hirdetés


Sony Ericsson Xperia X2 - második nekifutás

Rusi - 2009. december 7. | 08:00

A Sony Ericsson most egyedül, de másodjára is nekifutott egy saját Windows Mobile okostelefon elkészítésének. Bizakodtunk, hogy tanultak a hibákból.

Az Xperia annak idején egy igazi csúcsmodell szériának indult, mely az X1-el próbált betörni a Windows készülékek piacára. Ráadásul, bár előbb titkolták, később elismerték, hogy mindehhez a mára igen elismert HTC-vel fogtak össze. Ők gyártották a hardvert, a „vázat", melybe a Sony Ericsson töltötte bele a tartalmat, azaz a szoftvert. A végeredmény elég vonzónak ígérkezett. A bemutatásakor úgy tűnt, hogy külsőleg és belsőleg is felveszi a versenyt a legjobbakkal. Az idő csak telt és telt, az X1 pedig óriási késéssel, közel egy évvel később került a boltokba. Ekkor derült ki, hogy bár a vonzó külső megmaradt, a szoftver csapnivaló lett. Lassú volt, a panelek pedig nem túl sokat javítottak a borzalmas gyári felületen. Nagy is volt a csönd, úgy tűnt, hogy az X1 vagy maga az Xperia név is eltűnik a süllyesztőbe. De nem, mert itt van az X2. Az ősz elején bejelentett utód elvileg már úton van a boltok felé és épp karácsony előtt felkerül a polcokra.


Külső

A kezdés elég bíztatónak tűnik. Rögtön megfogott az X2 külseje, szerintem igen vonzó megjelenése van. Főleg ebben a fekete színben, az alsó-felső krómszegéllyel komoly, mégsem hivalkodó mobil benyomását kelti. Megőrizte a tipikus Sony Ericsson alapformát, némileg felidézi az X1-et is, mégis újnak hat. Az összhatást befolyásolja a megnövelt méretű kijelző. Most már 3,2"-on osztozik a WVGA (480x800 pixel) felbontás, ami igen éles, tiszta képet eredményez. Egyfelől odafigyeltek, mert utcán, napfényben is nagyon jól látható. Másfelől viszont elkövettek egy elég fura és bosszantó hibát.

Galéria Elegáns, szép külső

Elegáns, szép külső

[+] még több fotó

Maga a képernyő továbbra is rezisztív maradt, ám elé egy olyan kemény plexit tettek, amit szinte meg se lehet nyomni. Így az ember azt hiheti, hogy kapacitívval van dolga, de a szimpla érintésre nem reagál. Megnyomni viszont nehéz, mert a nyomáspontot nem lehet érezni és még nehezebb megjegyezni. Ezen segíthetne a (jobb felső sarokba költözött) ceruza, de az se fog. A pálca elegendően hosszú, ám a vége nem hegyes, hanem egészen tompa és gömbölyű, mint egy alaposan elkopott grafitceruza, így sokszor elcsúszik a kemény felületen.
Galéria Nem lesz ujjelnyomat rajta

Nem lesz ujjelnyomat rajta

[+] még több fotó

A kijelző alatti gomboknál is történtek változások. A középső billentyű ötirányú működéséből elvesztett négyet és szimpla nyomógomb lett. Illetve mégse szimpla, mert az optikai egér módot meghagyták. A szélekre már csak négyen maradtak, a két funkciógomb eltűnt. Ezekkel se voltam elégedett, mert nyomáspontjuk nincs, esetenként csak többszöri megnyomásra reagáltak. A kijelző fölött már csak a hangszóró, a videohívás kamerája, na meg a szenzorok fértek el. Van fényszabályzó és arcérzékelő is. Visszafogott lett a hátlap, de nagyon eltalálták az anyagát. Akárcsak az elődnél, itt is a ház nagy része fémből van. Nos, a hátlap teljesen az, viszont egy nagyon érdekes tapintású anyaggal vonták be.
Galéria A középső gomb már nem ötirányú

