Egy napig élt az engedélyezett pornó
Korai volt az öröm. Egy nappal megjelenése után az Apple letiltotta a hivatalosan engedélyezett pornó alkalmazást.
Megjelent az elsÅ‘, engedélyezett pornó alkalmazás iPhone-ra - számoltunk be az örömhírrÅ‘l csütörtökön. A Hottest Girls azért jelenhetett meg az AppStore-ban, mivel az iPhone 3.0-ban már fejlettebb szülÅ‘i felügyeleti funkció található és így a gyerek nem vehet felnÅ‘tt tartalmat kínáló programot.
Ennek ellenére a szoftvert ma már leszedték az online áruházból, melyet a fejlesztÅ‘k azzal magyaráztak, hogy a képeket kiszolgáló szerverek elérték teljesítÅ‘képességük határát, és ahhoz, hogy a meglévÅ‘ felhasználókat ki tudják szolgálni, nem szabad több embernek megvenni a programot. Természetesen ez csak addig áll fenn, amíg nem bÅ‘vítik a szerverek kapacitását. Tekintve, hogy a pornóalkalmazás kimerült abban, hogy pucér/félpucér lányok képeit lehett nézegetni, ez nehezen hihetÅ‘.
Valamivel késÅ‘bb az Apple egyik szóvivÅ‘je a CNN-nek már azt nyilatkozta az esetrÅ‘l, hogy az Apple nem terjeszt pornográf tartalmakat, ezért a Hottest Girls alkalmazást kénytelenek voltak eltávolítani, mivel sértette a fejlesztÅ‘kre vonatkozó szabályzatot.
Ezt olvastad már?
Komoly bajba kerülhet a Sony
Hozzászólások a(z) "Egy napig élt az engedélyezett pornó" cÃmű cikkhez

Az iPhone SAJNA nem kihagyható! :-?
Nézz meg egy külföldi vezető tech site-ot. Mondjuk Cnet. Ezeket látod: Microsoft, Google, Facebook, Apple/iPhone, Twitter, PirateBay és még pár nagy. Mainstream.
Bocsi..de ez már vicc..nincs olyan nap, hogy vmiért az Iphone egy szoftverének engedélyezésérÅ‘l szó ne esne..az, hogy az eszközrÅ‘l vannak hÃrek az ok..dehogy nap mint nap: iphonera engedélyezték ezt..másik nap iphonera nem engedélyezték ezt..harmadik nap iphonera ezt sem engedélyezték...most döntsétek már el, hogy Apple oldal vagytok vagy technet...?
Ezt ne hagyd ki!
Felkutattuk neked a legolcsóbb szolgáltatókat
Ajánlatunk a webplázából
-
- Nokia N9 16GB
- 129 978 Ft
-
- Samsung Galaxy Note...
- 146 719 Ft
Legfrissebb hÃrek a cÃmlapról
-
PapÃrvékony, mégis erÅ‘s lökhárÃtó
A Mazda a japán polipropilén társasággal közösen kifejlesztett...
-
20x-os zoom az új kis Canon fényképezőben
A japán gyártó legújabb kompakt fényképezőgépébe igen komoly...
-
Három ebből olcsóbb, mint egy iPad
Az Amazon ezúttal egy csavart ütéssel megy az Apple ellen. A...
Legfrissebb fórum témáink
- Kivégzés három twitter üzenet miatt
2012.02.10 16:24 - Leáll a fényképezőkkel, kamerákkal a Kodak
2012.02.10 13:08 - Hihetetlen, mégis igaz: Android a Nokia N9-en
2012.02.10 12:44 - Hatalmas képszenzorral támad az N8 utódja
2012.02.10 11:39 - Motorola Gleam+: mobil kagylóhéj kivitelben
2012.02.10 09:11
Ha már minket kiolvastál
-
BetonkerÃtést rombolt a tanuló vezetÅ‘
2012-02-10 19:00:40 -
F1: Alonso nem bÃrt a Lotusszal
2012-02-10 18:05:16 -
Alkotmányos államcsÃny Magyarországon
2012-02-10 20:36:04 -
KiszámÃtható vagy rugalmas – Optimális hitelfeltételek
2012-02-10 19:41:16 -
Jó áron került piacra az Acer új netbookja
2012-02-10 10:13:57 -
Az iPhone a legértékállóbb okostelefon
2012-02-10 09:22:34
HIRDETÉS
Dokumentumszerkesztés együtt, egy időben
Az Office 365 felhőszolgáltatással kényelmesebb és hatékonyabb a dokumentumkezelés.
megnézem
HIRDETÉS
Tudj meg mindent a LED TV-kről!
A LED technológia a tévézés jövője. De mit tud, és mit nem? Itt a válasz.
megnézem
HIRDETÉS
Önnek milyen telefonja van? Szavazzon és nyerjen!
Okos vagy buta? Gombos, netán érintőképernyős?
megnézem



