Emelt díjas SMS - vége az átverésnek
Többmilliárdos üzlet az emelt díjas SMS tartalom szolgáltatás, ám az ügyfelek gyakran nincsenek tisztában a feltételekkel, melynek sok tízezres mobilszámla lehet a vége. Az NHH változtat a gyakorlaton.
Az elmúlt években igen népszerű mobiltelefonos szolgáltatássá, egyben több milliárd forintos üzletté vált a csengőhangok, játékok, videoklipek, hírek, szöveges tartalmak fogadott emelt díjas SMS-sel való megvásárlása. A fogadott emelt díjas SMS-ekre az erre szakosodott tartalomszolgáltatóknál lehet előfizetni, azonban a szolgáltatás igénybevételének feltételei sok esetben nem tisztázottak.
A felhasználók sokszor nincsenek, nem lehetnek, lehettek tisztában azzal, hogy egy megrendeléssel folyamatos szolgáltatásra, akár heti több SMS-re fizetnek elő, és ez akár hetente több ezer forintba is kerülhet. A mobilhasználat biztonságának növelése érdekében a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) megszigorította a fogadott emelt díjas SMS-ek küldésének rendjét, a hírközlési fogyasztói jogok képviselője (HFJK) pedig csatlakozva a Magyar Mobilmarketing és Tartalomipari Egyesület (MMTE) kezdeményezéséhez, részt vesz a www.MobilozzOkosan.hu weboldal létrehozásában.
Az elmúlt időszakban az NHH a számos beérkezett panasz alapján mindhárom mobilszolgáltatónál vizsgálta a fogadott emelt díjas SMS szolgáltatásról szóló tájékoztatást, az általános szerződési feltételek (ÁSZF) vonatkozó szakaszait és az ellenőrzés nyomán mindhárom szolgáltatót arra kötelezte, változtasson gyakorlatán.
A hatóság a fogyasztók biztonsága érdekében előírta, hogy alapbeállításként az kerüljön rögzítésre az előfizetésekben, hogy ilyen típusú szolgáltatás automatikusan nem vehető igénybe. Előírta továbbá, hogy a harmadik félnél (tartalomszolgáltató) megrendelt fogadott emelt díjas SMS-t a mobilszolgáltató csak abban az esetben továbbíthatja, ha a felhasználó a saját mobilszolgáltatójánál előzetesen egyértelműen jelezte és engedélyezte, hogy ilyen típusú szolgáltatásokat igénybe akar venni.
Az NHH várakozásai szerint a lépés nagymértékben javítja majd a jogbiztonságot, és csökkenti a fogyasztók kiszolgáltatottságát, ha mindhárom mobilszolgáltató esetében jogerőssé válik a határozat és bevezetésre kerül a korlátozás.
A három szolgáltató esetében különböző időben zárultak le az eljárások. A szolgáltatónál történő előzetes regisztráció jelenleg még csak a T-Mobile-nál kerülhetett bevezetésre, ugyanis a másik két mobiltársaság bírósághoz fordult a hatóság döntése ellen. Kereseteik elbírálása még folyamatban van, de az NHH várakozása szerint a közeljövőben náluk is bevezetésre kerülhet a hatóság által elvárt gyakorlat.
A hírközlési fogyasztói jogok képviselője, és az MMTE által létrehozott, valamint a mobilszolgáltatók által támogatott, a tudatos mobiltelefon-használat érdekében létrehozott www.MobilozzOkosan.hu internetes oldal az üzemeltetők szándékai szerint a fogyasztókat a mobiltelefónia szinte minden területéről tájékoztatni fogja, első lépésben többek között az emelt díjas szolgáltatásokról nyújt átfogó ismereteket.
Az oldal folyamatosan bővülő adatbázisa alapján könnyen meg lehet találni az emelt díjas számokhoz tartozó szolgáltatói ügyfélszolgálatok elérhetőségét és az adott számhoz tartozó díjszabást is, mely hozzájárul az emelt díjas szolgáltatásokat igénybe vevő felhasználók tájékozottságának növeléséhez.
Ezt olvastad már?
