Samsung M8910 Pixon12 - kamera-guru
Megint egy mérföldkőhöz érkeztünk a mobiltelefonoknál. A Samsung a világon elsőként dobta piacra 12 megapixeles kamerával szerelt készülékét. Vajon van még értelme vagy csak a marketing dolgozik gőzerővel?
Azt minden megfelelő fotós ismeretekkel rendelkező ember tudja, hogy a minél nagyobb felbontás önmagában nem növeli az elkészített kép minőségét. Főleg úgy nem, hogy egy adott méretű érzékelőre préselnek rá egyre több pixelt, na meg ott van még az optika, a lencsék és persze ne feledjük a szoftvert, a képfeldolgozást. Épp ezért már a 3-5 megapixelnél megszólaltak a hangok, hogy itt azért érdemes lenne megállni, mert mobilban ennél nagyobb felbontás nem szükséges. Hát nem, a gyártók nem álltak meg és most tessék, elérkeztünk a 12 megapixelhez.
Az XXL GSM-től került hozzánk az első képviselő, teljes nevén Samsung M8910 Pixon12. Ez a felbontás még egy kompakt gépnek is sok lenne, de például az általam használt Canon S5 masinánál is 1,5-szer több. Azt meg ne is magyarázzam, mennyire más alkotóelemekből épülnek fel. Érthető, hogy az ember meglehetősen szkeptikus, még akkor is, ha egy Samsungról van szó. A Samsung gyorsan magához ragadta a trófeát, ha kameráról volt szó. A 3 megapixeles D900 lesöpörte ellenfeleit, ahogyan 5, majd 8 megapixelben is tartotta első helyét. Talán nem véletlen ez, mert számos világelsőség kötődik hozzájuk. 2004-ben 5, 2005-ben már 7 megapixeles mobillal villantottak, 2006-ban pedig 10 megapixeles, optikai zoomos megoldással sokkolták a világot, tehát van mire építeni. Nézzük hát, mit is alkottak a messzi Ázsiában!
Kívül a helyzet változatlan
Ha nem közvetlen közelről nézünk rá, akkor akár azt hihetjük, hogy az előd M8800 Pixont látjuk. Való igaz, az előlapon minimális változások történtek. A kijelző alatti három gomb más formájú, a hangszóró fémes rácsot kapott, a fényérzékelő szenzor pedig már jobban elrejti magát a kamera mellett. A hasonlóságot mutatja az is, hogy fizikai paraméterekben is majdnem tökéletes az egyezés. A 1,5 mm-el keskenyebb, de hosszban és vastagságban is egyforma ház mellett még a súlyuk is ugyanannyi. Ám épp a lényeg változott, mégpedig maga a kijelző. 0,1"-al kisebb lett ugyan, de felbontása többszörösére nőtt (240x400-ról 480x800 pixelre), színmélysége 16 millió, no és AMOLED. Érdekes módon ez sem olyan döbbenetes hatású, mint az i8910 HD képernyője, de azért így is remek. Szerencsére a napsütés se fekteti meg, feltéve, hogy nem közvetlenül a kijelzőre érkeznek a sugarak, egyébként olvasható marad.
A jobban értesültek azt is tudják, hogy rezisztív. Ám ne csóváljuk emiatt a fejünket, mert az érzékenysége jó, egész finom érintésre is reagál, na meg ezt bármivel döfködhetjük. A gombok maradtak hagyományosak és jó nagyok, úgyhogy ezek kezelése továbbra sem okoz gondot senkinek se. Oldalt eltűntették a koszfogó csíkozást, helyette sötétebb árnyalatú krómozást alkalmaztak. Felül találjuk a hátlap kioldóját és az egyetlen csatlakozót, mely egy szabványos microUSB. Alul csak a nyakakasztó és a mikrofon árválkodik. Balra találjuk a memóriakártya rejtekét és a képernyőt lezáró gombot. Ez utóbbi jobbkezesként kissé szokatlan volt, aztán egészen kézre állt, kisujjal simán megnyomtam.
