Samsung S8000 Jet - téves szerepkörben
Maga a gyártó is nyÃltan az iPhone ellen küldi piacra a Jetet. Nem biztos azonban, hogy Ãgy is kell a készülékre tekintenünk.
Fura egy helyzetet teremtett az iPhone. Amellett, hogy kimondatlanul is felébresztette a gyártókat és felpörgette az érintÅ‘s készülékek világát, egyfajta „standardizáló kultusz" is kialakult körülötte. Szinte mindent, amin érintÅ‘kijelzÅ‘ és csak 3-4 gomb van, már az Apple mobiljához vagy mobiljával mérnek össze. Ez persze jó kis szaftos vitákat tud kavarni a fórumokon, de sokszor egyáltalán nem vezet sehova. Már ott adódnak problémák, hogy a Jet, ami „okosabb egy okostelefonnál" zárt rendszerű, míg az iPhone valóban okostelefonnak számít, a két kategóriát meg nem illik keverni.
Csíkos, mint a zebra
Méreteivel gyorsan szimpatikus lehet a Jet, hiszen egy valóban kompakt, kézbe simuló eszköz. Nem hosszú, nem széles, nem vastag és talán csak a súlya jelzi, hogy odabent elég sok tudást zsúfoltak össze. Fémet nem használtak sehol, mégis a minÅ‘ségre újfent nem lehet panaszkodni. Szépen, pontosan össze van rakva, egyedül a „körömletépÅ‘s" megoldású hátlap okoz néhány rosszabb pillanatot. Az elÅ‘lapon a szokványos nagy kijelzÅ‘, kevés gomb elv uralkodik. A kevés itt hármat jelent, ezekbÅ‘l kettÅ‘ a híváskezelÅ‘ és a középen lévÅ‘vel nyitjuk meg a menüt. A hosszabb megnyomásra a task managert elÅ‘csalogató billentyű hatszögletes kerete nem csak szimpla formai elem. Bizonyos szögbÅ‘l nézve egy 3D-s kockát látunk benne, aminek oka a speciális gyorsmenü, de ne szaladjunk még elÅ‘re.
A kijelzÅ‘ felett hangszóróval, kamerával és szenzorokkal találkozunk. Utóbbiak a környezetnek megfelelÅ‘en állítják a fényerÅ‘t, továbbá beszélgetéskor lekapcsolják, hogy az arcunkkal ne tudjuk megnyomni. Látszólag egészen egyszerűre tervezték a hátlapot. A krómkerettel kiemelt kamera és a vízszintes felirat ellenére nincs különösebb „hátulról kamera" érzetünk. Fordítsuk viszont fény felé és az addig sötét bordónak, feketének tűnÅ‘ hátlapban vörösen izzó csíkokat látunk. Én csak szimplán grillsütÅ‘nek becéztem, mert pont úgy néz ki, mint a grillezÅ‘ felizzott fűtÅ‘csövei. Ide került a kihangosító hangszórója, amit nem szeretek, mert bárhová letéve lehalkul.
AMOLED, de...
Oldalt se villogtatja tudását a Jet, alig van rajta gomb. Jobboldalon egy képernyÅ‘zár és egy kettÅ‘s gomb, mely a kamerát és a gyorsmenüt vezérli. A másik felén a hangerÅ‘szabályzó árválkodik. Tetejére került a 3,5 mm-es kimenet, a kis fedél alatt egy microUSB rejtÅ‘zik. Hoppá, ezt várjuk már mióta! Visszatérve az elÅ‘lapra, egy 3,1"-os kijelzÅ‘t illesztettek bele, amely WVGA (480x800 pixel) felbontásával, 16 millió színével és AMOLED technológiájával igazán vonzónak hangzik. Nem felejtettem el az i8910 HD elképesztÅ‘ képernyÅ‘jét, ez meg méretben kisebb, de még nagyobb felbontású.
Ennek megfelelÅ‘en azonnali ájulást kellene okoznia, de mégsem. Nagyon szépek a színek és persze pixelekkel se találkozunk, viszont mégis elmarad a szenzációs HD-tÅ‘l. Ennek okát nehéz lenne megfejteni, de talán van valami, ami közrejátszhat. Mégpedig az, hogy a Jet rezisztív típusú érintÅ‘kijelzÅ‘t kapott, a HD-n viszont kapacitív volt. Sajnos ez mindenképp hátrányt jelent, a kapacitív (legalábbis számomra) egyértelműen jobb megoldás. Emiatt azért nem kell lemondani róla.
