Ingyen csengőhangok ezerszámra
Balogh Csaba - 2009. július 20. | 08:00
Michael Jacksontól az EDDÁ-n, Roni Size-on és David Guettán át egészen a magasfrekvenciás iskolai csengőhangig.
A csengőhang-biznisz nagy üzlet, gyakran több ezer forintot is elkérnek a szolgáltatásért. A mobilosok zöme pedig mit sem sejti, hogy hasonlóan jó csengőhangokat ingyen is megszerezhet a neten.

Közösségi csengőhanggyártás szinte bármiből
Csengőhang készítést, megosztást és letöltést is kínál az Audiko, ráadásul mindezt ingyen. A csengőhangok YouTube-jára először feltölthetünk egy zeneszámot vagy éppen belinkelhetünk egy videót a YouTube-ról. Magyarul: bármiből lehet csengőhangunk, ami nekünk megvan vagy legalább fent van a legnagyobb videómegosztón.
Ezután a rendszer az általunk megadott fájlból kinyeri az audiósávot, amelyet némiképp meg is vághatunk: kijelölhetjük a kívánt részletet, sőt még kezdésnél lévő hangerőnövelést (fade in) vagy éppen a végén lévő halkulást (fade out) is rendelhetünk a csengőhanghoz. Ehhez csupán a megfelelő jelölőnégyzetbe kell egy-egy pipát tennünk.

Ugyanígy járhatunk el, ha a más által feltöltött hangot szeretnénk letölteni. A szinte bármelyik mai mobilra jó .mp3 formátumon kívül iPhone-os és a régebbi típusokhoz szükséges .amr formátumban is letölthetjük a csengéseket.

A mostanában igen népszerű Michael Jackson hangokat például ki is emelték, egy gyűjteményben láthatjuk és főként hallhatjuk a több ezernyi hangot albumonként leválogatva.
Ultrahangos csengések
Az Ultrasonic Ringtones oldaláról olyan, magasfrekvenciájú hangokat tölthetünk le számítógépünkre, majd mobilunkra (illetve mobilról netezve rögtön a telefonra), melyeket a 20-25 év felettiek többsége már nem érzékel. Így hiába "csörög be" órán a mobil, maximum a többi diák fog zavarodottan nézni, az oktató nem figyel fel a helyzetre. A weboldalon meg is tudjuk hallgatni a csengőhangokat, ami nem árt ahhoz, hogy megbizonyosodjunk róla, mi az, amit mi még hallunk.

A szúnyogriasztó hatásról szerzett tapasztalatok vegyesek, de az biztos, hogy a legalább 20 kHz-es ultrahang a kutyákat például felettébb idegesíti. A működési elv egyszerű: a hang az állatban lévő feszültséget olyan szintre emeli, amit az nem tud elviselni, így inkább elmenekül.
Tematikus gyűjtemények
Ha magyar csengőhangok gyűjteményét szeretnénk látni, kaphatunk egy adaggal a rock és a pop műfajból is. Ez utóbbit értsük tágan, az mp3 csengések közt ugyanúgy megtaláljuk Sterbinszkyt, mint a Magna Cum Laudét vagy Rúzsa Magdit. Erről az oldalról az egyik kedvencem a Kelj föl, itt a finom tejföl című ébresztő hang, melyben pont arról van szó, mint amit a címből sejtünk - se többről, se kevesebbről. További csemege az Ablak és a Delta főcíme, az MR1 Kossuth Rádió sokat hallott akkordjai, valamint a MÁV-os és a nem kevésbé feledhetetlen, Presser Pici bácsi által írt MALÉV-szignál.

Rengeteg Sony Ericsson és kevesebb Nokia telefonhoz találhatunk midi csengőhangokat a Lasyk oldalán, kategóriákba rendezve. Ezek hátránya, hogy az mp3-as csengőhangokhoz képest jóval gagyibban szólnak, előnye viszont, hogy a régebbi modellek tulajdonosai is használni tudják őket. A számítógépre letöltős, majd onnan telefonra USB/Bluetooth kapcsolaton átrakós megoldás mellett itt is találkozhatunk az Audikóhoz hasonló kódos megoldással. A régebbi mobilokban is meglévő sima wapos böngészővel kell a http://wap.lasyk.net címre menjünk, majd megadni a netes felületen kilesett csengőhanghoz tartozó kódot.
Ezt olvastad már?
Ingyenessé válik az Everquest első része is
Hozzászólások a(z) "Ingyen csengőhangok ezerszámra" című cikkhez
Szólj hozzá te is:
hirdetés
Ezt ne hagyd ki!
Felkutattuk neked a legolcsóbb szolgáltatókat
Ajánlatunk a webplázából
-
- Nokia N9 16GB
- 129 978 Ft
-
- Samsung Galaxy Note...
- 146 719 Ft
Legfrissebb hírek a címlapról
-
Rózsa helyett kütyüt akarnak a nők is?
Lehet, hogy romantikus egy szál rózsát ajándékozni...
-
Az internet szabadságáért tüntettek
Az internet szabadságáért és a Hamisítás Elleni Kereskedelmi...
-
Drakensang Online: Google helyett sárkányharcos
Míg sok böngészős játék kezdetleges grafikával és angolul...
hirdetés
Legfrissebb fórum témáink
- Az internet szabadságáért tüntettek
2012.02.13 01:09 - Papírvékony, mégis erős lökhárító
2012.02.12 16:00 - Hagyományos mobil is használható bankkártya helyett
2012.02.12 15:55 - Rózsa helyett kütyüt akarnak a nők is?
2012.02.12 15:52 - Így lehet feltörni más Facebookját
2012.02.12 13:46
Ha már minket kiolvastál
HIRDETÉS
Dokumentumszerkesztés együtt, egy időben
Az Office 365 felhőszolgáltatással kényelmesebb és hatékonyabb a dokumentumkezelés.
megnézem
HIRDETÉS
Tudj meg mindent a LED TV-kről!
A LED technológia a tévézés jövője. De mit tud, és mit nem? Itt a válasz.
megnézem
HIRDETÉS
Önnek milyen telefonja van? Szavazzon és nyerjen!
Okos vagy buta? Gombos, netán érintőképernyős?
megnézem
hirdetés



