Január 21. nagy nap a Nokia mobilosok életében - ezen a csütörtökön egy teljesen új korszak vette kezdetét.

Pontosan mi is történt ezen a napon? Nos, csupán annyi, hogy a legnagyobb mobilgyártó hivatalosan bejelentette: mostantól minden okostelefonján globálisan ingyenessé válik a navigációs szolgáltatás, melyért az eddigiekben bizony szép kis összegeket kellett leszurkolni. A Nokia ezzel csattanós választ adott a Google-nek, mely ugyebár tavaly ősszel tette ingyenessé hasonló szolgáltatását, azonban első körben csak az USA-ban.

Hirdetés


Történetünk három évvel ezelőtt kezdődött, amikor is 2007 februárjában a Nokia bemutatta a Nokia Maps, vagy magyarul a Nokia Térképek első kiadását. Tény, ami tény, ezen az első kiadáson még igen csak érezni lehetett, hogy a Nokia egy számára teljesen új és idegen területre merészkedett. Aztán eltelt egy esztendő és 2008 februárjában megérkezett a Nokia Maps 2.0 első béta verziója, mely számos újdonsággal kecsegtetett, és 2008 májusában elkészült a végleges verziója is. Még ugyanezen év decemberére datálható a vadonatúj 3.0-ás kiadás első tesztverziójának napvilágra kerülése, és 2009 júliusában kiadták a végleges 3.0-as változatot. Ezután érkeztek még kisebb nagyobb változást hozó verziók, majd pedig a mostani, január 21-i bejelentéssel egy időben debütált az alaposan ráncfelvarrt Ovi Maps 3.03.

Egy mindenek felett?
Spórolás
Először is tekintsük át röviden, hogy pontosan mennyit is spórolhatunk azzal, hogy ingyenes lesz a Nokia-féle navigáció! Nyílt titok, hogy maga az alkalmazás, illetve a hozzá tartozó térképek eddig is teljesen ingyenesek voltak, magyarul, ha valaki egyszerű digitális térképként kívánta csak használni a GPS-es telefonját, mindezt 0 forintért megtehette. Azonban ha már valaki aktív navigációra (menj előre 50 métert, fordulj balra) szerette volna használni a kütyüt, akkor ezért bizony már fizetni kellett. A gyalogos célra szánt CityExplorer 2 éves globális licensze 8,99 euróba került, ami tulajdonképpen egész baráti összeg volt. A teljes értékű autós navigáció viszont már ennél jóval többe került: az 1 napos licensz 1,99 eurót, a 30 napos 6,49 eurót, az 1 éves pedig 59,99 eurót kóstált. Szóval ezek azok az összegek, melyek mostantól a pénztárcánkban maradnak.

Támogatás
Természetesen csak akkor, ha megfelelő mobillal rendelkezünk. A Nokia első körben tíz készüléke esetében tette elérhetővé az ingyenes szolgáltatást, melyek egész konkrétan a következők: 5230, 5800 Navigation Edition, 5800 XpressMusic, 6710 Navigator, 6730 classic, E52, E55, E72, N97 mini és X6. Most már elérhető a "sima" N97-re is a dolog, ezenkívül pedig a gyártó képviselői ígéretet tettek arra, hogy folyamatosan bővíteni fogják a támogatott telefonok körét. Fontos információ továbbá, hogy az idén márciust követően forgalomba kerülő GPS-es Nokia smartphone-ok már alaphelyzetben tartalmazni fogják az új, ingyenes navigációt biztosító szoftvert, valamint a legfrissebb lokális térképeket.
A tesztplatform ezúttal egy N97 mini.
Nem mindenkinek
És akkor most következzék a feketeleves! A Linux/Maemo szoftveres Nokia N900 sajnos nem kompatibilis az Ovi Maps 3.03-mal, azonban ennél vélhetően sokkal több embert érint az a hír, miszerint az S40 platformos, úgymond hagyományos mobiltelefonokon továbbra is marad a fizetős licensz, legalábbis egyelőre mindenképp. Felmerülhet továbbá a kérdés, hogy mi van akkor, ha valaki mondjuk január 21. előtt vásárolt egy 1 éves licenszet? Nos, a válasz roppant egyszerű: megmarad az egyéves fizetős használati joga, utána pedig átválthat az ingyenes konstrukcióra. A Nokia pénzt senkinek sem fog visszafizetni, ez van.