A középső gomb már nem ötirányú

[+] még több fotó

A teljesen matt felület egyáltalán nem érzékeny az ujjlenyomatra, így ez a „feladat" az előlapra marad. Elsőre fel se tűnt, hogy sztereó hangszórói vannak, és a hátlap íveltsége miatt az „asztalon elnémulok" problémát nagyjából kiküszöbölték. Az alja és teteje egyforma, lyukacsos mintázatú, jól gyűjti a koszt. Felül ott a bekapcsoló és a 3,5-es jack, alul semmi. Balra került a hátlap zárja és a microUSB, jobbra a hangerőszabályzó és a kamera gombja. Ahogy az elődöt, őt is szét lehet csúsztatni oldalra, ezzel előbukkan a teljes QWERTY billentyűzet. A gombok száma és kiosztása nem változott, viszont jóval nagyobbak lettek. Ezt jól eltalálták, a laptop stílusú gombon kényelmesen lehet gépelni. Masszív a csúszka is, határozottan, megfelelő erővel nyitható-zárható a készülék. Nem mindenhol hibátlan viszont a minőség. Az összhatás masszív, sok a fém, mégis vannak kifogásolandó részek. Ilyen az egyébként stabil hátlap illeszkedési hibája a microUSB-nél vagy a kamera gomb nyikorgása.
Galéria Jól használható a QWERTY

Jól használható a QWERTY

[+] még több fotó


Panelprogram, második felvonás

Az X2 hardveresen tulajdonképpen nem változott az X1-hez képest, ugyanaz az 528 MHz-es processzor, 256 MB RAM és 512 MB ROM felelős a működésért (még az 1500 mAh-s akku is pontosan ugyanaz). Kicserélődött viszont az operációs rendszer, mivel immár a Windows Mobile 6.5 töltődik be. Magáról a rendszerről írtam már a HTC Touch2-nél, így ezt most nem tenném meg. Az X1-en lévő paneles rendszer jópofának tűnt ugyan, de a kezelhetőséget szinte egyáltalán nem javította, ezért joggal gondolhattuk, hogy az utódnál átgondolják a rendszert. Nos, át is gondolták, de nem úgy és nem annyira, mint azt szerettük volna. Megmaradtak a paneles kezdőképernyők, melyekből gyárilag ezúttal is kilencet kapunk. Számuk a későbbiekben bővíthető, nekem is sikerült kb. 6 próbálkozás után leszedni kettőt (azt írta ki a letöltés megkezdésekor, hogy nem tudja letölteni), ezek viszont nem kerültek be a panelválasztó menübe, mert egyszerre csak kilencet használhatunk.
Galéria Napfényben is olvasható marad

Napfényben is olvasható marad

[+] még több fotó

Végre normálisabb sebességű animációt láthatunk, a betöltésük is kicsit gyorsult. Mint említettem, teljesen új paneleket kapunk, de ezek nem nagyon nyerték el a tetszésemet. A CNN panel nyilván a hírmániás, folyamatosan utazó embereknek készült, és nem szorul magyarázatra a Google panel sem. Javítanom kell magam, csak nyolc panel van, mivel a kilencedik az alap WinMo 6.5 felület. Van itt egy Growing nevű is, ami hasonló a régi halas változathoz. Itt halak helyett élő növényzet és repkedő rovarok vannak, amelyek jelzik az eseményeket is. A Pixel City Day és Night panelek egyformák, a nevükből következően egyikük nappali, másik éjszakai látványt nyújt. Ez oldalra görgethető és egy város segítségével próbálja elérhetővé tenni a funkciókat. Például van rajta egy repülőtér, melynek irányítótornyára bökve jön elő a Wireless Manager.
Galéria Nem közvetlen ellenfelek

