Idén már nem lesz új Xperia
A Sony Ericsson Xperia család harmadik tagja, az Androidos X3 más néven, és már csak jövőre érkezik.
A Sony Ericsson tavaly februárban jelentette be első Xperia készülékét, a Windows 6.1 szoftveres X1-es modellt. Ezt követően idén szeptemberben debütált a második ilyen telefon: a vadonatúj Windows 6.5 operációs rendszerű Xperia X2 várhatóan heteken belül kapható lesz a kereskedelmi forgalomban.
Eddig úgy lehetett tudni, hogy a harmadik Xperiára sem kell sokat várni, most azonban kiderült, hogy a korábbi információkkal ellentétben az Xperia X3 idén már biztos nem lesz bejelentve. A Sony Ericsson ugyanis úgy döntött, hogy inkább a jövő év elején, egész konkrétan a februári barcelonai Mobil Világkongresszuson lebbenti majd fel a fátylat az újdonságról.
Ugyancsak friss információ, hogy a Rachael fejlesztési kódnevű új modell várhatóan nem is Xperia X3, hanem Xperia X10 néven fog debütálni. Ez lesz egyébként a gyártó első olyan okostelefonja, melyen már a Google-féle Android operációs rendszer teljesít szolgálatot. Említést érdemel továbbá a nagyméretű, 4 collos képátlójú érintőkijelző, a 8 megapixeles kamera, a VGA videófelvevő, a HSDPA/HSUPA adatátvitel, a GPS-vevő, illetve a microSD bővíthetőség.
Ezt olvastad már?
CALI, a morf-kocsi
Hozzászólások a(z) "Idén már nem lesz új Xperia" című cikkhez
Ezt ne hagyd ki!
Felkutattuk neked a legolcsóbb szolgáltatókat
Ajánlatunk a webplázából
-
- Nokia N9 16GB
- 129 978 Ft
-
- Samsung Galaxy Note...
- 146 719 Ft
Legfrissebb hírek a címlapról
-
Rózsa helyett kütyüt akarnak a nők is?
Lehet, hogy romantikus egy szál rózsát ajándékozni...
-
Az internet szabadságáért tüntettek
Az internet szabadságáért és a Hamisítás Elleni Kereskedelmi...
-
Drakensang Online: Google helyett sárkányharcos
Míg sok böngészős játék kezdetleges grafikával és angolul...
Legfrissebb fórum témáink
- Az internet szabadságáért tüntettek
2012.02.13 01:09 - Papírvékony, mégis erős lökhárító
2012.02.12 16:00 - Hagyományos mobil is használható bankkártya helyett
2012.02.12 15:55 - Rózsa helyett kütyüt akarnak a nők is?
2012.02.12 15:52 - Így lehet feltörni más Facebookját
2012.02.12 13:46
Ha már minket kiolvastál
-
Ford-siker a Svéd-ralin
2012-02-12 16:00:04 -
Játssz, nyerj, fossz ki minket!
2012-02-12 15:00:16 -
Magyar műsorvezető a pekingi tévénél
2012-02-12 17:00:00 -
A láthatatlanul csipogó rágó
2012-02-12 17:00:00 -
Teszt alatt volna az N9 újabb frissítése, a PR1.3?
2012-02-12 18:55:28 -
Google Wallet: nincs biztonságban a prepaid egyenleg
2012-02-12 17:28:53
HIRDETÉS
Dokumentumszerkesztés együtt, egy időben
Az Office 365 felhőszolgáltatással kényelmesebb és hatékonyabb a dokumentumkezelés.
megnézem
HIRDETÉS
Tudj meg mindent a LED TV-kről!
A LED technológia a tévézés jövője. De mit tud, és mit nem? Itt a válasz.
megnézem
HIRDETÉS
Önnek milyen telefonja van? Szavazzon és nyerjen!
Okos vagy buta? Gombos, netán érintőképernyős?
megnézem