A legérdekesebb a jobb oldala. A hangerőszabályzót már eleve zoom gombnak jelölték, és persze nem hiányozhat a kétállású exponáló sem. Közéjük került maga a kamera gyorsindítója. Ezzel bármikor, bárhol azonnal aktiválhatjuk a fényképezőt, ha meg végeztünk, akkor be is zárhatjuk vele. Az exponálóra már nem indul a kamera, ez elsőre szokatlan volt. És akkor el is érkeztünk a hátsó részhez, ami megint csak az elődre épít. Maga a hátlap teljesen fém, kivéve alul, ahol bőrhatású bevonatot kapott. Hasonlót még a nálunk nagyon ritka Samsung P850-nél láthattunk (ami egyébként igen jó fotókat is készít). Ide került a kihangosító hangszóró, ami mondjuk ki, rossz ötlet volt, mert eléggé elnémul, ha letesszük asztalra vagy máshova.
A gravírozott Samsung felirat mellett csupán egy szolid „12 WIDE" felirat jelzi, mi is vár ránk. A kamera domborítása is ismerős, felette a sarokban a LED és végre ott a xenon vaku is. És akkor még nem is tudjuk, mi rejtőzik belül, de erről kicsit lejjebb. Összességében külsőleg szolid, de komolyságot sugároz a Pixon12, a hátlap pedig egyértelművé teszi, hogy egy kamerára hegyezett telefonnal van dolgunk. A minőség témaköre elég unalmas egy Samsungnál. Ahogyan szinte minden modelljük, ez is kiválóan, masszívan össze van rakva, talán egy kicsit több fémnek örültem volna.
TouchWiz 2.0
Már mindenki kívülről fújja, hogy ha érintős Samsung, akkor TouchWiz kezelőfelület. Ebből is a legújabb, 2.0-s verzió került bele, ami tulajdonképpen majdnem olyan, mint amit az S8000 Jet-nél láthattunk. A hármas főképernyőre szórhatjuk ki a widgeteket, melyek listája utólag is bővíthető, ehhez már fejlesztőkészletet is kiadtak. Kihagyták viszont a 3D-s kocka gyorsmenüt, ahogyan a Motion Gate-nek nevezett másik kockát is, ezek egyébként nem is hiányoztak. A főmenü is három oldalas, lapozható, de immár végre szabadon rendezhetőek a menüpontok. Egyből át is túrtam az egészet, mert a gyári felosztás nem éppen logikus (pl. Bluetooth, WiFi külön oldalon), na meg mindenkinek a saját ízlése szerinti menüsorrend a legjobban kezelhető.
Fura, hogy a szerkesztéskor fekvő módban egyszerre láthatjuk a három oldalt, de egyébként a menü nem jeleníthető meg így (talán későbbi verzióban lesz ilyen). Mindenképp jónak minősíthető a normális task manager megléte. 3D-ben vagy listás formában láthatjuk, milyen funkciók futnak éppen. A Pixon12 itt nem csak az LG S-Class-ra ver köröket (ott legfeljebb 2 háttérben futó program lehet), hanem a nemrég debütált Jetre is. Meghökkentő, de a menüben található gyakorlatilag összes funkciót elindítva sem jött a várt üzenet, hogy elfogyott a memória és zárjunk be valamit. Sajnos a hardver specifikációkat nem ismerjük, de az bizonyos, hogy RAM-ból jutott bele elég. Érdekes lenne tudni a processzor adatait is, mivel a sebesség elég jó, akkor is, ha épp 21 program megy a háttérben és a Jetnél is érezhetően pörgősebb.
Csúcsra járatott kamera
12 megapixel, még leírva is soknak hangzik. A Sony Ericsson ugyan valóban világelső volt a bemutatás idejében, ám a Samsung úgy húzta elő a semmiből a Pixon12-t, mintha ez nekik valami heti projekt lett volna. Az elődhöz képest 1,5-szeresre növelt felbontás önmagában vajmi kevés változás lenne, kell még ide más is. Hardveres oldalról a felbontás mellé nagy látószögű lencse és az elődből nagyon hiányolt xenon vaku jár hozzá. Mivel az erős fényű LED is megmaradt, így tökéletes a kiszolgálás. A LED fotózásnál fókusz fényként működik, videózáshoz is bekapcsolható, a xenon pedig sötétben aranyat ér. Szintén nem elhanyagolható a kb. 2 másodperces bekapcsolási idő. A gomb megnyomására szétnyílik a lencsevédő és már fotózhatunk is. Apropó, a lencsevédő is érdekes. Az elődhöz képest került elé egy üveglap, e mögött van a védő, majd jön a lencse, ahol még egy védő van.