TouchWiz 2.0
Lassan már a szoftvert is hasonló mértékben fejleszti a Samsung, mint ahogy egymás után dobálja ki az új telefonokat. A TouchWiz még az F480-on mutatkozott be, az S8300-on már az 1.5-öt köszönhettük, a Jet pedig már a 2.0-val kerül a polcokra. Amellett, hogy a rendszert alapjaiban nem forgatták fel, azért történtek változtatások. Három fÅ‘képernyÅ‘nk van, így viszont a fényképes telefonkönyv a menübe költözött. A három asztalra külön hátteret tehetünk be, illetve így több widgetet tudunk használni. A widgetek nem változtak, legfeljebb egyre több van belÅ‘lük (van köztük totál hülyeség is), és le is tölthetünk újabbakat. A középsÅ‘ gombbal máris a fÅ‘menüben találjuk magunkat és minÅ‘ meglepetés, ez is három képernyÅ‘t tesz ki. Ezzel több funkció érhetÅ‘ el közvetlenül, nem kell ötszáz szintű almenükben turkálni. Az ötlet jó, viszont a logika félrecsúszott. Miért van másik képernyÅ‘n a zenelejátszó és a rádió vagy például a Bluetooth és a WiFi, miközben ezek összetartozó dolgok?
A Samsung nagyon büszke rá, hogy 800 MHz-es processzort rejtettek a Jetbe, ami még PDA körökben is igen erÅ‘snek mondható. Hogy gyors-e? Attól függ. A 800 MHz-hez képest simán lehetne gyorsabb, az Omnia HD lassabb procival és Symbiannal gyorsabban pörög. Ugyanakkor az átlaghoz képest nem lassabb, csak ugye ha pont az iPhone az etalon, akkor nem az átlaggal foglalkozunk (fÅ‘leg az új 3GS, ami még gyorsabb). Rendkívül szimpatikus viszont a task manager. Zárt rendszer létére a Jet itt tényleg szinte okostelefonként viselkedik. Tulajdonképpen bármit a háttérbe tudunk tenni és akár 10-12 program is mehet egyszerre, amíg a memória bírja. Ezek között 3D-ben tudunk váltani vagy be is zárhatjuk Å‘ket innen. A futó programokat a menüben kis animáló karika jelzi, tiszta Symbian effekt.
Kicsit csalódottan láttam, hogy csupán három gyári téma van, egy szerkesztÅ‘ jó lenne bele. Pici kárpótlásként a fÅ‘menü alá külön hátteret tehetünk, na meg ott a Media Gate 3D-nek nevezett menü is. Az oldalsó exponálógomb felsÅ‘ részét megnyomva egy 3D-s kocka bukkan elÅ‘. Ennek mind a hat oldalán 1-1 funkciót tudunk elindítani. A kockát szabadon forgathatjuk az ujjunkkal és arra is ügyeltek, hogy a rajta lévÅ‘ ikonok sose legyenek fejjel lefelé. A bónuszt ugyanezen gomb hosszú megnyomásával érjük el, ez a Motion Gate. Ez is egy kocka, de csak két oldala van. A telefon megbillentésével tudunk választani és itt mozgással vezérelhetünk mindent. Mondjuk elindul a fényképezÅ‘ és a készülék sarkára való dupla ütéssel automatikusan fotót készít. Nekem ez azért sok, fÅ‘leg, hogy a reagálást elég bizonytalannak éreztem.
Ékezetet akarok!
A névjegyzék és az üzenetek nincs is a menüben, ezeket az alsó gyorsgombokkal érhetjük el. Sok panasz nem érheti a telefonkönyvet, ahova akár 2000 ismerÅ‘sünk is elfér. Egy névhez bÅ‘séges mennyiségű adat rendelhetÅ‘, a listában egy külön csúszka segítségével tudunk a megfelelÅ‘ kezdÅ‘betűhöz ugrani. Az üzeneteknél már van okom panaszkodni. Addig nincs semmi baj, amíg a szövegbevitelhez nem jutunk. BÅ‘séges tárhely (500 SMS, 500 MB MMS és e-mail), az eddig megszokott funkciók is megvannak. Tehát szövegíráskor ugye felbukkan a klasszikus telefonos virtuális billentyűzet. Van háromféle kézírásos mód, legalább itt van elÅ‘nye a rezisztív kijelzÅ‘nek. Oldalra fordítva a telefont azonnal egy QWERTY tárul a szemünk elé. Ez szép és jó, meg ekkora kijelzÅ‘n már egész jól lehet írni rajta. Csakhogy lemaradtak az ékezetek. Az „é" betű kivételével csak rövid ékezetes karaktereket tudunk elÅ‘varázsolni, se jobbra, se balra dÅ‘lÅ‘s nincs. Szimbólum módban sincsenek ilyenek, a négy oldal felét emotikonok foglalják el. Azért kellemetlen ez, mert a telefonos gombsorban semmi se hiányzik. Elhiszem, hogy a magyar nyelv a világon a legbonyolultabb, de én szeretek ékezetesen, értelmes szavakkal írni SMS-ben is.
