Sony Ericsson Xperia X2 - fagyos hangulat
Az előd nem hozta a várt sikert, az X2 pedig rögtön úgy indul, hogy mindenki a következőt várja. Mit tud valójában az új Xperia?
A Sony Ericsson Xperia sztori közel két évvel ezelÅ‘tt, 2008 februárjában kezdÅ‘dött, amikor is a japán-svéd gyártó a barcelonai Mobil Világ Kongresszuson fellebbentette a fátylat az akkoriban elsÅ‘ként Windows Mobile 6.1-et futtató Xperia X1-rÅ‘l. Ezután jó néhány hónapnyi csend és síri hallgatás következett, majd pedig az év végén végre a kereskedelmi forgalomban is felbukkant a "kicsike". Enyhén túlzás lenne azt állítani, hogy az X1-bÅ‘l az utóbbi idÅ‘kben bestseller vált volna, ami elsÅ‘sorban annak volt "köszönhetÅ‘", hogy a kezdetekben iszonyatosan drága volt a telefon. Mára elérhetÅ‘ árú lett, de ma már 2010-et írunk, és nem 2008-at.
Tavaly Å‘sz elején aztán bejelentették a sokak által Messiásként várt Xperia X2-t, jelen tesztünk alanyát. Kezdjük is rögtön egy igen komoly szarvashibával: a második Xperia modul bizony csúful lekéste a karácsonyi vásárlási lázas idÅ‘szakot, hiszen csak az idei év elején debütált a piacon. Ez bizony komoly hátrány, és meg is látszik a gyártó eladási mutatóin: a Sony Ericsson a legutóbbi negyedévben jelentÅ‘sen kevesebb mobilt tudott eladni, mint egy évvel korábban.
Most januárban már értelemszerűen sokkal visszafogottabb az érdeklÅ‘dés az X2 iránt, ami egyébként annak is betudható, hogy a piac egyszerűen átnéz az X2-n, és már alig várja, hogy kezei közé kaparintsa az X10-et. Ez utóbbi, immár nem Windows-os, hanem Android-os masinát novemberben jelentették be és várhatóan heteken belül kapható lesz. Tárt karokkal várjuk!
Addig is azonban vessünk néhány pillantást az X2-re! Jól látható, hogy a Sony Ericsson a "járt utat a járatlanért el ne hagyd" elvet követve csak nagyon óvatosan nyúlt hozzá az X1 esetében megismert, alapvetÅ‘en szögletes designhoz, de nincs is ezzel semmi baj. Mivel ezek a mobilok sokkal inkább a nyakkendÅ‘s vásárlói rétegnek, semmint a tornacipÅ‘s suhancoknak készülnek, abszolút érthetÅ‘ a visszafogottan elegáns külcsín.
Az asztalomon heverÅ‘ tesztkészülék az Elegant Black (fekete) variáns, de létezik egy Modern Silver (ezüst) kiadás is - szabad a választás. Az alsó és felsÅ‘ szekciót vékony ezüst betét díszíti, mint ahogy a kijelzÅ‘ alatti központi kezelÅ‘szerv is lehelet vékony krómcsíkkal van körítve. Az általános minÅ‘ségérzeten sokat dob, hogy az egyéb alkatrészektÅ‘l eltérÅ‘en a hátlap masszív fémbÅ‘l és nem olcsó műanyagból készült, ami egyébként tetten is érhetÅ‘ az X1-nél egész pontosan tíz grammal nagyobb tömeg kapcsán.
KezelhetÅ‘ség
Mivel hónapok óta egy N97 mini-t használok, leginkább ezzel a telefonnal tudom összehasonlítani az X2 csúszka mechanizmusát, illetve QWERTY billentyűzetét. Nos, az X2 fedlapja sokkal kisebb erÅ‘szükséglettel mozgatható, amivel egészen addig nem is lenne probléma, amíg a fedlap nem lötyögne annyira, mint amennyire. Azért nem olyan vészes a helyzet, de az N97 minihez képest mindenképpen izgágább a mechanika.
