Samsung B2100 Xplorer - Végre! Olcsó és strapabíró
Szeretjük az ütésálló kütyüket, kár hogy ezekért aránytalanul sokat kell fizetni. Siránkozásunknak a B2100 vethet véget. Olcsó és kifejezetten szerethető a Samsung strapabíró mobilja.
Pont nemrégiben szedtünk össze néhány olyan masinát, amelyek kifejezetten durva körülmények közötti használatra készültek. A Samsung B2100-esről már akkor hallottunk, de nem hittük, hogy igazán profi készülékről van szó. Tévedtünk.
Piros-fekete színben érkezett hozzánk a B2100 Xplorer, amely már ránézésre is bizalomgerjesztő rugalmasságot és szívósságot sugároz gumírozott borításával. Meglepően filigrán, pont jó súlyban van, a billentyűzete pedig könnyebben használható, mint a legtöbb normál mobilnak.
A lényeg persze az, mennyire bírja a strapát. Jelenleg be kell érjük annyival, amit a szabványok engednek, illetve azzal, hogy én simán játszottam vele a fürdőkádban, mint egy gumikacsával, sőt megfürdettem egy halas tóban is. Ha minden igaz, később kapunk egy elpusztításra szánt mobilt is, akkor tudjuk majd meg, mire képes igazából az Samsung strapatelefonja.
Tűzön-vízen át
Szabvány szinten nem lehet okunk panaszra: az Xplorer tudja az amerikai katonai szabványt (MIL-STD-810F) és az Európában elterjedt IP skálán, egy előkelő 57-es szám áll mellette. A katonai szabvány miatt hóban, fagyban, sárban, vízben, ködben, változó nyomás, és hőmérséklet mellett is működnie kell a készüléknek, bírnia kell az ütést, a vibrációt stb., persze mind-mind bizonyos korlátok és körülmények között.
Érthetőbb és kézzel foghatóbb az IP57-es besorolás, ami a por és a víz elleni védettségre utal.
Mindkét szám a legellenállóbb besorolás alatt eggyel lejjebb van, de jelenleg nem tudnunk ennél magasabb kategóriába besorolt strapabíró telefonról. A számok jelentése: por ellen és vízbe merülés ellen védett (max 1 méterig 30 percen keresztül).
Munkára, sportra
A Samsung csinos kis telefonja kicsit egyszerű ahhoz, hogy kirakjuk egy tárgyaláson az asztalra, de ennyiért és ilyen minőségben ezt csöppet sem fájlaljuk. Piszkos-poros munkára, extrém sportokra viszont annál inkább megfelel. Ennek nem árt a fűrészpor, vagy a sár, se az extrém rezonancia, de lehet vele vízisíelni, és nem lesz baja, ha véletlenül leejtjük, vagy kacsázunk vele egy dísztóban.

Ügyes, de nem túl okos
Ahogy a szép nőket, ezt a telefont sem az eszéért szerettük. Kezdjük mindjárt a kijelzővel, amit ha finoman szeretnénk fogalmazni, botrányosnak neveznénk. Mérete nem túl nagy, de igazából a 120 x 160 pixeles felbontás az, amitől kicsit gagyinak tűnik az egész. A fényereje viszont pompás, igazi szabadban használható darab.
Nincs túlbonyolítva a menü sem, pont annyi mindent lehet benne állítani, amennyire egy átlagembernek szüksége lehet. Telefonálásra, sms-ezésre alkalmas, netezezésre 3G hiányában már kevésbé, de nem alkalmatlan. A szervező funkció egész jól használható, van Bluetooth és FM-rádió, sőt zenelejátszó is. Utóbbit a 8GB-ig bővíthető microSD-vel lehet kihasználni.
Az 1,3 megapixeles kamera vészhelyzetben jó, szép tájképeket, vagy víz alatti fotókat nem fogunk vele készíteni. Se autofocus, se egy segédfény.
A finomságok
Azon kívül, hogy porban, sárban, vízben is megfüröszthetjük a Samsungot, néhány további apróságnak is örülhetünk. Ilyen a külső gombbal ellátott elemlámpa, amely a telefon tetején kapott helyet, valamint a beépített zajszűrős mikrofon, ami kiszűri az erős háttérzajokat. A kihangosító paradésan jól szól.
Nem kell gyakran a töltő után sem nyúlnunk, három napot simán elment normál használat mellett, de standby-ban állítólag 600 órát is tud. 35 ezer forintért kártyafüggetlenül ez bombavétel.
Ezt olvastad már?
Felfoghatatlan mennyiségű pénze van az Apple-nek
Hozzászólások a(z) "Samsung B2100 Xplorer - Végre! Olcsó és strapabíró" című cikkhez

Jópofa :D
Ezt ne hagyd ki!
Felkutattuk neked a legolcsóbb szolgáltatókat
Ajánlatunk a webplázából
-
- Samsung N7000...
- 142 994 Ft
-
- Nokia N9...
- 115 994 Ft
Legfrissebb hírek a címlapról
-
1,2 millió linket töröl a Google havonta
A rengeteg törlés hátterében természetesen szerzői jogi...
-
Android 4.0 jön a Samsung Galaxy Ace 2-re
Hamarosan a Samsung középkategóriás Galaxy mobilja is belenyalhat...
-
A hackerek is pihennek hétvégén
Egy kimutatás szerint nem csak az áldozatok, hanem a támadók sem...
Legfrissebb fórum témáink
- Felfoghatatlan mennyiségű pénze van az Apple-nek
2012.05.26 18:24 - A hackerek is pihennek hétvégén
2012.05.26 11:41 - Érkezőben az újabb PureView mobilok
2012.05.25 22:08 - 5 videoklip, amiben ezerrel nyomják a tech cuccokat
2012.05.25 20:29 - PlayStation 4: Megállítja a játékot a reklám idejére?
2012.05.25 20:14
Ha már minket kiolvastál
-
Defekt vetett véget Latvala esélyének
2012-05-26 23:30:43 -
F1: Jöhetnek a 23 futamos idények
2012-05-26 19:00:42 -
Meglegénykérték Lázár Jánost
2012-05-25 20:14:12 -
Hallgathatják Orbánt már kétmillióért is
2012-05-25 13:22:00 -
Majd’ ötszáz telefonos csalót fogtak
2012-05-26 08:00:00 -
Bírságot kapott az Angry Birds-ös átverő
2012-05-25 17:00:00
HIRDETÉS
Dokumentumszerkesztés együtt, egy időben
Az Office 365 felhőszolgáltatással kényelmesebb és hatékonyabb a dokumentumkezelés.
megnézem
HIRDETÉS
Tudj meg mindent a LED TV-kről!
A LED technológia a tévézés jövője. De mit tud, és mit nem? Itt a válasz.
megnézem
HIRDETÉS
Önnek milyen telefonja van? Szavazzon és nyerjen!
Okos vagy buta? Gombos, netán érintőképernyős?
megnézem