Zene és kamera
MielÅ‘tt belemennék a részletekbe, a memóriáról pár szó. Mivel a zene és a kamera a leginkább helyigényes, így megnyugtató a tudat, hogy a Jetben 2 vagy 8 GB belsÅ‘ memória található. Egészen pontosan ez csak 1,5 és 7,5, mivel a maradékot az MMS, e-mail és játékok számára különítették el. BÅ‘víteni ettÅ‘l még lehet, akár további 16 GB-tal is. Kár, hogy a kártyát a hátlap alá rejtették, de kikapcsolni nem kell. A zenelejátszó túl sokat nem változott, itt is megjelent az Omnia HD-ben látott „Cover Flow", tehát lejátszáskor oldalra fordítva az albumképek alapján tudunk böngészni. Ahogy eddig, úgy most sincs értelme az 5.1-es hangzásnak. A gyári füles kétrészes, így a hangerÅ‘szabályzós mikrofont megtartva is ráköthetünk bármit. Jól is szól, bár csak gyári hangszínek vannak. Fura viszont, hogy albumkép helyett ekvalizert is bámulhatnánk, ám ez csak nagyjából valós, mert akadozik (de miért is?). Tényleg nem nyúltak viszont a rádióhoz, ami mindent tartalmaz, amire csak szükségünk lehet. Teljes RDS, rádió szöveg kezelése, még felvenni is lehet belÅ‘le. E kettÅ‘t egészíti ki a zenefelismerÅ‘, ami a rádióból vagy a mikrofonnal felvett részletbÅ‘l igyekszik megállapítani az elÅ‘adó és a szám címét.
Kamera terén az 5 megapixel mellett döntöttek, ami nem feltétlen baj. A felbontást leszámítva tulajdonképpen mindennel felszerelték, így van arc-, mosoly- és pislogásérzékelÅ‘, automata panorámakészítÅ‘, témamódok, GPS geotagging, digitális képstabilizátor, makró mód, ISO, fehéregyensúly, fénymérés, kikapcsolható zárhang, ami csak belefért. Xenon vakut nem, viszont egy igen erÅ‘s dupla LED-et azért kapott, tehát sötétben sincs veszve minden. A készített fotók alapján egész jó a helyzet, kicsit a zajszűrés túl erÅ‘s, emiatt néhány részlet elmosódik. Videóra kapcsolva csak javul a helyzet. Maximum D1 (720x480 pixel) felbontásunk van, 30 fps sebességgel, ami tényleg 30 fps. A kisebb felbontások mellett lassított felvételre is van mód, ezt QVGA-ban rögzíti, szórakozásnak jópofa. Mind a fotók, mind a videók esetén jól jön a tv-kimenet. Sajnos ezt kábel híján nem tudtam megnézni, de a korábbi Samsungoknál látottak már meggyÅ‘ztek. Ha már videó, akkor érdemes szót ejteni a Jet filmlejátszási képességérÅ‘l. Akárcsak az Omnia HD, Å‘ is megbirkózik a DivX és Xvid típusú fájlokkal, de persze ezúttal szó se lehet HD lejátszásról. Nem meglepÅ‘, hogy az általam csak „girogalériának" nevezett képböngészÅ‘t se hagyták ki.
Tesztfotó 1
Tesztfotó 2
Tesztfotó 3
Tesztfotó 4
Tesztfotó 5
Egy kis üzlet
Nem szólhat minden csak a megapixelekrÅ‘l és a DivX videókról, egy felsÅ‘kategóriás telefonnak a mindennapi életben is helyt kell állnia. A Jet microUSB-vel, HSDPA-val, sztereó Bluetooth-al és WiFi-vel várja a kihívásokat. A WiFi feltétlen jó pont, feltéve, hogy van hozzá valami normális böngészÅ‘. A Samsung ezért kidobta a NetFront cuccot és saját, webkit alapú megoldással állt elÅ‘. Alapból kezeli a flasheket, még reklámblokkoló is van benne. Ne mérjük az iPhone Safarihoz, mert attól azért még messze van, de biztosan jobb a NetFrontnál. Fektetve és teljes kijelzÅ‘n is megy, a HTML oldalakat szépen be tudja hozni, de a flash videókkal akad némi gondja. A WiFi-vel semmi gond nem volt, szépen ment nyitott és védett hálózatokon is.
Nem úgy az RSS-el, ami egyszerűen sehogy se működött. Beírtam a címet, erre letöltés helyett a böngészÅ‘ben megnyílt a cím, mint egy elÅ‘nézet és ennyi. Sokkal jobb tapasztalatom volt az Exchange Activesync-el. Nem okostelefon létére le tudjuk szinkronizálni az e-maileket, névjegyzéket, naptárt a céges szerverrÅ‘l. Be is lÅ‘ttem az e-mailemet és elsÅ‘re hibátlanul működött, tényleg le a kalappal, ez egy hasznos és okos ötlet. A fotóknál említve lett a GPS, viszont ezúttal megoldották, hogy navigációra is alkalmas legyen. Ehhez a Route66 program nyújt segítséget vagy inkább csak nyújtana, mert gyárilag nincs is feltelepítve. A cég programja viszont fel sem ismeri a telefont, így nem tudom, miként lehet mondjuk térképet vagy hasonlókat rátenni. Más megoldás ugyebár nincs a zárt rendszer miatt (a Google Maps-t hagyjuk).
