LG KF900 Prada2 + Prada Link - ragadós divat
Megérkezett a Prada divatmobil második generációja, amihez egy Bluetooth-os óra is készült. Kipróbáltuk az egészet együtt.
Ne csak szép, okos is legyen
Eljárt az idÅ‘ az elsÅ‘ Prada mobil felett. Az azóta megjelent készülékek - köztük a divatmobilok többsége - már fejlettebb tudással rendelkezett, a szép külsÅ‘/ismert név kombináció sem segített már. A Pradának meg kellett újulnia, fÅ‘leg, hogy közben a nagy vetélytárs Samsung meg az Armanival villog.
ElsÅ‘ ránézésre szinte képtelenség megmondani, hogy ez már az új Prada2. Maradt a forma, a fekete szín, a krómos betétek, ugyanaz a három gomb a kijelzÅ‘ alatt, vörös megvilágítással. A kijelzÅ‘ is ugyanakkora, 3"-os, WQVGA felbontása sem változott, viszont multi-touch-os lett (errÅ‘l késÅ‘bb). A kis elÅ‘lapi kamera talán az egyetlen, ami gyanús lehet. Hátul se piszkálták nagyon, kicsit kiemelték a kamerát. Ez egyébként már 5 megapixeles lett, a videót pedig 720x480-as felbontásig növelték. Jobb oldalra kapott néhány gombot, ezekkel tudjuk lezárni a képernyÅ‘t, elÅ‘hozni a task managert és fotózni. Szerencsére kihozták az akku alól a microSD-t, az is ide került.

QWERTY-t neki!
Túl vastagnak és nehéznek tűnik. Ennek oka, hogy kapott egy oldalra kihúzható, teljes QWERTY gombsort. A gombok rendben vannak, nincsenek összezsúfolva, de kicsit lejjebb kiderül, hogy a látszat csal. A csúszka egy kicsit talán járatna puhábban, de elmegy. Aminél nem tudtam dűlÅ‘re jutni, az a minÅ‘ség. Az biztos, hogy nem hullik szét, de kicsit nyöszörög, meg hát mégiscsak totál műanyag. A másik kedvencünk a mindent beborító fényes felület, mely azért felel, hogy az elsÅ‘ érintéstÅ‘l ujjlenyomatok és zsíros foltok egész hada heverjen mindenhol. Mindezt tetézte az akkufedél igen fura anyaga. Műanyag ez is, de kívülrÅ‘l egy gumis bevonattal látták el. Emiatt izzadt tenyérben se csúszik a telefon. Az asztalon se lehet egykönnyen odébb lökni, én egyszer híváshoz szerettem volna fölkapni és úgy oda volt ragadva, hogy kiesett a kezembÅ‘l, vissza az asztalra.

Díszes körítés
A telefon és a vele együtt kapott Bluetooth óra elegáns fekete dobozban érkezett. Az alap hálózati töltÅ‘, adatkábel és sztereó headset mellett jár még törlÅ‘kendÅ‘ (erre szükségünk is lesz), meg egy tok. Utóbbit elrontották, mert egyszerűen szűk. Alig lehet beletuszkolni a telefont, persze kifelé se könnyebb, viszont a hátlapot mindig lerántja. Az óra esetében szintén kapunk egy adatkábelt, egy töltÅ‘t és egy adaptert, ami az elÅ‘bbi kettÅ‘ csatlakoztatásához kell.

Flash a köbön
A szoftver megújult és továbbra is Flash alapokon nyugszik. Ezzel nincs baj, amivel viszont van, az a lassúság. MielÅ‘tt az LG rajongók nekem esnének, a tesztkészülék épp szoftverfrissítésrÅ‘l érkezett vissza, mielÅ‘tt megkaptuk. Egyébként meg is újították a menüt, noha annyira azért nem nyúltak hozzá, hogy a tapasztalt LG tulajok órákig keresgéljenek benne. FÅ‘képernyÅ‘bÅ‘l rögtön három is van. Az elsÅ‘ hagyományos, egyéni háttérrel, alul négy gombbal.