Nem közvetlen ellenfelek

[+] még több fotó

Szerintem ez a három oltári nagy butaság. A Pixel City nehezen kezelhető, lassú, nem tudjuk, hova és miért kell bökni, meg leginkább komolytalanok egy elsősorban üzleti mobilhoz. A Tilewave már kicsit izgalmasabb, legalábbis az animációk és a megjelenése is komolyabb. Itt egy érintéssel előhozhatjuk mondjuk a számológépet, az RSS olvasót, az ébresztőt és az időjárást, a panel felületén belül maradva. Végül maradt még két panel, melyek szintén összetartoznak és egyértelműen ezek a leghasznosabbak. Ez nem más, mint az SPB Mobile Shell 3, melyet szinte minden Windows Mobile felhasználó ismer. Ők készítik az egyik legjobb nem gyári kezelőfelületet rá. A két panel egyike a profi, munka közbeni, míg a másik a lazább, szabadidős használatra készült. Ami viszont tetszett, hogy a panelek időzíthetőek, tehát reggel 8-tól mehet az SPB, aztán délután 4-től a CNN, majd mondjuk este 8-tól a Pixel City Night. Az X1 már ezt sem tudta, az X2-ben viszont kicsit továbbléptek a panelektől és alkottak saját felületet, ami legalább néhány helyen eltakarja a Windowst. Ilyen a telefonkönyv, a Wireless Manager, illetve egy önálló menü, melyben a híváslistát, az üzeneteket, a naptárt, a multimédiát és a PlayNow funkciókat érhetjük el. Továbbá kapunk még egy szintén saját virtuális billentyűzetet, aminek szerepe elég csekély, tekintve, hogy ott a valódi QWERTY.
Galéria Ez is ívesen csúszik szét

Ez is ívesen csúszik szét

[+] még több fotó


Multimédia

A Media menüpontot választva jutunk el a zene- és videólejátszóhoz, na meg a képnézegetőhöz és a játékokhoz. A képnézegető meglehetősen egyszerű, a nagyítás persze nem multi-touch, viszont a telefont fekvő helyzetbe fordítva (a billentyűzet kicsúsztatása nélkül) a kép is elfordul, mivel az X2-ben már van giroszenzor. A videolejátszó is egyszerű, ám még így is sokkal jobb a gyári Media Playernél, ráadásul bónusz, hogy DivX és Xvid filmekkel is megbirkózik. Jó hír, hogy van tv-kimenet, mi több, a dobozban ott a kábel is. Kicsit fura volt, hogy előbb csatlakoztatni kell a telefont, majd csak ezután tudjuk aktiválni a kimenetet rajta. Az eredmény megtekinthető a cikk képgalériájában.
Galéria SPB Mobile Shell a tévén

SPB Mobile Shell a tévén

[+] még több fotó

Ami már szomorúbb, hogy a zenelejátszó is elég fapadosra sikerült. A szokásos módon leválogatva böngészhetünk a számok között, kezeli az albumképeket, van ismétlés és véletlen lejátszás, aztán ezzel ki is fújt. A dobozban található fülesen ott figyel az X-Bass felirat, ehhez képest a hangzása csak átlagos. Köszönhetően a 3,5-es kimenetnek, eme probléma könnyen orvosolható, de a hangszínszabályzó akkor is jól jönne. Nagyot ugrottak előre viszont a fotózás terén. A korábbi 3,2 megapixelről egészen 8 megapixelig húzták fel a felbontást. Xenont nem, de egy elég erős fényű LED-et is pakoltak mellé, hogy sötétben is legyen esélyünk a képrögzítésre. Jól sikerült a kezelőfelülete is, hasonlít a korábbi Cyber-shot modellekhez.
Galéria 8 megapixel és WVGA videó

8 megapixel és WVGA videó

[+] még több fotó

Egy érintéssel hozzáférünk a téma módokhoz (pl. portré, tájkép, sport), a fókuszhoz (automata, érintős, makró, végtelen), ugyanakkor kiválaszthatjuk az automata módot is, amikor minden beállítást a készülék végez. Ha inkább mi állítgatnánk, akkor van még fehéregyensúly, sorozatfotó, panorámakép, effektusok, GPS geotagging, ugyanakkor nincs ISO. Nem csak fotóban, videóban is nagyot ugrottak. Az X1 unikum volt a márkán belül a VGA felbontású videóval, az X2 pedig megőrizte ezt a címet, mivel már WVGA mozgóképet tud felvenni.