Mi legyen veled?
Én úgy gondolom, hogy kissé elkapkodott dolog volt ez az iPhone-os kijelentés. Nem azért, mert a Jet egy rossz telefon lenne (és nem is tökéletes, mert olyan nincs). AlapvetÅ‘en a Jet egy jól felszerelt, zárt rendszerű készülék, ami a szimpla műszaki adatok alapján megveri az iPhone-t. Bizonyos területeken tényleg jobb nála, mint például a kamera vagy hogy kisebb és könnyebb. Az iPhone erÅ‘ssége azonban nem hardver, hanem szoftver oldalon található. Egyrészt a bÅ‘víthetÅ‘sége, másrészt a profin használható és villámgyors OSX rendszer viszi a hátán, nem pedig mondjuk a 8 megapixeles kamera. A Jet errÅ‘l az oldalról nem tud vele versenybe szállni. Az ára elég magas, mondjuk így is kevesebb, mint felébe kerül egy kártyafüggetlen iPhone-nak (ezt köszönjük az Apple-nek). A hátlap alatti 1100-as akku egész jól bírja, 2-3 napinál hamarabb csak durva használattal nem merül le (éljen az AMOLED).
Ezt olvastad már?
Itt az olcsó kétmagos Samsung Galaxy
Hozzászólások a(z) "Samsung S8000 Jet - téves szerepkörben" cÃmű cikkhez


egy dolog nekem nem világos most ez egy winmo készülék, vagy vmi más?
Most viccelsz ugye? :D :D Omniám is volt (2X is), de hát sajnos egyik Sami-nak sincs köze az iPhone-hoz.Hála jó istennek hogy nincs semmi köze, mert mindjárt eldobnám az enyémet is! Mivel én szeretek navigálni és telefonálni és skypot futtatni a háttérbe, és ezt mindent egyszerre!!! Mikor tud majd ilyet a iPhonod???
Mint ahogyan az első Omnia a második is jó nagyot tud rugni az Apple kedvenckéjébe!
Ezt ne hagyd ki!
Felkutattuk neked a legolcsóbb szolgáltatókat
Ajánlatunk a webplázából
-
- Samsung N7000...
- 142 994 Ft
-
- Nokia N9...
- 115 994 Ft
Legfrissebb hÃrek a cÃmlapról
-
1,2 millió linket töröl a Google havonta
A rengeteg törlés hátterében természetesen szerzői jogi...
-
Android 4.0 jön a Samsung Galaxy Ace 2-re
Hamarosan a Samsung középkategóriás Galaxy mobilja is belenyalhat...
-
A hackerek is pihennek hétvégén
Egy kimutatás szerint nem csak az áldozatok, hanem a támadók sem...
Legfrissebb fórum témáink
- Felfoghatatlan mennyiségű pénze van az Apple-nek
2012.05.26 18:24 - A hackerek is pihennek hétvégén
2012.05.26 11:41 - Érkezőben az újabb PureView mobilok
2012.05.25 22:08 - 5 videoklip, amiben ezerrel nyomják a tech cuccokat
2012.05.25 20:29 - PlayStation 4: MegállÃtja a játékot a reklám idejére?
2012.05.25 20:14
Ha már minket kiolvastál
-
Defekt vetett véget Latvala esélyének
2012-05-26 23:30:43 -
F1: Jöhetnek a 23 futamos idények
2012-05-26 19:00:42 -
Meglegénykérték Lázár Jánost
2012-05-25 20:14:12 -
Hallgathatják Orbánt már kétmillióért is
2012-05-25 13:22:00 -
Majd’ ötszáz telefonos csalót fogtak
2012-05-26 08:00:00 -
BÃrságot kapott az Angry Birds-ös átverÅ‘
2012-05-25 17:00:00
HIRDETÉS
Dokumentumszerkesztés együtt, egy időben
Az Office 365 felhőszolgáltatással kényelmesebb és hatékonyabb a dokumentumkezelés.
megnézem
HIRDETÉS
Tudj meg mindent a LED TV-kről!
A LED technológia a tévézés jövője. De mit tud, és mit nem? Itt a válasz.
megnézem
HIRDETÉS
Önnek milyen telefonja van? Szavazzon és nyerjen!
Okos vagy buta? Gombos, netán érintőképernyős?
megnézem