Ezek a tárcsázót, a névjegyzéket, az üzeneteket és magát a fÅ‘menüt nyitják meg. A másodiknál kilenc ikont tehetünk ki a legtöbbet használt funkciókhoz. A harmadiknál meg ott vannak a widgetek, amit most az LG is felkapott. Itt mondjuk elég soványka a választék (összesen hét darab van), nem is bÅ‘víthetÅ‘k, de azért van haszna. Azt írtam, három fÅ‘képernyÅ‘ van, pedig valójában van egy negyedik is, ez akkor jön elÅ‘, ha kihúzzuk a QWERTY-t. Az elfordult kijelzÅ‘n ilyenkor egy 3D-s körbeforgó ikonsor tűnik elÅ‘.
Fekete vagy fehér
A fÅ‘menü már kevésbé szolgál meglepetéssel. Négy részre osztott, mint korábban, ám a Renoirral ellentétben az ikonok fixek, nem átrendezhetÅ‘. Engem az is zavart egy kicsit, hogy összesen két témát tettek a telefonba. Az egyik a fekete, ami elég gyászos és napfényben alig látható, a másik meg a fehér. A kijelzÅ‘ kapacitív, továbbá rendelkezik hangos és rezgéses visszajelzéssel is. A funkciók szinte egy az egyben egyeznek a Renoirral, szóval ne számítsunk semmi rendkívülire. A telefonkönyv jó, de a Bluetooth-os fogadás továbbra is rossz. Átküldöm a névjegyeket, erre lementi vCard formátumban a fájlkezelÅ‘be. Innen aztán egyenként kell megnyitni és menteni. Némi kárpótlás, hogy a görgetés egészen hasonlóan működik, mint az iPhone-nál.

A szó elvész, az írás meg lassú
Az üzeneteknél szembesülünk azzal, hogy hiába a fizikailag jó QWERTY, mégse leszünk boldogok. Nincsenek ékezetek, és ez szó szerint értendÅ‘. Egyszerűen nem találtam olyan gombkombinációt, amivel elÅ‘ lehetett volna hozni, ha pedig mindezt nagybetűvel is szeretném, az teljesen lehetetlen. Szégyen vagy sem, emiatt a virtuális billentyűzetet használtam, ami nem QWERTY, de legalább ezzel nem volt bajom. Az SMS és MMS közös felületet kapott, rajtuk kívül e-mailezni is lehet a Prada2-vel. Ha kapunk mellékletet, akkor a dokumentumnézÅ‘vel az Office, PDF és TXT fájlok megnyithatók.

Multi-touch
A fájlkezelÅ‘nél is sebességbeli gondokba ütközünk. Minden egyes belépéskor a képek és videók elÅ‘nézeti képét legenerálja, ami sok kép esetén akár fél percig is eltart, addig meg bámulhatunk magunk elé. Szerencse, hogy a memóriakártyán az általunk létrehozott mappákat se rejti el, szabad kezet kapunk. A képnézÅ‘ viszont kellemesen használható. Itt a telefon szimpla elforgatásával is forog a kép, ujjunkkal pedig könnyedén lapozhatunk elÅ‘re-hátra. Kihasználhatjuk a multi-touch képességet is, tehát két ujjunkkal tudunk nagyítani és kicsinyíteni. Ez sem tökéletes még, ahogy a videón is jól látszik, sokszor egy kis mozdulat is túl sokat változtat a fotón. A kétujjas megoldás a böngészÅ‘ben működik még. Ezzel viszont totálisan nem voltam megelégedve. Az oldalak lassan, nehézkesen töltÅ‘dtek be, a nagyítás meg lassan, elnagyoltan és rosszul működött. Elszomorító, hiszen van már WiFi és HSDPA, tehát minden adott lenne a szörföléshez.