Újabb vízálló Panasonic szupermobil
Hozzászólások a(z) "Emelt díjas SMS - vége az átverésnek" című cikkhez
Eszméletlen forgalom lehet belőle, nem véletlenül fordultak bírósághoz. Nemrég a cégünknél egy kolléga sokallta a mobilszámláját, később elárulta, hogy már régebben is feltűnt neki, csak lesz*rta. Tavaly januárig néztem meg a híváslistáját, ott már meguntam, minden hónapban megvolt neki a havi 4-7x 400 Ft-os fogadott sms. Ő kimeríti a balek fogalmát, lehet rá egy üzletet alapozni!
Szerintem meg semmi átverés nincs, mindig ott van az ilyen oldalak alján leírva hogy pl 5 SMS/hét, 300 FT/SMS. Aki nem tájékozódik, azt bárhol máshol átverik, egy kis fogyasztási kultúra kellene ide, hogy elolvassuk az apróbetűt is, nem pedig birka módon megyünk a reklámozott termék után. Ha meglenne hozzá a szükséges ismeretem és technikai hátterem, már rég lenne nekem is egy ilyen szolgáltatásom, ahol gyakorlatilag a semmit értékesítem jó drágán az arra fogékony balekoknak.
csak egyeterteni tudok eami-val. par eve en is belecsusztam egy ilyen szennyes atveresbe, ahol tudtam, hogy az elso sms-ert tobbet kell fizetnem, de arrol szo sem volt, hogy tana meg hetekig jottek az sms-ek ugyanolyan tarifaval ami ugyebar emelt dijjas volt. nekem kellett kulon telefonalnom, hogy tiltsak le. Ez a vasarlo szandekanak megkerulese.
igen? csak éppen sokan nem ennyire ügyesek. Megveszik a gyereknek a mobilt az meg rendelget minden baromságot. Amúgy is, ha szerinted is le kell tiltani, akkor nem jobb ha megsporolnak neked 1 kort? ;)

Balfa****g. A T-Mobile-nál pl már 2005-ben le lehetett tiltani az emelt díjas SMS fogadását.. Most is bárki megteheti a telefonszáma és a jelszava birtokában az interneten keresztül.. www.t-mobile.hu és ott az online ügyfélszolgálat menüben.. Már 2005-ben megtettem..
Ezt ne hagyd ki!
Felkutattuk neked a legolcsóbb szolgáltatókat
Ajánlatunk a webplázából
-
- Samsung N7000...
- 142 994 Ft
-
- Nokia N9...
- 115 994 Ft
Legfrissebb hírek a címlapról
-
1,2 millió linket töröl a Google havonta
A rengeteg törlés hátterében természetesen szerzői jogi...
-
Android 4.0 jön a Samsung Galaxy Ace 2-re
Hamarosan a Samsung középkategóriás Galaxy mobilja is belenyalhat...
-
A hackerek is pihennek hétvégén
Egy kimutatás szerint nem csak az áldozatok, hanem a támadók sem...
Legfrissebb fórum témáink
- Felfoghatatlan mennyiségű pénze van az Apple-nek
2012.05.26 18:24 - A hackerek is pihennek hétvégén
2012.05.26 11:41 - Érkezőben az újabb PureView mobilok
2012.05.25 22:08 - 5 videoklip, amiben ezerrel nyomják a tech cuccokat
2012.05.25 20:29 - PlayStation 4: Megállítja a játékot a reklám idejére?
2012.05.25 20:14
Ha már minket kiolvastál
-
Defekt vetett véget Latvala esélyének
2012-05-26 23:30:43 -
F1: Jöhetnek a 23 futamos idények
2012-05-26 19:00:42 -
Meglegénykérték Lázár Jánost
2012-05-25 20:14:12 -
Hallgathatják Orbánt már kétmillióért is
2012-05-25 13:22:00 -
Majd’ ötszáz telefonos csalót fogtak
2012-05-26 08:00:00 -
Bírságot kapott az Angry Birds-ös átverő
2012-05-25 17:00:00
HIRDETÉS
Dokumentumszerkesztés együtt, egy időben
Az Office 365 felhőszolgáltatással kényelmesebb és hatékonyabb a dokumentumkezelés.
megnézem
HIRDETÉS
Tudj meg mindent a LED TV-kről!
A LED technológia a tévézés jövője. De mit tud, és mit nem? Itt a válasz.
megnézem
HIRDETÉS
Önnek milyen telefonja van? Szavazzon és nyerjen!
Okos vagy buta? Gombos, netán érintőképernyős?
megnézem