Újabb csemege, hogy az optika nem csak fókuszt tud állítani, hanem rekeszt is. Ilyet a mobilok között jelenleg nagyon kevesen tudnak (az egyik a Nokia N86). Már most látszik, hogy komolyan vették a feladatot, de ez mit se érne, ha nincs mögötte megfelelő szoftver. A TouchWiz kamerás része jól eltalált, csak a több opció jelzi, hogy okosabb kamerával szerelt Samsunggal van dolgunk. A Pixon12-ben konkrétan nagyon sok opció van, közülük több elsőként debütál mobiltelefonban. Az érintős fókuszt már ismerjük, a keresőben ahova bökünk (itt hosszan nyomni kell), a telefon oda fog fókuszálni. Ugyanígy nem meglepő az arc-, mosoly- és pislogásérzékelés, ám a kettő keverékéből izgalmas dolog született.
Tesztfotó 1
Tesztfotó 2
Tesztfotó 3
Tesztfotó 4
Tesztfotó 5
Tesztfotó 6
Tesztfotó 7
Tesztfotó 8
Tárgykövető fókuszt még sose láttunk mobilban, ahogyan arckövetőt sem. Pedig bizony itt van mindkettő. Az arcfelismerő több személyt is felismer és követi is őket, akár mi mozgunk, akár ők mozognak. És ez még mindig nem minden! A szokásos fehéregyensúly, ISO (50-től 1600-ig), időzítő, WDR (széles dinamika tartomány), digitális képstabilizátor, GPS geotagging már szinte fel sem tűnik. Számos előre programozott témamódból választhatunk, mint mondjuk a gyertyafény, tűzijáték vagy naplemente. Kapunk viszont egy teljesen új, intelligens automata módot is. Ekkor a készülék önmaga igyekszik felismerni, milyen viszonyok között fényképezünk és automatikusan igazodik ehhez. Remélem, nem hagytam ki semmit, de tessék szépen megnézni a videótesztet, mert ott látszanak ezek.
Sok hűhó semmiért, mondhatnánk, ha a képminőség rossz lenne ezek után. De nem rossz. Sőt, igazából meglepően jó, elvégre egy mobilról beszélünk. A leginkább zavaró hiba a túlzottan erős zaj, ugyanakkor figyelembe véve a nagyon korai szoftvert, ez még javulhat is. Makróban nagyon pontos a fókusz, sokkal jobban elmossa a hátteret, mint más mobilok. Én azt mondom, elsőre ez semmiképp nem rossz, kíváncsian várjuk a Sony Ericsson és más gyártók megoldásait. Sajnos a videózás terén már nem ilyen rózsás a helyzet. A D1 (720x480 pixel) felbontás és a 30 fps rendben van (és tényleg 30 fps a videó), de az MPEG4-ben rögzített moziknak sajnos nagyon gyenge a hangminőségük. Némi vigasz, hogy ez is javítható szoftveresen, de jobb lenne, ha már alapból rendben volna. A D1 mellett persze választhatunk VGA vagy QVGA felbontás, utóbbiban lassított (slow motion) változatot is rögzíthetünk.
Multimédia
Ha már fotóztunk és videóztunk, akkor még nincs vége a szórakozási lehetőségeknek. A képeket például már a telefonon szerkesztgethetjük vagy mutogathatjuk a barátainknak. Elég egyszerű, de átlátható a Galéria, ahol akár 3D-s módban is lapozhatjuk a fotókat. Itt még nem, de ha megnyitjuk a képet, akkor már érdemes elforgatni a készüléket. A szokásos kijelző forgatáson felül a mobilt oldalirányban megdöntve, a giroszkóppal is lapozhatunk. Nagyításhoz multi-touch híján a Samsung-féle egyujjas megoldás áll rendelkezésre. Ne feledjük el, hogy a Pixon12-ben van tv-kimenet is, már csak a kábelt kell megvenni, mert az nincs a dobozban. Az sem mellékes, hogy DivX és Xvid formátumú filmeket is le tudunk játszani rajta. Én ugyanazt a két mozit tettem rá, mint amit az i8910 HD-nél. Az egyiket nem volt hajlandó lejátszani, a másikat viszont igen (ez amúgy a jobb minőségű), ugyanakkor a feliratot nem kezeli, itt is csak a későbbi szoftverben bízhatunk.
