Szegények iPhone-ja?
Az AdMob legfrissebb mobilweb-használatot firtató felmérése jól visszaadja az Apple és a Nokia mobilok átlagárai közti különbséget. Némiképp idétlen hasonlattal élve: a Symbian a kevésbé tehetősök iPhone-ja.
A grafikonból jól látszik, hogy azokon a területeken, ahol több a szegényebb ország, többen használnak Symbian-alapú (főként Nokia) telefon netezéshez, mint a gazdagabb régiókban. Ott inkább az iPhone a nyerő. Saját szempontunkból ez a Nyugat-Európa vs. Kelet-Európa viszonyában a legérdekesebb. Míg kontinensünk nyugati felén 78 százalékkal vezet az iPhone a 10 százalékos Symbian ellenében, keletebbre már jóval másabb, 51-43 az arány.

A platformok eloszlását persze nem csak az egy kontinensen/területen lévő gazdagabb-szegényebb arány befolyásolja, hanem iparági sajátosságok is. Észak-Amerikában tradicionálisan erős a RIM BlackBerryje, míg a Symbian rendszer elterjedtsége csekély.
Ezt olvastad már?
Kirabolta a megtalálót az elveszett iPhone tulajdonosa
Hozzászólások a(z) "Szegények iPhone-ja?" című cikkhez

Persze, igazatok van! Egyébként csak kíváncsiságból nyomtam be az elején a "provokatív" dumámat, pusztán azért, hogy bemozduljon az állóvíz. Egyetértünk, a valótlan információkat egyébként én sem kedvelem, de talán a kérdéses készülékek topicjában úgyis el lehet olvasni a lényegi és valós információkat, ami persze senkit sem mentesít az alól, hogy a leírtak megfeleljenek a valóságnak. Vitatkozni persze arról lehet, hogy valóban mi a valós információ. Most akkor nem írom le a saját véleményemet az említett platformokról, vasakról, hanem mindenkiét tiszteletben tartva köszönök el! :D bye:vrtx
Mit csináljon az ember, ha a mindennapi tapasztalatai ellentmondanak az ilyen megjegyzéseknek? Túl sok gépem volt már (mind gyártó, mint oprendszer tekintetében) ahhoz, hogy bármelyik miatt fanboy legyek, de egyszerűen félelmetes, hogy néhányan milyen érveket hoznak fel. Az egy dolog, ha valakinek nem tetszik. Az is egy dolog, ha valaki szerint túl drága. De kicsit unalmas újra meg újra olyan vélt funkcióbeli hiányosságokról olvasni amik köszönőviszonyban sincsenek a valósággal. Természetesen a csúsztatások, butaságok vagy félreértések nagy része olyanoktól jön akik még nem használták 10 percnél tovább a telefont, és akkor még túloztam is. Nehéz elfogadni, hogy a fórumokról összeszedett információ nem helyettesíti a valódi tapasztalatot.
Látod Strogg? Ezt mondtam. Szifonos barátaink úgy védik a mundért, hogy szinte sistereg ez a a topic, pörög, mint állat...! :E Elég egy megjegyzés és a cikk senkit sem érdekel tovább. Persze megértem..., nincs ezzel semmi gond, így van jól! ;)

"Én megmondom a frankót: A linuxos megoldásokban hiszek. Főleg azért, amit a fórumtársak is említettek, hogy a gyártói koncepció az, hogy vegyél új kütyüt. A linuxos cuccost meg frissíted, és kész." Ahogy te azt elképzeled :D "És ennek egy androdios/maemo-s teló megfelel, az iphone nem! Az androidos telót elég lesz frissíteni, míg te új iphone-t veszel. miért?" Én is azt kérdezem, hogy miért is? Az iPhone tulaj megkapja az új rendszert a régi készülékére, a Maemo és Android user, meg nem, veheti az új készüléket, vagy reménykedhet, hogy valaki készít egy főzött ROM-ot, amit felbarkácsolhat és talán nem fog instabilabb lenni utána, mint előtte volt. Abban meg egészen biztos lehetsz, hogy ha most veszel egy N900-at, akkor ahhoz az életben nem fogod megkapni a Nokiától a Maemo6-ot. Te pont az iPhone erényeit akarod más platformnak betudni és ez igencsak vicces dolog, mert abszolút tájékozatlanságra vall a részedről :D

