hirdetés


Mobilozási illemtan: amit utálunk

Radics Boglárka - 2009. október 20. | 13:00

Egy felmérés szerint az emberek többségét zavarja, ha valaki társaságban telefonál, vagy SMS-ezik, ha pedig mindezt egy randi során teszi, az megbocsáthatatlan.

Mobilozási illemtan: amit utálunk



Egy közelmúltban publikált, amerikaiak körében végzett 2615 fős felmérés során a megkérdezettek többsége úgy nyilatkozott, hogy a telefonok, a laptopok és más technikai eszközök a mindennapi életének a részét képezik, és határozott véleménye volt arról, hogy mikor illik, és mikor nem illik használni ezeket az eszközöket.  

A megkérdezettek nagy része például zavarónak tartja, ha valaki a társaságukban telefonál, vagy szöveges üzeneteket küldd, és kifejezetten sértőnek találja, ha mindezt egy randevú során teszi meg. A felmérés részvevőinek a kilencven százaléka pedig azt mondta, hogy soha nem használná a mobilját egy templomban, szertartás közben.

A válaszadók négyötöde ugyanakkor azt gondolja, hogy ha valakinek a munkája miatt elérhetőnek kell lennie, akkor elfogadható, hogy egy családi vacsorára során bekapcsolva hagyja a telefonját, vagy magával viszi a laptopját egy nyaralásra. A megkérdezettek 75 százalékát az sem zavarja, ha egy ismerősük a fürdőszobában telefonál vagy számítógépezik.

Az emailek egyre több ember számára helyettesítik a különleges alkalmakra küldött hagyományos leveleket, és a megkérdezettek többsége úgy nyilatkozott, hogy nem zavarja, ha egy ismerőse elektronikus levélben mond köszönetet neki, a fele pedig képeslap helyett már emailben szokta elküldeni a jókívánságait az ismerőseinek.

"A technikai eszközök használatának etikettje még nem alakult ki teljes mértékben. A világ különböző pontjain például teljesen eltérő társadalmi szabályok vonatkoznak arra, hogy mikor helyénvaló mobiltelefont használni. Ugyanakkor a különböző technikai eszközöknek egyre nagyobb hatása van az életünkre, és egyre nehezebb eldönteni, hogy használhatjuk-e telefonunkat vagy a számítógépünket a különböző társas összejövetelek során"- nyilatkozta a felmérés kapcsán Dr. Genevieve Bell kulturális antropológus és az Intel egyik vezetője.



- cikk vége -

Forrás:
ICTPress

Hozzászólások a(z) "Mobilozási illemtan: amit utálunk" című cikkhez

Szólj hozzá te is:
    hirdetés

    Ezt ne hagyd ki!

    Felkutattuk neked a legolcsóbb szolgáltatókat

    Legfrissebb hírek a címlapról

    hirdetés

    HIRDETÉS

    Dokumentumszerkesztés együtt, egy időben

    Az Office 365 felhőszolgáltatással kényelmesebb és hatékonyabb a dokumentumkezelés.

    megnézem Dokumentumszerkesztés együtt, egy időben

    HIRDETÉS

    Tudj meg mindent a LED TV-kről!

    A LED technológia a tévézés jövője. De mit tud, és mit nem? Itt a válasz.

    megnézem Tudj meg mindent a LED TV-kről!

    HIRDETÉS

    Önnek milyen telefonja van? Szavazzon és nyerjen!

    Okos vagy buta? Gombos, netán érintőképernyős?

    megnézem Önnek milyen telefonja van? Szavazzon és nyerjen!
    hirdetés
    GPSPark.hu hotdog startrandi gsmline Konzolok szervize