi elektromos mezÅ‘t generál, melyet az ujjunkkal megbolygatva a vezérlÅ‘ elektronika ki tudja számolni, hogy pontosan hova is böktünk. Fontos elÅ‘ny a multitouch képesség, illetve a remek fényáteresztÅ‘ tulajdonság. Hátrány a magasabb ár, illetve, hogy kesztyűben nem, hanem csak puszta kézzel használhatók ezek a kijelzÅ‘k.
Gombok, szenzorok
Az nHD display alatt három hagyományos nyomógomb leledzik, melyek többek közt a hívások lebonyolítására, illetve a menü elÅ‘hívására hivatottak. A kijelzÅ‘ jobbfelsÅ‘ sarkánál ott az a kis médiagomb, mellyel elÅ‘ször az 5800 XpressMusic esetében találkozhattunk. Ezzel a kis érintÅ‘gombbal villámgyorsan hozzáférhetünk kedvenc zenéinkhez, videóinkhoz, vagy fényképeinkhez. Ennek közelében helyezték el a fejlesztÅ‘k a kiegészítÅ‘ QVGA kamerát, a fényérzékelÅ‘t, illetve a proximity szenzort, ezenkívül pedig természetesen mozgásérzékelÅ‘ is került a fedélzetre.
Belbecs
A kijelzÅ‘tÅ‘l eltérÅ‘en a belbecs tekintetében nem igazán fedezhetünk fel elÅ‘relépést. Magyarul továbbra is a jó öreg és nem éppen villámgyors működésérÅ‘l ismert, 434 MHz-es ARM processzor kergeti a biteket, ami egyébként 128 MB SDRAM és 512 NAND flashmemória társaságát élvezi. Hiába, no, a Snapdragon procis új ütÅ‘s Nokiákra egyelÅ‘re még várni kell! A négynormás X6 HSDPA kontrollere csak 3,6-os letöltési tempót képes kipréselni magából, bár vélhetÅ‘en kevés X6 tulaj fog majd 7,2-es sebességért sírni (a HSUPA fontosabb lenne). A b/g szabványú Wi-Fi természetesen adott, csakúgy, mint a 2.0-ás Bluetooth. Míg az N97 miniben csak egy 1200 mAh kapacitású akkumulátor van, addig az X6-ban már egy 1320 mAh-s akkumulátor teljesít szolgálatot.
Szoftver
A Symbian 9.4 operációs rendszer, illetve az S60 5th Edition platform már régi ismerÅ‘sünk, így erre a témára most nem igazán kívánom fecsérelni a szót. Van nekünk öt alap témánk, három betűméretünk, rácsos és listás menü szerkezetünk és három fÅ‘képernyÅ‘ témánk, ellenben az N-sorozatú tapimobilokból ismert alapképernyÅ‘s widgetekrÅ‘l sajnos le kell mondanunk. Az online funkciókat összevonták egy közös internet fül alá, így itt keresendÅ‘ többek közt a webböngészÅ‘, a Facebook kliens, illetve a YouTube is. Alaphelyzetben a 3.01-es Ovi Maps van a telcsin, amit érdemes 3.03-ra frissíteni, ez ugyanis magával hozza a teljesen ingyenes navigációs szolgáltatásokat. A zenelejátszó hozza a tÅ‘le elvárható szintet, ezenkívül pedig egy húszcsatornás RDS sztereó FM rádiót, Playlist DJ szoftvert, valamint diktafon funkciót is kapunk.
Kamera
Elhúzható lencsevédÅ‘t sajnos nem találunk a telefonon, mint ahogy az én nagy szívfájdalmamra a xenon vakuról is le kell mondanunk. A dupla LED-es fényforrás természetesen adott, ezenkívül pedig az autofókusz funkció sem hiányzik és a jól ismert Carl Zeiss felirat is ott figyel az optika mellett. Felbontásból hármat kapunk, 5, 3 és 0,3 megapixelt, a képminÅ‘ség nem állítható. A fókuszálás és a képek elmentése körülbelül olyan sebességű, mint az N97 mini esetében, és a képminÅ‘ség is teljesen hasonló. Említést érdemel továbbá a hétféle szituációs mód, a geotagging, a három ISO fényérzékenységi szint, illetve a VGA/30 fps videófelvevÅ‘. Az olyan, manapság nagyon divatos funkciók, mint például az arcfelismerés, vagy a mosolydetektálás, de még a panorámamód is hiányzik a kamerából.