Jobb lett?

Tulajdonképpen igen is, meg nem is. A hardveren nem változtattak (a kamerát kivéve), ez nem feltétlen volt jó ötlet. A külső szerintem teljesen jó lett, a Sony Ericsson a HTC nélkül is elég korrektül elkészítette az alapokat. Azonban a szoftveres oldalon már komoly gondok vannak. Elnézve a vele nagyjából egy időben nálam lévő HTC HD2-t, bizony a srácoknak van még mit tanulni szoftverfejlesztés terén. A paneles dolog továbbra is édeskevés, a szimpla Windows felület meg szintén. Ráadásul a lassúság se szűnt meg, pedig optimalizációval sokat lehet javítani rajta anélkül, hogy GHz-es procit és többszáz megányi RAM-ot tennének bele. Egy komoly, jól használható saját felülettel, némileg erősebb hardverrel az Xperia X2 simán megtalálná a helyét a jelenlegi vetélytársak között. Ja, és ne feledjük az árat, mert az X2 várhatóan a Satio környékén, tehát olyan 140-150 ezres áron fog nyitni kártyafüggetlenül. Ez pedig tovább rontja az esélyeit.

- cikk vége -

Hozzászólások a(z) "Sony Ericsson Xperia X2 - második nekifutás" című cikkhez

Szólj hozzá te is:
  1. Kobracska
    2009 / 12 / 08 (08:43)válasz erre

    A külső tetszik, de ennél többet vártam, nem egy X1 remake-et... Még mindig TP2 a csere esélyes... 3,5" jack és kapacitív kijelző, ami hiányzik belőle, a konkurensek 1GHz procija talán még nem is annyira, memória meg sose elég:) talán mire elszánom magam lesz HD2 QWERTYs:lol:

  2. Rusi
    2009 / 12 / 07 (23:33)válasz erre

    Lehet, nem az X2-re értetted, de ebben egy szál érintőgomb sincs. Az már más dolog, hogy ami van gomb, az csak addig jó, amíg meg nem nyomod, mert vagy nincs nyomáspontja (kijelző alattiak) vagy recseg (kamera).

  3. BartfaiB
    2009 / 12 / 07 (17:30)válasz erre

    Nem tudom miért kell az X1-et lehúzni. Én nagyon szeretem, szrintem egy tök jó kis készülék. Ez viszont már egyáltalán nem tűnik annak. Nem sokban jobb az elődnél, sőt ami ott jó volt még azt is elrontották. Én például soha többet nem akarok érintőgombokat, azért is vettem meg az M800 helyett az X1-et. A dizájnja meg csapnivaló, bár ízlések és pofonok különbözők.

  4. petár
    2009 / 12 / 07 (16:10)válasz erre

    Ugye a Satio is meg az Aino is befuccsolt... Kiváltak a kicsisárgák a team-ből???

Még több hozzászólás

hirdetés

Ezt ne hagyd ki!

Felkutattuk neked a legolcsóbb szolgáltatókat

Legfrissebb hírek a címlapról

hirdetés

HIRDETÉS

Dokumentumszerkesztés együtt, egy időben

Az Office 365 felhőszolgáltatással kényelmesebb és hatékonyabb a dokumentumkezelés.

megnézem Dokumentumszerkesztés együtt, egy időben

HIRDETÉS

Tudj meg mindent a LED TV-kről!

A LED technológia a tévézés jövője. De mit tud, és mit nem? Itt a válasz.

megnézem Tudj meg mindent a LED TV-kről!

HIRDETÉS

Önnek milyen telefonja van? Szavazzon és nyerjen!

Okos vagy buta? Gombos, netán érintőképernyős?

megnézem Önnek milyen telefonja van? Szavazzon és nyerjen!
hirdetés
GPSPark.hu hotdog startrandi gsmline Konzolok szervize