Prada Link
Így hívják az órát, amely alapesetben nem jár a készülékhez, de külön viszont nem vehetÅ‘ meg. Bluetooth eszközrÅ‘l van szó, viszont ne reménykedjünk, mert csak a Prada mobillal működik. Próbáltam más telefonokkal (köztük LG-vel), PDA-val, de az óra párosítás után nem kapcsolódott egyikhez se. AlapvetÅ‘en a beérkezÅ‘ hívásokhoz és üzenetekhez találták ki. Hívásnál kijelzi a számot vagy nevet, mi több, külön profilok is vannak, még rezegni is tud. Üzenet esetén el is olvashatjuk rajta a szöveget, nyilván a kis kijelzÅ‘ miatt ez tovább tart. Ezen felül be tudunk állítani rajta ébresztÅ‘t, van világórája (az idÅ‘t leszinkronizálja a telefonnal), és többféle órakijelzés is.

Pocakos üzletember
Okosabb lett a Prada2, azonban nem biztos, hogy meg tudja ismételni elÅ‘dje sikerét. Okosabb lett, ez kétségtelen. Tudásával jól illeszkedik a mostani felsÅ‘-közép szinthez, ezzel nincs is baj. A QWERTY jó dolog, de emiatt elég vastag, meg nehéz lett, ráadásnak meg ott az ékezetes probléma, így én ezt inkább kihagytam volna. A változatlan külsÅ‘ sem feltétlen jár elÅ‘nyökkel. Csúnyának most se csúnya, de ugye a mondás szerint a változatosság gyönyörködtet. Aki mégis beleszeretett, az kártyafüggetlenül 120 ezer forint körüli összegért megveheti, ebben viszont nincs benne az óra.
Ezt olvastad már?
Fejlődik a hazai DVB-T, jöhetnek a 3D-s adások
Hozzászólások a(z) "LG KF900 Prada2 + Prada Link - ragadós divat" cÃmű cikkhez
Ezt ne hagyd ki!
Felkutattuk neked a legolcsóbb szolgáltatókat
Ajánlatunk a webplázából
-
- Nokia N9...
- 115 994 Ft
-
- Samsung N7000...
- 142 994 Ft
Legfrissebb hÃrek a cÃmlapról
-
1,2 millió linket töröl a Google havonta
A rengeteg törlés hátterében természetesen szerzői jogi...
-
Android 4.0 jön a Samsung Galaxy Ace 2-re
Hamarosan a Samsung középkategóriás Galaxy mobilja is belenyalhat...
-
A hackerek is pihennek hétvégén
Egy kimutatás szerint nem csak az áldozatok, hanem a támadók sem...
Legfrissebb fórum témáink
- Felfoghatatlan mennyiségű pénze van az Apple-nek
2012.05.26 18:24 - A hackerek is pihennek hétvégén
2012.05.26 11:41 - Érkezőben az újabb PureView mobilok
2012.05.25 22:08 - 5 videoklip, amiben ezerrel nyomják a tech cuccokat
2012.05.25 20:29 - PlayStation 4: MegállÃtja a játékot a reklám idejére?
2012.05.25 20:14
Ha már minket kiolvastál
-
Defekt vetett véget Latvala esélyének
2012-05-26 23:30:43 -
F1: Jöhetnek a 23 futamos idények
2012-05-26 19:00:42 -
Meglegénykérték Lázár Jánost
2012-05-25 20:14:12 -
Hallgathatják Orbánt már kétmillióért is
2012-05-25 13:22:00 -
Majd’ ötszáz telefonos csalót fogtak
2012-05-26 08:00:00 -
BÃrságot kapott az Angry Birds-ös átverÅ‘
2012-05-25 17:00:00
HIRDETÉS
Dokumentumszerkesztés együtt, egy időben
Az Office 365 felhőszolgáltatással kényelmesebb és hatékonyabb a dokumentumkezelés.
megnézem
HIRDETÉS
Tudj meg mindent a LED TV-kről!
A LED technológia a tévézés jövője. De mit tud, és mit nem? Itt a válasz.
megnézem
HIRDETÉS
Önnek milyen telefonja van? Szavazzon és nyerjen!
Okos vagy buta? Gombos, netán érintőképernyős?
megnézem