Konklúzió
A Nokia nagyon korrekt munkát végzett, amikor elkészítette az itthon kártyafüggetlenül 90 ezertÅ‘l már kapható X6-ost. Esetében egy remek érintÅ‘kijelzÅ‘vel felszerelt, gazdag multimédiás szolgáltatáskínálatot felvonultató okostelefonhoz van szerencsénk, mely többek között teljesen ingyenes navigációs funkcióval is rendelkezik. A belsÅ‘ memória 16 GB-os kapacitása ugyan nem kevés, ettÅ‘l függetlenül egy microSD slot jól esett volna, ezenkívül pedig kritika illeti a készüléket a buta töltési megoldás, a hiányzó Office és DivX támogatás, illetve amiatt, hogy nincs az alapcsomagban TV-kábel. Ha ez a szuper kijelzÅ‘ került volna az N97 minibe, na de ez már egy másik történet...
Ezt olvastad már?
Horror: szögbeverés egy Nokia Lumia 900-zal
Hozzászólások a(z) "Teszt: Nokia X6 - X-Faktor" cÃmű cikkhez

AZ a BMW kicsikét jobb konstrukció :D a telefonhoz nem adnak véletlenül egyet? :S
Ezt ne hagyd ki!
Felkutattuk neked a legolcsóbb szolgáltatókat
Ajánlatunk a webplázából
-
- Nokia N9...
- 115 994 Ft
-
- Samsung N7000...
- 142 994 Ft
Legfrissebb hÃrek a cÃmlapról
-
1,2 millió linket töröl a Google havonta
A rengeteg törlés hátterében természetesen szerzői jogi...
-
Android 4.0 jön a Samsung Galaxy Ace 2-re
Hamarosan a Samsung középkategóriás Galaxy mobilja is belenyalhat...
-
A hackerek is pihennek hétvégén
Egy kimutatás szerint nem csak az áldozatok, hanem a támadók sem...
Legfrissebb fórum témáink
- Felfoghatatlan mennyiségű pénze van az Apple-nek
2012.05.26 18:24 - A hackerek is pihennek hétvégén
2012.05.26 11:41 - Érkezőben az újabb PureView mobilok
2012.05.25 22:08 - 5 videoklip, amiben ezerrel nyomják a tech cuccokat
2012.05.25 20:29 - PlayStation 4: MegállÃtja a játékot a reklám idejére?
2012.05.25 20:14
Ha már minket kiolvastál
-
Defekt vetett véget Latvala esélyének
2012-05-26 23:30:43 -
F1: Jöhetnek a 23 futamos idények
2012-05-26 19:00:42 -
Meglegénykérték Lázár Jánost
2012-05-25 20:14:12 -
Hallgathatják Orbánt már kétmillióért is
2012-05-25 13:22:00 -
Majd’ ötszáz telefonos csalót fogtak
2012-05-26 08:00:00 -
BÃrságot kapott az Angry Birds-ös átverÅ‘
2012-05-25 17:00:00
HIRDETÉS
Dokumentumszerkesztés együtt, egy időben
Az Office 365 felhőszolgáltatással kényelmesebb és hatékonyabb a dokumentumkezelés.
megnézem
HIRDETÉS
Tudj meg mindent a LED TV-kről!
A LED technológia a tévézés jövője. De mit tud, és mit nem? Itt a válasz.
megnézem
HIRDETÉS
Önnek milyen telefonja van? Szavazzon és nyerjen!
Okos vagy buta? Gombos, netán érintőképernyős?
megnézem