A teljes értékű QWERTY billentyűzet négy sorban (N97 mini: három sor) összesen negyvenhárom gombot vonultat fel. Az egyes billentyűk között nincs térköz, a nyomáspont jól eltalált, az ékezetes magyar karakterek viszont nincsenek feltüntetve. Ez utóbbiakat egyébként a középre belÅ‘tt Space-tÅ‘l balra lévÅ‘ "áü" gomb segítségével lehet elÅ‘csalogatni a kijelzÅ‘n. A kijelzÅ‘ alatt négy hagyományos nyomógombot találunk, melyek egy úgynevezett "optical trackpad"-et fognak közre, ami leginkább a notebookok trackpadjéhez hasonlatos. Egyedinek mindenképpen egyedi megoldás, de nem állítanám, hogy jobb, mint egy mezei ötállású navigomb.
Vizualitás
A kijelzÅ‘ tekintetében egyrészt némi fejlÅ‘désnek, másrészt pedig szomorú stagnálásnak lehetünk tanúi. Örvendetes, hogy a korábbi 3 colos panel egy 3,2 colos megjelenítÅ‘nek adta át a helyét, melynek 800x480 pixeles felbontására egyetlen rossz szavunk sem lehet (N97 mini: 640x360 pixel). Annak viszont már nem igazán tudok örülni, hogy a Sony Ericsson megmaradt a jó öreg rezisztív TFT kijelzÅ‘ technológiánál. 2010-ben szerintem enyhén gáz, hogy egy ilyen drága csúcsmodellt még mindig nem ujjal, hanem az egyébként a jobbfelsÅ‘ sarokból kihúzható cerkával lehet kezelni. Zárójelben megjegyzem, hogy az X10-ben már frankó kapacitív panel lesz, ráadásul 4 colos méretben!
Vas
A külsÅ‘rÅ‘l már leírtam, hogy csak minimális mértékben változott, és ugyanez igaz a belbecsre is, sajnos. GHz-es sebességű Snapdragonról álmodni se merjünk, helyette kapunk egy elavult, 528 MHz-es órajelen ketyegÅ‘ Qualcomm MSM7200-as processzort, vagyis ugyanazt a chipet, mely a két évvel ezelÅ‘tti Xperiában is volt. Változatlan maradt továbbá a RAM (256 MB) és a ROM (512 MB) mennyisége is, belsÅ‘ memória bÅ‘vítéséhez pedig le kell venni a hátlapot - a gyári alapcsomagban egy 4 GB-os microSD kártya lapul.
A Windows Mobile 6.1 immár a múlté, helyette itt a zsírúj Windows Mobile 6.5, melyre a korábbiakhoz hasonlóan néhány saját fejlesztésű panelt húzott rá a Sony Ericsson. Némelyik panel egyenesen remekül használható és roppant pofás is egyben, de például a Simcity verziónak nem sok értelmét látom egy ilyen business mobil esetében. A Word-öt, Excelt, PowerPointot és OneNote-ot felvonultató Office Mobile remek szolgálatot tesz, az internet böngészésében az Internet Explorer mobil verziója lesz segítségünkre, ami persze akár gyorsan le is cserélhetÅ‘.
FénylesÅ‘
A legjelentÅ‘sebb pozitív változás multimédiás fronton fedezhetÅ‘ fel, ugyanis a jó öreg 3,2 megapixeles kamera átadta a helyét egy minden hájjal megkent 8,1 megapixeles fénylesÅ‘nek, mely remekül helytáll mind fotózás, mind pedig videózás tekintetében.
Nem a Cyber-shot kategóriában járunk, így nem csoda, bár mindenképpen sajnálatos, hogy sem lencsevédÅ‘, sem pedig xenon vaku nincs a fedélzeten. Kapunk ugyan egy LED-es villanót, annak fényereje azonban elég gyengécske. Van itt továbbá minden, mint a búcsúban: geotagging, érintÅ‘fókusz, arcfelismerés, Smart Contrast és elektronikus képstabilizátor, de például manuális ISO fényérzékenység állítási lehetÅ‘séget keresve sem találunk. Az X1-féle VGA/30 fps videó felvevÅ‘vel sem volt probléma, de az X2 már WVGA/30 fps-t képes kipréselni magából, ami egész konkrétan 800x480 pixelt jelent. Nem HD, de attól még bÅ‘ven használható minÅ‘ség.
Adatátvitel, egyebek
Wireless fronton nem éri szégyen a ház elejét, hiszen a HSDPA 7,2 Mbit/s-os tempóval szippantja magába, a HSUPA pedig 2 Mbit/s-os sebességgel lövi fel a biteket és bájtokat. Az X2 akkor sem jön zavarba, ha valamilyen hotspot közelében kívánjuk használni, hiszen 802.11b/g Wi-Fi is van benne, a DLNA támogatásról már nem is beszélve.
