Technet szakértők blogja
dec 21
Melyiket vegyem karácsonyra, a Nokia 5800-át vagy a Nokia N97 mini-t? A jobbat féláron.
Cikk eszközök
A Nokia 5800 és a Nokia N97 mini összehasonlítása a Technet szakértői szemével. Saját, házi készítésű képekkel.

2008 decemberében, amikor már nem bírtam kivárni, hogy megjelenjen a régóta beharangozott, de ki tudja valójában mikor piacra kerülő Nokia N97, a korábbi Windows Mobile-os PDA-telefonjaim megbízhatatlansága, és a faj utolsó példányának autóm műszerfalán történő rituális feláldozása után megvettem a Nokia első érintőképernyőre optimalizált Symbian-os operációs rendszerrel rendelkező telefonját, a Nokia 5800-át. Nagyon elégedett voltam vele, sokkal stabilabb, jobban használható volt, mint a Microsoft operációs rendszerével "szerelt" modellek, így a Nokia 5800 hozzájárult pszichés nyugalmam helyreállításához, melyet a WinMo rendesen leamortizált.
Időközben aztán megjelent végre a Nokia N97, de nem sokkal később, a gyártó úgy gondolta, hogy pár milliméterrel elkészíti kisebb méretben is a készüléket. Miután nagyon sok cikk látott napvilágot, így értesülhettem róla, hogy a Nokia kellően gondosan fejleszti az N97-modellek szoftverét olyan sokak által preferált és áhított paraméterekkel, mint mondjuk a kinetikus szkrollozás. (Amit az Apple az iPhone-hoz talált ki, és alkalmazott is sikeresen sok gyártó nagy bánatára, melyet aztán beletörődve másolni próbáltak. Leginkább sikertelenül.)

Számtalan teszt és cikk jelent meg a Nokia 5800-ról és az N97 mini-ről, ezért a specifikációról, általános jellemzőkről nem írok felsorolást ebben a cikkben. Kizárólag abból a szemszögből szeretném bemutatni a két készüléket, hogy mennyire érdemes lecserélni egy 5800-ást egy Nokia N97 mini-re, vagy mennyire érdemes az egyiket venni a másik helyett, ami bizonyára sokakat érdekel, hiszen az 5800 lett a világon az egyik legnagyobb eladási számokat produkáló telefon, több milliót adtak el belőle világszerte.
Annyit azért elmondok, hogy a két telefon szinte minden paraméterében megegyezik, minimális különbségek vannak. Az akksi a miniben kisebb, ugyanakkor a szoftverében a főképernyőn mindenféle widget-eket, kisalkalmazásokat használhatunk, van kicsúsztatható billentyűzet, és már a kinetikus szkrollozást is tartalmazza a jelenlegi firmware. Nagyobb a belső memóriája, és kicsit jobban fényképez, mint az 5800-ás, de a lényegi elemek (wifi, RAM, GPS, HSDPA, felbontás, rezisztív kijelző, processzor, operációs rendszer verzió, mozgás- és fényérzékelő, 3.5mm jack, LED-vaku, FM-rádió, micro-USB, microSD...stb.) tekintetében teljesen egyezik a két készülék. Nem elhanyagolható tény viszont, hogy ma a két készülék árában lényeges eltérés van: az N97 mini pontosan a duplájába kerül egy 5800-ásnak.

Boldogan, újra szerelmes lelkesedéssel bontottam ki a csomagot, és nem csalódtam a dobozban található tartozékok miatt, úgy éreztem, ha nem is komolyan, de egy picit hozzátett a Nokia az N97 mini tartozékainak a minőségéhez elődjéhez képest.
Elégedetten konstatáltam, hogy a készülékház is igényesebb lett egy hangyányit az előlap keretének fémszerű anyagra cserélésével, ami az 5800-ánál kicsit retrósan műanyag hatást kelt, ami persze ízlés szerint szép és csúnya is lehet.