A fotók és videók után ideje zenére váltani. A lejátszó megújult, bár ezt csak a Most játszott képernyőn vesszük majd észre. Alapesetben az albumkép látszik nagyban, erre bökve előjönnek az idősáv, a hangszín, az 5.1 hangzás és az ismétlés, véletlen lejátszás ikonjai. Már most mondom, hogy az 5.1-es hatást felejtsük el, itt is csak ront az egészen. Viszont a számos gyári hangszínből érdemes válogatni, nem feltétlen az alapállás a legjobb. Nincs 3,5 mm-es jack, ez bizony kellemetlen baki. Még úgy is, hogy a gyári fülesen van adapter. Amúgy szépen szól rajta, nem úgy, mint a hátsó hangszórón, ami meglehetősen gyengécske. Van rádiónk is, RDS-es, felvenni is lehet vele, tehát minden rendben. Persze mind a zenelejátszó, mind a rádió képes a háttérben futni.
Adatátvitel
Nem lehet okunk a panaszra itt sem, mivel az arzenál tulajdonképpen teljes. HSDPA, HSUPA, microUSB, Bluetooth és WiFi, ezek mind rendelkezésre állnak. Végre itt is már a Samsung webkit alapú böngészőjét kapjuk, amivel azért még messze van az iPhone-tól, de legalább tényleg használható netezésre. Behozza a flash tartalmakat, és még reklámblokkolója is van. A Bluetooth sztereó, a microUSB-n pedig meghajtóként tudjuk böngészni a memóriakártya tartalmát. Némileg csalódás, hogy nem kapunk 1-2-8 GB-os belső memóriát, csupán 150 MB-ot. Mivel kártya sincs hozzá, így jobban tesszük, ha gyorsan szerzünk egyet, mert szükség lesz rá.
Külföldi tesztekben magam is olvastam, hogy van beépített navigációs program (mint a Jetnél), ám ebben ugyan nem volt semmi. A GPS-vevő megvan, használni fotózáskor és a Google Maps-nál lehet. AGPS segítségével gyorsan behangolja magát és egészen pontos. Egy kicsit az üzleti világra gondolva Exchange Activesync is jutott bele. És ha már volt ilyen, akkor a Mobilportos e-mailemet gyorsan beállítottam és elsőre le is szinkronizálta a leveleket, ahogy illik. Bizonyos mellékleteket meg is nyithatunk, de a HTML formátumot kissé nehezen viseli (a kódot látjuk, látvány helyett).
Az elsőség ára
129 ezer forint, jelenleg ennyibe kerül kártyafüggetlenül a Samsung Pixon12. Ez nem kevés pénz, cserében elsősorban a kamera az, amivel kitűnik a többiek közül. Továbbra sincs értelme egy 12 megapixeles mobilnak, de ezzel együtt a végeredmény nem is rossz, a rengeteg funkció pedig ráadás. Az akkumulátor maradt 1000 mAh-s, amit pedig az AMOLED kijelző megspórol, azt a kamerával tudjuk „elfogyasztani", így 2-3 napnál tovább nem maradhatunk töltő nélkül.
Ezt olvastad már?
Itt az olcsó kétmagos Samsung Galaxy
Hozzászólások a(z) "Samsung M8910 Pixon12 - kamera-guru" című cikkhez

A fotók minőségét még véletlenül se DSLR gépekhez hasonlítsátok, hiszen ahogy írtam a cikk elején, én egy Canon S5-tel élem napjaimat (ami nem is DSLR) és persze oda-vissza felpofozza a telefont. Alapvetően azonban jól teljesít, ráadásul ezek a képek szimpla automata beállításokkal készültek, opciókból viszont elképesztően sok van, így lehet vele kísérletezgetni bőven. Az AF ebben jóval gyorsabb, az egész kamera pörgősen működik, kb. 2 mp alatt bekapcsol és a fotók mentése se tart tovább, tehát kb. 2-3 mp után lehet újra és újra fotózni (nyilván ha ki van kapcsolva a fotó visszanézése funkció). Gyengébb fénynél az erős LED segít a fókuszállításhoz, na meg ott a vaku, amelynek hatása az utolsó képen látható. A pontosság kedvéért kb. 3 méterre álltam a hűtőtől és így készült a kép.