Köszönjük, igyekszünk. ;)

A környezetemben többen iphone felhasználók, volt időm nyomkodni elhihetitek :))))))))))) Amikor a mobile OSX -ről a kontrollálhatatlanságot írtam, akkor nem effektíve a stabilitásra gondoltam, mert magasan veri a WinMO,synbian kütyüket :) Ez a két platfrom melleselg már járt nálam, és soha többé azóta sem :))))))))))))))) A Blackberry most mgé megfelel, de kezd már kissé öregedni. Elsősorban a motorola A1200 érett a cserére. Én megmondom a frankót: A linuxos megoldásokban hiszek. Főleg azért, amit a fórumtársak is említettek, hogy a gyártói koncepció az, hogy vegyél új kütyüt. A linuxos cuccost meg frissíted, és kész. Egyébkétn ezt meg tudom tenni a BB-vel is (meg is teszem hamarosan, hiszen kiadátk az OS5-öt) Konkrét tapasztalataim a mobile linuxról az A768, és A1200 kapcsán vannak, ugyanis a közösség szénné hergelte már, és szinte hegyekben állnak hozzá a flash-ek. A mobile OSX kontrollálhatatlanságáról pontosan ezt gondolom. Eszed nem eszed alapon a gyártó elédrakja. Ha több memória kell, nem tehetsz semmit. Ha akksit akarsz cserélni, irány a szerviz. Ha programot akarsz, akkor csak itunes. Biztosan van akinek ez elegendő, de én úgy szocializálódtam al inuxos világban, hogy "hadd én döntsem el tezsvírem". És ennek egy androdios/maemo-s teló megfelel, az iphone nem! Az androidos telót elég lesz frissíteni, míg te új iphone-t veszel. miért? Mert ez van! Tetszik neked vagy sem. Ez az ami a végletekig taszít tőle. Az árát kicsengeted, ne hidd h. nem. Jaaah, ha flottásan "hozzámvágnak" egyet, akkor én sem ugrálnék, (bár tényleg inkább mást választanék ha lehet), de amint nekem kéne kicsengetni azt a pénzt tutira szóba sem álnék vele. (ahogyan nem is teszem) A csúcskategóirás kütyük ára induláskor van aranyáron, fél éven belül elkezd esni. Ezt epl cuccról nem nagyon tudjuk elmondani. Olcsóbb, és több szabadságot ad a konkurencia. Az én személet világoba semi keresztben, sem hosszában nem fér bele :))))