Tartalom

A mostantól tehát egyelőre még csak egy viszonylag szűk kör számára ingyenes Ovi Maps 3.03 jelenleg mintegy 180 ország térképeit vonultatja fel, és 74 országban kínál aktív navigációs funkciókat. A cikk írásakor 46 nyelven beszél a kicsike, köztük szerencsére magyarul is: nem csak a felhasználói felület, hanem többek közt a hangutasítások is korrekt magyarsággal bírnak. Kétszáznál több nagyváros mintegy hatezer épülete 3D-s pompájában jelenik meg a térképen, ezenkívül pedig tíz országban folyamatosan frissülő közlekedési infókat is szolgáltat a rendszer.
Alul ott figyelnek a sávinfók.
Offline
Rendkívül fontos, hogy a felhasználónak lehetősége van arra, hogy az Ovi Maps használatakor akár teljesen mellőzze az adott esetben komoly használati díjat generáló mobil netet. A Google szolgáltatásától eltérően az Ovi Maps egy alapvetően offline működésű navigációs alkalmazás, vagyis a felhasználó a számítógépe és az otthoni vezetékes internete segítségével egyszerűen letöltheti a számára szükséges térképeket, melyeket aztán rádobhat a telefonra. Ebben van segítségünkre a jó öreg Map Loader (Windows, Mac), mely abszolút nincs túlbonyolítva, de például lehetne sokkal informatívabb is. Az ingyenes és egyébként Navteq eredetű térképek kontinensenként és országonként is begyűjthetők, ezenkívül pedig a különböző nyelvű hangcsomagok is letölthetők a segítségével.

Sebesség
Ami elsőre megtetszett az új Ovi Maps-ben, hogy az elindulása körülbelül 1,5 másodpercnyi időt vesz igénybe, vagyis piszokgyors! Fürge, annak ellenére is, hogy a teszteléshez használt N97 mini nem éppen egy szteroidoktól duzzadó, GHz-es smartphone, és a gyorsaságot most nem csak az indítási időre, hanem úgy az egészre kompletten értem. Ilyen téren tehát sikerült az optimalizálás, ellenben megjegyzem, hogy egy hét alatt legalább tucatszor fagyott le az alkalmazás, de ez lehet, hogy az egyébként sem túl stabil N97 mininek tudható be.
Domborzati viszonyok.
UI
A kijelző legfelső részén bejelentkezhetünk az Ovi fiókunkba, és megadhatjuk például az online (Facebook) helymegosztási beállításokat. Lentebb kellően nagyméretű, vezetés közben is jól átlátható, kényelmesen nyomogatható ikonok fogadnak, melyek ráadásul még pofásak is. A "Saját pozíció" értelemszerűen megmutatja a térképen, hogy éppen hol tartózkodunk - ráadásul igen gyorsan. Választhatunk térkép, műhold, illetve domborzati nézetet, ezenkívül pedig bekapcsolhatjuk a 3D megjelenítést és a csökkentett fényerővel operáló éjszakai módot. A térképen történő szkrollozás is egész gyors, és összességében véve a térképnézet is kellemes vizuális élményt biztosít - fapad feelingnek nyoma sincs.