A minőségen túl, mennyire használható, mint fényképező? Mert van egy U600-om, de az autofókusz, főleg rosszabb fény viszonyok között használhatatlanul lassú. Az exponálás a gomb megnyomása után sokszor másodperceket vesz igénybe. Akár 5-10 másodpercet is. Ez pedig teljesen használhatatlanná teszi, még csendélet fotózásnál is. Kíváncsi lennék, hogy az újabb Samsungoknál javult-e ez a dolog.

Kövezzetek meg, de nem tragikus szerintem, viszont jobb lett volna csak 3-4 mp (ami már nem menő). Akkor megszorongatná a kommersz digikompaktokat. Találtam egy összehasonlítást: Samsung, Canon 350d, Nokia n86. http://www.gsmarena.com/samsung_m8910_pixon12-review-371p6.php

Nem lehetne hogy a samu marad a mikróknál ez is csak paraszt vakítás nekem a mikrón kívül még nem volt jó samu termék a tulajdonomban pedig próbálkoztam vele.

Az utolsó tesztfotó MEKKORA!!!!! Nagyon tetszik, lementettem! :)

A tesztképek alapján azt mondanám, hogy négyszer akkora felbontást erőltettek bele, mint amire az optikája képes. A részletek teljesen elmaradnak, az élek mosottak, semmi biztató. A marketingesek meg megkapják a jutalmukat az első 12 mpixeles gépért persze. Még a DSLR-em sincs ekkora felbontású, mert nincs annyi L-es objektívem, hogy megérje váltani, más meg kevés hozzá.
Ezt ne hagyd ki!
Felkutattuk neked a legolcsóbb szolgáltatókat
Ajánlatunk a webplázából
-
- Samsung N7000...
- 142 994 Ft
-
- Nokia N9...
- 115 994 Ft
Legfrissebb hírek a címlapról
-
1,2 millió linket töröl a Google havonta
A rengeteg törlés hátterében természetesen szerzői jogi...
-
Android 4.0 jön a Samsung Galaxy Ace 2-re
Hamarosan a Samsung középkategóriás Galaxy mobilja is belenyalhat...
-
A hackerek is pihennek hétvégén
Egy kimutatás szerint nem csak az áldozatok, hanem a támadók sem...
Legfrissebb fórum témáink
- Felfoghatatlan mennyiségű pénze van az Apple-nek
2012.05.26 18:24 - A hackerek is pihennek hétvégén
2012.05.26 11:41 - Érkezőben az újabb PureView mobilok
2012.05.25 22:08 - 5 videoklip, amiben ezerrel nyomják a tech cuccokat
2012.05.25 20:29 - PlayStation 4: Megállítja a játékot a reklám idejére?
2012.05.25 20:14
Ha már minket kiolvastál
-
Defekt vetett véget Latvala esélyének
2012-05-26 23:30:43 -
F1: Jöhetnek a 23 futamos idények
2012-05-26 19:00:42 -
Meglegénykérték Lázár Jánost
2012-05-25 20:14:12 -
Hallgathatják Orbánt már kétmillióért is
2012-05-25 13:22:00 -
Majd’ ötszáz telefonos csalót fogtak
2012-05-26 08:00:00 -
Bírságot kapott az Angry Birds-ös átverő
2012-05-25 17:00:00
HIRDETÉS
Dokumentumszerkesztés együtt, egy időben
Az Office 365 felhőszolgáltatással kényelmesebb és hatékonyabb a dokumentumkezelés.
megnézem
HIRDETÉS
Tudj meg mindent a LED TV-kről!
A LED technológia a tévézés jövője. De mit tud, és mit nem? Itt a válasz.
megnézem
HIRDETÉS
Önnek milyen telefonja van? Szavazzon és nyerjen!
Okos vagy buta? Gombos, netán érintőképernyős?
megnézem