Abszolút nem ismered az iPhone-t, de mindegy. Én speciel éppen a tudása miatt használom és nincs az a pénz amiért még egyszer visszatérnék WinMo, vagy Symbian platformra. (A Blackberry-t nem ismerem, az Android meg még nagyon kiforratlan, mondhatni félkész megoldás, a Maemo-t meg hagyjuk, az a Linux geek-ek játékszere, ma még napi használatra nem igazán alkalmas.) "- Drága." Mint kategóriájában az összes készülék. (De ha azt vesszük, hogy egy HTC Hero-nál alig 20 ezer forinttal drágább a 3GS a szolgáltatóknál, akkor azt kell, hogy mondjam, hogy nem drága. Ha meg azt veszem, hogy kemény 25 eFt-ért kaptam a T-től flottában, akkor meg kiröhögöm az ilyen "drága" érveket.) "- Nem bővíthető" 16/32 GB-ot nem is akarok bővíteni, ez egy mobiltelefon, még ez a tár is bőven sok. Akinek 16/32 GB kevés, az használjon notebook-ot. "- kiszolgáltatottság a márkaszervíznek" Ezt nem egészen értem. Bármilyen készüléket veszel, garanciaidőn belül csak márkaszervizbe viheted, utána meg akárhova, ez itt is igaz, semmi különbség. "- programok kötöttségei" Ezt nem tudom, engem nem maximum lekötnek a telepített alkalmazások, mert jók, kényelmesek, gyorsak és használhatók. "- A programok használhatóságát hagyjuk, mert a többsége értelmetlen.... (most itt profi irodai környezeti használatra gondolok elsősorban." Ezt sem értem, napi szinten használom irodai célra is és pontosan ugyanazt a szoftvercsomagot használom vele, mint előtte az e90-en, vagy azelőtt e61i-n (QuickOffice) és teljesen elégedett vagyok vele. "- totálisan kontrollálhatlan OS" ?? Totálisan kontrollálhatatlan az az OS, ami naponta lefagy, belassul, elfogyassza a rendelkezésére álló memóriát, beszélgetés közben újraindítja a készüléket. Nos ezek nem a Mobile OSX ismérvei, hanem inkább a konkurenciáé. Ha meg a testre-szabhatóságra gondoltál, akkor köszi, de nem volt még ilyen jól alakítható, testre-szabható rendszer a kezem alatt, persze ehhez nem árt megismerni pár dolgot előtte :) "Piaci potilitka, és a gyártó viselkedése." Kevés ilyen korrekt gyártói viselkedéssel találkoztam eddig. Avagy mutass még egy gyártót, ami a kiadott készülékét évekig támogatja és a legújabb fejlesztéseit és rendszereit is elérhetővé teszi a régi tulajdonosoknak ingyen. Ugyebár a Nokia és társai alapkoncepciója az, hogy, ha új szoftvert akarsz használni, akkor vedd meg az új készüléket és ahhoz megkapod. Nos ez a gusztustalan gyártói viselkedés. De mondhatsz még egy olyan gyártót is, ami a legkisebb hiba esetén sem buherálja a készüléket, hanem azonnal ad egy újat. " iphone-t magasan verő BB Bold helyett mire frissítsek.N900-ra, Motorola Milestone-ra, Nexus One-ra," Persze ezek nem drága készülékek :D A BB Bold meg el nem tudom miben verné az iPhone-t, de ha neked megfelel, akkor nagyszerű (bár ezek szerint mégsem, hisz éppen most szeretnéd elhagyni a teljes platformot, szóval mégsem olyan jó neked az a Blackberry :) ) "Aki nem iphone vesz az az én szememben gondolkodó, és megfontolt ember,nem pedig szegény" Én nem különbözetek meg embereket aszerint, hogy milyen mobilt használ, de az ismeretségi körömben éppen a műveltebb és fejlettebb műszaki érzékű ismerőseim vásároltak eddig is iPhone-t (itt a fórumon is rengetegen váltottak WinMo-ról, vagy Symbian-ről és alig ismerek olyat, aki visszatért volna az előzőleg használt platformra, gondolom nem véletlenül).

Nos azért írtam amit írtam, mert hibás a következtetés. Ezt valamilyen szinten a cikkíró is elismeri. "Némiképp idétlen hasonlattal élve: a Symbian a kevésbé tehetősök iPhone-ja." A problémám az, hogy attól h. egy termék olcsóbb mint a másik, még lehet jobb. Bőőőőven lehet jobb. De ha nem is jobb, a feladatot ellátja, amire veszed. Kicsit a pc vs. mac összehasonlítás ugrik be. Észrevesszük a kontrasztot? PC vs. MAC. (Khhmmm mindkettő PC.) Csak az egyikről állítják: Minőségi (pedig az ár arányát figyelve a minmőségi arány nem 1:1) Ugyanazt kapod, csak drágábban, mert szebb a csomagolás. Az iphone -al a következők a gondjaim. - Drága. - Nem bővíthető - kiszolgáltatottság a márkaszervíznek - programok kötöttségei - A programok használhatóságát hagyjuk, mert a többsége értelmetlen.... (most itt profi irodai környezeti használatra gondolok elsősorban. - totálisan kontrollálhatlan OS - Piaci potilitka, és a gyártó viselkedése. Én azt látom, hogy hasraestek a csomagolás, és a marketing elött. Per pillanat nem tudom eldönteni, hogy a (szerintem!) iphone-t magasan verő BB Bold helyett mire frissítsek.N900-ra, Motorola Milestone-ra, Nexus One-ra, egyéb androdios kütyüre, vagy várjak e még, hátha még ezeknél is jobb kütyü kerül megfizethető áron a piacra? Tehát tömören: Nem értem, h. ,miért nem a tudás, és a miért az alma logo miatt vesznek az emberek készüléket. (nem is olcsón) Aki nem iphone vesz az az én szememben gondolkodó, és megfontolt ember,nem pedig szegény :)