A csalódás sajnos a bekapcsolás után szépen, lassan ette be magát a tudatomba. A Nokia 5800-ával kapcsolatban gyakran emlegetik, hogy napsütésben nem a legjobb a fényerő a képernyőjén, ezért nem annyira kényelmes ilyen körülmények között használni. Ezt ha nagyon szigorúnak kell lennem, akkor alá tudom támasztani. Ugyanakkor fontosnak tartom megjegyezni, hogy a felhasználás 95%-ában nem a szikrázó napsütés, amihez hangolnom kell a kijelzőt, a legtöbbször beltérben, árnyékban használja az ember a készüléket, de maximális fényerőn nem volt gondom az 5800-ás olvashatóságával.
Az N97 mini bekapcsolása után az első sokkot akkor kaptam, amikor ránéztem a kijelzőre, és a kontraszt hiánya miatt gombóc keletkezett a torkomban. Mindkettőt közepes erősségűre állítva a fényerő a mini-n valóban jobb volt, mint az 5800-án, azonban a két telefont maximális fényerőnél összehasonlítva gyakorlatilag kevés eltérést tapasztaltam. Az említett kontrasztkülönbség viszont már azonnal elvette a kedvemet. A feketék nagyon szürkék voltak, a sötét képek, videók minőségi különbségét még menyasszonyom is azonnal kiszúrta, pedig nem befolyásoltam előtte félelmeimmel. A képeken nagyon jól látszik, hogy a kijelző minőségében az 5800-ással szemben leszerepelt az N97 mini. A két készüléken természetesen azonos témát használtam a tesztképek készítésekor.
Láthatóan szebbek a feketék az 5800-án
Túltéve magamat az első sokkon, tovább nyomogattam a mini-t újraéledt lelkesedéssel, gondoltam, na, majd a homescreen-widgetek felvidítanak. Hát nem vidítottak. Minden 5800-tulaj álma, hogy jobban kihasználja a főképernyőt, sokan nagyon várják egy új firmware megjelenését, ami tartalmazná a homescreen widget-eket az N97-esekhez hasonlóan, de beérnék az 5530-as (az 5800 butított változata) módosított kezdőképernyőjével. Mivel kezeim közé kaparintottam egy ilyen többfunkciós főképernyővel bíró egyedet, azonnal megpróbáltam testre szabni úgy, hogy többet kapjak az 5800-ánál megszokotthoz képest.

Azonban van egy nagyon komoly visszatartó erő, hogy kihasználjuk a widget-eket: a mini akkumulátora az 5800-ánál sem erőmű jellegű 1320mAh-ás után még kevesebb, 1200mAh kapacitású lett. Így az idősebb testvér használata után nem nehéz kitalálni, hogy ha használjuk a 3g-t, meg a sok online widget-et, akkor ne számítsunk rá, hogy akár az estét is megéri ébren a kütyü. Így természetesen az lenne az első, hogy a beállításokban letiltjuk a 3g-t, és maximum edge-dzsel használjuk, de sajnos az sem segít, hiszen az online widget-ek állandóan, megállás nélkül kapcsolatban vannak az adott szerverrel, ami azt eredményezi, hogy maximum 6-7 óra elteltével reklamál a kis aranyos, hogy ugyan töltsük már egy kicsit "feljebb". Így szerintem nem kell tovább magyaráznom, hogy miért is nem érdemes egy darab online widget-et sem kirakni a főképernyőre, maximum offline módban, aminek meg megint semmi értelme egy online szolgáltatással működő widget-nél. Arról nem is beszélve, hogy amúgy teljesen haszontalanok, hiszen az apró területen annyira kevés információt tud egy-egy widget megjeleníteni, hogy úgyis megnyitjuk egy klikkeléssel a főprogramot, tehát felesleges egy shortcut kedvéért állandóan online lenni.