A Bluetooth 2.1 szinte már magától értetÅ‘dik, mint ahogy a szabványos 3,5 milliméteres audio csatlakozó és a TV-kimenet is elvárható ezen a szinten. Külön jó pont jár azért, hogy a TV-kábelt sem spórolták ki a vezetékes sztereó füles mellÅ‘l. Azt viszont abszolút nem értem, hogy az X1-ben még meglévÅ‘ sztereó FM rádiót miért kellett kiirtani? Na, mindegy, a GPS azért jár a pénzünkért, így például semmi akadálya annak, hogy például beizzítsuk a telefonon a Nav N Go jól ismert és közkedvelt navigációs alkalmazását.
Konklúzió
A cikk végén sajnos azt kell mondanom, illetve ugyebár írnom, hogy az elsÅ‘ Xperiához hasonlóan a második eresztés sincs sikerre ítélve. A legfontosabb hátráltató tényezÅ‘ a túlzottan magas ár, aztán pedig az elavult technológiájú, bár kétségkívül szép kijelzÅ‘ mellett sem mehetünk el szó nélkül. A Windows új, a processzor régi, a kamera remek, de nincs FM rádió. Igen vegyes tehát az összkép. Ha engem kérdeztek, én inkább csak annyit mondok: X10. Hamarosan.
Ezt olvastad már?
Közelebb a Symbian vége, mint hinnénk?
Hozzászólások a(z) "Sony Ericsson Xperia X2 - fagyos hangulat" cÃmű cikkhez

Én itt adtam fel az olvasás: "még mindig nem ujjal, hanem az egyébként a jobbfelsÅ‘ sarokból kihúzható cerkával lehet kezelni". .érdekes módon az omnia 2-met, meg elÅ‘tte az X500-amat is kiválóan tudtam kezelni ujjal nem kellett cerka...pedig nem kapacitÃv kijelÅ‘zje van egyiknek sem! Miért kell hülyeségeket Ãrni??!?!
Ezt ne hagyd ki!
Felkutattuk neked a legolcsóbb szolgáltatókat
Ajánlatunk a webplázából
-
- Nokia N9 16GB
- 129 978 Ft
-
- Samsung Galaxy Note...
- 146 719 Ft
Legfrissebb hÃrek a cÃmlapról
-
Egyre több fiatal látogat erotikus oldalakat
Lengyelországban egy év alatt 20 százalékkal nőtt a gyermekek...
-
JavÃtani fognak a Nokia Lumia 800 kameráján
Ahogy az el is várható, a finn gyártó időről időre újabb...
-
Minden, amit az új iPadről pletykálnak
A várakozás egyre csak fokozódik, a bejelentés pedig közeleg....
Legfrissebb fórum témáink
- Egyre több fiatal látogat erotikus oldalakat
2012.02.13 09:31 - Lehallgatunk, vagy nincs internet!
2012.02.13 08:46 - Az internet szabadságáért tüntettek
2012.02.13 01:09 - PapÃrvékony, mégis erÅ‘s lökhárÃtó
2012.02.12 16:00 - Hagyományos mobil is használható bankkártya helyett
2012.02.12 15:55
Ha már minket kiolvastál
-
Saját üléseit akarták eladni neki
2012-02-13 09:15:28 -
Hazatér az első magyar Astra
2012-02-13 08:00:55 -
Öt napja maradt Orbánéknak
2012-02-13 08:00:00 -
Magyar műsorvezető a pekingi tévénél
2012-02-12 17:00:00 -
Windows Phone alkalmazás újratelepÃtÅ‘ (videó)
2012-02-12 19:45:00 -
Teszt alatt volna az N9 újabb frissÃtése, a PR1.3?
2012-02-12 18:55:28
HIRDETÉS
Dokumentumszerkesztés együtt, egy időben
Az Office 365 felhőszolgáltatással kényelmesebb és hatékonyabb a dokumentumkezelés.
megnézem
HIRDETÉS
Tudj meg mindent a LED TV-kről!
A LED technológia a tévézés jövője. De mit tud, és mit nem? Itt a válasz.
megnézem
HIRDETÉS
Önnek milyen telefonja van? Szavazzon és nyerjen!
Okos vagy buta? Gombos, netán érintőképernyős?
megnézem