Talán az most nem is lényeges kinek tetszik iphone vagy más kütyü, azt a tulaj döntötte el, azért mert neki az adott cucc előnyösebb, viszont némely apple fanatikus a dzsihád szerint akarja terjeszteni a saját igazát, mégpedig, hogy a többi szar, ez a jó hülyék vagytok, nem értetek semmihez stb (Tisztelet a kivételnek!!!) A lényeg, hogy egy újabb cikk amit az indexen lehetne elképzelni, tekintve, hogy a cím és a cikk teljesen másról szól... Főként ha azt nézzük, hogy némely nem iphone kütyü jóval drágább, mint az iphone, akármelyik, szóval szerintem nem ez a mérvadó annak meghatározására ki szegény, és ki nem az, mert teszem azt megtehettem volna, hogy veszek egyet, de inkább mást választottam ;)

...na, erre vártam... :E:E

"A fanatizmus mértéke dönti el, hogy vált e vagy sem" Így van. Mire vártok még? A 4G-re?:)
Tudom, ezért ki szoktam kapni. Aztán valahogy mégis elkezdenek megjelenni náluk a normális kütyük. :))) A fanatizmus mértéke dönti el, hogy vált e vagy sem :)
Majd kapsz a fejedre az ájfónosoktól:!: :D

Ez meg mekkora hülyeség már :) Szegények ájfónja. Nincsen szegények-gazdaok ájfónja. Annak van epl kütyüje, aki elhitte, hogy természetes dolog a bővthetetlenség, a szervizes akksicsere, itunes függőség, és ettől leszek kúl. Értelmes ember meg vesz egy normális készüléket :)))))))
Ezt ne hagyd ki!
Felkutattuk neked a legolcsóbb szolgáltatókat
Ajánlatunk a webplázából
-
- Samsung N7000...
- 142 994 Ft
-
- Nokia N9...
- 115 994 Ft
Legfrissebb hírek a címlapról
-
1,2 millió linket töröl a Google havonta
A rengeteg törlés hátterében természetesen szerzői jogi...
-
Android 4.0 jön a Samsung Galaxy Ace 2-re
Hamarosan a Samsung középkategóriás Galaxy mobilja is belenyalhat...
-
A hackerek is pihennek hétvégén
Egy kimutatás szerint nem csak az áldozatok, hanem a támadók sem...
Legfrissebb fórum témáink
- Felfoghatatlan mennyiségű pénze van az Apple-nek
2012.05.26 18:24 - A hackerek is pihennek hétvégén
2012.05.26 11:41 - Érkezőben az újabb PureView mobilok
2012.05.25 22:08 - 5 videoklip, amiben ezerrel nyomják a tech cuccokat
2012.05.25 20:29 - PlayStation 4: Megállítja a játékot a reklám idejére?
2012.05.25 20:14
Ha már minket kiolvastál
-
Defekt vetett véget Latvala esélyének
2012-05-26 23:30:43 -
F1: Jöhetnek a 23 futamos idények
2012-05-26 19:00:42 -
Meglegénykérték Lázár Jánost
2012-05-25 20:14:12 -
Hallgathatják Orbánt már kétmillióért is
2012-05-25 13:22:00 -
Majd’ ötszáz telefonos csalót fogtak
2012-05-26 08:00:00 -
Bírságot kapott az Angry Birds-ös átverő
2012-05-25 17:00:00
HIRDETÉS
Dokumentumszerkesztés együtt, egy időben
Az Office 365 felhőszolgáltatással kényelmesebb és hatékonyabb a dokumentumkezelés.
megnézem
HIRDETÉS
Tudj meg mindent a LED TV-kről!
A LED technológia a tévézés jövője. De mit tud, és mit nem? Itt a válasz.
megnézem
HIRDETÉS
Önnek milyen telefonja van? Szavazzon és nyerjen!
Okos vagy buta? Gombos, netán érintőképernyős?
megnézem



