Google: Android-mizéria
Már nem első alkalommal történik meg a Google-lal, hogy elfelejt utánanézni a programnevek használatának. Azt hinné az ember, hogy tanultak egy esetből.
Talán sokan emlékeznek még a Gmail neve körüli jogi problémákra: a cég egyszerűen elfelejtette levédetni a nevét sok országban. Több olyan ország volt, ahol régóta működött gmail nevű levelezőszolgáltatás, ráadásul nem is valami eldugott országok voltak ezek, hanem például Németország is.

Most hasonló bajban van az Android miatt a keresőóriás: Erich Specht beperelte a Google mellett több, Androidot használó céget is, védjegybitorlás miatt. T-Mobile, Vodafone, Intel, Motorola, Samsung és a lista még koránt sem teljes. Ő az Android Data Corporation nevű védjegy tulajdonosa, amelyet 2002 októberében kapott meg. Kártérítésül nagyjából 100 millió dollárt követel, azaz picivel több, mint húsz milliárd forintot.
A Google öt évvel utána kezdeményezte a saját Android védjegye bejegyzését – és elutasították, pont a Specht védjegyével való ütközés miatt. Más szóval a Google és az Open Handset Alliance nem túl jó helyzetből indulnak. Azonban nincs minden veszve.
Specht eredetileg az „Android Data” szókapcsolatra kért védelmet, azonban a hivatal állásfoglalása – helyesen – szerint senkinek sem adható kizárólagos védjegy a „Data” (Adat) szóra, így a védjegy domináns része az Android lett.
„A vak is láthatja, hogy a Google előbb ellopta és csak utána tette fel az ilyenkor szokásos kérdéseket” – írja a keresetlevél. „Tették ezt úgy, hogy – a saját szavaikkal élve – önhatalmúlag megváltoztathatták volna a termék nevét. Ehelyett a vádlott a szánt szándékkal és külön indokoltság nélkül a felperes Android jegyét használták weboldalaikon, termékeiken, szolgáltatásaikon és sajtóanyagaikon – anélkül, hogy tekintettel lettek volna a tulajdonosra.”
A kereset 48 céget jelöl meg, amelyek megsértették Specht védjegyét. Azonban van pár érdekes pont a történetben. Először is, az Android Data cég az utóbbi négy évben azon kívül, hogy felszámolták, nem csinált semmit. Az eredeti honlapjának címét is elvesztette. Az egyedüli mérhető aktivitás az volt, hogy Specht alapított egy új céget ezen a néven, majd bejegyzett egy picit különböző webcímet, a kereset beadása előtt pár nappal.
Az ügyvédje szerint egészen idáig abban a tévhitben élt, hogy az Android egy telefon, egy kütyü. Amint megtudta, hogy egy program, azonnal lépett. A kártérítésen kívül szeretnék elérni, hogy megtiltsa a bíróság a vádlott cégeknek az Androidos telefonok értékesítését. Specht szerint „Nincs olyan bíró, aki szeretne ennyi papírmunkát. Valószínűnek tartom, hogy peren kívüli megegyezést fog kérni.”
A Google természetesen máshogy látja. „Úgy hisszük, hogy a kereset érdemtelen a tárgyalásra. Mindent bevetünk ellene a védelemben.”
Ezt olvastad már?
Fejlődik a hazai DVB-T, jöhetnek a 3D-s adások
Hozzászólások a(z) "Google: Android-mizéria" című cikkhez

Ha a Szabadalmi Hivatal keresőjében rákeresek az android-ra, akkor a Google-t dobja ki és nincs Android Data... Akkor ez most hogy is van? Kereső:
Ezt ne hagyd ki!
Felkutattuk neked a legolcsóbb szolgáltatókat
Ajánlatunk a webplázából
-
- Nokia N9...
- 115 994 Ft
-
- Samsung N7000...
- 142 994 Ft
Legfrissebb hírek a címlapról
-
1,2 millió linket töröl a Google havonta
A rengeteg törlés hátterében természetesen szerzői jogi...
-
Android 4.0 jön a Samsung Galaxy Ace 2-re
Hamarosan a Samsung középkategóriás Galaxy mobilja is belenyalhat...
-
A hackerek is pihennek hétvégén
Egy kimutatás szerint nem csak az áldozatok, hanem a támadók sem...
Legfrissebb fórum témáink
- Felfoghatatlan mennyiségű pénze van az Apple-nek
2012.05.26 18:24 - A hackerek is pihennek hétvégén
2012.05.26 11:41 - Érkezőben az újabb PureView mobilok
2012.05.25 22:08 - 5 videoklip, amiben ezerrel nyomják a tech cuccokat
2012.05.25 20:29 - PlayStation 4: Megállítja a játékot a reklám idejére?
2012.05.25 20:14
Ha már minket kiolvastál
-
Defekt vetett véget Latvala esélyének
2012-05-26 23:30:43 -
F1: Jöhetnek a 23 futamos idények
2012-05-26 19:00:42 -
Meglegénykérték Lázár Jánost
2012-05-25 20:14:12 -
Hallgathatják Orbánt már kétmillióért is
2012-05-25 13:22:00 -
Majd’ ötszáz telefonos csalót fogtak
2012-05-26 08:00:00 -
Bírságot kapott az Angry Birds-ös átverő
2012-05-25 17:00:00
HIRDETÉS
Dokumentumszerkesztés együtt, egy időben
Az Office 365 felhőszolgáltatással kényelmesebb és hatékonyabb a dokumentumkezelés.
megnézem
HIRDETÉS
Tudj meg mindent a LED TV-kről!
A LED technológia a tévézés jövője. De mit tud, és mit nem? Itt a válasz.
megnézem
HIRDETÉS
Önnek milyen telefonja van? Szavazzon és nyerjen!
Okos vagy buta? Gombos, netán érintőképernyős?
megnézem