Keresés
Sokat változott a keresési opció. Korábban külön-külön sorokba lehetett beírni például az országot, a települést és az utcát, mostantól viszont már egy sorba lehet gépelni mindent. Ez eddig rendben is volna, viszont igen komoly hiányosság, hogy a korábbi verzióktól eltérően a 3.03-as verzió nem tud keresni a névjegyzékben tárolt címek között. Némi jó hír, hogy a Nokia ígéretet tett arra, hogy ezt a fontos funkciót hamarosan vissza fogja csempészni a szoftverbe. Természetesen kategóriák szerinti keresésre is lehetőség nyílik, amikor is például éttermeket, benzinkutakat vagy éppen múzeumokat kereshetünk a POI-k között. Bármikor elmenthetünk egy helyszínt a kedvencek közé, ezenkívül pedig egy otthoni címet is definiálhatunk, így ezekre a helyekre néhány gombnyomással meg lehet terveztetni a navigálást.
Kezelőpult.
Funkciók
Kétféle jármű közül lehet választani: autó és lábbusz. Míg az előbbi értelemszerűen kiépített utakon keresztül visz, addig a gyalogos mód lehetővé teszi, hogy például egy parkon keresztül vezessen az utunk. Háromféle útvonal tervezési módozat érhető el: gyors, rövid és optimalizált. Ezenkívül meg lehet határozni, hogy milyen utakat használjon a tervező algoritmus: autópálya, alagút, komp, fizetős út, földút, vonatszállító komp. Amint elindult az aktív navigálás, egyszerű jobbra-balra lapozással tudjuk váltogatni a különböző 2D-3D, áttekintő, illetve szöveges képernyők között. A feliratok és nyilak relatíve jól láthatók, a sávinformáció pedig a többsávos utakon és a nagy kereszteződésekben tesz igazán jó szolgálatot. Folyamatos információt kapunk többek közt az aktuális sebességről, a hátralévő távolságról, illetve a hátralévő időről. Itt jegyzem meg, hogy mind a horizontális, mind pedig a vertikális megjelenítés támogatott, közöttük egy egyszerű készülék elfordítással (mozgásszenzor) lehet váltani. A magyar női hang – ha nem is teljesen hibátlan, de – egész jóra sikeredett; kipróbáltam: mind a készülék saját hangszóróin, mind pedig egy Bluetooth kihangosítón keresztül jól érthetőek az utasítások.
Na hol játszák éppen a 3D csúcsfilmet?
Online
A fentebbiekben már értekeztem arról, hogy az Ovi Maps egy elsősorban offline navigációs megoldás, ez azonban nem jelenti azt, hogy ha valaki szeretné, akkor ne használhatna igen komoly online szolgáltatásokat. Online módon érkezik ugyebár a térképre a műholdkép, az aktuális időjárás jelentés és előrejelzés, illetve a különböző Lonely Planet és Michelin tartalmak. Nekem speciel az "Események" tetszik a legjobban: a kijelzőn megjelenik a közelemben lévő mozik által játszott filmek listája, de ezenkívül például koncertekre és éjszakai szórakozási lehetőségekre is rá lehet keresni. Ha rányomunk egy film címére, megjelenik annak leírása, vetítési időpontjai, a mozi elérhetőségei, és persze egyetlen gombnyomással a mozihoz is navigálhatjuk magunkat. Természetesen annak sincs akadálya, hogy mondjuk Budapesten tartózkodva a pécsi kulturális eseményeket vizslassuk át gyorsan. Remek szolgáltatás, no!
Pataki Zita a zsebünkben.
Konklúzió
Eddig körülbelül egy hétig használtam az új Ovi Maps-et, és gyorsan sikerült megbarátkoznom vele. Legnagyobb előnye ugyebár, hogy teljesen ingyenes, illetve, hogy mind offline, mind pedig online funkciókkal fel van vértezve. A sebessége is rendben van, bár a stabilitásán lenne még mit csiszolgatni. Az autómban lévő navigációt leginkább csak azért nem cserélném le egy N97 mini-alapú Ovi Maps 3.03-ra, mert az 5 colos kijelző után még egy 3,2, de akár egy 3,5 colos display is kicsinek tűnik - vezetés közben. Gyalogosan közlekedve viszont egyértelműen a Nokia-féle navira esik a választásom.

Hozzászólások

yokayee
Ehhez viszont még GPS sem kell, nemhogy navigáció. Ezt wifivel leszedem a google maps-ről, és megnézem StreetView-ban. Elvégre egy kávézóban ülök :)
petár
Ismerős városban kávézok és kapok telón egy infót: itt meg itt lehet ezt-meg-azt, cim. Na akkor beizzitjuk az nDrive-ot a Motorolán és tudjuk, merre, milyen messze, stb.stb. Ehhez nem kell vinni a navit, lekaparni a szélv.ről, eldugni stb. Természetesen hosszabb és ismeretlen utazásra a navi az igazi.:D
Sanciman
A kulcsmondat: "A telefon mindig nálad van." Nem is ragozom tovább...
yokayee
Bár az offline üzemmód nagyon csábító, mint azt a cikk írója is említette, a képernyő mérete miatt sajnos nem igazán jó ez a megoldás. Bár nekem is "okostelefonom" van - igaz, GPS nélkül - szerintem lassan a specializált eszközökkel jobban járhat az ember, mint egy nagyon okos telefonnal: egy középkategóriás GPS, egy netbook és egy olcsó telefon jóval ütőképesebb kombináció lehet, mint egy mindentudó telefon. És még az is megtörténhet, hogy kevesebbet költöttünk.
hirdetés

Gyere, és fórumozz velünk!

Vásárolj okosan!
hirdetés

már 30 000 Ft-tól
már 13 500 Ft-tól
már 7 000 Ft-tól
már 20 000 Ft-tól
már 8 000 Ft-tól

Profession állások

további állások