hirdetés


Halott ügyfelének számlázott a szolgáltató

Radics Boglárka - 2010. március 8. | 14:00

A nagy amerikai szolgáltató a bemutatott halotti bizonyítvány ellenére sem szüntette meg elhunyt ügyfele számláját, az ügyfélszolgálatos pedig kiröhögte a halott férfi ügyében eljáró lányát.

Halott ügyfelének számlázott a szolgáltató


A nagy amerikai szolgáltatóval, a Verizonnal gyűlt meg a baja a kaliforniai Cynthia Lacy-nek, a Verizon ugyanis nem volt hajlandó megszüntetni elhunyt édesapja szerzÅ‘dését, annak ellenére sem, hogy a nÅ‘ halott bizonyítvánnyal igazolta: apja már nem foglalkozik földi dolgokkal.

Lacy a Verizon telefonos ügyfélszolgálatával szállt hadba, ahol az egyik alkalmazott azt mondta neki, amíg nem adja meg az apja által használt PIN számot, a számlát nem szüntetheti meg. Lacy  ekkor elmondta, hogy apja meghalt, Å‘ pedig a szolgáltatónak elküldte  a halotti bizonyítvány másolatát. Az ügyfélszolgálatost ez nem hatotta meg, azt mondta semmit nem tehet, míg a lány nem adja meg apja PIN-kódját, majd a helyzet abszurditását fokozva nevetve letette a telefont.

Nem csak a fölöslegesen kiszámlázott alapdíjak jelentettek problémát: a lány és családja el akarta adni apja megörökölt házát, már vevÅ‘t is találtak rá, ám addig nem adhatták el, míg a telefontársasággal kötött szerzÅ‘désen az apja neve és címe szerepelt.

A hölgy ezek után a helyi újság fogasztóvédelm rovatához fordult, és megírta esetét. A hír nagy nyilvánosságot kapott, melynek eredményeképp a Verizon máris rugalmasabban állt az ügyhöz: a cég szóvivÅ‘je elismerte, hogy hibáztak, megszüntették a számlát, visszatérítették az összeget, amit kiszámláztak halott ügyfelüknek, az ügyben eljáró vicces kedvű kollégát pedig továbbképzésre küldték.

- cikk vége -

Forrás:
Technet

Hozzászólások a(z) "Halott ügyfelének számlázott a szolgáltató" című cikkhez

Szólj hozzá te is:
    hirdetés

    Ezt ne hagyd ki!

    Felkutattuk neked a legolcsóbb szolgáltatókat

    Legfrissebb hírek a címlapról

    hirdetés

    HIRDETÉS

    Dokumentumszerkesztés együtt, egy időben

    Az Office 365 felhőszolgáltatással kényelmesebb és hatékonyabb a dokumentumkezelés.

    megnézem Dokumentumszerkesztés együtt, egy időben

    HIRDETÉS

    Tudj meg mindent a LED TV-kről!

    A LED technológia a tévézés jövője. De mit tud, és mit nem? Itt a válasz.

    megnézem Tudj meg mindent a LED TV-kről!

    HIRDETÉS

    Önnek milyen telefonja van? Szavazzon és nyerjen!

    Okos vagy buta? Gombos, netán érintőképernyős?

    megnézem Önnek milyen telefonja van? Szavazzon és nyerjen!
    hirdetés
    GPSPark.hu hotdog startrandi gsmline Konzolok szervize