Az online widget-ek kizárásával pedig gyakorlatilag a minimumra csökken a használható widget-ek száma, és gyakorlatilag nem kapunk többet, mint az 5800-ánál megszokott shortcut-, naptárteendő-, email-, zenelejátszó- és kereső-widget-ek vagy a kontakt-widget. Sőt, ha valakinek - mint nekem is - fontos, hogy a napi teendőket lássa a főképernyőn, akkor elégedetlen lesz az N97 mini naptár-widget-ével, ugyanis a kisalkalmazás mérete négy sornál többet nem tud megjelníteni, így ha elfoglalt emberek vagyunk sok teendővel, akkor még a napi találkozóinkat sem látjuk a főképernyőn az 5800-ással szemben, ahol dinamikusan változtatja a naptár-widget a méretét az aktuális teendők és a szabad főképernyő-terület függvényében. Van persze már fejlesztők által írt dupla naptár-widget, de engem teljesen lelombozott a widget-ekre alkalmas főképernyő valójában használhatatlan mivolta.
Harmadik, és egyben utolsó, döntő sokkot a mini hangminősége hallatán kaptam. Hiába olvastam el korábban sok tesztet, review-t, ezekben egyformának ítélik a hangminőséget az 5800-áéval. Úgy néz ki, a korábban olvasott tesztek íróinál érzékenyebbek a füleim, így kénytelen vagyok arról beszámolni, hogy az N97 mini távolról sem közelíti meg az 5800-ásnak amúgy a megjelenés évében a telefonok közül a legjobb minőségűnek ítélt hangzását. A kettő között körülbelül annyi a különbség, mint egy laptop hangszóró és egy kisebb PC-s hangrendszer között. A mini nem hogy a mély hangokat nem adja vissza egyáltalán, de még a középtartomány is elég karcsú. Ugyanakkor a legmagasabb frekvenciák sem hallhatóak, így az 5800-ás hangzása után igen szűk sávszélességű hangot hallhatunk legnagyobb bánatunkra.

Az egyik plusz, amit éreztem az elődhöz képest, hogy a kis kicsúsztatható billentyűzet elég jól végzi a dolgát. Jól használható, a magyar billentyűs változatnál relatív gyorsan, és nagyon ötletesen tudjuk az ékezetes betűket használni, ami nem nagyon jellemző a qwertz billentyűzettel rendelkező okostelefonoknál. Az is tetszett, hogy a billentyű kinyitásával a mini még annak ellenére is elforgatja a kijelzőt, ha a beállításoknál letiltottuk a mozgásérzékelő használatával működő automatikus kijelző-orientáció funkciót. Ugyanakkor nem éreztem hardveres billentyű hiányát az 5800-án sem, mert közel hasonló méretű a teljes képernyős billentyűzete, de a T9 szótár használatával a normál telefonbillentyűs karakterbevitel eleve a leggyorsabbnak bizonyult a szövegírás terén, hiszen ezt használva nem kell plusz billentyűt nyomogatni az ékezetek beviteléhez.

A másik előrelépést a fényképezés minőségében tapasztaltam, de sajnos egyik plusz sem tudta ellensúlyozni a mini három főbűnét: a sokkal rosszabb kontraszttal rendelkező kijelzőt, a sokkal rosszabb hangminőséget és a gyengébb akkumulátort. Mivel ez a három jellemző nélkülözhetetlenül fontos paramétere egy mai multimédiás telefonnak, ezért szépen elbúcsúzva a tesztkészüléktől, könnyű szívvel visszavittem azt az XXLGSM-nek azzal a tudattal, hogy féláron jobb készüléket birtoklok. Azt hiszem, megvárom, amíg az N900-as kiforrja magát. Ezúton köszönet a boltnak a segítségért és a készséges kiszolgálásért!

A győztes
Kellemes Ünnepeket kívánunk!
A Szakértők
Szólj hozzá:
Keresés
Archívum
Szolgáltatások
Blogajánló
- BuBe
- chan
- csongor
- DEARevil
- debaj
- dezmo
- eami
- Eami Android
- Franczy Nokia
- Gépház
- gusty
- Gyurci
- HuTi
- jatekgyaros
- kaiser
- Koppany
- maholnap
- Maniakus
- Menneisyys
- Mioka
- Mobilinternet
- nintendo
- Playstation
- Rambo Antivirus
- RoB
- Sancho
- Sanciman
- Shiden
- Somez Apple
- Somez iPhone
- Technet szakértők
- Wajk
- wyx
- xanadu
- Xbox
- Zone
